„Kevesebb esztétikát, több etikát”
Hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye. Körmendy Imre írása az etikus építészeti magatartásról.
Massimiliano Fuskas nem véletlenül választotta a 2000. évi Velencei Építészeti Biennále mottójául e szavakat, ami megütközést kelthetett (és keltett is) sok építészben.1 Schneller István, amikor a városépítész (urbanista) legfőbb jellemzőit sorolja – mások véleményére építve – állítja, hogy első az etikai kiválóság, aztán az átfogó műveltség és csupán harmadik a mesterségbeli tudás (ami persze nem jelenti azt, hogy kevéssé lenne fontos, hisz ez is egy dobogós helyezés). Borvendég Béla hosszú éveken keresztül figyelmeztette társait, az építészeket, hogy másként kellene művelniük a szakmát, hogy ne veszítsék el a (maradék) renoméjukat, társadalmi elfogadottságukat.2 A Magyar Építőművészek Szövetségének közgyűlésén sok fiatal (és régebben ifjú) várta az ő hozzászólásait, remekműveit, amelyekről így emlékezik a pályatárs: "…nem tudtuk, inkább csak éreztük igazságának súlyát és tévedhetetlenségét."3
Nem gondolom, hogy azzal a "tévedhetetlenséggel" szólhatok, mint Borvendég Béni, de hiányában úgy érzem, nem maradhatok néma, nem hallgathatok.
Az értetlen laikus tömeg erőst meglepődött azon, hogy az úszó világbajnokságra épült Duna parti uszoda egyáltalán nem hasonlít a korábban bemutatott, ország-világ előtt meglengetett változathoz. Jött a magyarázat, hogy az első vázlatok, azok ilyenek, meg olyanok – a lényeg, hogy nem kell komolyan venni azokat. Felmerül a kérdés, akkor mik ezek? "Demóváltozatok" a "beetetéshez"? Vagy csak az alkotó/k erőfitogtatása/i, hogy ilyet is tudok, tudunk?
Mit gondoljunk azokról az építészekről és neves bíráló bizottsági tagokról, akik lerajzolták, illetve a legjobbnak minősítették a Városligetbe tervezett múzeumokat a nemzetközi tervpályázatokon? Például a Magyar Zene Házának álmodott japán luggatott palacsintát meg a többszintes kínai/japán pagodát – Nemzeti Galériának.
A csak a világűrből, illetve sétarepülőből látható "emblematikus", 9000 négyzetméteres tetőnek, ami alatt két hangversenyterem, meg némi kiszolgáló helyiség lötyögött, a többi része viszont teljesen feleslegesen letakart, beárnyékolt több ezer négyzetméter parkterületet, a "növekvő" zöldfelületet, mi értelme van? Mi értelme ennek – a pénzkidobáson túl? Nem élünk a trópusokon vagy forró sivatagos környezetben, ahol árnyék nélkül nem lehet létezni. Nem jutott el a szakma kiválóságaihoz Jan Gehl figyelmeztetése, amit a várostervezéssel kapcsolatban mondott, s amit Brazília-szindrómának nevez könyvében, az Élhető városokban, s ami – megítélésem szerint az építészetre éppúgy áll, azaz, hogy ne repülőről tervezzünk, hanem az emberek nézőpontjából (magasságából), s ne óriási, légből-kapott elvek vezessék gondolatainkat és kezünket, hanem az emberek érzékelésének, jól-létének szempontjai?4
Mit fejez ki a Magyar Nemzeti Galéria esetében a pagoda jelleg? Hogy őseink keletről jöttek a Kárpát-medencébe? Értem én, hogy nincs magyar stílus, mert a jurtákból és a kis – talán a Kaukázus környékén megismert és megkedvelt – templomokból nem vezethető le ősi nemzeti építészet. S ezért egy évezrede a magyar építészet európai építészet hazai ízekkel, "szép magyar akcentussal"5. Milyen üzenet rólunk a világ számára, hogy nemzeti kincseinket "idegen" köntösbe bújtatjuk? Az önfeladás ennyire nyerő lenne? Nem tűnt fel sem a pályázó építészeknek, sem a neves bírálóknak, hogy egy-két kivételtől eltekintve korunk múzeumépítészete az egyszerű formákat preferálja? Az sem ütött szeget semelyikük fejébe, hogy a leginkább ettől eltérő múzeum, a bilbaói Guggenheim Múzeum – Frank Gehry alkotása – csődbe vagy csődközeli helyzetbe sodorta az alapítványt, amint azt Deyan Sudjic: Épület-komplexus c. könyvében bemutatta?6 Ennek beszédes címkiegészítése: "Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek".
Kérdezem: hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az egyszerű forma nem véletlenül aratott az elmúlt évtizedekben nagy sikert, hiszen az biztosít a belbecsnek, a változó kiállításoknak (és az állandóaknak is) jól berendezhető, szabadabban szervezhető keretet. S az sem mellékes körülmény, amelyre Jelenits István és Meggyesi Tamás hívta fel a figyelmet Makovecz Imre piliscsabai Stephaneumjáról írt kritikájukban, hogy nem az épületnek kell uralkodnia, dominálnia, hanem a benne lévő szellemi értékeknek (ott éppen az oktatásnak, a kutatásnak és az igazság keresésének).7
Talán egy múzeum van, amelynek „megbocsátható" az extra és igen jellegzetes forma: a berlini Zsidó Múzeum, Daniel Libeskind alkotása. De ez a „múzeum" leginkább azt az űrt, azt a drámai zavart fejezi ki – több ismertető és kritika szerint -, ami az európai s azon belül a német zsidóság hiánya a mai társadalomban. Ám ez egyszeri és megismételhetetlen, azaz nem lehet mércéje sem egyetlen más épületnek. Témánkhoz nem remélt „adalék" a világhálón olvasható kitétel, a pályázati terv makettjét bemutató fénykép mellett olvasható szöveg: „A pályázati modell kifelé dőlő falairól a kivitelezés folyamán technikai okokból le kellett mondani - ezek ma függőlegesek."8 A német felkészültséget és technikát ismerve bárki kételkedhet abban, hogy a „technikai okok" nem egyszerűen pénzügyi gondokat (megtakarítást) takarnak?9 Ha nekik ez fontos, nekünk nem kellene, hogy az legyen?
Mit gondolnak az építészek felelősségéről azok, akik nevüket adták ezekhez az értelmetlen és igen drága épületek kiválasztásához?
De ne feledkezzünk meg más csemegékről sem. Például a Közlekedési Múzeum épületéről, amiről csak több évi tervezés és az építkezés megkezdése után „derült ki", hogy az 1896-os eseményekre épült „mutatványos épület"10 (papírmasé cicomákkal, 65 méter magasra törő, értelmetlen kupolával) nem alkalmas egy mai igényeket kielégítő műszaki és közlekedési múzeum befogadására, hogy egyszerűen nem férnek el benne a múzeum hányatott sorsú értékei, jelentős vasúti és egyéb gépei, eszközei.
Az építészet közelmúltjából ismertek szerte a világról olyan alkotások, amelyek lényegesen túllépték a pénzügyi kereteket: Münchenben az olimpiai létesítmények a nagy, épületeket összekötő tetővel (1972), Sidney-ben az operaház épülete, amelynek „vitorlái", tetőzete – ha hinni lehet a híreknek – a tizennégyszeresébe került a tervezett költségeknek (s építése egy évtizedet késett, ’63 helyett ’73-ban lett kész). A ’70-es években – a költségek jelentős túllépésének hírére – a pályázaton nem nyert tervezők perelték a zsűrit, hogy ennyiért ők is látványosabbat tudtak volna alkotni. De nem nyerték meg a pert (ha jól tudom). Az ausztráliai operaház tervezőjét csak a biztosítás mentette meg az adósok börtönétől. A tervező, Jørn Utzon 1966-ban "műszaki, politikai és pénzügyi problémák miatt visszavonult."11 Aki azt állítja, hogy Ausztráliának megérte az építkezés, hiszen – azóta - emblémájává vált az épület, gondoljon bele: a kontinensnyi ország minden jelentős városában állhatna ma egy-egy operaház vagy színház abból a pénzből. S hány ezren művelődhetnének és dolgozhatnának ezekben az intézményekben évtizedek óta, gazdagodva és gazdagítva hazájukat.
Mostanra mintha változna a helyzet.
A legutóbbi hír a Metszetben jelent meg (2017 őszén), a Foster Iroda pervesztéséről a kétszeresébe került szállodaberuházás ügyében.
Annak idején, amikor a Városépítési Tanszéken voltam ösztöndíjas (1980-82), s végre hozzájutottam sok szakirodalom tanulmányozásához, igen meglepett a német (akkor nyugat-német) folyóirat, az állami és önkormányzati beruházásokra kiírt pályázatok eredményét ismertető Architektur + Wettbewerbe tanúsága szerint az építészek csak egy kivitelező céggel együtt pályázhattak (amelyek felelősséget vállaltak, hogy a kiírásban szereplő összegért és határidőre a beruházás megvalósulhat). Akkor, ismerve a magyar kivitelező ipar sajátosságait, ez olyannak tűnt, ami megöli a remek ötleteket és az építészeti szabadságot erősen korlátozza. Ma, látva, ami körülöttünk zajlik, egyre inkább megértem ennek jelentőségét, sőt szükségességét. Természetesen vannak különbségek: azok a pályázatok iskolákról, városi könyvtárakról szóltak, s nem „ikonikus" épületekről, soha nem látott „csodákról".
Sokan vannak, akik azzal érvelnek, hogy ezek az épületek jelképeivé váltak a városoknak és az országoknak, s így értelme volt a nagy álmoknak. Erős kétségeim vannak ezzel az érvvel kapcsolatban, mert néhány véletlenszerű esetből nem szabad általánosítható következtetést levonni. S azt is hozzátenném, hogy a fentebb említett esetekben azt az eredetiséget és a helyre utaló „szellemet" sem látom a városligeti tervekben meg a Kopaszi - gát környékén, mint ami Sidney-ben, a tengerparton, a kikötők világát megidéző tető kelt az emberben.
Az ország egykori, első országos főépítésze lelkes írással próbálja dicsérni a Lágymányosi öböl szomszédságába tervezett 120 méter magas irodaházat (és általánosságban is bátorít ilyenek építésére).12 Cikkében a párizsi Eiffel toronyra hivatkozik, arra, hogy a kortársak milyen értetlenséggel fogadták, s később mégis a város jelképévé vált. Felettébb érdekes, hogy még véletlenül sem a Montparnasse-toronyra (1969-72) hivatkozik (ami pedig sokkal jobban összevethető a Lágymányosra elképzelt álló „gyufaskatulyával"13), ami oly mértékben kiverte a biztosítékot a város lakóinál, hogy azt követően hosszú évekig nem épült másik a francia fővárosban. A híres – hírhedt La Défense - negyed évtizedekkel később sem Párizs közigazgatási területén épült fel, hanem azon kívül. Feltehetően a politikusok és a projectben érdekeltek tudván tudták, hogy nem szabad ingerelniük a város polgárait. Az Eiffel-torony jellegzetes alakjával és nem egy magáncéghez, hanem a városhoz kötöttségével szöges ellentéte a sorozatban gyártott magas épületeknek.
Sok építész és várostervező vallja, hogy a megrendelő tudja, hogy mit csinál, s a tervezőnek nem kell ezzel foglalkoznia, hanem csupán a legjobb és legszebb formát kell megtalálnia annak megvalósításához. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük: a politikusok és a pénz emberei nem az igazi megbízók, hiszen a városok nem nekik épülnek, hanem a társadalomnak. Ők már rég az örök vadászmezőkön lesznek, amikor építményeik még mindig rútítják településeinket. 23 évig egy öreg állólámpás autóval jártam az utakat. Az autószerelők mondták: akkor még autókat gyártottak, ma profitot termelnek a gyárak (utalva az újabb típusok kevéssé időállóságára, gyakori problémáira).
Az írástudók felelőssége éppen abban áll, hogy ne szolgai módon, pláne ne nagyravágyásukra apellálva teljesítsék a feladatokat, hanem a közjavak iránti figyelemmel és az ehhez szükséges megalapozott tudással. Tapasztalatom és a tudomány szerint az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye. Egy erős és önmagában bízó nemzetnek, országnak nincs szüksége, hogy rendre „Közép-Európa legmagasabb, legszélesebb, leghosszabb völgyhídját" (Kőröshegy), a „Világ leghosszabb kosárfül alakú hídszerkezetét" (Pentele-híd Dunaújvárosnál, ami „Magyarország egyik legdrágább hídja"), stb. építse meg, vagy éppen óriásplakátokon hirdesse magáról, hogy „erős és független állam."
A feladatok adják magukat, nem érdemes sem elébe szaladni, sem lemaradni arról. Sokszor az építészek és mérnökök maguknak nehezítik a feladatot (extra és ezzel összefüggésben drága megoldásokkal), többnek akarnak látszani maguk is, mint amik. Egy épületnek és egy mérnöki létesítménynek egyszerűen annak kell megfelelnie, amire készült. Természetesen nem a silány, „éppen-hogy" megoldások mellett szólok, hanem a feladatot jól megoldó, de sallangmentes megoldásokért. Egy épület ne játsszon fényjátékot, ne villogjon éjszaka, ne akarjon természetes dombvonulatot formálni (hisz pl. Budapesten tucatszám magasodnak a dombok és a hegyek). Legyenek egyszerűen (nem funkcionalista, hanem) jól funkcionáló, tartós és szemet gyönyörködtető, harmonikus épületek, házak, otthonok.
Az etikus magatartás azt is megköveteli, hogy olyan anyagokat és szerkezeteket használjunk, amelyek megfelelnek a célnak. Ne olyan mediterrán mészkővel burkoljuk az úttestet, amelyikről csak a szállító állítja, hogy fagyálló és kellően teherbíró, ne lézerrel érdesített kővel burkoljunk közterületet, mert a csapadék és a fagy semmibe veszi az ilyen extra, „finomkodó" megoldásokat, ne a belsőben alkalmazott kerámialapokkal burkoljuk a járda egy részét (hogy a kinn és a benn összekapcsolódjon), mert a lakosok nem felkészültek a korcsolya nélküli dupla Lutzokra. Általában fogadjuk meg Borges tanácsát, ne fogadjuk el azt jónak, amiről a gyártó állítja ezt (ő egy „képzelt világról" írja ezt a valóságot átjáró naivságot).14 Ne légből-kapott elveknek akarjuk megfeleltetni épületeinket és épületegyütteseinket, mint pl. a „transzparens építészet", ami alapján sorra épülnek az üvegfalú irodák, s az ott dolgozók kemény erőfeszítésekkel tudják csak árnyékolni a helyiségeket, hogy lássák a monitorokat, a képernyőket. Ne kísérletezzünk az emberekkel, az őket szolgáló épületekkel! Az orvostudomány már eljutott oda, hogy a gyógyszereket nem embereken kezdik el kipróbálni. Javaslom ezt megfontolni az építészeknek, mérnököknek és a beruházóknak, politikusoknak egyaránt.
Befejezésként csak megismételni tudom a bevezető gondolatot: „Kevesebb esztétikát, több etikát!"
Körmendy Imre
Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
1 Megnyílt a VII. Nemzetközi Építészeti Biennále Velencében, Kulturgrund, 2000. június 19. hétfő, 00:00
2 Több ezek közül olvasható Borvendég Béla: Architektura quo vadis? c. könyvében. TERC Kiadó, Bp. 2005.
3 Vadász György: Borvendég Béninek. 2014. 02.05. Vadász és Társai Építőművész Kft.
4 Jan Gehl: Élhető városok, TERC Kft, Budapest, 2014.
5 A kifejezés kölcsönzés Borvendég Bélától.
6 Deyan Sudjic: Épület-komplexus, HVG Könyvkiadó, Bp. 2007.
7 Új Magyar Építőművészet, 2002/1. szám
8 berlin2010.blog.hu/2010/06/12/daniel_liebeskind_zsido_muzeum_berlin_1999
9 A szerző kételkedik abban, hogy a Budapesten, több épületen is felépített kifelé dőlő falak – leginkább Erick van Egeraat tollából származókon – Berlinben nem lettek volna kivitelezhetők. De egy ingatlanfejlesztő szóbeli közlése szerint egy ilyen extrákkal ékeskedő ház a többszörösébe kerül, mint egy „normál" épület.
10 CF elnevezése a „mutatványos építészet".
11 A világháló információi szerint. https://hu.wikipedia.org/wiki/Sydney-i_Operah%C3%A1z
12 Fegyverneky Sándor: Merjünk kicsik lenni. Magyar Idők, 2017. szeptember 14.
13 L. Mumford: Város a történelemben, Gondolat, 1985.
14 Borges, Jorge Luis válogatott művei, A halál és az iránytű/Elbeszélések, Európa Könyvkiadó, Bp. 1999.
01:18
In 1957, Utzon unexpectedly won the competition to design the Sydney Opera House. His submission was one of 233 designs from 32 countries, many of them from the most famous architects of the day.[6] Although he had won six other architectural competitions previously, the Opera House was his first non-domestic project. One of the judges, Eero Saarinen, described it as "genius" and declared he could not endorse any other choice.[7]
The designs Utzon submitted were little more than preliminary drawings. Concerned that delays would lead to lack of public support, the Cahill government of New South Wales nonetheless gave the go-ahead for work to begin in 1958. The British engineering consultancy Ove Arup and Partners put out tenders without adequate working drawings and construction work began on 2 March 1959. As a result, the podium columns were not strong enough to support the roof and had to be rebuilt. The situation was complicated by Cahill's death in October 1959.[9][12]
The extraordinary structure of the shells themselves represented a puzzle for the engineers. This was not resolved until 1961, when Utzon himself finally came up with the solution. He replaced the original elliptical shells with a design based on complex sections of a sphere. Utzon says his design was inspired by the simple act of peeling an orange: the 14 shells of the building, if combined, would form a perfect sphere.[6] Although Utzon had spectacular, innovative plans for the interior of these halls, he was unable to realise this part of his design. In mid-1965, the New South Wales Liberal government of Robert Askin was elected. Askin had been a 'vocal critic of the project prior to gaining office.'[13] His new Minister for Public Works, Davis Hughes, was even less sympathetic. Elizabeth Farrelly, Australian architecture critic has written that
at an election night dinner party in Mosman, Hughes's daughter Sue Burgoyne boasted that her father would soon sack Utzon. Hughes had no interest in art, architecture or aesthetics. A fraud, as well as a philistine, he had been exposed before Parliament and dumped as Country Party leader for 19 years of falsely claiming a university degree. The Opera House gave Hughes a second chance. For him, as for Utzon, it was all about control; about the triumph of homegrown mediocrity over foreign genius.[13]
Utzon soon found himself in conflict with the new Minister. Attempting to rein in the escalating cost of the project, Hughes began questioning Utzon's capability, his designs, schedules and cost estimates, refusing to pay running costs. In 1966, after a final request from Utzon that plywood manufacturer Ralph Symonds should be one of the suppliers for the roof structure was refused, he resigned from the job, closed his Sydney office and vowed never to return to Australia.[9] When Utzon left, the shells were almost complete, and costs amounted to only $22.9 million. Following major changes to the original plans for the interiors, costs finally rose to $103 million.[6]
The Opera House was finally completed, and opened in 1973 by Elizabeth II, Queen of Australia. The architect was not invited to the ceremony, nor was his name even mentioned during any of the speeches.[14] He was, however, to be recognised later when he was asked to design updates to the interior of the opera house. The Utzon Room, overlooking Sydney Harbour, was officially dedicated in October 2004. In a statement at the time Utzon wrote: "The fact that I'm mentioned in such a marvellous way, it gives me the greatest pleasure and satisfaction. I don't think you can give me more joy as the architect. It supersedes any medal of any kind that I could get and have got." Furthermore, Frank Gehry, one of the Pritzker Prize judges, commented: "Utzon made a building well ahead of its time, far ahead of available technology, and he persevered through extraordinarily malicious publicity and negative criticism to build a building that changed the image of an entire country."[15]
Nevetséges állitásaimhoz mellékelem a Sydney Operaház több helyen publikált történetét
2007-ben a hely "World Heritage Site" lett. Utzon volt a második épitész, akinek műve még életében ilyen elismerést kapott.
Kérem figyelembe venni azt a néhány sort, melyet előzőleg is irtam: "Utzon tervezett egy épületet jóval annak ideje előtt, jóval a meglévő technológia előtt és a rosszindulatú közvélemény valamint a negativ kritika ellenére tervezett egy épületet, mely megváltoztatta az egész országról alkotott véleményt."
Hozzátenném még azt is, hogy "Az épitészt nem hivták meg az avatási ünnepségre s nevét sem emlitették". Később elismerték és kérték a belső épitészeti tervek elkészitésére is. 2004-ben az "Utzon Room" volt dedikálva nevének.
Gondolom mindaz előbb kétségessé teszi állitásaim nevetséges voltát.
20:14
„A tervező, Jørn Utzon 1966-ban "műszaki, politikai és pénzügyi problémák miatt visszavonult."11 Aki azt állítja, hogy Ausztráliának megérte az építkezés, hiszen – azóta - emblémájává vált az épület, gondoljon bele: a kontinensnyi ország minden jelentős városában állhatna ma egy-egy operaház vagy színház abból a pénzből. S hány ezren művelődhetnének és dolgozhatnának ezekben az intézményekben évtizedek óta, gazdagodva és gazdagítva hazájukat”
Véleményemben én a Sydney Operaház épitéséhez rendelt szövegrészre utaltam. Fenti idézet a kérdéses szövegnek része, bizonyitva, hogy nem légből kapott az a néhány sor, melyet előző irásomban közöltem.
Nem javasoltam, hogy az „etika” szolgálja ki az „esztétikát” vagy vice versa. Az első nem zárja ki a második alkalmazását s az általánosan értelmezett szépség fogalma magában foglalja a morált.
Fuksas manifesztóját saját munkája – nyugodtan irhatom: filozófiája - cáfolja. Annak forditása s használata nem érv annak helyességére.
Visszatérve a Sydney Operaház tervéhez: igen, állitom, hogy Ausztráliának megérte az épitkezés s a remekmű tervezőjét s emlékét tisztelet kell övezze.
Nem valószinű, hogy egy nagy helyett sok kicsi ezrek művelődését s munkáját segitette volna. A szisztéma másként dolgozik.
20:33
@lszb: Körmendy Imre nem azt feszegeti, hogy Ausztráliának megérte-e a Sydney-i operaház, hanem hogy a tervezetthez képest többszörös költség milyen etikai kérdéseket implikál. És igaza van: a ronda budapesti Nemzeti Színház (mint épület) megterveztetéséhez a Fidesz-kormány azért látott hozzá, mert az Erzsébet téri, Bán Ferenc-féle projekt a kiírás szerinti 8 milliárd helyett 18 milliárdba került volna. És jól döntöttek! Nem az eredmény, ami építészetileg siralmas, hanem a módszertan, az etika szerint.
Az, hogy Utzon dalszínháza 13-szoros költségtúllépéssel kelt életre, nem indok arra, hogy mi, az utókor, elfogadjunk akár kétszeres túllépést is, bármely projekt esetén. Utzonnak nem "igaza" volt, hanem mázlija, velünk együtt, akárhogy is*: hogy a kivételesen toleráns, fantasztikusan lényeglátó ausztrál városi és kormányzati szervek tolerálták és finanszírozták az ő építészmérnöki hozzá nem értését, a látnoki-művészi kvalitásai javára. És haló poraiban is szégyellheti, hogy durcimurciból nem utazott el az Operaháza avatására.
* értem és méltányolom, amit lszb ehhez hozzáfűzött, a "valódi" történetet, de mégis, a leginkább valódi az eredmény: az Operaház. Amelyet Utzon tervezett, Ausztrália megszenvedett, majd ugyanők lassan, feleszmélve a 13-szoros költségtúllépés sokkjából (igazuk volt, ha ekkora többletkiadást nehezen nyeltek le), elkezdtek csodálni, amit ismét megszemlélni, idén februárban, életemben harmadszor, én is tervezek.
21:15
@Pákozdi Imre:
Bár a cikk jelzett részlete egyértelmüen kérdőjelezi a költség értelmét s naivan azon költség „feldarabolását” javasolja, mint feltételezett munka és művelődési lehetőség „ezrek” s az ország más városai számára. Nehéz ezen lamentálást az etika és az esztétika arányának helytelen voltára kenni. Az előirányzott költség – melyet egy terv hiányában hoztak létre – nem vette figyelembe azt a technológiát, mely a valós terv megvalósitásához volt szükséges. A megépitett mű bizonyitja a későbbi megértést valamint a megvalósitás szükségességét. Utzon pontosan tudta, hogy terve mit és milyen épitési módszert képvisel s szerkezet tervezői valamint az eredmény azt bizonyitja.
Egy nevetséges és alacsony szintű bürokratikus rendszer állt szemben egy etikusan viselkedő szakemberrel szemben, értelmetlenül és szükségtelenül megalázva őt. Maximális tisztelet kell övezze emlékét s műve túléli a kételkedőket.
11:28
Mivel a pénz vezérli a világunkat, fontos lenne egy kérdés: van valahol egy kidolgozott "MÉRNÖK ETIKA", "MÉRNÖKI ETIKA"?
Ha nincs, nem lenne értelme kiművelni? Már csak a továbbiak miatt is!
Ha van, akkor pedig nem ahhoz képest kellene a dolgokat vizsgálni, megítélni?
Az a gyanúm, hogy definíció híján a cikkíró is és a hozzászólók is mást értenek az etika fogalmán, de sajnos nem írták le, hogy mit. Így aztán nem lehet tudni, hogy valójában miről is folyik a vita.
13:25
@alfoldi2011: Téves gondolat. A pénz nem minden. Még egyszer a legfontosabb mondat az írásban: "Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük: a politikusok és a pénz emberei nem az igazi megbízók, hiszen a városok nem nekik épülnek, hanem a társadalomnak." A sötétség nem tart örökké.
18:48
@Lazzlo: Én a tényt, a valóságot írtam: minden a pénz körül forog, mindent a pénz irányít.
A "legfontosabb" mondat pedig csak egy gyenge óhaj.
Két különböző, két egymástól nagyon távoli világról van szó!
Azt sem zárom ki, hogy itt is a zavaros az ideális állapot pár embernek.
21:33
Esztétika: (röviden) elvek, melyek meghatározzák és irányitják a munkáját egy művésznek vagy egy művészeti, épitészeti irányzatnak.
Etika: (röviden) filozófia, mely foglalkozik a morál fogalmával, megkülönbözteti a jót és a rosszat világunkban, jó és rossz, erkölcsös és erkölcstelen emberi cselekedeteket ugyanott.
Fenti rövid és tömör meghatározások alapján, etika magában foglalja és nem zárja ki az esztétika, mint elv alkalmazását s szépséget lehet etikusan is produkálni mind a művészeti, mind az épitő művészeti munkában.
Véleményem nem hajszálhasogatás csupán zavarónak tartom a kiemelést. Nem lehet a Sydney Operaházat a Városligeti beépitéssel öszehasonlitani. Az operaház költsége nem hivatott fedezni több hasonló intézmény költségét Ausztrália területén. Jorn Utzon azt tervezte, amit a pályázati programban elvártak, cselekedete nem volt „etikátlan”. Az épitési költséget egy bizottság határozta meg, mely összeg nem foglalta magában az „esztétikát” ugyanakkor annak alkalmazását maghatározták. A terv úgy valósult meg, mint azt épitésze megálmodta és társadalmunk (nem csak annak egy lehatárolt része) egy remekművel gazdagabb lett.
07:53
@lszb: Egyetértek.
A "kevesebb esztétikát és több etikát" kitétel igaz lehet mondjuk 3-5 olyan presztízsberuházásra, ami reprezentatív jellege mellett elveszített fontos valódi tartalmakat - lásd Zene Háza. Én ennél lényegesen szigorúbb lennék, ami az általános építészeti alapokat illeti. Több etikát és több esztétikát. Ha végignézünk az épülő/közelmúltbeli épületek tömegén, én csak félve mernék építészeket még ennél is kevesebb esztétikára biztatni...
Nem érint a cikk viszont olyan fontos kérdéseket, amik szerintem ide tartoznak: például az egymás iránti etikus viselkedés - minden elbaltázott pályázaton van, aki kiszolgálja a rossz igényeket, minden lenyomott tervezési díjnál is lesz, aki még olcsóbban vállalja, bármi is a produktum, mindig lesz, aki szakmán belülről támadja, merő irigységből. E tekintetben hol az etika iránti óriási igényünk?
Az etikus magatartásnak nagyon is az esztétikát kéne szolgálnia, különben (nem jó értelemben vett) olcsó, ócska megoldások fognak születni.
Ezen kívül szerintem hiba az etikát formai kérdésekkel összemosni. Nem éppen az az önfeladás, hogy mindenáron maradunk a "preferált egyszerű formáknál", hőszigetelt kockává degradálva a művészet, a hit vagy épp a lakozás házait? Mitől lesz az egyszerű forma etikusabb, mint bármi más? Abban reménykedünk, hogy kevesebbet lehet kilopni abból, ami alapból már a semmi határán mozog?
Azon meg lehet keseregni, hogy az építészet globálissá vált, hogy külföldi tervezők is dolgoznak Magyarországra, csak szerintem fölösleges. Nem attól lesz bármi etikus, hogy az alkotója a Földgolyó melyik pontján született. Ugye, ha egy magyar iroda megnyer egy külföldi pályázatot, akkor azért a jóérzésű pályatársaknak nem jut eszébe, hogy "ajjaj, most akkor a szlovének/svájciak/svédek/kínaiak feladták nemzeti identitásukat"? Mert nekem az ugrana be elsőre, hogy mekkora jó már, hogy X vagy Y honfitársam nemzetközi sikert ér el. És igen, persze a produktum oldaláról meg kell vizsgálni, hogy teljesíti-e azokat a kulturális, funkcionális, esztétikai, költségvetésbeli, illeszkedési stb. elvárásokat, amiket az adott feladat támaszt. De ha igen, akkor felőlem a zulu törzsfőnök harmadik feleségének gyermeke is lehet a tervező.
10:01
@Mizsei Anett: Érdemes megfontolni, mit mondanak erről a nagyok: "Simplicity and repose are the qualities that measure the true value of any work of art" - vagyis egyszerűség és nyugalom azok a minőségek, amik egy műalkotás igazi értékmérői. És itt Frank Lloyd Wright nem az ólajtó egyszerűségére gondolt, hanem arra az egyszerűségre, ami a Természet sajátja, egy hajszállal sem egyszerűbb mint amennyi kell, mégsincs benne sem hazugság, sem mesterkéltség, sem felesleges bonyolultság. Tehát nem a "semmi határán mozgásról" van szó amikor egyszerűségről beszélünk. Az így értett egyszerűség nem hamis, ilyen értelemben etikus. Tehát nem a csúnya épületek létrehozására buzdít az írás, csupán arra, hogy ne hazudja egy mindenki által tudottan elégtelen méretű Közlekedési Múzeum azt, hogy majd belefér a kiállítási anyag, ne hazudja azt az óriáspalacsinta, hogy jobb árnyékot fog adni, mint a fák, ne hazudja azt egy felnyitott pagoda, hogy alkalmas lesz kiállítási célokra, ne hazudják azt, hogy az ingatlanfejlesztések után a Ligetben nőni fog a zöldterület. Ne hazudják azt, hogy csak beépítéssel lehet megmenteni a Ligetet, ne hazudják azt, hogy eleve rendezvényközpontnak készült a világ első közparkja. Egy óriáshernyó ne akarjon konkurálni a budai dombokkal, egy közepesen hőszigetelt csupa üveg homlokzatú irodaépületről ne hazudják azt, hogy fenntartható, még ha helyette színes fényekkel vakítják is a polgárt, a csilivili látványtervekről ne mondják azt, hogy ez csak látványterv, egyáltalán a látványtervek se hazudjanak stb. A külföldi tervezőkkel kapcsolatosan sem az a baj, hogy külföldi, csak ne essünk hasra attól, hogyha a egy nagymenő valamit idepottyant, legyen az Zeppelin, vagy hasonlók (ez máris több mint 3-5 projekt, tehát érdemes róluk beszélni). Az pedig sajnos tévedés, hogy az etikának kell szolgálnia az esztétikát. Talán fordítva, bár itt nem szolgálatról van szó. Ahol így megcsúsznak a dolgok, már bajos esztétizálni.
10:53
@Lazzlo: Körmendy Imrével és Lazzloval egyetértve, kérem a hozzászólókat, olvassák el még egyszer, mit írt a szerző. Cikkében szó sincs azokról a ráfogásokról, amelyekkel illetik. Fuksas eredeti Biennálé-jeligéje ("Less Aesthetics, More Ethics") telitalálat, és pontosan, de egészen pontosan abban az értelemben, ahogy Körmendy Imre itt, fönt, leírja. [Akár Fuksas is tanulhatna belőle, ha a Tbilisziben emelt két épületére gondolok. Nevezetesen a ma ügyfélfogadási célokat szolgáló, ottani üveggombára (a Budapestre tervezett Zene Háza nevű öncélú förmedvény, ha lehet, még csúnyább és célszerűtlenebb előképére*), valamint a "kettős velőscsontra", egy a szembeni domboldalra helyezett építményre**, amely - ha jól tudom - még idén nyáron is üresen állt, pedig vagy három éve már, hogy megépült.]
* http://www.fuksas.com/en/Projects/Tbilisi-Public-Service-Hall-Government-offices-Tbilisi
** http://www.fuksas.com/en/Projects/Rhike-Park-–-Music-Theatre-and-Exhibition-Hall-Tbilisi
08:19
@Lazzlo: Azt írtam, "az etikus magatartásnak kell szolgálnia az esztétikát". Vagyis az építész, a tervező etikus magatartásának egy "szép" (nevezzük így röviden) produktumhoz kéne elvezetnie.
Nem az etikának. Az nem is tud semmit szolgálni, köszöni szépen, csak úgy van (vagy épp nincs). Esztétizálni meg fölöslegesen nem akarok - jelentsen bármit a kissé személyeskedő utolsó mondat.
Egyszerűen azt gondolom, hogy az építészet feladata a jól működő ÉS esztétikus környezet létrehozása. Tetszik vagy sem, ez egy elsősorban vizuális műfaj, ami idehaza rendre megtagadja ezt a jellegét, részben a szegény(es)ség miatt, részben valamiféle félreértett és cipőkanállal beleerőltetett polkorr nevében. Utálják is az emberek rendesen.
13:40
@Mizsei Anett: Igen, ezt írta, és erre írtam azt, hogy nem. Ha így lenne, az elég nagy baj lenne, nem?
Ha a szépről (esztétika) úgy beszélünk, hogy közben nem veszünk tudomást sokkal fontosabb dolgokról, akkor nem az igazságot szolgáljuk, hanem elfedjük az igazságot (ami viszont nem etikus). És ezt minden személyeskedés nélkül mondom. Egyébként mit utálnak az emberek?
11:06
A várostervezés kiszenvedett Budapesten. S bár a pesti belvárosi belsőudvaros sűrű negyedek továbbra is fulladoznak és a hatalmas rozsdanegyedek csak egyre jobban lepukkannak, a városrehabilitációról vagy revitalizációról már nem is hallani. A hangzatos tanulmányokban és programokban lefektetett elveket (ld. Budapest 2030) a gyakorlat szintjén simán félrerugdossa a szabályzat-gyártás-gyors-megszavazás. A nagyprojektek - legyenek azok bevásárlóközpontok, stadionok, múzeum-plázák - csak úgy lehullanak a kinézett telkekre (telkeknek nézett parkokba), bumm bele, ott szakad a város szövete...
Budapest Európa Zöld Fővárosa kíván lenni 2020-ban. Erről hallott már valaki? Vagy titokban fog megnőni a közparkok területe, javulni a levegő, s a közlekedés is szép csöndben áll majd át a tisztább módokra? A Duna partjai meg ismét ártéri fűzekkel és nyarakkal lankásak lesznek. Bő egy év alatt derekasan kell dolgozni ezen. Gondolom csak azért titkos a terv nehogy a lakosok váratlanul meghiúsitsák.
11:20
@zim: Körmendy Imre és kiváló írása bizakodóbb hozzászólásokat érdemelne, mint amilyeneket mi itt produkálni tudunk. De mit is reagáljunk egy ilyen állításra, kedves zim, hogy "Budapest Európa Zöld Fővárosa kíván lenni 2020-ban." Aminek, amúgy, semmi nyomát nem találom a google-val követhető sajtóban... Mert ki lenne az, aki ezt a PR-célt, a homlokegyenest ellenkező valóság meghazudtolására kitűzné? Miközben a Budapesten egy főre jutó zöldterület legfeljebb 14 nm, míg a német városokban 25-35 nm, nem beszélve Bécsről, Ljubljanáról és azokról a baltikumi nagyvárosokról, például Rigáról, ahol ennek többszöröse? Ki lenne az a demagóg csibész, akinek volna képe Európa Zöld Fővárosaként ábrázolni Budapestet, mikor a tiltakozások ellenére elépítik az Orczy Parkot, tarra vágják a József Nádor teret, ritkítják a Dagály környékét, a Bocskai utat, a Kelenföldi villamos tervezett nyomvonalát, a Városligetet, elszántan tervezik a római-parti fairtást és teleépítik a Kopaszi-gátat?
21:04
@Pákozdi Imre: íme a jelentkezők: http://ec.europa.eu/environment/europeangreencapital/applying-for-the-award/2020-compeition/
09:56
@Pákozdi Imre: Hát igen, hazudni, csalni csúnya dolog
20:50
@Lazzlo: Nem erről van szó, hanem csak sima tudadlanságról.
A fiúk még mindig nem hiszik el, hogy az EU komolyabban veszi a jelszavakat, mint egykor a Béketábor! (Akkor legalább mindig kipofáztuk magunkat, ami most nem megy.)
07:15
Talán ez a legfontosabb mondat az írásban: "Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük: a politikusok és a pénz emberei nem az igazi megbízók, hiszen a városok nem nekik épülnek, hanem a társadalomnak."
Szívesen meghallgatnám/olvasnám erről a cikkben nevesítettek (Városliget beépítői, Közlekedési Múzeum, Dunaparti toronyház, Biodóm stb. tervezői) véleményét, az az érzésem, ők nem így gondolják. Erről lehetne egy érdemi nyilvános vita, - nem titkos, mint a terveik.
22:38
Iszonyat idegesítő hogy az épfórum 5percenként kiléptet és újra kell írni állandóan a kommenteket !!!
"Legyenek egyszerűen (nem funkcionalista, hanem) jól funkcionáló, tartós és szemet gyönyörködtető, harmonikus épületek, házak, otthonok."
"...ne a belsőben alkalmazott kerámialapokkal burkoljuk a járda egy részét (hogy a kinn és a benn összekapcsolódjon), mert a lakosok nem felkészültek a korcsolya nélküli dupla Lutzokra."
Épp ideje volna végre leszámolni a nemzetközi modernizmussal (és minden azzal fertőzött) mint az emberi alapigényeket* ,mellőző dogmatikus anti-intellektuális szekta-stílussal és behozni valami emberre tervezett, tudomány alapú munkastílust amit a várostervezők és a tájépítészek már elkezdtek és sokkal előrébb járnak ebben. Jól mondta Pákozdi, egyetlen dolog érdekel bennünket (jó nyilván nem mindenkit) a dicsőség. Ennek véget kell vetni a szakmában.
* http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2212041614001648
* http://www.terrapinbrightgreen.com/wp-content/uploads/2015/10/Biophilia-Healing-Environments-Salingaros-p.pdf
(formaalkotásban pl. az organikus természetutánzó struktúrák jótékony hatása az emberre, ill a környezeti kapcsolatok minél jobb kialakítása és a felületek emberi léptékűvé frakcionálása)
A living environment’s complexity must be extremely high to engageus viscerally, at the level of instinct. So high, in fact, that it alarmsconventionally-trained designers, who prefer simplicity as more likelyto enhance their sense of control as they work, and in the impact theyexpect their work to have. These architects avoid engaging the forms andsurfaces that trigger emotions because they don’t know how to controlthem. Rather, they seek to avoid the complexity of design that gives riseto visceral feelings; they try instead to “clean up” everything through animposed minimalism.(29. oldal)
A város problémái alapvetően pedig gazdasági okokból adódnak ami a túlcentralizáció, a népsűrűség lehetetlenül egyenetlen eloszlása a tőkekoncentráció által létrejött munkahelyek urbanizáló hatásából fakadóan. Ennek a túlburjánzásnak a formai testet öltése a toronyház: minél több munkás minél kisebb alapterületen, a tőke kihelyezett vezérlőerejének (CEO) közvetlen közelében és irányítása alatt egy nagyvállalati hierarchiában.(Ha valaki ezt vitatná, csak nézze meg a jövedelemkülönbségeket, USA-ban az ügyvezető fizetése átlag durván 30-100szorosa de pl. FTSE-nél 386szoros volt az átlag dolgozói bérnek (2015)) A lakhatás megoldása ugyanígy történik. Az antik görögök 7000 főben maximálták a város lakosságát utána pár család új várost alapított. Mára Guangzhou-ban kb. 100milliós központ+proxy tömörülések jöttek létre Hongkongtól kb 120km-re. Ezen nincs car-sharing, tömegközlekedési alternatíva vagy várostervezési megoldás amin segíteni tudna. Ez a társadalom és a tőke viszonyának és hierarchiájának kérdése. Ez pedig politika.
Add to Phrasebook No wordlists for English -> Hungarian... Create a new wordlist...Copy
04:27
Nagyon örülök minden sorának! Terjeszteni fogom, amennyire erőmből telik. Nem azért, mert remélném, hogy a kor fura urai megértik. Sokkal inkább azért, hogy a város/ország tudja, hogy van etikus várostervezés, etikus ember, szakmai és emberi alázat a világon. Hogy segítsenek ezt megismerni.
"....a politikusok és a pénz emberei nem az igazi megbízók, hiszen a városok nem nekik épülnek, hanem a társadalomnak. Ők már rég az örök vadászmezőkön lesznek, amikor építményeik még mindig rútítják településeinket."
"Az írástudók felelőssége éppen abban áll, hogy ne szolgai módon, pláne ne nagyravágyásukra apellálva teljesítsék a feladatokat, hanem a közjavak iránti figyelemmel és az ehhez szükséges megalapozott tudással. Tapasztalatom és a tudomány szerint az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye."
Nagy köszönet azért, hogy vállalja az írástudók felelősségét, a szakmai felelősséget, és kiáll az utánunk jövő nemzedékek városának élhetőségéért.
08:10
Tanulságos cikk, köszönet érte, szomorú, hogy ez a szemléletmód nem magától értetődő.
Tényleg elgondolkodtató, hogy a Magyar Zene Házát például egy olyan építész tervezi, aki saját bevallása szerint nem járt korábban Magyarországon. Mit tudhat ő arról, kinek tervezi az épületet? Mit tudhat a magyar zenéről úgy általában? Épületének furcsa alakzatát azzal indokolta, hogy a hanghullámra hasonlít. Kinek jutna ez eszébe erről? És mi köze a hanghullámnak a Magyar Zenéhez? Olyan mintha valaki Arany János verse kapcsán a hangszálak anatómiai felépítéséről értekezne.
És ha már arról beszélünk, hogy az épületek azoknak épüljenek, akik használni fogják, ne pedig mutatványosságok legyenek, érdemes múzeológiai szempontból is megnézni az új épületeket. Az egy helyre összezsúfolt épületek miatt arra már nem maradt hely, hogy a raktárak is ugyanott legyenek. Elsősorban ezért van szükség a külön raktározási központra. Pedig a múzeumi munka során a kutatók tanulmányozzák a raktáron lévő tárgyakat, a kiállított tárgyakat, kell nekik könyvtár, kutatószoba stb. Mindez lehetőleg egy helyen. Ha már új múzeumokat építünk, mi a fenének szétválasztani ezeket? Csak az átgondolatlan, indokolatlan, kényszeredett helyszín miatt.
07:11
Köszönöm, Imre! Mint mindig, ha megszólalsz, arra oda kell figyelni.