Magyar organikus építészet

"A hatvanas évek közepén Magyarországon elindult szerves építészeti mozgalom, amely a nyolcvanas-kilencvenes években a nemzetközi érdeklődés középpontjába került, majd onnan fokozatosan kiszorult, időszerűségét, jelentőségét nem veszítette el, legfeljebb új helyen, új formában erősödik újra."Gerle János esszéje a magyar organikus mozgalomról.

Európa második világháború utáni történetében egy nemzetközi jelentőségű építészeti irányzat bontakozott ki a vasfüggönyön innen, az organikus építészet. Pontosabban annak egy új hajtása, hiszen organikus építészetről az elismert nézetek szerint is legkésőbb a Frank Lloyd Wright által a saját tevékenységét ezzel a jelzővel illetett munkássága óta beszélhetünk. Minthogy az organikus építészetre általánosan elfogadott meghatározás nincs, az igen sokféleképpen körvonalazható, a saját felfogásom szerint arról a környezetformáló tevékenységről beszélek organikus építészetről szólva, amely holisztikus szemlélettel (a műszaki szempontokon túl történeti, szociális, geográfiai, néprajzi stb. feltételeket mérlegelve) fordul a megoldandó feladathoz, a szociális és természeti környezetnek a kor igényei szerinti jobbítását, gyógyítását célozza. Ilyen értelmezéssel az organikus építészet gyökerei az ember építési tevékenységének kezdetéhez nyúlnak vissza, s mindig új formában bukkannak a felszínre, anélkül, hogy egyes hajtásai között közvetlen formai, stiláris rokonságról lehetne beszélni. És ilyen értelmezéssel az is elmondható, hogy a hatvanas évek közepén Magyarországon elindult szerves építészeti mozgalom, amely a nyolcvanas-kilencvenes években a nemzetközi érdeklődés középpontjába került, majd onnan fokozatosan kiszorult, időszerűségét, jelentőségét nem veszítette el, legfeljebb új helyen, új formában erősödik újra nemzetközi értelemben meghatározó irányzattá. Magyarországon és a környező országokban azonban, ha a korábbinál rosszabb feltételek között is, egyre kiterjedtebb körben virágzik.

Makovecz Imre, a mozgalom elméleti és gyakorlati megalapozója 1976-os kiállításán megjelölte a forrásokat, amelyekből a szerves építészetre vonatkozó ismereteit, ösztönzéseit merítette: a parasztművészet, a középkori kisvárosi kultúra, Frank Lloyd Wright építészete és Rudolf Steiner antropozófiája.

Az elsővel kapcsolatban fontos emlékeztetni arra, hogy Magyarországon bontakozott ki az egyetlen olyan korszerű európai századfordulós (art nouveau) irányzat, amely formanyelvét, szellemiségét az akkor még eleven népi kultúrából merítette (egyedül Gaudí hagyományhoz való kapcsolódása hasonlítható Lechner Ödön és követői munkásságához). A Kárpát-medencében ez a parasztművészet Európa többi részéhez viszonyítva sokáig és teljességében maradt fenn, emiatt válhatott egy modern zenei kultúra alapjává, egy kortárs mozgáskultúra ösztönzőjévé és a századfordulón több építészeti útkeresés kiindulópontjává. Makovecz Imre a népművészeti jelek eredetét kutatva jutott regionális motívumokból kibontott, ugyanakkor globális jelentésű építészeti alapformákhoz. Az építéssel kapcsolatos ősi szókincs szó szerinti felhasználása segítette lényszerű építményeinek megtervezésében.

A középkor iránti érdeklődés lényegében az Arts and Crafts mozgalom – jelentős magyar hagyománnyal is rendelkező – szellemiségének folytatását jelenti. Frank Lloyd Wright építészete elsősorban a környezettel való kapcsolat teljeskörű feltárásában szolgált előképül. Steiner épületeiben határozott, világos formában jelenik meg a szemlélet, hogy a művészi alkotást létrehozó akarat képes mindenfajta formai előzmény nélkül, a belső megismerésre támaszkodva térrendszereket, szerkezeteket és azokkal teljes egységet képező részletformákat létrehozni. Steiner a világfejlődés és az emberi fejlődés meghatározott helyzetébe állítja bele a kozmikus üzenetet közvetítő épületet, amelynek minden részlete ennek van alárendelve, ezt fejezi ki magasrendű művészi érzékenységgel. Ez a megközelítés a jövőbe mutató elemmel gazdagítja az organikus építészet fogalomkörét.

Makovecz szerves egységet képező életművében az építészet mellett valójában azokat szolgáló tevékenységi formák is megjelennek, mint a szakmai oktatás, köznevelés, közéleti szerepvállalás. Ezek nem is kikerülhetőek, ha a felfogása szerint az építés maga drámai folyamat, amelynek célja az építtető-használó közösség formálása, azaz gyógyítása, az épületen túl az építés tervezéstől a használatig terjedő teljes folyamatának szakralizálása. Ezen a drámán belül az épület maga, annak stílusa másodrendűvé válik: az építés révén végzett szolgálat mindig konkrét, az esettől függően váltakozó eszközöket igényel. Vannak természetesen az építészetét végigkísérő formai motívumok, mint a hagyományos anyaghasználat, ezen belül a fa hangsúlyozott megjelenítése az épületben, a szerkezet meghatározó szerepe, a formaképzés alapjául szolgáló szimmetria, a jelentéssel bíró, „beszélő" elemek, jelek alkalmazása.

A magyarországi szerves építészet a központosított, ellenőrzött óriásirodákba szervezett tervezési rendszer elleni tiltakozás formáját öntötte kibontakozásakor, szabad formakezelésével folytonosan a szigorúan betartott szokásrend és a kultúrpolitika tűrőképességeinek határait feszegette. Egyre szélesedő, együttműködő baráti kör állt az alkotások mögött, mint a Csete György vezette Pécsi Ifjúsági Iroda és a Makovecz irányította magán mesteriskolák résztvevői. Az 1980-as évek közepétől Európa minden tájáról érkeztek fiatal építészek, hogy itt dolgozzanak, a határon túli magyarlakta területekről érkezett tanítványok a szomszédos országok szerves építészeti mozgalmának kialakítóivá váltak. Az 1989 óta fennálló Kós Károly Egyesülés posztgraduális képzést nyújtó vándoriskolájával, folyóiratával a szerves építészet nemzetközi mércével mérve legjelentősebb szervezete, alapítása óta tagja a hasonló felfogású tervezőket összefogó International Forum Man and Architecture-nek.

Gerle János

A cikk megjelent a Magyar Építőművészet 2008/3. számában