Plázakrízis // Szatmári Réka diplomamunkája

Mit kezdhetünk a kilencvenes évek plázaépítészetének hanyatló, és egyre avuló, kopottas intézményi és térbeli hagyatékával? Szatmári Réka diplomamunkájában Budagyöngye bevásárlóközpontjának progresszív, realista és kritikai hangvételű újraprogramozására és térbeli átalakítására vállalkozott, a személytelen vásárláson alapuló pláza helyett egy modern agórát elképzelve.

A diplomamunkám központi témája a bevásárlóközpontok épületállományának építészeti és funkcionális újragondolása. A gyakorlati tervezés mellett az elméleti háttér feltárására is igyekeztem hangsúlyt fektetni, hogy jobban megértsem azt a szerepet, amelyet ezek az épületek betöltenek a társadalomban – nem csupán mint fizikai terek, hanem mint gazdasági és társadalmi tendenciák szimbólumai.

A munkám során a bevásárlóközpontokra nem kizárólag a kapitalista gazdasági berendezkedés és a túlfogyasztás fizikai megtestesítőiként tekintettem, hanem potenciális térbeli erőforrásokként. Nem elhanyagolható ugyanis az épületállomány mennyisége és minősége, amely komplex válaszokért kiált, gondoljunk például az adaptív reuse lehetőségére. A szakdolgozatom egyik fő tanulsága, hogy a fogyasztás terei, mint a vásárterek (görög Agóra, római Fórum), világkiállítások, árkádok és virtuális piacterek a történelem során mindig az adott kor társadalmi berendezkedésének, igényeinek és vágyott értékeinek tükrei voltak, amelyek befolyásolták a fogyasztói magatartást, és a fogyasztók maguk is alakították ezeket a tereket. Ez a modern bevásárlóközpontokban sincsen másképp. A jólét, a korlátlan fogyasztás, az árukínálat bősége, a „minden egy helyen" elv és a legújabb technológiák vélt és valós értékeinek reprezentációja egyfajta spektákulumként jelennek meg a mai bevásárlóközpontokban.

Annak ellenére, hogy a bevásárlóközpontok a közösségben való együttlét talán legszemélytelenebb formájának helyszínei – az egyének vesznek vagy eladnak, de egymással való kapcsolódásuk mindenképpen a fogyasztás elmaradhatatlan közreműködésével valósul meg –, mégis eltagadhatatlan értéküknek tartom, hogy számos társadalmi réteg számára, különböző szubkultúrák érintkezésére, fiatalok és idősek szabadidős tevékenységeire, egy egyszerre informális és intézményesített keretrendszerben való mozgásra teret engedő, szabad és publikus helyek. Ennél fogva igyekeztem a munkám során egy kettős álláspontot elfoglalni, amely egyrészt kellő kritikával, másrészt szimpátiával fordul ezekhez az épületekhez.

Victor Gruen eredeti utópikus plázavízióihoz hasonlóan úgy gondolom, hogy ezek a helyek megfelelő hozzányúlással közösségi központokként is tudnának működni. Érdemes lenne tehát ezt az aspektust erősíteni bennük, és olyan terekkel, funkciókkal kiegészíteni és újragondolni ezeket az épületeket (ha már vannak), amelyek nem csak a passzív fogyasztásra, hanem a közösségben való aktív, megélt tevékenységre is lehetőséget adnak. Az épületek építészeti és funkcionális újragondolásához nem szükséges megvárni, amíg teljesen kiüresednek és elveszítik korábbi funkciójukat. Részletes elemzésük révén, a kor társadalmi és környezeti igényeinek figyelembevételével, az építészeknek törekedniük kell olyan értékek megfogalmazására és megtartására, amelyek új funkciókkal kiegészítve elősegítik a jobb térhasználatokat és a funkciók reziliens beillesztését.

Számos külföldi példa bizonyítja, hogy milyen sokféle lehetőség rejlik ezekben az épületekben; mind építészetileg, mind funkcionálisan különböző hozzáállások mentén lettek már újrafogalmazva. Ilyen példa a Tainan Spring projekt az MVRDV-től, a Bakırköy Town Center Mall orvosi kampusszá való átalakítása Isztambulban vagy a Jupiter Pláza újragondolása Hamburgban. Ezek az átalakítások rámutatnak arra, hogy a bevásárlóközpontok nemcsak a fogyasztói szokások változására reagálnak, hanem új funkciókkal próbálnak alkalmazkodni a megváltozott gazdasági és társadalmi környezethez.

A Budagyöngye Bevásárlóközpont újragondolása

A mestermunkám során egy Budapesten található harmadik generációs bevásárlóközpont építészeti és funkcionális újragondolására tettem kísérletet. Az 1994-ben épült Budagyöngye bevásárlóközpont Budapest északnyugati agglomerációs folyosója mentén, a Szilágyi Erzsébet fasor II. kerületi oldalán helyezkedik el. A kertvárosias hangulatú Pasarét, illetve Zugliget határán, a budai zöld sáv mentén található, amelyet azonban megszakít letérkövesített parkolójával. Ez a körülbelül 20 személygépkocsi befogadására alkalmas “tér" semennyire nem nem kapcsolódik az épülethez, illetve annak közvetlen környezetéhez, sokkal inkább a szintén autóforgalom kiszolgálására létesített benzinkúthoz, amely hasonlóképpen szabdalja fel a kilométereken át húzódó értékes zöld sávot. Tervem első lépésként ennek a területnek a közösség és természet számára való visszaforgatását javaslom, a benzinkút helyére egy intenzív zöldítést, a Szilágyi Erzsébet Fasor folytatásaként a gesztenyefák továbbültetését, illetve a jelenlegi parkoló mentén az épülethez kapcsolódó, a főbb megközelítési útvonalak mentén pihenő- és közpark kialakítását, amely lehetőséget adna a helyi lakosok számára a pihenésre és kikapcsolódásra. Az épület személygépjárművel való megközelíthetőségét teljes mértékben átszervezném az épület -2 szintjén jelenleg is megtalálható mélygarázsába.

Az épület – és általánosságban a plázák – jelenleg talán legnagyobb problémája, hogy a külvilágtól teljesen elzárkózott belső világa van, amely semelyik oldalról nem nyit az utca felé; bent tartózkodva az ember azt sem tudja, hogy esik-e vagy havazik, helyette ami az arcába ömlik: Valentin-nap, karácsony stb. A befele fordulást elősegíti a két jelenlegi közlekedőmag és áruszállító folyosó helyzete is, amelyek azt eredményezik, hogy az épületnek egy 70 méter hosszú feneke lesz, amely ellehetetleníti a földszint kifele való nyitását. Ennek a zártságnak az orvoslására teszek javaslatot az egyik közlekedőmag áthelyezésével, így a földszint 3 oldali megnyitására nyílik lehetőség, illetve az ezen bejáratok közötti külső átjárhatóság érdekében az épület dél-nyugati felében egy raszterrel visszabontottam a földszinti külső határolószerkezetet, így egy fedett-nyitott árkádsort kapott a földszint, amely nemcsak a bejáratok előtti teresedések közötti átjárhatóságra, illetve potenciális vendéglátóhelyek kitelepülésére ad lehetőséget, hanem a közparkkal való összeolvadásra is.

Fontos értéknek tartom a jelenleg -1. szinten működő piacot és food court-ot, amelyek a helyiek kedvencei: a környéken lakók és dolgozók közül sokan napi szinten ide járnak ebédelni vagy friss termékeket vásárolni. Ennek az értéknek a megtalálása azért is fontos, mert az épület helyén a 60-as években piac működött, amely ‘94-ben egy plázabelsőbe lett bezárva, és azóta sem találja benne a helyét. A pinceszinti piac hátsó traktusaiba kevés fény jut le, nyomott, kellemetlen tereivel a hajdani Budagyöngye piacának karikatúrájává vált, az itt tartózkodás legkevésbé sem kellemes. A jelenlegi belső átrium kiszélesítésével igyekeztem ezt a lepényszerű épületet fénnyel megtölteni és minimalizálni a nyomott, hátsó, mesterséges megvilágítású közlekedők és terek mennyiségét.

Funkcionális átalakításra csak részben teszek javaslatot, mivel egy még működő plázáról van szó, amelyhez az emberek kötődnek. Úgy gondolom, hogy egy épületnél nem feltétlenül kell megvárni, hogy teljesen elveszítse funkcióját, és kiüresedjen, ahhoz, hogy újra- és átértelmezzük őket. Az első emeleten az épület jelenlegi és a plázákra általánosságban jellemző kereskedelmi, illetve rekreációs funkciót meghagytam. Ezeket kiegészítettem egyrészt a helyben való előállítással (sörfőzde + fermentáló üzem a -1 szinten, a piacon), illetve a tudásátadás + kultúra, a plázáktól jelenleg távol álló plusz funkciókkal a tetőtérben, ahol különböző előadóterek, workshopok, kiállítóterek, illetve egy publikusan a fogyasztás kényszere nélkül használható olvasótér, mint városi nappali kapott helyet, valamint rekreációs tevékenységként egy mozgásstúdió. A régi ferdetető nyomott és alacsony belmagasságú tereket eredményezett a tetőtérben, amelyek orvoslására egy nagyobb belmagasságú tereket eredményezp félnyeregtetőt terveztem hullámlemez fedéssel, amelyet a második emelet külső homlokzatára is lefuttattam. A tetőteraszt egy külső csigalépcső hozzáadásával tettem publikussá, így a közpark nyilvános terei és a tetőterasz közötti kapcsolat is meg tudott születni.

Térformálásban és anyaghasználatban is igyekeztem szem előtt tartani, hogy egy még mindig működő, posztmodern építészeti elemekben bővelkedő épülethez nyúlok hozzá. Fontosnak tartottam ezeknek az elemeknek a megőrzését, illetve a hozzáépítésben az ezekkel való esztétikai párbeszédet. A lekerekített boltíves ablakokat, ahol lehetett meghagytam, és egy azokkal összecsengő boltíves árkádsort alakítottam ki az épület nyugati oldalán; formavilágban igyekeztem lekerekítésekkel oldani a tördelt szerkezetet; a csigalépcső, illetve az átrium kiszélesítése is ezek szerint alakult. A megmaradó szerkezet és főfalak a régi mészhomoktégla fedés helyett egy anyagában és érzésében hasonló, vertikálisan rakott mészhomoktégla burkolatot kapott, amely alatt az átépített és a meghagyott részek egyesülnek. A tetőszerkezet anyaghasználatában is igyekeztem a régi anyagoknak és érzeteknek a megidézésére, ez hullámlemez burkolat formájában valósult meg.

Szatmári Réka

Szerk.: Borenich Levente