10+1 – Gyökér András

"A fenntarthatóság nemcsak az új épületek különböző technikai, műszaki aspektusait kellene, hogy jelentse, hanem sokkal inkább a meglévő felhasználását. Ennek alapvető követelménye a tartósság, amihez pedig tartalékok szükségesek." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Gyökér Andrással, a BIS Építész Iroda alapítójával készítettünk interjút. 

Gyökér András a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési tanszékén, majd a Mesteriskola XXIII. ciklusában folytatta tanulmányait. Szakmai tapasztalatára többek között a párizsi LAN Architecture és Dominique Perrault Architecture stúdióiban, majd Kis Péter Építészműtermében tett szert. 2018-ban megalapította Losonczi Júliával a BIS Építész Irodát. Olyan pályázatok fűződnek a nevéhez, mint a Teakészítők Műhelye Lettországban, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja, az Úri utcai műemléki épület felújítása vagy a ferencvárosi József Attila-Lakótelep megújítása, de dolgozott a Szentendrei Új Műhely Galéria részleges felújításán, illetve családi házakon, nyaralókon is Budapest belvárosától Tihanyig. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőművészeti Doktori Iskolájának doktorandusza. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Beépítés, átépítés, továbbépítés.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Van egy emlékhely Párizsban, a Szajna egyik szigetének csücskén, a föld alá süllyesztve. Ez az épület azért fontos számomra, mert bizonyítja, hogy nagyon kevés építészeti eszközzel is lehet jelentést adni egy helynek. 

Ha csak kettőt lehetne választani, mi mellett döntenél az ember, funkció, esztétika hármasa közül? 

A funkció egy épület élete során sokszor megváltozhat, és emiatt talán kevésbé is kell, hogy meghatározó legyen a tervezéskor. Ha a funkció szót viszont használatra cserélem, akkor egyből lényegivé válik. A használat a társadalommal, az életvitelünkkel, a szokásainkkal együtt változik, amit az építészet a téri megoldásaival lekövet. Izgalmas belegondolni abba is, hogy építészként képesek lehetünk újfajta használatokat – és ezzel változást – előidézni. Az esztétika szintén fejlődik és változik, meghatároz helyeket, korokat, kultúrákat, emiatt hasonlóan fontosnak érzem, mint a használati szempontot. 

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Nem tudnék egy munkát se kiemelni, mindegyik másért volt szerethető, mindegyikre másért vagyok büszke. A jelenleg futó munkáink közül van kettő-három, amik számomra elég izgalmasak és új kihívások elé állítanak. Jelenleg ezek foglalkoztatnak a leginkább, ezekre vagyok büszke, és azon dolgozunk, hogy a megvalósulás után is büszkék maradhassunk rájuk.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Ha a kitűzött céljaimat el tudom érni, akkor sikeresnek érzem magam. Sikerként élem meg, hogy jelenleg az irodában sok összetett feladaton tudunk dolgozni, hogy mindig van új kihívás, folyamatosan tanulunk, fejlődünk; és persze az is fontos, hogy ennek köszönhetően reggelente lelkesen tudok nekilátni a feladatoknak. Emellett, két kisgyerek apukájaként, az utóbbi pár évben a sikerre már sokkal önzetlenebb szemmel is tudok tekinteni. 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Az építészeti tartalékok kérdése egy ideje már érdekel, három évvel ezelőtt a Doktori Iskolában kezdtem el a témával kicsit mélyebben is foglalkozni. A fenntarthatóság nemcsak az új épületek különböző technikai, műszaki aspektusait kellene, hogy jelentse, hanem sokkal inkább a meglévő felhasználását. Ennek alapvető követelménye a tartósság, amihez pedig tartalékok szükségesek. A korra jellemző, funkcionális kritériumok szerinti tervezés sokszor kötött, nehezen adaptálható épületeket eredményez, emiatt rövid távra szól és a bontást vetíti előre. Ennek kapcsán nem csak a befektetői hozzáállás kérdőjelezhető meg, a tervezői módszereinket is érdemes lenne újragondolni. A témával a gyakorlatban is foglalkozó építész irodák – Lacaton & Vassal, Bruther, Muoto – munkái számomra nagyon érdekesek.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Az irodában általában meg szoktuk határozni a céljainkat egy-két évre előre, hol szeretnénk tartani, milyen feladatokon szeretnénk majd dolgozni. Jelenleg van több szerethető projektünk is, a Balatonnál például dolgozunk egy biciklis pavilonon és strandon, egy panzión, illetve nyaralókon. Az elkövetkező évek célkitűzése, hogy ezek közül minél több megvalósuljon, bár tudjuk, hogy ez alapvetően nem rajtunk múlik. Több belsőépítészeti munkánk is van, szeretnénk ezt a modellt fenntartani és továbbfejleszteni, ahol építészet és belsőépítészet egymás mellett jól megfér, és adott esetben egyszerre, egymást erősítve tud működni. Emellett szeretnénk több tervpályázaton is indulni, erre az utóbbi pár évben sajnos nem volt idő. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

A megbízóknak üzenem, hogy egy ház egy nagyobb rendszernek – a környezetének – is a része.

Hova utaznál el legközelebb? 

Tel-Avivba régóta el szeretnék menni, nem feltétlenül a kortárs építészet miatt. Sok jót hallottam a városról, izgalmas, nyüzsgő helynek tűnik, kíváncsi vagyok a hangulatára, az emberekre, az ételekre. Onnan persze kihagyhatatlan lenne Jeruzsálem is.

Egy könyv, film, amit mindenkinek ajánlanál? 

A szatirikus vagy fekete humorú filmeket, például Anders Thomas Jensen dán rendező munkáit nagyon szeretem. Meg tud még fogni egy filmben a képi világ, a hangulat is. Ilyen szempontból Wes Anderson nagy kedvenc, de mondhatnám Sophia Coppola Lost in Translation című filmjét is. Ha már kép, akkor a könyvek közül John Pawson A Visual Inventory című albumát ajánlom mindenkinek.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Lengyel Mártonnal.

Szerk.: Sütöri Laura