10+1 – Ritter Dániel
"Azt gondolom, nincs új régi nélkül. Ami most réginek tűnik, az egyszer nagyon új és valószínűleg kortárs volt. Számomra a régi mindig egy tapasztalat, ami formálja az újat." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Ritter Dániel építésszel készítettünk interjút.
Ritter Dániel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén diplomázott 2016-ban, konzulense Hőnich Richárd DLA volt. Diplomamunkáját a Média Építészeti Díja Közönségdíj Terv kategória finalistái közé választották. Közvetlenül az egyetem után az MCXVI Építészműteremben kezdett el dolgozni, ahol a Duna Aréna belsőépítészetében és egy sasadi lakóház tervezésében működött közre. A későbbi években olyan irodák magyar partnereként dolgozott, mint a Pritzker-díjas japán SANAA vagy a New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro. 2018-tól a BME Építőművészeti Doktori Iskolában folytatta tanulmányait Balázs Mihály DLA témavezetése mellett, doktori disszertációjának címe: Személyes hibajegyzék. Tervezőirodai munkája mellett több magyar és nemzetközi pályázat és lakóépület fűződik a nevéhez. Első megépült, önálló tervezését – Julcsi és Andris otthona – BigSEE Architecture Awarddal díjazták a szlovéniai Ljubljanában, valamint Building of the Year 2022 díjra jelölte az épületet az Archdaily szakmai portál. Építészeti tevékenysége mellett jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Tanulási környezet kutatócsoportjának tagja.
Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?
Hely. Közösség. Dráma.
Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely?
Van egy hely Spanyolországban, a Cruz de Ferro. Az egyszerű vaskereszt tövében elhelyezett több ezer kavics a zarándokok erőfeszítéseit jelképezik. Számomra szakrális hely, nem vallási értelemben, hanem inkább legbelül.
Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?
Azt gondolom, nincs új régi nélkül. Ami most réginek tűnik, az egyszer nagyon új és valószínűleg kortárs volt. Számomra a régi mindig egy tapasztalat, ami formálja az újat. Például a Julcsi és Andris otthona esetében is igaznak gondolom ezt. Az új épület magán hordozza a régi házak elrendezését és a tornác fontosságát, azonban megjelenése nagyon mai.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Már ezalatt a néhány év alatt is nagyon izgalmas feladatok találtak meg, legyen szó akár egy pályázatról, akár egy nagyobb horderejű munkáról, így kicsit nehéz a választás. Büszke vagyok rá viszont, hogy a magyar kultúra szempontjából két olyan meghatározó épület tervezésében vehettem részt, mint az Új Nemzeti Galéria vagy az Új Közlekedési Múzeum. Remélem, egyszer láthatom őket megépülni.
Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek?
Nem érzem magam sikeresnek, inkább azt gondolom, hogy vannak jó pillanataim néha. Az érték mércéje számomra a használói öröm. Ha a megbízóm évekkel később is felhív, vagy például látom a gyerekeket szaladgálni az általunk tervezett terekben. Számomra ez sokkal fontosabb, mint bármilyen díj vagy elismerés.
Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben?
Tervező építészként mindig a hibátlan állapotot keressük, a tökéletes megoldást, a legjobb válaszokat. A doktori disszertációmban ezzel szemben a hiba és a tökéletlenség alternatív értelmezésével foglalkoztam a kortárs építészetben. Azt kutattam, hogy ez a két alapvetően negatív jelentéstartalommal bíró fogalmat, hogyan lehet pozitívan értékelni egy perfekcionista világban, különösképpen ma, egy olyan korban, amikor bizonytalan a belső értékekhez való viszonyunk. Ezt a paradoxont leginkább talán a japán kultúrában megtalálható kintsugival tudnám szemlélteni. A kerámiaművészetnek ez az ága a megcsorbult, eltört tárgyaknak ad új értelmezést: a tört elemeket gyanta alapú ragasztóval ragasztják össze, és a javított felületre lakkban elkevert aranypor kerül. A módszer ezáltal nem elfedi a hibát, hanem hangsúlyozza azt. A hiba kiemelésére használt nemesfémmel a törés többé nem egy sajnálatos esemény, hanem jelentősége felértékelődik, hozzáadott értékké válik.
Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?
A tanulási környezettel foglalkozó kutatócsoportunk négyéves kutatói támogatást nyert el a Magyar Tudományos Akadémiánál. Rendkívül izgalmas feladat ez számomra, hiszen olyan kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt, mint Dr. Gyarmathy Éva szakpszichológus vagy Dr. Tamáska Máté építészetszociológus. A 21. századra a pedagógiának és pszichológiának kifejezetten nagy diverzitással kell megküzdenie a szakemberek szerint, mert egyre több a gyors fejlődésű gyerek, miközben növekszik a tanulásban lemaradók aránya is. Így célunk a tanulmányi kudarcok megelőzése a tanulási környezet átalakításával, amik háromféleképpen valósulnak meg: pedagógiai-pszichológiai, digitális-informatikai és téri-építészeti minőségben.
Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?
Azt, hogy közös a célunk.
Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál?
Murakami Haruki A határtól délre, a naptól nyugatra című könyve szerintem csodálatosan bemutatja a japán emberek kultúráját, így mindenkinek szívesen ajánlanám. Jacques Tati filmjét a Mon Oncle-t javasolnám minden kollégának, mert rajongunk a modern építészetért, de fontos az önkritika. Ha pedig zene, akkor Ludovico Einaudi minden mennyiségben jöhet, főleg munka közben.
Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen?
Az elmúlt években volt szerencsém közelről figyelni a SANAA és a DS+R vezetői tervezőinek építészeti gondolkodását. Lenyűgöző számomra, hogy milyen odafigyeléssel, alázattal és energiával foglalkoznak egy-egy projekttel a legmagasabb szinten is, heti vagy akár napi rendszerességel. Így most nem is mondanék más építészt, viszont megemlíteném Piet Oudolf tájépítészt. Szerintem egy zseni.
Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?
Serena Di Giulianóval.
Szerk.: Sütöri Laura