A 22-es csapdája

A Városháza Fórumra kiírt tervpályázat eredményhirdetésén kiderült, a 22-es bírálati sorszámú pályamű (Erik van Egeraat Associated Architects) lett a verseny győztese. A második díjat az Archikon Kft kapta, harmadik díjat nem osztottak. A Budapest Szíve Program egyik anyahajója tehát tengerre szállt, ám e hajó-konstrukció számos kérdést gerjeszt az egyszerű matrózban, az eredményhirdetésen elhangzottak, látottak, hallottak kapcsán.

Mottó: „A 22-es csapdája. A 22-es kimondja, hogy

mindazt joguk van megtenni, amiben nem tudják

őket megakadályozni."

Joseph Heller: A 22-es csapdája

Új botránykő vagy építészeti örömünnep?
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az eseményt azzal nyitotta meg, hogy ez „az ország legmagasabb presztízsű építészeti pályázata". Ehhez képest a szűkös, ilyen eseményre nem alkalmas főpolgármesteri tárgyalóban összezsúfolódó – zömmel csak a pályázókból és sajtó munkatársaiból álló „tömeg" – eme jeles eseményt nem látszott megfelelően reprezentálni. Ahogyan a mindössze 18 előminősített pályázó sem feltétlenül a tömeges pályázásról adott tanúbizonyságot, bár a „kincstár" optimizmusának adott hangot, hisz volt a merítésben befutott magyar építész, fiatal magyar építész és külföldi sztár is. Az összvárosi közérdeklődésre számot tartó, kiemelt közcélú pályázat nyilvánosságával voltak már megfogalmazott fenntartások, amelyek az Építészfórumon is teret kaptak.

Érthetetlennek látszik, hogy egy ilyen közcélú pályázatnál miért ilyen magas (500 ezer Ft) például a pályázati részvételi díj? (Hacsak nem a fiatal, tehetséges, ámde tőkeerőtlen pályázók kiszűrése a cél). Miért kell a közbeszerzési eljárást összemosni a tervpályázattal, előminősíteni a pályázókat? (Hacsak nem a pályázók további redukálása a cél, azaz nem elsősorban építészeti ötletbörzére, hanem a bürokratikus akadályokat leküzdő, stabil és neves építész irodákra és a szakmai helyett inkább nagyon szoros önkormányzati, állami kontrollra gyúrnak a kiírók.) A dolgot tovább árnyalja, hogy a zsűri formai okokra (anonimitás megsértése) hivatkozva kizárt 6 pályázót a 18 előminősítettből, így a bírálatba bevont pályaművek száma 12-re csökkent. (Hogy mindezek után hogyan kaphatott 22-es bírálati sorszámot a nyertes pályamű, vagy miért szerepeltek 19-es és 21-es sorszámmal megvételt nyert pályázatok – az rejtély maradt az eredményhirdetés után is. Bár a zárójelentés szerint volt olyan pályázat, ami darabokban, több feladási ragszámmal érkezett, s csak később derült ki róla, hogy összetartozik.)

A kizárt pályázók zömmel az anonimitást úgy sértették meg, hogy a beküldött digitális dokumentumaik adatalapjából informatikai úton kikurkászható volt a nevük, lévén a legtöbb regisztrált szoftver ezt szerzői jogi okokból hozzáfűzi a létrehozott dokumentumokhoz. Így jártak. Úgy tűnik, sikeres pályázathoz a digitalizálódó világ immár nem csak a jogi, de az informatikai ismereteket is megköveteli a pályázótól. Az anonimitás megszegése a szabályzat szerint kizárást jelent – a stílus, a grafikai kidolgozás felismerése persze a megszegést nem meríti ki: a kiállított pályaművek egyikére-másikára rámutatva egyik kollegám látatlanban – mintegy kézrátétellel – felsorolta a szerzők nevét (utóbb kiderült: 100%-os találati aránnyal)! Pedig a könnyű felismerhetőség szinte kódolt a pályázatokat járó építészek körében. Információink szerint a zsűri fontolgatta azt a verziót, hogy a pályázatok digitális részét páncélszekrénybe zárva, a tablók alapján dönt a nyertesről (így a kizártak is versenyben maradhattak volna), de ez végül – nem tudni miért – nem történt meg.
 

Terheléscsökkentés beépítéssel?
Nézzük hogy áll a helyzet a városi stratégiai célok terén. Demszky Gábor beszédében leszögezte: „A Városháza Fórum tervpályázatával egy olyan húzóprojektet akartunk életre hívni, amelynek nyomán a szemünk előtt alakulhat át Budapest belvárosa járművekkel zsúfolt, nehezen használható területből az ország reprezentatív központjává, egyben élhető, csillapított forgalmú közösségi térré." A beszéd ezen szakasza és a Budapest Szíve Program stratégiai célkitűzései (úgymint a belváros tehermentesítése) között tökéletes az összhang. Az viszont már elgondolkodtató, hogy a jelenlegi épületek megőrzése mellett egy új, 200–500 főt befogadó konferencia központ, új hotel, kávéházak, kiskereskedelem, bérirodák, mélygarázsok cca. 40 ezer négyzetméteren valóban a tehermentesítés és a forgalomcsillapítás legjobb eszközeinek tekinthetők-e?

Annál is inkább, mert az Építészfórumon 2007. augusztus 23-án megjelent sajtóanyag szerint az eredetileg kaszárnyaként, majd kórházként is használt városháza területének alig több mint 50 százalékát foglalják el a főváros üzemeltetéshez szükséges hivatali egységek. Azaz a most rendelkezésre álló terület felén is elmuzsikálna a hivatal, teszem azt megszabadítva az eléggé elborzasztó ráépítésektől a műemléki épületet, modernizálva az épület belsőt. És ezen a ponton nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Városháza Fórum és az ideiglenes városháza park kapcsán többször előjött már az a vélemény, ha a Károly körúti bazársor egyszer már kínkeservvel kibontott, meglazított tömbje városi SZABAD TÉR, a VÁROS TERE maradna, mindenféle térfal építése nélkül. A közvélemény sajtóban is hallatszó része is ezt a megoldást preferálná. A városháza barokk szárnyai ölelnék szívükre a szabad teret, mégsem zárnák azt egy nyomasztó tömbbe. Ilyen tere ugyanis nincs a városnak, a fővárosi ünnepeken a városvezetés a Kossuth téren reprezentál, sok nyári fesztivál nem találja meg azt a városi teret, ahol kiteljesedhetne, ezért jobbára a nagy parkjainkat terheli meg nem engedhető mértékben.

Térképzés egy térfaló térfallal?
Már csak azért sem nagyon érthető ez a térfal építő építészeti program, mivel a fővárosnak egyáltalán nincs pénze e projekt megvalósítására. A mostani képviselői parkoló lesüllyesztése a föld alá, az ideiglenes park és a képviselői parkoló térré történő összenyitása és a városháza hátsó homlokzatának kiképzése – a műemléki épület modernizálása egy jóval kisebb költségvetésű programként – egy terhelést nem növelő, a város felé sokkal jobban kitárulkozó teret hozna létre. Olyat, amelyből a térségben, mint fentebb kifejtettem, hiánycikk van. Ezzel szemben a térfal felépítése (transzparencia ide, transzparencia oda) csak a zárt tömbbelsőket szaporítja a belvárosban, ami intim városi terek létrehozására igen, ünnepi rendezvénytér vagy agóra létrehozására kevéssé alkalmas.

Ebből a gondolatmenetből a díjazott pályaművek közül egyedül a Nagy Csaba vezette 2. helyezett Archikon Kft és a Zoboki-Demeter iroda érzett meg valamit, amikor nem zárta be a teret teljesen a Károly körút felől. Ám a kiírás megkövetelte a „térfaló térfalat", amelyhez a legtöbb pályázó igyekezett is illeszkedni. E tekintetben a Zoboki-Demeter és Társaik Építészeti Iroda „renitenskedett" a leginkább a teret ugyan ízekre szabdaló, de középtengelyét nyitott térként megtartó „részeges" házaival, gesztusokat téve a Madách sétány évszázada húzódó kérdésköre felé, cserébe viszont az Erzsébet tér Gödör területének szabad terét építette volna felül színházzal és szállodával.

Városháza vagy várospláza?
„Engedjék meg, hogy leszögezzem: nem egy új, belvárosi pláza létrejöttét támogatjuk." – mondta a főpolgármester, utalva a Rogán Antal V. kerületi polgármester és a főváros közötti pengeváltásra, amely szintén megsűrítette a levegőt az építészeti pályázat körül. Ugyanakkor a díjátadón kifejtett PPP konstrukció, miszerint „mind a Városháza telke, mind a Városháza régi épülete és az új ingatlan a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában maradna és a főváros ezek egy részének korlátozott időre történő használatba adásával teremt fedezetet a beruházáshoz" – ha jobb is, mint a Kormányzati Negyednél kigondolt, bérleménybe költözéses variáció) – nem feltétlenül ad garanciákat a plázásodás ellen.

Egy ekkora beruházás finanszírozásával ugyanis a majdani koncessziós partnernek elég nagyot kell szakítania, hogy beruházása a látható időn belül megtérüljön. Csak kávézgatással, némi látványszállodával és színházzal vélhetően az elképzelés zátonyra fut a költség-haszon elemzések során – ez közgazdasági diploma nélkül is borítékolható. Ráadásul mindezt egy olyan gazdasági közegben kellene megvalósítani, ahol az előrejelzések szerint az ingatlanüzlet lejtmenetbe vált, az ország a begyűrűző gazdasági világválság peremén táncol. Demszky Gábor szerint a győztes pályázók visszaigazolták az elvárásaikat: „egyöntetűen a köz- és kulturális funkciókat részesítették előnyben az üzletiekkel szemben". Nyílván e szempontok is közrejátszottak abban, hogy a meglehetősen plázásra sikerült tervek (Finta és Társai Építész Stúdió, ONL Hungary Kft, Vadász és Társai Építész Stúdió Kft) csak megvételben részesültek, bár a plázajegyeket a nyertes pályamű sem tudja teljesen levetkőzni magáról.

2D marad vagy 4D lesz belőle?
Az Egeraat iroda alkotása kétségtelenül bombasztikusan hat, térkezelése azonban elgondolkodtató. A most rendelkezésre álló szabad tér két piciny tömbbelsővé nyomorításával családias, intim környezetet teremt, ami kávézó teraszaival, télen korcsolyapályaként használható mesterséges tavával, Metró csatlakozásával, szabadtéri színház terével egy shopping mall vagy egy belvárosi lakótömb díszére válhatna, még talán jól is működne, de ezen a helyszínen csak a Gödör funkcióinak megduplázását éri el. Nézőpont kérdése, hogy e terekre úgy tudunk-e tekinteni, mint amelyek „átadják a városháza területét a városnak a bölcs kiírás eredményeként" – ahogy Fegyverneky Sándor állítja, vagy éppen ellenkezőleg: elveszik a lehetőségét annak, hogy egy hiányzó funkció, a városi ünnepi (fesztivál) és rendezvénytér a térségben megvalósulhasson.

A győztes pályamű tablóin emellett el lehet játszani a „találd meg a különbségeket" játékot is. Míg a látványrajzok némelyikén egy méhsejt-szerű hártya fedi a kulturális tér szabadtéri tömbbelsőt, addig más látványokról ez lefelejtődött. Néhol szeszélyesen levitáló járdaszalagok futnak át a tömbbelsőkön, néhol ezek hiányoznak, helyüket teraszok, lépcsők veszik át. A terv kétségkívül egyik legmerészebb látványhúzása a Károly körút forgalmának lakóutcává redukálása, és az az „elmaradhatatlan" utcai zöld tömeg, amely a forgalmi sávok és a villamos megálló (!) kárára hasít ki előkertet a nem túl emberléptékű új városközpontnak, mintegy balanszírozva azt a kezelhetetlenül embertelen tömeget, ami az új térfallal létrejön.

A végeredmény: a városháza mai irodáit szinte teljesen áttelepítő irodaház komplexum, ami sok mindenben visszaidézi a Dózsa György úti bankszékház közvélemény által pozitívan értékelt világát, de annak árnyékából nem lép ki. Az új városháza szinte csak a régi dísztermet tartja eredeti funkciójában, a műemléki épületegyüttest a közelebbről meg nem határozott „igényes kiskereskedelem" veheti birtokába. (Bizonyosan így lesz, mind a három szinten ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Kiskereskedőként én is szívesen költöznék a harmadikra.) Így viszont a pénztelen város lerázhatja magáról a műemléki felújítás nyűgét, kap egy jól kommunikálható, híres építésztől származó színes lufit, míg az EEAA magyarországi irodája egy biztos megbízást a kiviteli tervek elkészítésére.

A 118.000 m² bruttó területet magába foglaló komplexum, amelyből 40.000 m² épülne újonnan, s a tervek szerint 2012-re elkészül. Legalábbis Ikvai-Szabó szerint, aki leszögezte: nem kis fegyvertény, hogy egy tervpályázat győztesének tervét végre most majd megvalósulni látjuk. Kérdés, hogy ez az optimizmus át tud-e terjedni egy piaci alapon gondolkodó koncessziós partnerbe is. Meglátjuk. A Városháza Fórum a kiírás szerint környezettudatos szemléletben épül meg. Csak az ideiglenes park bazársort is túlélt gesztenyefái gondolják ezt másként. Meg néhány csodabogár.

Bardóczi Sándor

Az írás a vélemény rovatba lenne való, de ott szeretnénk minél tovább főoldalon tartani Ertsey Attila Betelt a pohár című írását. Mellesleg az ügynek van gazdasági vonatkozása is...
Az olvasók megértését kérjük.

A szerk.