A hátsó irodából a városépítésig: Wolf Johanna pályája – Első rész

Wolf Johanna a negyedik női diplomázóként végzett a Műegyetem építészkarán, de a negyvenes-ötvenes években főszerepet játszott a hazai kivitelezésben. A „magyar építészek mamájának" pályája a Magyar Építő Rt-től a Vegyépszerig ível. Élettörténetét a MÉM MDK Magyar Építész Nők kutatási programjának keretében Kovács Dániel dolgozta fel, és két részben közöljük.

Wolf Johanna[1] 1905. március 26-án született Wolf Sándor gépészmérnök (1872-1927) és Reif Elza[2] festőművész (1881-1938)[3] gyermekeként. A házaspár Johanna születése idején Budapesten, a Lipót körút 13. alatt élt, ahonnan 1909-ben a Bakáts tér 5. III/1. lakásába költöztek. Itt nőtt fel három gyermekük, a Hanzinak becézett kislány mellett két fiú: György és István.

Családi háttér és gyermekkor

Wolf Sándor gépészmérnökként sikeres vállalkozást épített fel. Karrierje egy apró erzsébetfalvai[4] üzemből indult 1901-ben, amely tehetségének és innovációinak köszönhetően hamar valódi gyárrá terebélyesedett. 1908-ban részvénytársasággá alakult a Hermes Magyar Általános Váltóüzlet Rt. tőkéjével. Wolf szakmai elismertségét mutatja, hogy a részvénytársaság vezetésébe három kiváló gépészmérnök szállt be: Cserháti Jenő műegyetemi tanár, a Ganz villamosgyárának korábbi igazgatója, Schimanek Emil, a Ganz főmérnöke, a nevét viselő dízelmotor feltalálója és Mechwart Hugó, a gyáralapító Mechwart András fia.[5] A cég 1912-ben egyesült Győrffy Kornél Újpesten és Bécsben működő fémárugyárával. A két korábbi tulajdonos megőrizte pozícióját: a Győrffy-Wolf Fémárugyár Rt. újpesti és bécsi gyárainak Győrffy Kornél, míg az erzsébetfalvai gyárnak Wolf Sándor lett az ügyvezető igazgatója. A háború alatt fegyveralkatrészeket gyártottak, rövid idő alatt a Monarchia legjelentősebb gyárainak egyikévé válva. 1918-ra a pesterzsébeti gyár ezer munkást foglalkoztatott. 1920 után a jugoszláviai Bródban is fióküzemet alapítottak,[6] de a trianoni piacvesztés és a húszas évek gazdasági válsága jelentősen megtépázta a gyár helyzetét. 

Veleszületett hallásproblémája miatt a három testvér egyike, Wolf György a Siketnémák Magyar Királyi Intézetének magántanulója lett. A család kiterjedt kapcsolatrendszeréről árulkodnak azok a névlisták, amelyeket az Intézet iskolai évkönyvei az adománygyűjtő akciók kapcsán sorolnak fel. Wolf Sándoron keresztül jótékonykodtak az 1910-es évek elején az intézmény javára Benedict Gyula, Jónás Dávid és Löffler Sándor építészek, Brachfeld Hugó és Farkasházi Hugó ügyvédek, dr. Arányi Zsigmond és dr. Ligeti Ármin orvosok vagy Missák Henrik kereskedő. Reif Elza baráti körébe tartozott Vidor Emil építész felesége, Freund Regina, valamint a későbbi világhírű matematikus, Neumann János édesanyja, Kann Margit,[7] de festőként portrét készített Hoffmann Edith művészettörténészről is.[8] A Wolf család ez alapján a budapesti felső középosztály köreibe lehetett bejáratos, a gyár által biztosított anyagi jólétnek köszönhetően. Erről nem csupán az Siketnémák Iskolájának folyósított, alkalmanként 10-20 koronás adományok árulkodnak. A házaspár 1916-ban Elza édesapja, Reif Jakab főreáliskolai tanár emlékére 1000 koronás alappal Reif Jakab Alapítványt hozott létre a Bolyai Gimnáziumban, évente egy tanuló matematikai vagy természettudományos teljesítményének elismerésére.

A Wolf-házaspár nyitott szellemben nevelte gyermekeit. Amikor Johanna 16 évesen beleszeretett Farkas István József okleveles gyógyszerészbe, elfogadták a házassági kezdeményezést: a két fiatal 1922 májusában eljegyezte egymást,[9] majd 1922. október 29-én a Szilágyi Dezső téri református templomban összeházasodtak.[10] Mivel zsidó származású szülei erre a hitre tértek, Johanna is református szertartás szerint esküdött meg római katolikus férjével. A frigy nem bizonyult hosszú életűnek: Johanna egy éven belül hazaköltözött szüleihez, majd 1925. június 12-én válás tett pontot a kapcsolatra.

Pályaválasztás és a korai évek a kivitelezésben

Visszaköltözését követően Johanna magántanulóként fejezte be középiskolai tanulmányait a Veres Pálné Gimnáziumban. Társai közül elsősorban matematikából és ábrázoló geometriából tűnt ki. Magánúton leérettségizett, azzal a szándékkal, hogy édesapjához és testvéréhez hasonlóan gépészmérnöki végzettséget szerezzen. „Két évi szünet után, 1925-ben gyerekkori vágyamat, hogy mérnök legyek, megpróbáltam megvalósítani. Miután azonban abban az időben az építőszakma bizonytalan megélhetési lehetőségnek látszott, előbb kitanultam a varrást és szabást, hogy szükség esetén ezúton tudjak magamnak kenyeret biztosítani. Közben elváltam és néhány hónapig varrással foglalkoztam, míg sikerült a tudományegyetem matematika és ábrázoló szakán keresztül a műegyetemre, mint pótindexes tanulónak bejutnom" – emlékezett vissza később.[11] Wolf azt az 1927-es szabályozást használta ki, amely a korábban érvényes abszolút tiltás után a teljes hallgatói létszám 5%-ának erejéig engedélyezte a nők felvételét a mérnöki karokra, abban az esetben, ha férfi jelentkező nem akadt elég.

Saját megélhetését tekintve Wolf Johanna igen előrelátónak bizonyult: a következő éveket a nehézségek határozták meg. Az 1920-as évek második felére a Győrffy-Wolf Fémárugyár Rt. válságba került, Wolf Sándor pedig 1927. június 19-én elhunyt.[12] A frissen átiratkozott hallgatónőre 1927 novemberében antiszemita diákok támadtak az egyetemen;[13] az atrocitást követően még őt vádolták meg, hogy felbujtóként, „agent provocateur"-ként működött, de beadványa nyomán az egyetemi tanács tisztázta.[14] Néhány professzor ellenszenvével is meg kellett küzdenie, akárcsak néhány évvel korábban Várnay Marianne-nak, aki hosszas csatákat folytatott a nők építészkarrierjét hevesen ellenző Czakó Adolf rektorral. „Két évi tanulás után apám meghalt és tanulmányaimat csak úgy tudtam folytatni, hogy rajzolással és tanítással is foglalkoztam. Műegyetemi tanulmányaim alatt ábrázoló geometriából, statikából és vasbetonszerkezeti vonalon értem el jó eredményeket és ezen a vonalon is akartam később tudásomat továbbfejleszteni, de a műegyetem szilárdságtani tanszékére annakidején nő létemre nem sikerült bejutnom. Tanulmányaim befejezése után azonnal – még diplomám megszerzése előtt – állásba mentem, hogy el tudjam magam tartani."[15]

A vele egy időben hallgató Körner József emlékei szerint Wolf intelligens és szorgalmas diák volt, de a rajzolással adódtak nehézségei, ezért időnként hallgatótársakat bízott meg a perspektívarajzok készítésével.[16] Ez az adottság is ösztökélhette a tervezés helyett a kivitelezés felé. Diplomáját végül 1931-ben szerezte meg egy szálloda tervezésével; ekkor már két éve, 1929 júliusától a Magyar Építő Rt. munkatársa. Vitán felüli szakmaiságáról tanúskodik, hogy a német megszállás időszakát leszámítva Wolf Johanna 1929 és 1957 között, azaz közel három évtizeden keresztül ugyanannál a vállalatnál dolgozott, egyre feljebb és feljebb jutva a ranglétrán, több rezsimváltást, számos átszervezést és néhány névváltoztatást is átvészelve.[17] 

Későbbi életrajza alapján eleinte vasbeton szerkezeti rajzok készítését bízták rá, majd a Ganz gyárak biztosítási előbecsléseivel foglalkozott. Néhány év után építőmérnökké nevezték ki; ezzel összefüggésben 1934. október 15-én belépett a Budapesti Mérnöki Kamarába.[18] „Az építőszakmának (…) minden kivitelezési ágával foglalkoztam, úgy irodai műszaki adminisztrációs, mint helyszíni kivitelezési és ellenőrzési munkakörben" – írta ezekről az évekről.[19]

A Ganz mindhárom telephelyén (a Széna tér mellett a Vízivárosban és a Kőbányai úton) irányított építkezéseket, de ezek közül konkrétan csak a kerékpárgyárat tudjuk a nevéhez kötni. Később, egészen 1944-ig elsősorban hadászati célú üzemek fejlesztésében vállalt szerepet; ez is magyarázza, hogy erről az időszakról igen keveset tudunk. 1936-tól egészen 1944-ig vett részt a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt. törökbálinti telephelyének építésében. Ezzel párhuzamosan dolgozott a Magyar Viscosa Rt. 1941-re elkészült nyergesújfalui gyárának építésénél. A gyárat Mátrai Gyula[20] tervezte, építésvezetőként pedig Mokk Lászlót alkalmazták, akivel ebből az első közös munkalehetőségből és a kölcsönös nagyrabecsülésből életreszóló barátság szövődött.[21]

Negyvenes évek: a Magyar Építő élcsapatában

A bánhidai után másodikként készülő országos centrálé, a mátrai lignittelepre alapozott mátravidéki erőmű építésénél Wolf már meghatározó szerepet játszott. A munkák 1941-ben kezdődtek meg a Heves megyei Lőrinci területén, és a háborús hiányok ellenére 1944 végére az üzemi épületek csaknem teljesen, a kapcsolódó lakótelep pedig nagyrészt elkészült.[22] „Itt mi az összes magasépítési munkákat házilagosan végeztük, ami nagy rezsimegtakarítást jelentett és könnyebb bonyolítást. Az iparos munkák kiadása és bonyolítása is feladataink részét képezte. A központban és ennél a nagy munkánál a helyszínen is, megfelelő tervező vezetésével kis csoportot létesített a vállalat a kiviteli tervek részletterveinek rajzolására, a technológiai és gépészeti szervekkel állandó és szoros kapcsolatot tartva."[23] 

Szintén a háborús évekre, 1942-1944 közé tehető a Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt. (akkori közkeletű nevén „Fegyvergyár") repülőgépgyártó csarnokának kivitelezése a budapesti Gyömrői úton. Ez a 37 méter fesztávú, körülbelül 110 méter hosszú épület, amelynek terveit szintén Mátrai készítette, az első nagy fesztávú vasbeton héjszerkezetű csarnokok közé tartozott Magyarországon. 

Ebben az időszakban fix csapat alakult ki a vállalat vezető mérnökeiből és a cégnek dolgozó szakemberekből, akikhez a legfontosabb beruházások kapcsolódtak. Ennek tagjai Szél Gyula, a Magyar Építő Rt. vezérigazgatója, két közvetlen munkatársa, Wolf Johanna főmérnök és (később Kossuth-díjjal elismert) Szőke Gyula gépészmérnök, valamint az 1940-től saját tervezőirodáját vezető Mátrai Gyula voltak. A négyesfogat tagjai között jól működött a munkamegosztás a sokszor egymásba csúszó, komoly diszkréciót és szervezőképességet igénylő, politikailag is érzékeny beruházások lebonyolításában. A munkakapcsolat Wolf és Szél között idővel szorosabbra fonódott. Wolf 1943-ban elvált második férjétől, Wéber József[24] belgyógyásztól; utolsó társa kollégája, Szél Gyula lett annak korai, 1953-as haláláig.[25]

1944 tavaszától, a németek bevonulásától Wolf Johanna abszurd helyzetbe került: míg korábban az ország meghatározó hadászati beruházásaiban dolgozott, most egyik napról a másikra bujdosni kényszerült. Ekkor látta igazi hasznát a húszas években megszerzett varrónői gyakorlatnak: egy divatos Margit körúti varrónő ismerős adott neki munkát és hajlékot hamis papírokkal, erdélyi menekültként, Kerekes Erzsébet néven. A vészkorszak alatt részben itt, részben Szél Gyulánál húzódott meg.[26] Testvérei közül egyetlenként élte túl a háborút: Györgyöt feleségével és kilencéves kislányával együtt Auschwitzban, Istvánt Buchenwaldban gyilkolták meg.

Főmérnökként az újjáépítéseken

1945 után Wolf karrierje gyorsan felívelt: az újjáépítéseknél nagy szükség mutatkozott tapasztalataira. 1946-ban építőmesteri képesítést szerzett, alighanem azért, mert a Ganz környékén számos lakóház helyreállításában is szerepet vállal. Az időszak intenzitásáról a hagyatékában őrzött több száz romfotó tanúskodik. 

Nem sokkal később az államosított Magyar Gyárépítési Nemzeti Vállalat főmérnökévé nevezték ki. „Sok szó esett akkoriban a női egyenjogúságról, de még igen kevés tett született ennek jegyében. Az ő kinevezése tulajdonképpen ilyen tett volt, s mint számítani is lehetett rá, sok férfi kollégája fejcsóválva vette tudomásul, hogy nő is lehet főmérnök."[27] A kétkedőkre alaposan rácáfolt újabb, Mátrai Gyulával közös munkája, a Ganz Villamossági Művek új műhely- és raktárépülete a gyár budai telephelyén, amely 1947-1949-ben, az első hároméves terv részeként valósult meg. A 2200 négyzetméteres tömb a rendelkezésre álló, igen szűk hely miatt épült öt emelettel, vasbetonszerkezettel.[28]

Az 1947 májusában indult építkezésen használtak első alkalommal előregyártott táblákat a zsaluzáshoz, és itt alkalmaztak elsőként gördülő állványozást, amellyel nem csak jelentős faanyag-megtakarítást lehetett elérni, de felgyorsította az építkezés ütemét is. A földszinten a két emelet belmagasságú műhely, feljebb öt szint raktár helyezkedett el. A két épületrészt a homlokzaton is megkülönböztethetővé tette az öt szintnyi raktár keretbe foglalt, vasbeton gerendázattal merevített áttetsző üvegtégla-burkolata; a földszinten vasbetonvázas ablakok biztosították a természetes fényt.

A 120 méter hosszú, 17 méter széles és 36 méter magas,[29] a többi tömb közül messze kimagasodó „felhőkarcoló-gyártelep",[30] amelyet Vas Zoltán és Rákosi Mátyás adott át 1948. szeptember 4-én,[31] a hároméves terv emblematikus beruházásává vált; képét dr. Szendrői Jenő is beválogatta az évtized emblematikus ipari épületeiről szóló összefoglalójába.[32] 

Ebben az időszakban a háború előtt összeszokott négyesfogat tovább dolgozott, sőt, kibővült Mokk László mellett Pászti Károllyal és alkalmanként Dengyel Ádám statikussal. Egymást érték Mátrai úttörő jellegű, kísérletinek tekinthető munkái, amelyek megvalósulásánál Wolf főszerepet kapott. 1947 nyarán kezdődött meg a Ganz leégett hajógyári műhelyének az újjáépítése. Ez az épület a helyszíni nagyelemes előregyártás kísérleti laborja; Mokk László szerint „ez volt az első előregyártottan épített csarnok Magyarországon."[33] Mokk itt már nem alkalmazottként, hanem saját cégével kapott megbízást Wolf Johannától a kivitelezésre; ezt a tényt 1961-ben megjelent Helyszíni előregyártás című könyve neki szóló dedikációjában is megörökítette. (Mire az építkezés véget ért, Mokk cégét államosították, és ő is belépett a Magyar Gyárépítési Vállalatba.)

Wolf és Mátrai kísérleteinek következő eredménye az előregyártott vasbeton ablakrács lett, amelynél a nyolcnapos száradási időszakot néhány órás gőzöléssel helyettesítették.[34] „Nem vetemedik, fenntartási költsége nincs. A hasonló célt szolgáló vasablakkal szemben m²-ként 56 Ft megtakarítást eredményez" – ismertette a találmányt az Újítók Lapja.[35] Az ablakrácsot először a Mátrai tervezte Ganz-hajógyári gépműhely épületénél alkalmazták, amelynek építése rögtön a hajógyári csarnok befejezését követően, 1948 nyara és 1949 nyara között zajlott. Ezt a diósgyőri DIMÁVAG számára tervezett két csarnok követte; Wolf hagyatékában ma is megvan az érvényes üzemi belépési igazolvány. Wolf részt vett az ajkai hőerőmű 1948-ban emelt, forgáshiberboloid alakú hűtőtornyának előregyártott elemekből történő kivitelezésében – a maga nemében ez is elsőnek számított! –, majd 1950 első felében bekapcsolódott a Siemens budapesti gyárbővítésébe. 

Az újjáépítés egyszerre volt politikailag és társadalmilag rendkívül feszített, terhelt időszak és a kísérletezésre nyitott, a világból érkező nóvumokat befogadó közeg. A Magyar Építőnél összeszokott társaság valósággal kivirult ebben a rendkívül termékeny időszakban. Wolf 1950-ben, azaz csak röviddel később, de már egy másik világból így emlékezett vissza: „…ezen építkezéseknél Szél Gyula és Mátrai Gyula munkatársakkal együtt küzdöttünk az új munkamódszerek eredménye bevezetéséért. Együtt vállaltuk a felelősséget a minden új munkamódszer bevezetésével járó bizalmatlansággal szemben és a felszabadulás utáni teljes időszakot és egész energiánkat és tudásunkat arra fordítottuk, hogy az építési tudományt és technikát tovább fejlesszük és ezzel szemben fellépő sok nehézséget leküzdjük."[36]

Inota: az első előregyártott erőmű

Hamarosan erejét nagyobb feladat kötötte le: az új inotai erőműre szóló állami megbízás 1949 tavaszán érkezett a vállalathoz.[37] Wolfot ekkor nevezték ki műszaki vezetővé, egyben a vállalatvezető helyettesévé.[38] 1949 őszén a cég kisebb küldöttsége, benne Mátrai Gyulával és Wolf Johannával Prágába utazott tanulmányútra.[39] A tárgyalások eredményeként csehszlovák szaktudást, gépeket és terveket sikerült biztosítani az építkezéshez. A cseh szakemberek által javasolt monolitikus vasbetonszerkezetek helyett azonban – Wolf visszaemlékezése szerint az ő felvetésére[40] – Mátrai 2-3 hónap alatt a teljes gyárat áttervezte előregyártottra. „1950-ig sehol a világon olyan nagy elemekkel nem viteleztek ki még előregyártott szerkezeteket, mint itt. 31 m magas, 60 tonna súlyú oszlopokon feküdtek fel a 46,5 m hosszú, többtámaszú, szintén 60 tonna súlyú gerendák. Elkezdtük az elemek gyártását a helyszínen, de még nem tudtuk biztosan, csak elképzeléseink voltak róla, hogy hogyan is fogjuk és mivel azokat felemelni és elhelyezni" – emlékezett vissza az építésvezetőként itt dolgozó Mokk.[41] Az építési munka megfeszített ütemben folyt és 1950 negyedik negyedévében élüzemi minősítést kapott; 1951 novemberében így megindulhatott az első turbina.

Mátrai 1950-ben Kossuth-díjat kapott a „műszaki újjáépítésben" való részvételéért;[42] Mokk Lászlót az inotai kivitelezésért ismerték el ugyanezzel 1952-ben. A mindkét munkában főszerepet játszó Wolf Johanna főmérnöknek a Magyar Munka Érdemrend ezüst fokozatával és az ezzel járó 3000 forint pénzjutalommal kellett beérnie 1950-ben.[43]

A nagyelemes építés – Mokkhoz és Mátraihoz hasonlóan – egész életében foglalkoztatta, a Sztálinváros főmérnökeként töltött évek mellett ez vált legfontosabb témájává. Figyelemmel követte az Inotát követő fejlesztéseket is; ezt igazolja egy 1956-os nyilatkozatának részlete: „Pécsett, az erőmű építésnél, mi magunk is olyan óriási panelekkel építkezünk, amilyenre hazánkban még nem volt példa."[44] A többesszám használata tagadhatatlanná teszi, hogy kapcsolatban maradt a korábbi csapattal, elsősorban Mátrai Gyulával – ő tervezte ugyanis a Pécsi Hőerőmű főépületét is, már Wolf sztálinvárosi megbízatása alatt.[45]

Wolf évtizedekkel később, az OMFB munkatársaként is szerepet vállalt egy kollektív kutatásban a korszerű monolit vasbetonvázas építésről.[46] Inotát azonban nem tudta befejezni, épp a közben érkező, még jelentősebb megbízás okán. 1950 őszén személyesen jelentette Szíjártó Lajos miniszterhelyettesnek, hogy az inotai építkezésen sikerült felállítani az első kereteket. „Amikor minderről beszámoltam Szíjártó Lajosnak (…), majd az eredményeket igazoló fényképeket is bemutattam, ő felajánlotta a pentelei építkezés főmérnöki tisztét. Nem engedett azonnal válaszolni, pedig én úgyis igent mondtam volna. Két héttel később már Dunapentelén voltam."[47]

(folytatjuk)

Kovács Dániel
A szerző művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ muzeológusa. A cikk a MÉM MDK „Magyar Építész Nők" című kutatási programjának keretében készült. A szerző ezúton szeretné megköszönni Vitányi Pálnak, hogy hozzáférést biztosított Wolf Johanna hagyatékához és megosztotta vele kapcsolatos emlékeit, valamint Haba Péternek, hogy észrevételeihez hozzájárult a szöveg pontosításához.

Szerk.:  Böröndy Júlia

Lábjegyzet:

[1] A házasságkötéséről szóló iratban Wolf Janka néven; nagyapja, Reif Jakab 1907-es gyászjelentésében Hannaként szerepel.
[2] Helyenként (Vámos 2000, ill. Wolf Johanna egyes dokumentumain) Erzsébetként szerepel.
[3] Bihari Sándornál, Vajda Zsigmondnál és Szablya Frischauf Ferencnél tanult. Éber László (szerk.): Művészeti Lexikon. 2. kötet, L-Z. Budapest, 1935. 618. o.
[4] Ma Pesterzsébet, Budapest XX. kerülete.
[5] Győrffy-Wolf Fémárugyár r. t., Pesterzsébet. Magyar Vasút és Közlekedés, 1925/23-26. 68. o.
[6] Magyar Gyáripar 1927/8. 18. o.
[7] Dr. Vámos Éva: Wolf Johanna, az első sikeres magyar kivitelező építészmérnöknő. Kézirat, Wolf Johanna hagyatékában, magántulajdon. Wolf Johanna magántulajdonban levő iratait és fényképhagyatékát Vitányi Pál szívességéből ismerhettem meg, akinek ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet.
[8] A portrétől egy fotó maradt fenn Wolf Johanna hagyatékában.
[9] Gyógyszerészi Közlöny, 1922. május 28. 265. o.
[10] Az Est, 1922. október 28. 6. o.
[11] Wolf Johanna önéletrajza, Dunapentele, 1951. április 10. Magántulajdon. Ezt az idézetet közli Vámos 2000 (86. o.), kétszavas kiegészítéssel: „…abban az időben az építőszakma nők részére bizonytalan megélhetési lehetőségnek látszott." A kiegészítést Vámos Éva minden bizonnyal magyarázatként toldotta az eredeti szövegbe, de ezzel félrevezetővé vált: Wolf itt nem a nőként való boldogulás nehézségeire, hanem az 1920-as évek végén már érződő világgazdasági válság hatásaira gondol. Vámos életrajza ettől függetlenül hiánypótló, alapvető irodalom Wolf munkásságát illetően.
[12] Magyarság, 1927. június 25. 12. o.
[13] Esti Kurir, 1927. november 24. 1. o.
[14] Uj Nemzedék, 1927. november 29. 9. o.
[15] Wolf Johanna önéletrajza, Dunapentele, 1951. április 10.
[16] Körner András közlése, 2022. december 12.
[17] A Magyar Építő Részvénytársaságot a Ganz-iparvállalat hozta létre, alapvetően a saját, illetve pályázaton elnyert beruházásainak lebonyolítására. Ebből jött létre az 1946-os államosítást követően a Magyar Gyárépítési Nemzeti Vállalat, amelynek egy átszervezést követően a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat vált jogutódjává.
[18] Budapesti Közlöny, 1934. november 18. 4. o.
[19] Wolf Johanna önéletrajza, 1950. szeptember 1. Magántulajdon.
[20] Hivatalosan 1945-ig Gottwald, majd Mátrai Gyula. Hivatalos névváltoztatását követően néhány évig a Mátrai Gottwald Gyula névváltozatot is használta. Mivel Merényi László is e név alatt publikálta róla szóló monográfiáját, a szakmai nyelvben így ragadt meg, ebben a szövegben viszont a Mátrai Gyula által választott végleges formát használom. Köszönöm Haba Péternek, hogy erre felhívta a figyelmem.
[21] Merényi – Rudnyánszky 2004.
[22] Bár a létesítmények a háborúban csak csekély mértékben sérültek, a teljes gépészet 1945-1946-os leszerelése és szovjet jóvátételként való elszállítása még évekre késleltette a megnyitást; az erőmű első két kazánja végül csak 1949-ben kezdte meg működését.
[23] Wolf Johanna: Saját munkásságát bemutató, cím nélküli előadás szövege, évszám nélkül (1970 k.). Kézirat Wolf Johanna hagyatékában.
[24] Később Takács-Wéber József. 1937. június 23-án házasodtak össze; Wolf ebben az időszakban helyenként Wéberné, illetve Wéber Józsefné néven szerepel az iratokban. Wéberrel a válást követően is jó maradt a kapcsolat, ő kezelte betegsége alatt Szél Gyulát, és a családok ezt követően is összejártak.
[25] 1948-ban a Lóránt út 5/2, 1949-ben a Gábor Áron út 58. alá költöztek. Utolsó közös lakásuk a Budakeszi út 28/b alatt volt; polgári ízléssel, régi bútorokkal rendezték be.
[26] Ezt az utóbb Jad Vasem-díjjal elismert kortárs és barát, Keresztes Károly András kiadó-kultúraszervező visszaemlékezéséből tudjuk. 1944 októberében így írt naplójában: „Megtudom, hogy a németek megszállták a rádiót és a fontosabb épületeket. Átrohanok Budára Szél Gyulához. Izgalom, nagy konyakozás. Az izgalom főleg W. H. [Wolf Hanzi – KD] építésznő miatt van, aki hamis papírokkal bujkál Szél Gyulánál. Kiváló ember, jó barát és kedves kolléga. Meg kell menteni!" Keresztes Károly András naplója, közli Szilágyi Zsófia. Kalligram, 2013/7-8. 13. o.
[27] Várkonyi 1977. 251. o.
[28] Képeit közli Lévai 1949. Az épületet 2000 augusztusában robbantással elbontották, a Millenáris Park fejlesztésének részeként.
[29] Zalka János: A Ganz Villamossági-gyár új ötemeletes betonépület. Elektrotechnika, 1948. november. 278-279. o.
[30] Felhőkarcoló-gyártelep épül a Rózsadomb alján. Demokrácia, IV/50. (1947. december 14.) 1. o.
[31] Befejezték a hároméves terv egyik legnagyobb beruházásának építkezéseit. Szabad Nép, 1948. szeptember 5. 3. o.
[32] Dr. Szendrői Jenő: Ipari építészetünk tíz éve. Magyar Építőművészet 1955/3-5. 110-114. o.
[33] Pozsgai Lajos: Dr. Мokk László élete és munkássága. Magyar Építőipar, 1981/7. 396-404. o.
[34] Szenes Imre: 3 éves, 5 éves terv az építőiparban. Népszava, 1949. május 3. 8. o.
[35] Újítók Lapja 1952/12. 42. o.
[36] Wolf Johanna önéletrajza, 1950. szeptember 1.
[37] Merényi – Rudnyánszky 2004.
[38] Wolf Johanna önéletrajza, 1950. szeptember 1.
[39] Dr. Merényi László: Prágában döntöttek róla. Negyvenöt esztendeje avatták fel az inotai erőművet. Veszprémi Napló, 1996. október 16. 9. o.
[40] „Megbízást kaptunk a hagyományos szerkezettel megtervezett erőműre olyan határidővel, amit nem vállalhattunk. Az erőmű létesítése nagyon fontosnak látszott, fantáziánkat pedig izgatta a lehetetlennek látszó feladat. Ezért megkérdeztem Mátrai Gyulától: nem képzelhető-e el egy előregyártott erőmű. Mátrai csak hümmögött és két-három nap múlva közölte, hogy Szőke Gyulával is átbeszélve: elképzelhető. A cseh generáltervezővel érintkezésbe lépve, az áttervezést és ennek megfelelő kivitelezést jóváhagyta, de a mi felelősségünkre. Minisztériumunk részéről Szijjártó [Szijártó Lajos - KD], a későbbi miniszter is jóváhagyta, aki mint miniszter is mindig támogatta az új elgondolásokat és a végrehajtó műszakiakat, mérnököket megvédte. Hárman: Szél Gyula, Mátrai Gyula és én vállaltuk a felelősséget. Az 1950 tavaszán kapott megbízást alapján az első vasbeton keretállás már 1950 októberben teljesen felállítva elkészült, és a teljes erőmű a vállalt határidőre elkészült." Wolf Johanna: Saját munkásságát bemutató, cím nélküli előadás szövege, évszám nélkül (1970 k.). Kézirat Wolf Johanna hagyatékában. 7. o.
[41] Pozsgai: i. m. 400. o.
[42] Merényi 1997. 9. o.
[43] Építés – Építészet, 1950/11-12. 802. o.
[44] A sztálinvárosi építők csaknem száz építkezésen megoldják feladataikat. Fejér Megyei Hírlap, 1956. május 4. 3. o.
[45] A Pécsi Hőerőmű programját még 1951-ben dolgozták ki, de csak 1953-ban hagyták jóvá. Az építkezés – nem kis részben a sztálinvárosi fejlesztések miatt – parkolópályára került, és csak 1955 októberében kezdődött meg. Az erőművet 1959-ben helyezték üzembe. Forrás: Cserta Péter: A pécsi erőművek története. Pécsi Szemle, 1999 tél. 93-108. o.
[46] A tanulmány elkészítésében Wolf mellett Dávid János, Funk János, Dr. Gyengő Tibor, Malomsoky László, Pallay Tibor, Dr. Ruzicska Béla vettek részt.
[47] Idézi: Vámos 2000.