A kincstalálók városa - az egyházaskeszői kőfejtő hasznosítása, Köninger Szilárd diplomaterve

Köninger Szilárd diplomatervében az egyházaskeszői kőfejtő revitalizációjára készített sajátos koncepciót, három kényszeres gyűjtögető barát meséjébe ágyazva, akik a 7 méter mély bányában találnak menedékre és a kibányászott bazalttufákból emelt, felfelé növekvő épületeikkel indirekt módon, folyamatosan gyógyítják a tájsebet. A puritán megjelenésű, szövetszerű együttes barlangot vagy kápolnát idéző, falfülkékkel tagolt térsorokból épül fel, lehetővé téve a tökéletes elrejtettségben töltött mindennapi életet a közösség tagjai számára.

Csorna és Pápa között, a Rába mentén található egy falu, Egyházaskesző. Igazán kicsiny falu, lakossága körülbelül 500 fő. Az itt élők mező- és erdőgazdaságból, valamint állattenyésztésből élnek. Mintegy 20 évvel ezelőttig virágzó iparág volt a bányászat. Az 5,5 millió évvel ezelőtti - Rába-vonal menti - bazaltvulkanizmus hatására bazalttufa került az addigra feltöltődött üledékes rétegek közé. Az így kialakult ún. összletből már a románkor idején várat emeltek, később pedig lakóépületek falazatának anyagául is szolgált a környéken.

A fejtésből visszamaradt bánya egy hatalmas tájseb, amely inspirált. A szinte sík terep minden előjel nélkül vált 7 méter magas sziklaorommá, amelyet egy síkvidéki, konzervatív falu aligha tud magába integrálni. A racionális megoldások pedig pont az axiómaként leszögezett helyszín kérdését feszegetik leginkább. Ezért a diplomamunkám során tett kutatásokat és következtetéseket mesékben fogalmaztam meg, így munkám tekinthető ezek építészeti eszközökkel formált illusztrációjának.

Az absztrakció három barát visszatérésével indul, akik végül otthonukra találnak. Halmozók, akik szenvedélyüknek szentelték életüket. A kőfejtő burok, mely elzár, megvéd, lehetőséget ad egy soha nem látott közösség megjelenésének. A folyamatos jelenlét a lényeg, a megélt idő, belakni a helyet. Életük szorosan összefügg a bányával. Házaik formálásának fontos eleme a helyi kő használata, azon korlátig, amit a kőfejtő nyújthat. A fejtés űrtartalma adott: 93.000m3, ami állandónak tekintendő. Építményeik indirekt módon gyógyítják a tájsebet. A gödörből kitermelt, majd itt egymásra halmozott kövek szép lassan (bár kis mértékben) felfelé mozdítják a gravitációs központot. A tornyok teteje a fejtés előtti terepszint vonaláig ér.

A kincstalálók városa

Nem kétséges, odalent a gödör várost rejt. A kincstalálók városát. A tornyokból és gödrökből álló hullámzó kőtenger alsó- és felsővárosra oszlik. Igaz, most rejtőzik a szemek elől, azonban az ezredévnyi üresség engedi, hogy a felszínre törjön. Lakói a Halmozók, megszállott gyűjtögetők, kik életüket tették szenvedélyüknek.

A kezdet persze itt sem fenékig tejfel.  Mikor egy új lakó érkezik, összecsomagolt városrészét előbb ki kell bontania. Habár Alsóváros falai készen állnak, tereit szabaddá kell tenni, szabaddá, hogy kincstárrá válhasson, kamrája letört fülű bögréknek, szív alakú kavicsoknak, Y alakú botoknak, tenger-hordta homoknak és kagylók sokaságának, emlékek milliónyinak, hasztalan holmiknak, mik egyszer értékesek lesznek. -Viccelsz? Mind fontos! – Alsóváros térsora szövetszerűen borítja az aljzatot, kisebb és nagyobb szobák követik egymást, lefelé lépcső vezet, átjárói boltíves nyílások az ölnyi vastag kőfalba vájva.  Ezzel szemben Felsőváros az aljzatbontás hordalékából épül a labirintusra. Tornyai visszafogott kolostorok, formájuk egyszerű, a birtoklás luxusával nehezedik a Halmozók halmaira.  Rendszere áttekinthető, mely minden talpalatnyi helyet kihasznál a közös cél érdekében. Eltárolni mindent, ami még kellhet. 

Odalent persze mozdulni sem lehet.  Hogy kell e, azt néha firtatják, de végül megelégednek annyival,  ha egyszer sikerül kibogozni a kuszaságot, a lépcsők meg a nyílások átjárhatóvá tesznek mindent. Amúgy, megvan a varázsa, ha valaki rendetlenségben keres, újabb kincsekre bukkanhat!

A házak berendezése szintén a folyamatos jelenlétre utal. A kápolnaszerű képződmények homogén barlangtere falfülkékkel szabdalt, melyek a puritán élet elengedhetetlen kellékeit – alvás, mosdás, főzés, fűtés és székelés – rejtik. Az asztal - az elmélkedés színtere - központi helyet kap. Kifelé néz, egyenest a halmokra. Tárgyak nem gyűlnek idebent, életüket megtisztították már Tőlük.

Felgyorsult világunkban a kezdeményezések alig élnek túl egy emberöltőt. Ezzel foglalkozni kell! Ezért e projekt minden fázisában késznek tekintendő. A letelepedés a kőfejtő falától, később egymástól indul és így terjed el szövetszerűen. Alapítója ez a három ember, akik már közösségnek tekinthetők, s ha sosem épül több ház, életük mégsem volt hiába. Utat mutattak.

Epilógus

Fél évezred hosszú idő. Emberéletben. De a kövek
másképp öregszenek. Emberi öregedéstől eltérő időben.
Múltjuk soha sem volt jelen.

A falu azóta más képet fest. A világ is megváltozott.
Nem siet már sehová. Csak a kőfejtő ugyanaz.

A legenda három remetéről szól, akik tárgyakat halmoztak
és várost alapítottak. A kincstalálók városát. Termeket ástak,
melyeket színültig töltöttek, s kívülről vigyázták saját emlékeiket.

A sors fintora, hogy sosem épült több ház. Remeték
pedig már végképp nincsenek. A faajtók megereszkedtek,
végül elkorhadtak, a tűzhely eldugult, a kúthoz mára
hozzá sem lehet férni. Egykori lakóiról csak a házak falfülkéi mesélnek.

Életük persze nem volt hiába. A koros házak kápolnák.
Az elmélkedés helyei. Oltár nincs, az asztalok helyett csak
egy-egy pad. Kőből. Kifelé néznek.
Zarándokok járják a vidéket,
kik tárgyakba zárt életük darabjait halmozzák itt.
(...)
régen más volt - mondják - elleptek minket a tárgyak

A kényszeres gyűjtögetés (patologikus halmozás) egy pszichológiai betegség, amelynek során az illető olyan mértékben halmoz fel tárgyakat, dolgokat az otthonában, hogy egy idő után mozdulni sem tud. Alapvetően az embernek természetes hajlama van a felhalmozásra, hiszen ez a záloga a túlélésnek, régen fontos funkciót töltött be. A kóros állapotot csak fokozati különbség választja el a teljesen egészségestől. Bizonyos esetekben „normális" a gyűjtögetés, például tárgyak gyűjtése, amelynek értéke van az egyén számára, pl. emlék, vagy kötődik hozzá valamilyen érzelem. A bélyeg-, szalvétagyűjtés is lehet hobbi, kóros formát akkor ölthet a gyűjtögetés, ha már csak a felhalmozás mennyiségéről szól, és akadályozza a normális életvitelt.

/Gazdag Enikő pszichológus/

A kincstalálók városa - Köninger Szilárd diplomamunkája

konzulensek:
építészet: Golda János
képzőművészet: Hübler János
statika: Lőrincz György
geodézia: Orbán Ádám
zárszerkezet: Józsa Tamás
látványterv: Fischer Tamás