A solymári református templom belsőépítészeti felújítása

Korábban a solymári református templom hiányzó haranglábját mutattuk be olvasóinknak. Most az épület belsőépítészeti átalakítását adjuk közre, melyet szintén Szacsvay Gergely (helyiiroda) és Szederkényi Lukács (AU Műhely) tervezett – “…a felújításában rejlő egyszerű szépség az építészek talált tárgyakhoz, terekhez, emberekhez való odafordulása nyomán kelt életre."

Az első solymári látogatásom során mély nyomot hagyott bennem a Református egyházközség temploma, amelynek zömök, nagylelkű tömege egybeolvadt a földszintes házakkal. Hamar bejártam a környező utcákat: a szomszédos telkeken főként szerény méretű, kertes házakat, a város központjában pedig kis üzleteket, zöldben pompázó katolikus nagytemplomot, közösségi- és kultúrházat találtam. Néhányan ácsorogtak a buszfordulóban és a dohánybolt közelében. Hétvégi hangulat volt. Csendes rutin árasztotta el a várost, amelyben egy zarándok elhivatottságával, mégis kívülállóként tébláboltam.

Visszafelé sétálva új perspektívából tárult elém a református templom. A Dózsa György és a József Attila utca sarkán, a főtérről kiszorulva, ugyanakkor határozottan áll. Az épület bejárata az egész kereszteződés felé próbál nyitni, de mintha ez az igyekezet kibillentené egyensúlyából. A völgy felé az épület és az elkerített kert privát jelleget közvetít, viszont a főtér felé és a József utca mindkét irányába markánsan kommunikál, ami összezavaró volt számomra. A templom kapuja még zárva volt amikor megérkeztem és nem tudtam eldönteni hol is várakozhatnék. Az információs táblákkal, közlekedési tükörrel terhelt teresedés nem marasztalt, se a bejáratot körbeölelő fedett-nyitott tér. A József Attila utcára néző homlokzat előtti hosszanti teret pedig túl kitettnek éreztem, így végül az új haranglábnál pihentem meg, viszonylag messze a templom bejáratától.

A belső térben visszacseng a külső érzetek lenyomata: belépve tovább fokozódik a kint megélt zavartság. Rögtön szemben az úrasztalát pillantom meg, ami az épület középpontjában, a kissé megemelt szószék előtt áll, körülötte a tér teljes belmagasságban nyílik ki. Szinte mást nem is látok a templomból, mert az előttem lévő képet felülről a galériaszint födéme, oldalról pedig két hangsúlyos tartóoszlop keretezi, amelyek takarják a templom többi terét. A középső tér hivogatóan mered rám, de szentsége közben elijeszt attól, hogy arra induljak tovább. A bejárati térben az íves, tejüveges ablakok előtt egy pihenőpad és az egyházközség aktuális anyagait tároló szerény vitrin van elhelyezve. A pillérek külső oldala és az épület fala egy-egy kaput rajzolnak ki a templom két oldalsó tere felé. Pár lépést teszek az egyik irányba és már látom a földszinti ülőhelyeket, amelyek az épület szerkesztése miatt kissé sréhen merednek a pulpitus felé. Mindkét oldalon a hátsó falakra húzott lépcsőn lehet megközelíteni a galériaszintet. Fent a teljes galéria székekkel van tele, amelyek az úrasztala felé fordulnak, bár abból csak a korláthoz közeli helyekről látni is valamit.

A 2021 tavaszán induló belsőépítészeti tervezési folyamat mellett, a templomkülső renoválására és szigetelésére, a fűtés korszerűsítésére is sor került, valamint a belső kert is megújult, Thurnay Dorka tájépítész tervei alapján. Szacsvay Gergely, a helyiiroda alapítója és Szederkényi Lukács, az AU Műhely társalapítója vállalta a belső tér felújítását. A gyülekezet részéről is voltak aktív résztvevői a tervezésnek, így a döntések közös gondolkodás eredményeként születtek meg. A folyamat során néha nehéz volt összeegyeztetni a különböző igényeket, elképzeléseket, mégis az egymásra figyelő csapat, az elengedés és a befogadás képessége, az emberség segített a közös koncepció megalkotásában – mesélte Takács Kinga, presbiter (és nem mellesleg az épület gépészetének tervezője). A megfogalmazott irány az elmúlt 40 év nyomait felhasználva egy letisztultabb, puritán hangulatot vágyott megteremteni az új belső térben.

Van valami nagyon szerethető és ismerős érzés abban, amit a templom szerkesztése, léptéke áraszt magából, viszont érzek némi ellentmondást is a terek egymáshoz való viszonyában. Ez kintről is érzékelhető, de igazán a belső tér zegzugossága teszi plasztikussá. Pont a látogatásom vasárnapján Jézus és Nátánael, a kételkedő története volt az Istentisztelet témája, amelyben a tanítás szerint Isten mindent lát, Isten mindenhol ott van. Ez alapján arra jutottam, hogy a közösség és Isten szemszögéből nem kell aggódni a zegzugok miatt. Azonban úgy vélem, hogy a gyülekezettel közösen megfogalmazott koncepció és a templom építészeti adottságai nem könnyű feladat elé állította a tervezőket: az épület alapstruktúráját meghagyva, de annak színeit és a meglévő, hagyományos tárgyakat újragondolva, még néhány egyedi tárggyal egészítették ki a templomot.

Az eredeti templombelső meghatározó elemei voltak a virágmotívumokkal díszített fali kazetták. Az építészek és a közösség egyetértésben szerette volna viszontlátni ezeket a renoválást követően is, azonban másképp mint korábban. Végül kisebb átalakítást és restaurálást követően, paravánfalszerű könnyedséggel, a két lépcsőt választják el a templom földszinti terétől és egyben korlátként futnak tovább a galéria szintjére.

Az új, szintén táblásított borovi fenyőből elkészült szószék lépcsős dobogója a templom bejáratával szemben, a központi tér lecsapott sarkához tapad. Az olvasóállvány az íves ablak tengelyéhez igazodik. Az új tömeg hálós mintájú marást kapott díszítésként.

A világítótestek egyedi tervezésben és kivitelezésben valósultak meg. Körbe a falakon dinamikusan sorakoznak a glóriaszerű fényt árasztó, borovi fenyő fali-lámpák. Az új csillár áttetsző, egyszerű tárgyként lebeg az úrasztala fölött. Igazán jól a galériáról figyelhető meg az őszinte kompozíció, amelyet a vörösréz karikára font textilkábeles villanykörtefüzér alkot.

A régi galériakorlát acélvázára új, rácsszerű fenyőszerkezet került. A boltozat felé szabadon kifutnak a borovi szálak, oldalirányba pedig eltartva a faltól, hirtelen megtorpannak. A korlát a képzelt áttörtséghez képest határozott tömegként jelenik meg a térben. Ez lett a felújítás legmegosztóbb eleme – derült ki Szacsvay Gergely szavaiból a helyszínbejárás során.

A tetőszerkezet belső falburkolata és alulról a galéria szerkezete is új, kékesszürke színt kapott. Az egybefüggő felület az ég mélységére és végtelenségére emlékeztet, miközben harmóniára talál az ablakokon beszűrődő kék fénnyel, valamint a régi székek új kárpitjának szürkés színével. A földszinti padlóburkolat natúr, édesvízi mészkő lett és a galéria padozata is megújult. A nyílászáróknak, a mózes-széknek és az úrasztalának cseresznyebarna színe megmaradt, utóbbi bútorokat homokszórással tisztították meg, ugyanakkor eredeti jellegükben kerültek vissza az új belső térbe.

Számomra a folyamat megismerése során egyértelművé vált, hogy a Solymári Református Templom felújításában rejlő egyszerű szépség az építészek talált tárgyakhoz, terekhez, emberekhez való odafordulása nyomán kelt életre. Annak ellenére, hogy maradtak és születtek is disszonáns elemei a templombelsőnek, létrejött egy harmonikus háttér, amely előtt a közösség is megújulhatott. Zárásul Szacsvay Gergely őszinte reflexióját idézem: “...ahogy múlik az idő, úgy válik szépen lassan minden újra meglévővé, és a helyesnek gondolt válaszaink is mind egyre lényegtelenebbé."

Deák Malvin

Szerk.: Borenich Levente