A szlovén Velenje modern városközpontjának rehabilitációja

Kovács Dávid DLA kutatása során az 1960-as, 1970-es években létrejött modern városközpontok fejlesztési lehetőségeit vizsgálja, így került látóterébe Velenje városközponti rehabilitációja. Annak érdekében, hogy a megvalósult felújítás eredményeiről teljesebb képet kapjon személyesen is felkereste a várost.

Mivel Magyarországon és a régióban is kevés ilyen jellegű projekt valósult meg hasonló építészeti minőségben, úgy gondolom, hogy a megismerése fontos tanulságokkal szolgálhat. Az alábbiakban Velenje teljes városközpontjáról igyekszem áttekintést nyújtani, de elsődleges célom a megújult területről szerzett tapasztalataim összegzése. A főbb elemzési szempontjaim: kontextus, kontinuitás, kohézió, fenntarthatóság, funkcióbővítés.

Velenje Szlovénia északnyugati határához közel, gyönyörű természeti környezetben, erdős hegyekkel határolt völgyben található bányásztelepülés. Szlovéniában legtöbben csak „Tito Velenjéjének" nevezik a szocializmus idején létrejött modern várost. A korábban kis kereskedő település lakossága 364 fő volt. A II. világháború előtt a bányászatnak köszönhetően indult fejlődésnek és a háború után nagy léptekben fejlődött modern várossá. A város tervezése és építése az ötvenes években indult. Abban az időben még a házgyár központját is áttelepítették ide a közeli Gorenje településről, hogy ki tudja szolgálni az itt folyó építkezéseket. A központi Tito teret 1959-ben adták át. Ma is itt áll Tito 10 m magas szobra (Antun Augustincic valamint Vladimir Herljevicmunkája).​​​​​ A város szerkezetét tekintve megállapítható, hogy a szocializmus éveiben létrehozott épületek elszórtan helyezkednek el a városon átfolyó Paka patak két oldalán. A telepítésnek köszönhetően mára, a növényzet megerősödésével és parkok kialakulásával, élhető környezet jött létre a megépültekor pusztaság képét mutató településközpontban. A főtér közvetlen környezetében álló épületek többsége emberléptékű, arányos és emberközeli. A kissé távolabbi lakótelepeken már előfordulnak olyan magas lakóházak, melyek ebből az egységességből kilógnak, környezetüket elnyomják.

A város keleti és nyugati peremén lakóházak, családi- és sorházak helyezkednek el az egymást egyre sűrűbben követő rétegvonalakhoz alkalmazkodva. A hegyoldalakban elvétve a régi korokra emlékeztető épületek, templomok is feltűnnek. Kicsit magasabbra kapaszkodva a nyugatról a völgyet és a települést határoló lankákról végigtekinthetünk a völgyön. A látványt a hegyek árnyékában megjelenő magas lakóházak és az ipari létesítmények kéményei uralják.​​​ A város intézményi és kulturális központja, a Paka patak völgyének hossztengelyén, a város mértani közepén helyezkedik el. A városközpont jelentős része megújult (közterek, épületek), de a főteret eddig csak a peremein fejlesztették. Az egykor felvonulásoknak is helyet adó tágas és kopár tér „üressége" megrázó élményt jelent. A teresedés északi oldalán ma egy második világháborús emlékmű áll, a térfalat képező hivatali és kulturális épületek megújultak, a szélei mentén pedig tájépítészeti elemek oldják merev rendszerét. Az előbbiekből is jól érzékelhető, hogy a folytonosság természetes módon van jelen a település központjában. Ugyanakkor ennek Velenje esetében vannak negatív vetületei is.

A központot bejárva az embernek az a benyomása, hogy a jelenkori élet egyelőre a múlt árnyékában folyik és a város még nem teljesen lépett túl a múlt évszázad történésein, bár az erre való törekvés egyre erőteljesebb.​Az eddigi rehabilitáció legmarkánsabb eleme a főtértől körülbelül 100 méterre elhelyezkedő patak partjának hasznosítása és az új gyalogos híd megépítése volt. A megvalósult beruházás egy átfogó fejlesztési terv első ütemeként valósult meg. A munkát a szlovén ENOTA építésziroda jegyzi. A tereptárgyként tervezett, a patakhoz lelépcsőző felületek és a híd egy a főtér északi oldalához csatlakozó gyalogos tengely továbbírásával és fejlesztésével létrehozott köztérrendszer részét képezik. A legkorszerűbbnek számító és sok esetben formabontó köztéri elemekkel dolgozó tervezők a természet és az épített környezet határán e kettősséghez jól illeszkedő, változatos és természetesnek ható külső térrendszert hoztak létre. A hol szétágazó, hol összeérő út és térrendszer a homogén, világos színű anyaghasználatnak, az áramlást idéző vonalvezetésnek és formálásnak köszönhetően a környező építészeti elemek közé feszülő, azokat összetartó hálóként is értelmezhető. A fejlesztés az egységesség irányába hat, erősíti a kohéziót.​​​​​ Az ENOTA tervezői a funkcióbővítést nem önmagukban látványos és figyelemfelkeltő elemekkel igyekeztek elérni, hanem a térépítészeti koncepcióhoz szervesen illeszkedő módon, a figyelmet a meglévő, előnyös adottságokra irányítva, azokat kihasználva hoztak létre egy, a sokrétű és sokféle használati módnak helyet biztosító egységes „tereptárgyat". A különböző funkciók igényelte felületek, térbeli elemek így egységbe szervezve, integráltan jelennek meg.

A térrendszer szerencsés kialakításának köszönhetően nem csak a hétköznapi, hanem a rekreációs célú használatot is lehetővé teszi és nagyobb városi rendezvényeket is képes befogadni. A tervezők fontos szerepet szántak a patak látványának, a vizuális kapcsolatoknak és az új nézőpontok feltárásának. Utóbbiak a térhasználatot egyszerű és természetes módon, szinte észrevétlenül teszik élményszerűvé. A hol kitáguló, hol összeszűkülő sétány és a tágulatokhoz kapcsolódó, utcabútorként funkcionáló „felgyűrődő" felületek pedig generálják a közösségi használatot, a belvárosi életet. A funkcióbővítés lényegi célja megvalósul. ​​​A településszerkezetből adódóan (az épületek közötti tágas területeknek köszönhetően) az évtizedek alatt jelentősen megnövekedett gépkocsiforgalom miatt szükségessé váló többletparkoló és parkolóház elhelyezése a városközpont környezetében nem jelentett megoldhatatlan problémát, mint sok más város esetében. 

Utóbbi azért is fontos, mert így a belváros kényelmesen megközelíthetőautóval, ami segíti annak mindennapi használatát és jótékonyan hat az itt folyó élet intenzitására is. A tárgyi beruházás keretében megvalósult kellemes megjelenésű és arányos tömegű parkolóház városszerkezeti és építészeti szempontból a városi szövet sűrítését és így a megfelelő téri arányok létrejöttét is segítette. Ugyanakkor a csatlakozó terepszinthez képest fél szinttel történő lesüllyesztése és homlokzati képe miatt a táji környezethez és a köztérrendszer szabadon formált vonalaihoz is idomul. Homogén megjelenésének, lágyan formált, erős plasztikai értékkel bíró, terpesztett lemezzel burkolt homlokzati felületeinek köszönhetően inkább hat a köztérrendszer részét képező térplasztikaként, pavilonként, mint sem a szó szoros értelmében vett házként.​​​ A térburkolatok helyszíni és előregyártott műkőből, illetve kockakő, stabilizer és kisebb foltokban faburkolattal készültek.

Az egységesség jegyében és az építészeti koncepciónak megfelelően a térbútorok és téri elemek is ugyanolyan világos, törtfehér színű műkőburkolattal kerültek kialakításra, mint a járófelületek, csak maguknak a felületeknek a megmunkáltságában mutatkozik némi különbség (az ülőfelületek simábbak, mint a járófelületek). A patak fölött átvezető híd korlátja rejtett, alsó befogással rögzített ragasztott, biztonsági üveglapokból áll, ami szinte láthatatlanná és észrevétlenné teszi. Velenje városközponti köztér felújításai kapcsán ki kell emelni a nagyon szép és precíz kivitelezést, a részletek tökéletességét célzó tervezést és megvalósítást. Látható a természetes anyagok használatára történő törekvés is, mely a bazalt kockakő, a stabilizer és a faburkolat alkalmazásában érhető tetten, de a fa tipegőknek és a kőzuzalékkal fedett szivárgóknak köszönhetően is megnyilvánul.​ A fenntartható fejlődés szempontjából is példaszerű Velenje városközponti rehabilitációja, hisz a meglévő épületek és téri elemek megtartásával, azok helyzetbehozásával zajlott eddig is és a tervek szerint a továbbiakban is így folyik majd. 

Az itt megvalósult fejlesztés ráirányítja figyelmünket arra, hogy kis beavatkozásokkal is előremutató folyamatok indíthatók el, ha azok gondosan elő vannak készítve és érzékeny, körültekintő tervezés előzi meg a megvalósításukat. A beruházások okozta ökológiai lábnyom is csökkenthető így.​ A tervezők törekedtek a meglévő, mára megerősödött és magasra nőtt, változatosnak mondható faállomány megőrzésére, a burkoltfelületek kikerülik a növényzetet. Sok új fát is telepítettek az építészeti koncepcióhoz és a téri viszonyokhoz alkalmazkodó módon. A burkolt és a zöldfelületek aránya kedvezően alakult és harmonikus összképet eredményezett.​​​​ A változatos igényekhez illeszkedő megvilágítás került kiépítésre és a közlekedési irányvonalak mentén kiosztott, egyszerű formálású lámpaoszlopokat telepítettek. Utóbbiak rozsdás acéllemez burkolata természetes hatást kelt és a település ipari karakterére történő finom utalásként is értelmezhető.​​​​ Követendőnek tartom azt, ahogy a felújítás tervezői a város határai között a közterek használatát új kontextusba helyezték, az épített és természeti környezet közti kapcsolatot szervesebbé tették. A különleges építészeti koncepció, az igényes és egyedi részletek olyan új réteggel gazdagítják a várost, mely kiterjeszthető, folytatható és egy, a múlt építészeti elemeit is magában foglaló, jól használható, élhető város kialakításának lehetőségét vetíti előre.

​​​​​​​Kovács Dávid

Szerk.: Sulyok Georgina