Közélet, hírek

Az "Év akadálymentes épülete 2004" építészeti nívódíj

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Az
Közélet, hírek

Az "Év akadálymentes épülete 2004" építészeti nívódíj

2005.03.17. 23:00

Az eredmény: három rangsorolás nélküli díj és két elismerés

Ötödik alkalommal került meghirdetésre az Év akadálymentes épülete elnevezésű építészeti nívódíj pályázat az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal kezdeményezésére. Olyan újonnan megvalósult vagy felújított közhasználatú épületekkel, illetve azok részletmegoldásaival lehetett jelentkezni, amelyeknél az akadálymentesítést egyrészt a jogszabályi követelményeknek megfelelően, másrészt kiemelkedő építészeti színvonalon oldották meg. A pályázatra ez alkalommal 10 településről 14 pályamű érkezett, a díjazottak között található két idősek otthona, valamint egyházi kollégium és a zsűri az akadálymentesítés megvalósulására irányuló erőfeszítéseket is elismert. Összesen 4,5 millió forint díjazásban részesülhettek a példaértékű beruházások. A pályázatot ez évben is a VÁTI Kht. gondozta. A díjakat Borsi László, az OLÉH elnöke adta át, az ünnepségen részt vett Hornungné Rauh Edit, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium helyettes államtitkára.

A zsűrit szakmai és érdekképviseleti szervezetek tagjai alkották, 1-1 fővel képviseltette magát a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium, 2-2 fővel a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége és az OLÉH.

A zsűri először az akadálymentes használatot szolgáló építészeti és műszaki megoldásokat tanulmányozta a beküldött tervlapokon, majd helyszíni szemlén választotta ki a díjazásra érdemes három épületet. Ezek mindegyike kitűnően megfelelt a pályázati követelményeknek, ugyanakkor közülük minőségben egyik sem haladta meg annyival a másik kettőt, ami "Az év akadálymentes épülete 2004" kitüntető cím megítélését egyértelműen indokolta volna. Ezért a zsűri három rangsorolás nélküli, egyenlő értékű díj, valamint két elismerés kiadására tett javaslatot az OLÉH elnökének.

Díjazott pályaművek:

Kálvin János Református Idősek Otthona
Budapest, XII. Nógrádi út 12-14.
Az építész-tervező, Kálmán Ernő (DLA, Ybl-díjas építész) kiválóan oldotta meg a rendkívüli adottságú, lejtős telken a nagy kiterjedésű épület-komplexum elhelyezését. A telek fekvése ellenére az épületbe való bejutás és a különböző szintek közötti akadálymentes kapcsolat megfelelő. Az épület környezete és belső kialakítása megfelel az akadálymentességgel és általában a rendeltetéssel összefüggő követelményeknek.

Idősek Otthona
Dabas, Szent István út 63.
A Horváth Zoltán építész által tervezett, sík felszínre telepített, egyemeletes, belső udvar köré szervezett, igényesen formált épület minden részletében a funkciót, ezen belül az idősek kényelmét, jó hangulatát és biztonságát szolgálja. Az új épület esztétikus megjelenésű, műemléki környezetéhez jól illeszkedik, a belső udvar kialakítása a régi kerengők formavilágát idézi. Példás az a hatósági követelményeket meghaladó gondosság és szakismeret, ami többek közt a mozgáskorlátozottak lakrészének biztonsági berendezéseiben és a folyosók burkolatainak a gyengénlátók számára is megfelelő kialakításában jelenik meg.

Jézus Szíve Népleányai Társaság Leánykollégiuma
Budapest, VIII. Horánszky u.14.
A tervező, Major György (DLA, Ybl-díjas építész) tökéletes szakismerettel oldotta meg a szűk józsefvárosi utcában álló régi, leromlott épület felújítását és bővítését. Az eredmény a kor igényének mindenben megfelelő, sokoldalú rendeltetéssel is jól működő épület. A teljes akadálymentességet lépcső-felvonó, belső felvonók és mellékhelyiségek biztosítják.

A három pályamű egyenként 1,2 millió forint összegű díjazásban részesült.

Elismerésben részesült

Becske Község Önkormányzata
600 ezer forintos összeggel - a 650 lélekszámú község orvosi rendelőjének és a községházának (Becske, Petőfi u. 1. és 1/A.) akadálymentesítéséért,

valamint a

Rehabilitációs és Orvostechnikai Eszközöket Gyártó és Forgalmazó Részvénytársaság
300 ezer forintos összeggel -székházának ügyfélforgalmi részében akadálymentes mellékhelyiség példaszerű kialakításáért, különös tekintettel a vészjelző beépítésére és a feliratok Braille-formátumú megjelenítésére.

A zsűri - tapasztalatai alapján - megállapította, hogy az építész tervezők egy része már kellően felkészült, azonban még mindig nincs kellő számú képzett szakember az épített környezet törvényben előírt, illetve megfelelő minőségű akadálymentesítésére. A szükséges források biztosítása, a társadalmi tudatformálás, a jogszabályi előírások korszerűsítése és következetes érvényesítése mellett szükség van a tervezők, valamint az építésügyi hatóságok munkatársainak az eddigieknél hatékonyabb tájékoztatására és továbbképzésére is.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Nézőpontok/Történet

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.