Pályázatok

Az év akadálymentes épülete 2006

1/1

Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

Hirdetés
?>
 Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
1/1

Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

Az év akadálymentes épülete 2006
Pályázatok

Az év akadálymentes épülete 2006

2007.02.26. 09:28

Az ÖTM Építésügyi és Településrendezési Főosztályának pályázati felhívása. Határidő: 2007. március 8.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Településrendezési Főosztálya
az 1997. évi LXXVIII. törvény 31. §-ában foglaltak alapján meghirdeti

„Az év akadálymentes épülete 2006" című
építészeti nívódíj pályázatot.

A pályázat célja, hogy feltárja, értékelje és közzétegye az épített környezet akadálymentesítésében elért kiemelkedő építészeti és mérnöki teljesítményeket; s ezáltal elősegítse a mozgásukban, illetve a tájékozódásban korlátozott emberek helyzetének lényeges javítását, valamint a jogszabályokban foglalt, ilyen célú követelmények további magas színvonalú teljesítését.


A pályázaton való részvétel feltételei

A pályázatra olyan újonnan megvalósult vagy felújított közhasználatú épületekkel, illetve azok példaértékű építészeti-műszaki részletmegoldásaival (pl. rámpák kialakítása, bejáratok megoldása, különböző szintek közötti közlekedési biztosítása, egészségügyi helyiségek példamutató kialakítása stb.) lehet jelentkezni, amelyeknél az akadálymentes használat követelményét a jogszabályi követelményeknek megfelelően, kiemelkedő építészeti-kivitelezői színvonalon építették meg.

Díjazásban az épületek építtetői, tervezői és kivitelezői részesülnek.

A pályázathoz mellékelni kell a pályázók nyilatkozatát arról, hogy valamennyien hozzájárulnak a pályázaton való részvételhez, és – a Bíráló Bizottság ilyen igénye esetén - lehetővé teszik az épület megtekintését. Nyilatkozniuk kell továbbá a pályázóknak arról is, hogy díjazás vagy elismerés esetén hozzájárulnak az épület terveinek és fényképeinek közzétételéhez.

A pályázatra nem lehet olyan épülettel jelentkezni, melynél a megvalósítás során építésrendészeti intézkedésre került sor.

A pályázók pályázatuk benyújtásával elfogadják a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeket, és alávetik magukat a Bíráló Bizottság döntésének.

A „Pályázati Felhívás"-t az érdekelt minisztériumok hivatalos közlönyei teszik közzé, de hozzáférhető a www.vati.hu honlapon is letölthető formában.


A pályázatok benyújtása


1. A pályázatot a mellékelt, pontosan kitöltött „Adatlap" felhasználásával – a felhívásban felsorolt mellékletek csatolásával, A/4 formátumú csomagolásban, - az alábbi címre kell benyújtani:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság
„Az év akadálymentes épülete 2006" pályázat
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

2. A pályázatok benyújtásának határideje: 2007. március 8.

A pályázatot postán kell benyújtani, benyújtásának időpontja a postabélyegző kelte. Egy postai csomagban csak egy pályázat nyújtható be.

3. A csomagolásnak biztosítania kell a pályázati anyag megfelelő védelmét a postai szállítás során esetleg bekövetkező sérülésektől. Ennek biztosítása a pályázók feladata és felelőssége.

4. A hiányosan beküldött pályázatok bírálatra nem bocsáthatók, utólagos  hiánypótlásnak nincs helye.


A pályázathoz kötelezően benyújtandó dokumentumok


  • kitöltött Adatlap;
  • használatbavételi engedélyről szóló határozat;
  • a megvalósult állapotot ábrázoló tervek:

        - helyszínrajz     m=1:1000
        - alaprajz(ok)     m=1:100
        - metszet(ek)    m=1:100
        - homlokzatok   m=1:100

  • műszaki leírás, amely részletezi az akadálymentesség érdekében alkalmazott építészeti-műszaki eszközöket (anyagokat, szerkezeteket, berendezéseket, illetve felszereléseket);
  • fényképek az épület külső megjelenéséről, valamint belső kialakításáról, különös tekintettel az akadálymentességet szolgáló megoldásokra, legalább levelezőlap méretben, illetve 2-2 különböző nézőpontból felvéve;
  • térképvázlat arról a település-részről, ahol a pályázatra benyújtott épület található (a helyszíni szemle alkalmával a tájékozódás elősegítésére).



A pályázatok elbírálása


A pályázatok elbírálásánál, a díjak, elismerések odaítélésénél döntő szempont, hogy az adott pályamű egyaránt magas színvonalon feleljen meg mind az építészeti, mind pedig az akadálymentességgel összefüggő követelményeknek.

A pályázatokat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Településrendezési Főosztálya vezetője által felkért Bizottság bírálja el. A Bíráló Bizottság tagjai: az ÖTM Építésügyi és Településrendezési Főosztálya, az Egészségügyi Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége delegált képviselői.

A Bíráló Bizottság a benyújtási határidőt követő 90 napon belül hozza meg döntését. A döntésről a pályázók a döntést követő 15 munkanapon belül írásban értesítést kapnak.


A pályázat menete, a pályaművek díjazása


A pályázatok beérkezését követő első plenáris ülésen a Bíráló Bizottság egyenként, részletesen áttekinti a pályaműveket, és a további bírálatból kizárja azokat, amelyek nem felelnek meg a Pályázati Felhívásban rögzített feltételeknek. Ezután kiválasztja azokat az épületeket, amelyeket a benyújtott pályázati anyag alapján díjazásra vagy elismerésre esélyesnek tart, s amelyek helyszíni megtekintését ezért indokoltnak tartja. A Bíráló Bizottság végleges döntését az épületek helyszíni megtekintése alapján hozza meg.

Díjazásban a pályázat benyújtói együttesen részesülnek. Kivételes esetben a Bíráló Bizottság az egyes épületek színvonalas részletmegoldásait is díjazhatja. Az egyes díjazásban részesülő pályamunkáknál a legmagasabb pályadíj nem lehet több 1,5 millió forintnál, míg az elismerés legalacsonyabb díja nem lehet kevesebb 300.000.- forintnál.

A díjak átadására és a díjazásban vagy elismerésben részesített épületek bemutatására ünnepélyes keretek között, egyidejűleg kerül sor.

Budapest, 2007. január



Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Nézőpontok/Történet

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.