„Az Ön építészete rendkívül férfias!” – Vecsei Éva élete és munkássága – Második rész

Az 1956-ban Kanadába emigrált Vecsei Éva minden idők legsikeresebb magyar építészei közé tartozik, ha a megépült légköbmétert és a projektek elismertségét nézzük. Montréali munkái idehaza nehezen elképzelhető léptéket képviselnek. A MÉM MDK Magyar Építész Nők kutatási programja keretében a ma 94 éves építész munkásságát Zöller Enikő mutatja be.

Place Bonaventure, korának egyik legnagyobb épülete mint kísérleti helyzet

Az montreáli Expo ’67-re elkészült munkálatainak egyik fontos állomása volt a Place Bonaventura (1964-1967), Vecsei Éva első nagy munkája Kanadában, amin Raymond T. Affleck építésszel együtt dolgozott. A Place Bonaventure Montréal belvárosának észak–déli tengelyén fekszik, amelyet olyan ikonikus épületek alkotnak, mint a Place Ville Marie (I.M. Pei és az ARCOP, 1957–66) és a Queen Elizabeth Hotel (George Drummond és Harold Greensides, 1958). Ez az új városközpont leváltotta a korábbi, kelet–nyugati tengelyeket, amelyeket a Dorchester (ma René Lévesque) sugárút, valamint a Saint Jacques és Saint Catherine utcák határoztak meg.[1]

Az épületegyüttes akkoriban az egyik legnagyobb volt a világon: elkészültekor, 1967-ben, a Place Bonaventure több mint 3 millió négyzetméterével a világ második legnagyobb kereskedelmi épülete volt. Drága volt, masszív, többfunkciós és óriási hatással volt Montréal várostervezésére.[2] A teljes belvárosi tömböt elfoglaló komplexum bevásárlóközponttal rendelkezik, amely közvetlen összeköttetést biztosít a metróval, vasúttal, valamint a belső és külső gyalogos útvonalakkal. Az épület egy 17,000 férőhelyes kiállítóteret, kétemeletes bevásárlóközpontot egy és a tetőn egy 400 szobás szállodát foglal magába – szinte egy önálló városrészt képez le. A legfelső szinten egy beltéri-kültéri medence is helyet kapott, amely Montréal első zöldtetős kertje lett.

Az épület erődítményszerű megjelenésének alapja a főként gazdasági és anyagbeszerzési szempontok miatt választott beton, amely a belső kiállítási terek növelése érdekében szinte teljesen zárt homlokzatot eredményezett. A bordázott homlokzatok hasonlóságot mutatnak a híres Yale Egyetem Művészeti és Építészeti Épületének homlokzatával (Paul Rudolph, 1958–64), amely New Havenben, Connecticutban található.[3] Éva különös figyelmet fordított az épület sarkainak kialakítására: a mechanikai tornyok elhelyezésével dinamikus építészeti megoldás született, amit az Architecture Record is elismert.[4] A Place Bonaventure a brutalizmus stílusjegyeit viseli, és Paul Rudolph, Ulrich Franzen (Ithaka, USA, Közgazdasági Egyetem, 1968), illetve I. M. Pei (National Center for Atmospheric Research, Colorado, 1966–67) masszív betonfelületű, monumentális épületeinek sorába állítható.[5]

A helyszínt 1963-ban nyitotta meg fejlesztésre a Kanadai Nemzeti Vasúttársaság (CNR), amely már korábban előkészítette a vasúti sínek fölötti terület hasznosítását, és a peronokba olyan nyílásokat épített be, amelyek a későbbi alapozást lehetővé tették. Az építkezés és párhuzamos tervezés feszes ütemtervvel zajlott, mivel 1964-es kezdés után 1967-re már be kellett fejezni az épületkomplexumot. A Place Bonaventure alatt haladtak át a vonatok, összekötve a központi pályaudvart a komplexummal, így az építkezés során a vonatok zavartalan közlekedését is biztosítani kellett. Ez alapvetően meghatározta a statikai tervezést. A négy holdnyi kiállítóterületet magában foglaló nagycsarnok tervezésénél például a 12 méter magas oszlopok álltak 7,5 x 22,5 méteres rácshálón, amely megfelelt a CNR vasúti rakodóperonjainak, amelyek a kiállítócsarnok alatt helyezkedtek el. Az épület felső nyolc szintjének megtartására az oszlopok szétágaztak, hogy egy sűrűbb, 7,5 x 7,5 méteres rácshálót hozzanak létre, amely az indián totemoszlopokra emlékeztetett, és amelynek formáját a beton textúrája még jobban kihangsúlyozta. Mindez az építészet történetének első konstruktivista stílusa, a gótika szellemében született – írja Éva 1993-ban –, ahol a szerkezeti kifejezésmód maga az építészeti koncepció lényegévé válik. Ironikus módon a legnagyobb elismerés, amit kapott így hangzott: "Az Ön építészete rendkívül férfias!"[6]

A kiállítási csarnok mellett Éva számára a projekt másik meghatározó eleme a tetők szerepe volt. „Egy zöld oázist létrehozni Montréal belvárosában – ahol a szállodai szobák fele egy olyan kertre nézett, amelyet vízesések, virágok, sziklakert, fák és egy négy évszakos medence díszített – igazi újdonságnak számított a hatvanas években." [7] Ez testesítette meg az „ötödik homlokzatot": a tetőt, amelyet Éva az addig alulértékelt városi felületek új, racionális hasznosításának példájaként kezelt, és amely számos projektjében meghatározó témává vált.

Ez a projekt volt Éva első találkozása a design-build módszerrel, amely eltért az autonóm építész szerepfelfogásától, és csapatmunka eredményeként képzelte el az épületet, amelynek megvalósításába egyidejűleg vonta be a tulajdonosokat, tervezőket és kivitelezőket. A tervek rugalmasan, az építkezés alatt folyamatosan módosultak, így igazi kísérleti helyzet alakult ki. Pauline Barrable (egy másik emigráns nő, aki az ARCOP-nál dolgozott), így mesélt a projekt izgalmairól: „Szó szerint megrajzoltál valamit a rajztáblán, aztán levetted róla, átrohantál az utca túloldalára... és azt mondtad: »Ezt építsétek meg.« Mire észbe kaptál, már öntötték is a betont."[8]

A csapat hetente tartott megbeszélései során, amelyeken középkorú férfiak domináltak, Vecsei Éva egyedüli nőként és fiatal tervezőként vett részt. Minden találkozó előtt libriumot vett be, hogy magabiztosan és higgadtan tudjon helytállni, „nagyon cool maradni", ebben az intenzív, férfiak uralta környezetben. A Place Bonaventure projekt lehetőséget adott Vecseinek, hogy szinte teljes tervezői képességét megmutassa: „saját geometriai és térbeli készségeit, építészeti formákban és elméletben szerzett tudását, valamint azt a képességét, hogy mások tudását koordinálja, integrálja és szintetizálja."[9]

A Place Bonaventure kapcsán Vecsei munkáját széles körben méltatták a modern formák kiváló alkalmazásáért. Amikor 1990-ben az Amerikai Építészek Intézete tiszteletbeli tagjává választották, építészeti teljesítményeit úgy dicsérték, mint amelyek „a modernizmust egy kifejező, kontextuális és szimbiotikus nyelvvé formálják."[10] Ő az egyetlen kanadai nő, aki szerepel a Contemporary Architects című 1980-as kiadványban tizenegy kanadai férfi mellett. Nemzetközi hírnevét igazolja, hogy a Place Bonaventure-rel kezdetét vette a nemzetközi hírneve: számos kiadványban és nemzetközi építészeti könyvben szerepelnek tervei és építészeti pozíciói.[11]

La Cité, Montréal

A Place Bonaventure után Éva másik legjelentősebb munkája következett: a La Cité (1973-1977), egy multifunkcionális épületkomplexum Montréal belvárosában. A 120 millió dollárból megvalósult komplexum az 1976-os olimpiára készült el. A 2,8 hektáron, négy városblokkra kiterjedő La Cité egyedi közösségi teret alkotott, ahol körülbelül 3,000 ember élt. A komplexum részeként 500 szállodai szobát, 1,200 lakóegységet, egy parkosított tetőteraszt fákkal és medencével, 18,580 négyzetméter kereskedelmi területet, földalatti élelmiszerboltot, fitneszklubot, mozit, és kétszintes parkolót hoztak létre. A La Cité legfőbb jellemzője a lépcsős kialakítás, amely 24 és 6 emelet között van. A főhomlokzat felől nézve minden lépcsőfok maximum négy emelet magas, ami tükrözi az utcák léptékét. A 24 emeletes tornyok a városblokkhoz igazodnak, míg a lépcsőzetes szerkezet utolsó 4 emeletes egysége a másik oldalt elhelyezkedő viktoriánus házak léptékéhez igazodik. Az alsó négyemeletes lépcsőfok így az utcából nő ki, nincs tőle elszakítva.[12] Erkélyek és teraszok tagolják tovább a homlokzatokat.

A három lakótorony elrendezését úgy alakították, hogy mindegyik épület optimális napfényhez jusson, és a lakók számára a zöldfelületek használatát is lehetővé tegye.[13] A három torony közötti kapcsolatok különféle közösségi terekben realizálódnak: a földszinten számos közösségi szolgáltatás, míg az alagsorban üzletek és szórakoztató funkciók kaptak helyet. A komplexum alatti földalatti infrastruktúra biztosítja a közlekedési kapcsolatokat és összeköti a különböző funkciókat, így a lakók és dolgozók könnyedén hozzáférhetnek a terület összes szolgáltatásához.

A projekt irányítását 1973-ban vette át, miután saját irodát alapított választott hazájában Kanadában. A megvalósítást lakossági ellenállás kísérte, különösen a magas lakóépületek ellenzői részéről, akik a város alacsony építésű beépítését szerették volna megőrizni. A vitákba még Jane Jacobs városvédő is bekapcsolódott.

A La Cité projekt nemzetközi sikerének hatására volt, számos külföldi meghívást kapott. Például, a kínai nagyvárosok számára nyújtott lakhatási megoldások bemutatása céljából előadásokat tartott Pekingben és Hongkongban. Továbbá, Yasmeen Lari, a később RIBA Aranyérmet elnyerő pakisztáni építész felkérte Évát, hogy közösen dolgozzanak Karacsi belvárosának (1976) és egy kereskedelmi központnak (1978) a fejlesztésén. A politikai feszültségek és a kormányzati változások közepette a projekt iránti érdeklődés is megváltozott, különösen, miután Bhutto meggyilkolásával és Sariela politikai szerepvállalásával új irányba terelődtek az események.

Nemzetközi hírnév, elismerések

Vecsei Éva nemzetközi elismertségének[14] újabb mérföldkövét jelentette, hogy meghívást kapott a párizsi Pompidou Központban megrendezett „Les Femmes Exposent" (1978) című kiállításra, ahol a világ más úttörő női építészei mellett ő is szerepelt. Férjével, Andrással együtt utaztak Párizsba, és személyesen vitték magukkal a kiállítás anyagát, amelyet később a bostoni „Linear City" (1981) című kiállításon is bemutattak.

Éva szakértelmét több kanadai és amerikai egyetemen, így például a University of California, a University of California, Berkeley és a University of Calgary intézményeiben is megosztotta hallgatóival. 1983-ban építészeti nívódíjat kapott, majd 1988-ban és 1990-ben a kanadai, illetve az amerikai építész szövetség is tagjai közé választotta. 2004-ben az Ordre des architectes du Québec emlékérmével tüntették ki.

1984-től Éva férjével közös irodában, a Vecsei Architects-ben folytatta munkáját, ahol egyik fontos projektjük a Marie de France Kollégium volt. Az épület kiválóan illusztrálja Éva építészeti megközelítését és szemléletét – “ha megkaptam a programot, akkor csinálni valamit, ami más, mint amit eddig csináltak." A Kollégium építésénél a hagyományos középfolyosós elrendezés helyett oldalfolyosót tervezett, így a reggeli napfény beáradhatott az osztálytermekbe. Az iskola tornatermének tetejét játszótérként alakították ki.

Éva gyakorlatias szemlélete minden munkájában tükröződött. Számára az esztétikum mellett mindig a használhatóság és a praktikusság volt az elsődleges szempont. Szakmai hitvallását egy mondatban foglalta össze: „A hétköznapiból, egy kunyhóból palotát csinálni." Úgy vélte, hogy „sokkal praktikusabban gondolkod[ik], mint a férfiak." A problémákat kihívásnak látja, a kihívást pedig lehetőségnek, amelyek „új, szokatlan megoldásokhoz vezetnek", mint például a Bonaventure épületénél a liftek és lépcsők elhelyezésében.

Vecsei Évára több kiemelkedő építész volt nagy hatással. Pályája kezdetén a svéd Gunnar Asplund munkái inspirálták, később pedig az olasz Carlo Scarpa posztmodern építészete nyűgözte le. A kortárs építészetben a spanyol Santiago Calatrava munkái jelentettek számára igazán inspirációt.

Éva az 1980-as években látogatott Magyarországra először, miután új életet kezdett Kanadában, és elszakadt korábbi magyar kapcsolataitól. Magyarországon szinte teljesen ismeretlen maradt munkássága[15], amely azért nehezen érthető, mert az ötvenes években a legtöbbet foglalkoztatott fiatal tehetségek közé tartozott, jelenleg pedig az ő munkássága az egyetlen, magyar alkotóhoz kapcsolódó anyag, amely a világ legismertebb építészeti múzeuma, a Canadian Centre for Architecture gondozásában található. Vecsei Éva úttörőnek számít a kanadai modernista építészet területén, ma is köztiszteletben örvend választott hazájában. Montréalban él.

Zöller Enikő Charlotte
Városkutató, a weimari Bauhaus Egyetem munkatársa, valamint a Német Kutatási Társaság (Deutsche Forschungsgemeinschaft) Societal Transformation and Spatial Materialisation of Housing című kutatási kollégiumának doktorandusza.

Vecsei Éva elismerései

1959-1971: az ARCOP munkatársaként öt Massey Award-dal díjazott épület vezető tervezője: Place Bonaventure, Montréal; Life Sciences Building, Dalhousie University, Halifax, Student Centre, McGill University, Church of Saint Gérard Majella, Saint-Jean Montréal, Laval Civic Centre: City Hall and Police Headquarters

1988: Kanadai Építészeti Kiválósági Díj (Canadian Architect Award of Excellence)

1988: a Kanadai Építészeti Intézet tagja (Fellow of the Royal Architectural Institute of Canada)

1990: az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja (Honorary fellow of the American Institute of Architects)

2003: a Greenway Almanac of Architecture and Design a 20. század egyik kiemelkedő női építészeként és tervezőjeként ismerte el (Greenway Almanac of Architecture and Design)

2004: a Québeci Építészeti Kamara érdeméreme (Médaille du Mérite from the Ordre des architectes du Québec)

Jegyzetek:

[1] Vilora 2013.

[2] Adams–Tancred 2000. 62. o.; Karácsony 2017. 289. o.

[3] Vilora 2013.

[4] Schmertz – Molitor 1965. 125. o.

[5] Karácsony 2017. 289. o.

[6] Vecsei 1993. 203-204. o.

[7] Vecsei 1993. 203-204. o.

[8] Adams–Tancred 2000. 65. o.

[9] Schmertz 1987. 848. o.

[10] American Institute of Architects Journal, 1990/03, 43. o.

[11] Banham 1976, 120–125. o. Viloria 1994. Adams–Tancred 2000. 61. o.

[12] Schmertz 1978. 115. o.

[13] Schmertz 1978. 114. o.

[14] Boyer-Mercier 1988; Cramer 2003; Greenway’s Almanac of Architecture and Design 2003; Schmertz 1980; Schmertz 1987.

[15] „Sokan vannak, akikről szinte semmit nem tudunk, pedig például a Vecsei házaspár munkássága rányomta a bélyegét Montreal képére. Azokat ismerik jobban, akik hazajárnak, akik itthon is bemutatták már munkáikat." Hanthy 1995. 14. o. Az eddigi legrészletesebb tanulmány Karácsony Rita a „Külföldre kényszerült 56-os építészek életútja és munkássága – adatok egy egyéves építészettörténeti kutatásból." c. kutatása. Karácsony 2017.

Bibliográfia

Adams–Tancred 2000. Adams Annmarie –Tancred Peta: Designing Women: Gender and the Architectural Profession. University of Toronto Press, Toronto, 2000, 60-75. o.

American Institute of Architects Journal, 1990/03, 43. o.

Boyer-Mercier 1988. Boyer-Mercier Pierre: Pratiques et pratiquants: Eva Vecsei et André Vecsei. ARQ 42, 1988/04, 20-24. o.

Banham, Reyner: Megastructure:Urban Futures of the Recent Past. Thames and Hudson, London. 1976.

Cramer 2003. Cramer, James P., ed. "Leading Women Architects and Designers of the 20th Century." Almanac of Architecture and Design 2003. Green Way and Design Counsel House Research, 2003.

Greer, Nora Richter: Women in Architecture: A Progress (?) Report and a Statistical Profile. AIA Journal. 1982. 40-51. o.

Hanthy 1995. Hanthy: Építészmonográfiák. Vidolovits László utolsó kívánsága. Magyar Nemzet, 1995. jan. 09, 14. o.

Greenway’s Almanac of Architecture and Design 2003. Leading Women Architects and Designers of the 20th Century. Eva Vecsei. Greenway’s Almanac of Architecture and Design, 2003, 414. o.

Karácsony 2017. Karácsony, Rita: Külföldre kényszerült 56-os építészek életútja és munkássága – adatok egy egyéves építészettörténeti kutatásból. Müemlékvédelem, 2017 (LXI./6), 276-294.

Schmertz 1987. Schmertz Mildred: Vecsei Eva. In: Morgan Ann Lee – Naylor Colin szerk.:Contemporary Architects, Chicago, St. James Press, 1987. 847-848. o.

Schmertz 1978. Schmertz Mildred: La Cité. Architectural Record, 1978/1, 111-116. o.

Schmertz 1980. Schmertz Mildred: Vecsei, Eva. Encyclopaedia of Contemporary Architects. St. Martin Press, New York, 1980, 848. o.

Schmertz Mildred – W. Molitor Joseph: Place Bonaventure, Architectural Record, special report, 1965 július, 125. o.

Vecsei Eva: Projets et pratiques de femmes architectes. Les Bâtisseuse de la Cité, Association canadienne-française pour l´avancement des sciences. 1993/79. 203-209. o.

Viloria, James: Eva Vecsei.The Canadian Encyclopedia. 2013 ápr. 12. URL: https://www.thecanadianencyclopedia.ca/en/article/eva-vecsei.