Közélet, hírek

Az ÓVÁS! Egyesület Nyílt levele a KÖH elnökének

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Az ÓVÁS! Egyesület Nyílt levele a KÖH elnökének

2006.03.07. 10:21

„A történeti város hitelessége és épsége nem lehet kompromisszum tárgya" - a bontások folytatása Budapestet a világörökségi cím elvesztésével fenyegeti.

NYÍLT LEVÉL
A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATAL ELNÖKÉHEZ



Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

Varga Kálmán úr
elnök részére
Budapest

 

Tisztelt Elnök Úr!

2006. január 23-án kelt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Védési Osztályának címzett, de tájékoztatásul Önnek is elküldött levelünkben veszélyeztetettség okán ismételten ideiglenes védelmet, illetve a területi védelem érvényesítését kértük az UNESCO által védett, egyben Műemléki Jelentőségű Területnek számító VII. kerületi „Régi pesti zsidó negyed" 19. század közepén épült 9 értékes lakóháza és további, egyedi védelemmel nem rendelkező bontásra szánt épületei esetében.

A VI. kerületi Vasvári Pál utca 4. szám alatti egyemeletes klasszicista lakóház váratlan január elején történt elbontása kapcsán jutott tudomásunkra, hogy a Király utca 40. szám alatti 1844-ben épült, Hild József által tervezett háromemeletes klasszicista sarokház is bontási engedéllyel rendelkezik. A két műemléki értékű épület bontása után, a két telek összevonásával az önkormányzat egy nyolcemeletes lakóház építését tervezi a többségében háromemeletes műemléki épületekkel szegélyezett Király utcában! Ez utóbbi esetben azonban a bontási engedély kiadása előtt az Önök véleményét nem kérték ki.

2006. január 23-án kelt levelünkben ezért - tehát akkor, amikor a Király utcai lakóház bár kiürítve, de épségben állt és bontása még nem kezdődött el - jeleztük Önöknek a lakóépület városképi, történeti és építészeti fontossága ellenére fennálló veszélyeztetettséget. Így ezen épület esetében is kértük az azonnali ideiglenes védelem elrendelését, vagy a kivételes épület megmaradásának egyéb eszközökkel történő garantálását.

Erre a levelünkre a mai napig, tehát 2006. március 6-ig nem kaptunk választ.

Az épület törvénytelen bontását 2006. február 14-én megkezdték. Amennyiben a jelzett veszélyeztetettségre reagálva a Király utca 40. érdekében időben megtették volna a megfelelő lépéseket, például az akkor kért ideiglenes védelem elrendelését, úgy az épület nem kerülhetett volna a ma már mindenki által ismert állapotba, melyet az eredetileg nem életveszélyes épület törvénytelenül elkezdett bontása, majd annak ellehetetlenülése után az életveszély elhárítása címén cinikusan, a környező lakók és a média szeme láttára történő további roncsolása okozott.

A levelünkben jelzett VII. kerületi épületek közül több Önök által is elismerten műemléki értékű, mint például a Dob utca 14, a Dob utca 18, a Csányi utca 5. Jeleztük, hogy ezek a 19. század közepéről származó értékes lakóházak is közvetlen veszélyben vannak, mert nemcsak a 2005. december 2-a óta érvényes szabályozási terv szerint bonthatók, de tulajdonjog fenntartás mellett el lettek adva és kiürítésük is megkezdődött, vagy már be is fejeződött. Azonban a további nem védett, de a beépítés jellegét meghatározó épületek bontása sem elfogadható egy védett negyed esetében, tehát ezen épületeknél a területi védelem valódi alkalmazását kértük Önöktől.

Levelünk válasz nélkül hagyása és e veszélyeztetett épületekkel kapcsolatos késlekedésük előtt értetlenül állunk. További késlekedésük Pest régi zsidó negyedének egyre fokozódó rombolásával, újabb épületek eltűnésével fenyeget.

Emlékeztetőül: 2002-től kezdődően, - amióta ez a negyed a világörökség része lett, 8 műemléki színvonalú épületet bontottak le a VII. és VI. kerületi oldalon, egyet pedig megcsonkítottak. A 8 lebontott épület közül, a Vasvári Pál utca 4. szám alatti épületet is beszámítva 6 korai, 19. század közepét képviselő műemléki értékű lakóház volt.

Fentiek nemcsak a régi pesti zsidónegyedre vonatkoznak, hasonló jelenségek játszódnak a belső pesti kerületekben és Budapest több más pontján is.

Az építészeti örökség védelme, amely az Ön hivatalának kiemelt feladatát képezi, mindnyájunk fontos ügye. A Király utca 40. esetében már ennél is sokkal többről van szó. Ahol egy védett területen törvénytelenül lehet lebontani épületet, ott az a veszély fenyeget, hogy az embereket is törvénytelenségek érhetik. E bontásokkal érintett negyed lakóinak esetében, - ahol a lakók és bérlők tudta nélkül, ezáltal elővásárlási joguk gyakorlásától megfosztva adják el többek között a műemléki épületeket is - ez már szomorú valósággá változott. Most az a veszély fenyeget, hogy olyan életveszélyre hivatkozva, melyet a jogtalan bontás és az állagmegóvás ürügyén folytatott további durva beavatkozások okoztak, az eljáró hivatalok kimondják a végső ítéletet.

Azt várjuk Öntől, hogy érvényesítse az építési törvényből fakadó jogkörét, amely szerint az épület bontásához életveszélyes állapotra történő hivatkozás esetén is hivatala hozzájárulására van szükség, és - előzetes nyilatkozatainak megfelelően - az épület bontásához hozzájárulást ezen hivatkozás esetén se adjon.

Azt is várjuk Öntől, hogy mint a világörökségi területekért felelős hivatal elnöke tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a súlyosan megrongált ház valódi állagmegóvása, tehát időjárástól való megkímélése mielőbb megtörténjen és ezt követően a törvénytelenül elbontott részek hiteles visszaépítésére sor kerüljön.

Azt is várjuk továbbá Öntől, hogy a levelünkben jelzett VII. kerületi veszélyeztetett épületek tárgyában érdemben és a lehető leggyorsabban járjanak el.

Végül azt várjuk Öntől, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a világörökségi címmel együtt járó és a 2005-ös bécsi memorandummal megerősített, a Magyar Köztársaságra nézve is kötelező elvárásnak, mely szerint „A történeti város hitelessége és épsége nem lehet kompromisszum tárgya", a Kulturális Örökségvédelem Hivatala érvényt szerezzen. Annál is inkább, mert a bontások folytatása Budapestet a világörökségi cím elvesztésével fenyegeti.

Budapest, 2006. március 6.

Tisztelettel:
Marinov Péter
Elnök – ÓVÁS! Egyesület

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.