Közélet, hírek

Beépülhet a kecskeméti focipálya

1/2

Hirdetés
?>
?>
1/2

Beépülhet a kecskeméti focipálya
Közélet, hírek

Beépülhet a kecskeméti focipálya

2006.10.19. 07:52

Megszüntette az egykori kecskeméti Nyári Kaszinó épületére vonatkozó ideiglenes műemléki védettséget a KÖH, mivel a védetté nyilvánításra vonatkozó rendeletet nem írta alá az illetékes miniszter. Így elvileg megkezdődhet a kereskedelmi és szolgáltató központ építése az egykori focipályán.

A kecskeméti vasútállomás mellett lévő egykori focipályát kilenc éve próbálta eladni a város. Ez végül nemrégiben sikerült, hiszen tavaly a Magnum ETA Hungaria Kft. 650 millió forintot fizetett a területért. Korábban egy másik beruházó két évig hitegette a várost, hogy fizet, ez azonban elmaradt, így a képviselő-testület úgy döntött, felbontják a szerződést. A Magnum ETA azonban nem sokkal később szembe kellett, hogy nézzen egy nagy problémával, ami miatt nem kezdődhetett el a területre tervezett kereskedelmi, szolgáltató központ felépítése. 

A focipálya mellett áll ugyanis – romokban – az egykori Nyári Kaszinó épülete, amit 1928-ban adtak át. Az épület műemléki jellegű (öltözőnek használták, majd a hajléktalanok laktak benne), és ezt ki is használta egy magánszemély, így a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védelem alá helyezte azt az elmúlt év végén. Ezt az ideiglenes védelmet csak egy évig lehet fenntartani, s ezt most meg is szüntették.
A Kecskeméti Építészek Környezetvédő Egyesülete tiltakozik a döntés ellen, és már csak abban bízhatna, hogy az új képviselő-testület ismét védelem alá helyezi az egykori kaszinót.
Érdekesség, hogy az egyesület egyik emblematikus alakja, Vásárhelyi Dániel – aki a felépült Malom Center ellen is élesen szólalt fel – az önkormányzati választásokat követően, bekerült Kecskemét városrendezési és városüzemeltetési bizottságába, külső tagként.
Mindenesetre alighanem hamarosan elkezdődik a beruházás az egykori KTE-pályán.  

Dobos Sándor

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.