Berkenye, Levendula, Napraforgó – villacsokor Kozma Lajos születésének 125. évfordulójára

Amikor Kozma Lajos születésének 125. évfordulója kapcsán elmerengtem egy pillanatra  Fényképész házaként ismert Orsó utcai villa előtt, ismét szembesültem azzal a markáns ellentéttel, amely a valóság befogadása és a fekete-fehér fényképek s publikációk között feszül. Baku Eszter írása.

Amikor Kozma Lajos születésének 125. évfordulója kapcsán elmerengtem egy pillanatra a Fényképész házaként ismert Orsó utcai villa előtt, ismét szembesültem azzal a markáns ellentéttel, amely a valóság befogadása és a fekete-fehér fényképek s publikációk között feszül. Az 1930-ban gyermekfényképészek számára épült villa sárga színe remek kontrasztot alkot a buja növényzet harsogó zöldjével, s a fényképek nézegetése után szinte katartikus élményt jelent.

 

 

Tisztelegve a tulajdonképpen uomo universale-nak is nevezhető művész szerteágazó életműve előtt, nem kívánom követni a – született – alkotott – meghalt – linearitására felépülő évfordulós írások rendjét, inkább néhány olyan momentumra hívnám fel a figyelmet, amely számomra elgondolkodtató volt Kozma Lajos és korának művészetével kapcsolatban. Részben erre utal a cím is, amely kijelöli egyrészt a Kozma-korszakok közül az 1930-as évektől megjelenő s egyre markánsabbá váló funkcionalista-konstruktivista villa- és bérház-építészetet, melynek kiváló példái a növényneveket magukban rejtő Berkenye utcai, Levendula utcai, valamint Napraforgó utcai, Kozma Lajos tervezte épületek. Másrészt, a címben megjelölt növényekre utaló utcanevek keltette színasszociációk azok, amelyek elvezetnek minket a bevezetőben már körvonalazott, választott témakör, a szín kiemelkedő szerepének vizsgálatához.

Elsőre talán egyszerűnek s igen kézenfekvőnek tűnhet a szín, mint tárgyalási téma Kozma Lajos építészetében és belsőépítészetében, azonban ha szívünk mélyére nézünk, valljuk be, nemigen tudunk felidézni színpompás szobabelsőket, káprázatos mintázatú, színes kárpitokat. Ennek oka a kor technikai adottságainak megfelelő fekete-fehér fényképanyag, amely bár bravúrosan kihangsúlyozza a tökéletesen komponált fény-árnyék hatásokat, mégsem tud hű képet adni a valóságról. A korszakban általános fekete-fehér fényképek egyeduralma közrejátszott annak a sztereotípiának a kialakulásában, miszerint a modern stílus visszafogott színekkel és a végletekig egyszerűsített, a funkcióhoz idomuló formákkal dolgozik. Bár Kozma Lajos esetében szerencsés helyzetben van az utókor, hiszen a művész, hála a kiváló építészeti fotósnak, Seidner Zoltánnak, precízen dokumentálta minden elkészült épületét, azok berendezését illetve a különböző használati tárgyakat, mégsem tudjuk elképzelni milyen összkép alakult ki a színek, a formák és az anyagok kombinálását illetően.

 

 

Kozma Lajos építészeti, formatervezői, belsőépítészeti munkásságát javarészt a korabeli folyóiratok és kiadványok gazdag fényképes illusztrációi alapján ismerhetjük meg. Ezzel szemben a színkompozíciókról csupán akvarellel vagy színes ceruzával készített tervrajzokból nyerhetünk képet. A fényképes dokumentációk mellett ezek a színes tervek voltak hivatottak szemléltetni a megrendelők számára az alkotások széles spektrumát. Ezeket a gazdagon színezett tervlapokat nézve egy, a modernizmus építészetére ez idáig kevéssé jellemző, új világ tárul fel a szemlélő számára, amelyet először talán nehéz összhangba hozni a fekete-fehér fényképeken látható szobabelsőkkel. Azokban az esetekben, amikor a színes tervet egy-egy kutatónak sikerül beazonosítania a fotón dokumentált épülettel illetve annak enteriőrjével, világossá válik, hogy Kozma igen pontosan ragaszkodott a terven megjelöltek megvalósításához, s ezektől a legritkább esetekben tért el. Éppen ezért tekinthetjük megbízható forrásnak a tervek színekre és anyaghasználatra vonatkozó adatait is.

Ezeket az állításokat reprezentálandó álljon itt előttünk először Szegő Zsigmond villája, melyet Hajós Alfréd tervezett, s melynek egyedi belsőépítészeti kialakítása Kozma Lajos feladata volt 1928-ban. A 19. század végén épült, eredetileg kétlakásos villát a 20. század húszas éveinek végén egy lakássá építették át Hajós Alfréd tervei alapján. A modern kor igényeihez alakított reprezentatív, nagyméretű szoba különös berendezést kapott, melynek eredeti fekete-fehér fényképe csillogó, élénk színekben pompázik az előzetes terveken, ezáltal lehetőséget adva a korabeli szobabelső eredeti fényében történő rekonstruálásához. A padlót a kor divatja szerinti ízlés diktálta fekete-fehér csempe borítja, melyen elhelyezésre került egy kék huzatú, részben furnérozott, részben csővázas, íves formálású fotel, valamint egy üveg és fém csőváz kombinációjú dohányzóasztal. Különösen izgalmassá teszi a tervet a megvalósult, piros-fehér lakkcsiszolt szekrény, melynek teljes magasságában a fal napsárga festést kapott, megteremtve ezáltal a Kozma későbbi terveire is oly jellemző kék-piros-sárga alapszínek s a fekete-fehér színek összjátékát. A Kozma által megteremtett színek és formák kölcsönhatására épülő harmóniát a lakásokban megtalálható drapériák – függönyök, faliszőnyegek, szőnyegek – valamint a bútorok változatos s minden esetben egyedi tervezésű szövetei teszik teljessé. Az egyedi bútorszövetek elkészítésében Kozma szinte állandó társa Szabó Éva takácsmester, aki a tervező által megálmodott merész színeket és mintákat kézzel készített anyagokká varázsolta.

 

 

A Szegő-villa berendezését, színhasználatát követve, aránylag sok fénykép s színes terv mutatja a Taszilópusztán, Zala megyében 1935-ben épült Fleiner-villa külső s belső kialakítását is, melyen az előzőhöz hasonló párhuzamokat fedezhetünk fel. E villa érdekessége, hogy Kozma aránylag szűk, nagyrészt a fővároshoz és vonzáskörzetéhez kötődő megrendelői köréből csak ritkán jutott lehetősége vidéki munkák elnyerésére, azonban a rokoni kapcsolatok miatt a taszilópusztai az egyik ilyen elszigetelt példa a művész életművében. A vidéki birtokon épült ház külső megjelenése környezetével, belső kialakítása pedig tulajdonosa elvárásaival került teljes összhangba. Kozma itt is minden apró részletet megtervezett a bútorok huzatától a függönyök, terítők kiválasztásáig, természetesen mindenben egyeztetve a megrendelőkkel. A ház szalonjába készült az a kandalló, bárszekrény, dohányzóasztal és két fotel együtteséből álló önálló terv, amely színes változatában is megmaradt az utókor számára. Kozma itt is a színek és anyagok használatának arzenálját vonultatja fel előttünk, kezdve a kandalló vörös tégláival jól harmonizáló, afölött elhelyezett, zebránófa külsővel s fekete lakkcsiszolt belsővel ellátott bárszekrénnyel, folytatva a kandalló előtt látható, a Szegő-villa s a kor divatját követő fekete-fehér padlóburkolaton elhelyezett egyedi mintázatú fotelekkel. A szintén Szabó Éva készítette bútorkárpit megismétli a kandalló vörösét, a fölötte elhelyezett polc sárga, s a bárszekrény barna és fekete színeit, mindezt egyfajta könnyed, vidám levélmotívumokat utánzó megjelenéssel párosítva.

A fenti két példán bemutatott színösszeállításokat Kozma Lajos előszeretettel alkalmazta az 1930-as években épült villáiban, kombinálva őket a különböző anyagok adta lehetőségekkel, így egy mára már sajnos szinte teljesen elfeledett anyaggal, az opaküveggel, amely egyik oldalán bordás, anyagában színezett üveg volt, s leggyakrabban fehér, narancs, szürke és fekete színekben alkalmazták. Az opaküveg változatos használatára kiváló példa a Hankóczy utcai Havas-villa fürdőszobájának tervrajza, s a megépült fürdőszoba archív fényképe, melyen jól látszik, hogy az élénksárga opaküveget ebben az esetben a kád előlapjaként építtette be Kozma. A sárga opaküveg alkalmazása, bár egyedi megjelenést biztosított az enteriőrnek, mégsem volt a hagyományos értelemben praktikus, hiszen az egy darabból készült üvegborítást sérülés esetén nem lehetett  javítani, csak cserélni, s ez a csempe használatának támogatását vonta magával ezekben az esetekben.

 

 

Az opaküveg mellett Kozma másik kedvelt, s színekben igen változatos anyaga a linóleum volt, amit előszeretettel alkalmazott bútorokon – íróasztalok lapjának borítására, bárszekrények belső kialakítására – s a padló burkolására egyaránt. Leggyakrabban kék, szürke vagy piros linóleumborítást tett az asztalok, szekreterek vagy büféasztalok lapjára, oda, ahol azok nagy igénybevételnek voltak kitéve. Az anyagok és színek széles skálája lehetőséget adott a tervező számára, hogy az épület külső-belső megjelenésében harmonizáljon, s adott esetben az enteriőrben domináns, a megrendelő igényeit teljes mértékben kielégítő színösszeállítás részleteiben megismétlődjön a homlokzatokon is, a vakolat, az ablakkeretek vagy a festett illetve olykor mozaikozott oszlopok borításán.

A sárga, piros, kék, fekete, fehér, barna és szürke színkombinációk változatos alkalmazása különböző anyagokkal egyfajta játékosságot visz a tervesébe. A megrendelő igényeit szem előtt tartva, Kozma saját elképzeléseihez is szorosan ragaszkodva kialakul az 1930-as évek villaépítészetére jellemző szín- és anyag-kompozíció. Ez igen távol áll a fekete-fehér fényképek ábrázolásától, amelyek megfosztják a szemlélőt attól, hogy gondolatban kiegészítse a látottakat az általa helytállónak vélt vagy egyszerűen ízlésesnek tartott színösszeállításokkal. Mégis remélem, hogy e Kozma-színező esélyt ad a korszaknak, hogy kitörjön a fekete-fehér szürkeségből, s eredeti fényében és színeiben mutassa meg magát.

Baku Eszter

---

Kozma Lajos fontosabb művei a fent tárgyalt korszakból:
Havas villa, Hankóczy utca 2.
Fleiner villa, Taszilópuszta
Fogorvosi rendelő, Kígyó utca
Magyar villa, Berkenye utca
Napraforgó utca 5, és 6-8.
Fényképész háza, Orsó utca 21.
Nagy Imre Emlékház, Orsó utca 43.
Háromlakásos bérvilla, Levendula utca 16.
Klinger-villa, Herman Ottó utca 10.

Források:
Kozma Lajos modern épületei, kiállítási katalógus, szerk. Horányi Éva, Terc, Budapest, 2006.
Somlai Tibor: Tér és idő, Lakásbelsők a két világháború között 1925-1942, Corvina, Budapest, 2008.
Koós Judith: Kozma Lajos munkássága, Grafika, Iparművészet, Építészet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
Beke László, Varga Zsuzsa: Kozma Lajos, Akadémiai Kiadó (Architektúra sorozat), Budapest 1968.