Energiahatékony épületek: nem látszatzöld tévút, hanem az egyik legfontosabb fenntarthatósági stratégia

Energiahatékony épületek nélkül nincs fenntarthatóság: mivel nincs teljesen tiszta energia, muszáj csökkenteni a szektor igen jelentős energiafelhasználását. Már csak az a kérdés, hogy az energiahatékony épületek valóban csökkentik-e az energiafelhasználást, vagy a hatékonyság növelésének másodlagos – energiafelhasználást növelő – „visszapattanó hatásai" olyan jelentősek, hogy ezek visszafogása nélkül a hatékonyság növelése nem is igazán értelmes.

Takács-Sánta András „Energiahatékony épületek: látszatzöld tévút?" című cikke az utóbbi álláspontot képviseli. Ez az írás rámutat, hogy valószínűleg téved: kevés okunk van feltételezni, hogy az épületek energiahatékonyságának fokozása ma Magyarországon kontraproduktív lenne. Ellenkezőleg: minden valószínűség szerint annak a kevés nyerő-nyerő stratégiának az egyikéről van szó, mely egyszerre szolgálhat környezeti és társadalmi célokat. Antal Miklós ökológiai közgazdász válaszcikke.

A kritikai rész előtt szögezzük le: (1) A „visszapattanó hatások" átgondolása fontos, hogy egy-egy stratégia rendszerszintű eredményeit megbecsüljük. A szakirodalom bizonyos energiahatékonysági stratégiák esetében igen jelentős visszapattanásokat azonosított. (2) Világos, hogy az épületenergetikai hatékonyság növelése önmagában nem elég a fenntarthatósági célok eléréséhez – ahogy egyetlen más stratégia sem. Rendkívül komplex világunkban nagyon sokféle fenntarthatósági stratégiára van szükség egyidejűleg. (3) A folytonos növekedés logikáját megkérdőjelezni igen fontos: ennek viszont az energiahatékony épületekhez csak akkor van köze, ha a növekedés kifejezetten a hatékonyság következménye. Egyébként a „mindig több" logikájából kivezető utakat külön érdemes tárgyalni (rossz hatékonyságú rendszer is tud folyamatosan növekedni).

„Már hogy lenne az épületenergetikai hatékonyság növelése látszatzöld tévút?" – kérdezte magától nem egy környezetvédelemmel foglalkozó kolléga Takács-Sánta András cikke láttán. A szerző három visszapattanási lehetőségről beszél: Egyrészt az energiahatékonyság megtakarítást eredményezhet, és a megtakarított pénzt elköltve okozhatunk energiafelhasználást máshol (angolul: „re-spending rebound"). Másrészt a nagyobb hatékonyság miatt lehet, hogy az adott energetikai szolgáltatásból (fűtés-hűtés, világítás, stb.) többet fogunk használni („direct rebound"). Harmadrészt lehet, hogy a hatékonyság egy cég versenyképességét növelve vezet a termelés növekedéséhez („economy-wide rebound").

A legtöbbször említett „re-spending" hatás szinte biztosan kicsi: várhatóan csak néhány százalékkal lesz kisebb a megtakarítás, mint amennyit másodlagos hatás nélkül várnánk [1]. Miért? Azért, mert ha egy forintot épületekben felhasznált energiára költünk, akkor jellemzően sokkal nagyobb mennyiségű energiafelhasználást generálunk, mint ha ugyanezt a pénzt másra költjük. Mai árak mellett pl. a földgáz energiaintenzitása kb. 400 kJ/Ft, míg az egész gazdaság átlagos energiaintenzitása kb. 30 kJ/Ft – vagyis az átlagos visszapattanás 7-8% lenne, ha ingyen lenne a hatékonyság növelése. De nincs ingyen – megtérülési ideje jellemzően több év – ami tovább csökkenti a visszapattanást. Még ha a gázfűtésen megtakarított pénzt teljes egészében autózásra is költjük, akkor sem lesz 30% fölötti a visszapattanás, mivel a benzin energiaintenzitása is csak 125 kJ/Ft körüli (az ár nagyobb része adó, nem energiaköltség). A gáznál nagyobb energiaintenzitása kevés dolognak van, de pont a szilárd tüzelőanyagoknak sokszor igen, ezért ezek felhasználásának csökkentése esetén még kisebb a visszapattanás. Szemét vagy lopott fa égetése esetében pedig nulla, hisz eleve nincs megtakarítás.

A direkt visszapattanás új építkezések esetében szintén nem tűnik nagy problémának. Irreális, hogy pusztán az energiahatékonyság miatt sokan annyival nagyobb házat építsenek, amennyivel az egy négyzetméterre eső energiafogyasztás leszorítható: az építési költségek mellett a jövőbeli energiafogyasztást a legtöbben nagyon kis súllyal veszik figyelembe [2]. A szabványok szigorodásával egyre inkább az energiahatékonyság elérésének módja és a kivitelezés színvonala lesz a kulcskérdés. Felújítások esetében a visszapattanás főleg a lakók viselkedésétől függ: pl. egy szigetelés után nem kizárt, hogy több helyiséget vagy magasabb hőmérsékletre fognak fűteni. Ez különösen valószínű – viszont egyáltalán nem baj – az energiaszegénységben élők esetében. Akik nem energiaszegénységből indulnak, azoknál a nagy visszapattanás kevésbé valószínű, hisz a magasabb komfortszint addig is elérhető lett volna és a felújítás egyik célja általában a spórolás. A hazai épületállomány alacsony hatékonysága és az ebből adódó akár 50% fölötti megtakarítási lehetőségek miatt a legfontosabb esetekben (szigetelés, nyílászárók cseréje, stb.) egy szakszerűen elvégzett energetikai felújítás nagyon nagy eséllyel pozitív hatású, még ha van is némi visszapattanás.

Az épületállomány kisebb részét kitevő nem lakóépületek esetében a másodlagos hatások a gazdasági rendszer működésén keresztül is felléphetnek, de a visszapattanás mértékét és előjelét nehéz meghatározni, mert túl sok feltételezésre van szükség. A szakirodalom olyan hatékonyságnövelő lépések esetén jósol nagy visszapattanást, ahol a fejlesztés a termelési/szolgáltatási lánc elején történik: pl. ha egy motor hatékonysága növekszik, akkor ez a technológia elterjedhet, és sok más területen fokozhatja a termelést vagy új termelési módokat tehet lehetővé. Végfelhasználási technológiák esetében – amilyen például az épületenergetikai hatékonyság – nem jellemzőek ilyen jelentős másodlagos hatások, ezért a visszapattanó hatástól sem kell annyira tartani.

Ide kapcsolódik, hogy Takács-Sánta András azért is gyanúsnak tartja a hatékonyság növekedését, mert szerinte az tökéletesen illeszkedik a nyereségközpontú világunkba. Ezzel két probléma van. Egyrészt nem igaz, hogy az energiahatékonyság külső szabályozás nélkül is nagy ütemben javulna a spórolás lehetősége miatt. Jól mutatja ezt a hazai épületállomány állapota vagy az a tény, hogy a felújítások során messze nem javul annyit a hatékonyság, amekkorát szakszerű tervezés és kivitelezés esetén javulhatna – évtizedekkel meghosszabbítva a rosszul felújított épületek magas kibocsátását [3]. A szakirodalomban fontos téma, hogy miért nem használják ki nagyon sokan a gazdaságilag nyereséges hatékonyságnövelési lehetőségeket sem [2]. Másrészt nem szerencsés, ha mindent gyanúsnak tartunk, ami nyereséges. A környezeti válság megoldásában a következő néhány évtized szerepe döntő: nyereséges megoldások nélkül esélytelen megfelelő ütemben csökkenteni a környezeti terhelést.

Végül a potenciális negatív mellékhatások mellett érdemes megemlíteni néhány pozitívat is. Magyarországon milliók egészségét károsítja a rossz hatékonyságú épületek fűtéséből származó füst, ami miatt egészségügyileg is központi jelentőségű, hogy a szilárd tüzelőanyagok égetését mielőbb visszafogjuk. Az energiaszegénység csökkentése szintén százezrek életminőségét javíthatja, és ez hatékony épületek nélkül szintén elképzelhetetlen.

Az épületállomány lassan változik, ezért nagyon fontos kérdés a felújítások sebessége, mélysége és minősége. Az elmúlt évek adatainak tükrében ezzel kapcsolatban minden bizonnyal érdemes lenne változtatni a jelenlegi ösztönzőrendszeren, hogy több és jobb felújítás valósulhasson meg. Ökológiai közgazdászként nem gondolom, hogy én tudnám kijelölni az építészek számára a legfontosabb feladatokat. Az viszont biztos, hogy az energiahatékony megoldások ára és a hatékonyság elérésének módja kulcsfontosságú: Milyen anyagokat használunk és mekkora ezek energiatartalma? Hogyan befolyásolja az épület használatát az adott technológia, és mennyire összeegyeztethető ez a környezettudatos életmóddal? Mi lesz az életciklus végén keletkező hulladékokkal?

Ha ezekre odafigyelve tudjuk növelni az épületek energiahatékonyságát, akkor várhatóan jó irányba fogunk menni. Közben pedig Takács-Sánta Andrással együtt küzdhetünk a szemléletváltásért, hogy a környezettudatosság ne csak a hatékonyságról szóljon, hanem arról is, hogy mi az elég: milyen hőmérséklet, mekkora ház, milyen életforma? Hisz az energiahatékonyság a fenntarthatóságnak valóban csak szükséges, de nem elégséges feltétele.

Antal Miklós ökológiai közgazdász, az ELTE Humánökológia mesterszakának oktatója

Szerk.: Hulesch Máté

Hivatkozások:

[1] Antal, M., van den Bergh, J. (2014) Re-spending rebound: A macro-level assessment for OECD countries and emerging economies, Energy Policy 68, 585–590.

[2] Greene, D.L. (2011) Uncertainty, loss aversion, and markets for energy efficiency, Energy Economics 33, 608–616.

[3] Sáfián, F. (2021) Ezermilliárdokat dobtunk ki 5 év alatt az ablakon a rossz lakásfelújításokkal, Másfélfok, 02.08, https://masfelfok.hu/2021/02/08/ezermilliardokat-dobtunk-ki-5-ev-alatt-az-ablakon-a-rossz-lakasfelujitasokkal/