Pályázatok/Magyar

Gondoljuk újra a Nagykörutat! - hallgatói pályázat egyetemistáknak

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Gondoljuk újra a Nagykörutat! - hallgatói pályázat egyetemistáknak
Pályázatok/Magyar

Gondoljuk újra a Nagykörutat! - hallgatói pályázat egyetemistáknak

2016.03.07. 14:38

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

A Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, az érintett Önkormányzatok valamint a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák szervezésében pályázatot hirdet a Nagykörút újrapozicionálásának marketingkommunikációs tervére.

Most egy egyetemi hallgatói pályázat keretében Ti is részt vehettek a Nagykörút fellendítésében, bevásárlóutca jellegének erősítésében, presztízsének, kereskedelmi forgalmának és értékének emelésében!


Kik jelentkezhetnek?

A pályázatra olyan végzős, vagy frissen végzett nappali tagozatos, alap- és mesterszakos egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, akik

  • kommunikáció,
  • marketing,
  • településmérnök,
  • tájépítész,
  • építész,
  • szociológus vagy
  • geográfus

szakon folytatják tanulmányaikat. Jelentkezni 3-4 fős csapatban lehet, azonban kritérium, hogy a csapattagok legalább egyike kommunikáció szakos, továbbá legalább egyike marketing szakos legyen! Minél vegyesebb a csapatok összetétele, annál több tudományterületből meríthettek, így annál összetettebb tervet állíthattok elő, tehát érdemes összedolgozni!


A marketingkommunikációs tervet a Nagykörút egészére, valamint az egyes városrészekhez tartozó szakaszokra osztva kell elkészíteni, megfelelve az egyes szakaszok sajátosságainak.

A hallgatói munka időtartama három hét: 2016. április 4-22.

2016. április 4-8. ELŐADÁSOK
Kiskereskedelem-fejlesztéssel, üzletutcatörténettel, a kiskereskedelem és a városfejlesztés működésével, összefüggéseivel, fejlesztésével kapcsolatos előadásokon vehettek részt, hogy átfogóbb képet kapjatok arról, milyen tényezők mentén tudtok minél összetettebb, megoldás orientáltabb városmarketinghez szükséges kommunikációs tervet előállítani.

2016. április 9-21. A TERV KIDOLGOZÁSA
Összesen két hét áll rendelkezésetekre kidolgozni a marketingkommunikációs tervet, amelynek a felépítésében az előadások mellett különböző programok is segítségetekre lehetnek majd.

2016. április 22. ELBÍRÁLÁS
Ekkor prezentáljátok az elkészített terveket. A tervek közül a legértékesebbeket, legtartalmasabbakat az önkormányzatok szakpolitikusaiból és szakembereiből, valamint külső szakértőkből álló szakmai zsűri választja ki, és díjazza: az a csapat, amelyik a legjobban teljesít bruttó 250.000 forinttal lesz gazdagabb, a második helyezett csapat bruttó 170.000 forintot, a harmadik pedig bruttó 80.000 forintot visz majd haza!

A jelentkezés módja:

A jelentkezésnek tartalmaznia kell:

  • csapat nevét,
  • a csapat közös elérhetőségét (közös e-mail cím)
  • a csapattagok neveit és elérhetőségét (e-mail cím)
  • a csapattagok rövid, 3-5 soros bemutatkozását, ami tartalmazza a tanulmányaik megnevezését és érdeklődési körüket
  • és minden csapattagtól egy-egy rövid (max. 3500 karakter) összefoglalót arról, hogy mit gondol a bevásárlóutcák jelentőségéről, és milyen motivációkat lát a mögött a tendencia mögött, hogy a helyi vásárlóerő egyre inkább a bevásárlóközpontokban, városszéli hipermarketekben találja meg az elvárásainak megfelelő körülményeket.


Jelentkezési határidő: 2016. március 25. péntek 12:00
Jelentkezni lehet: Gion Zsófi kommunikációs és irodavezető munkatársnál a zs.gion@mut.hu e-mail címen. Bármilyen felmerülő kérdéssel e-mailen, vagy személyesen (1094 Budapest, Liliom utca 48.; hétköznap 9-17 óráig) forduljatok hozzá bizalommal!

A benyújtott pályázatok értékelése:
A benyújtott pályázatokat a beadást követően a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Bíráló Bizottsága bírálja el és e-mailben értesíti a pályázókat 2016. április 30. 12:00-ig.

SIKERES PÁLYÁZÁST KÍVÁN A MAGYAR URBANISZTIKAI TUDÁSKÖZPONT!




Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.