Nézőpontok/Kritika

Kinyitni a gyerekek szívét az alkotásra

1/0
Hirdetés
1/0
Nézőpontok/Kritika

Kinyitni a gyerekek szívét az alkotásra

2013.04.29. 09:25

Cikkinfó

Szerzők:
G. Tar Imola

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Eplényi Anna, Schmidt Gertrúd

Az Év Tájépítésze gálán bemutatkozott Eplényi Anna tájépítész és Schmidt Gertrúd tanár közös kertművészeti foglalkoztató füzete, a Jártamban...Kertemben. A füzetet a GYIK műhely szülői közösségéből Mácsai Pál színművész köszöntötte meleg szavakkal és G. Tar Imola, a BCE Kertművészeti tanszékének vezetője írt róla recenziót.

Meglepett, mikor Eplényi Anna felkért a Jártamban-kertemben című könyv bemutatására, de szívesen elvállaltam, hiszen Annával évek óta közösen oktatjuk az első éves tájépítész hallgatók Kerttörténet tárgyát. Tudjuk, hogy a tananyag önmagában meglehetősen nehéz és száraz, így sokat gondolkodtunk azon, hogyan tudjuk könnyebben befogadhatóvá tenni a hallgatók számára. Anna határtalan kreativitásának köszönhetően évről-évre újabb és újabb feladatokat talált ki, amelyek segítségével az egyes kertépítészeti korszakokat, jelentősebb kerteket rajzos feladatok formájában értelmezhetik a diákok. Az egyetemi kerttörténeti feladatok alapján Anna és Gertrúd tavaly egy kisiskolásoknak szóló kurzust indított a Gyík Műhelyben, ahol a gyerekek is megismerkedhettek a kerttörténet egy-egy szeletével kreatív feladatok formájában. A most megjelenő foglalkoztató füzet szintén ezt a korosztályt célozza meg, nekik szóló izgalmas, tevékenykedésre buzdító feladatokat tartalmaz.

Ismerve az egyetemre érkező fiatalok tájékozottságát, tudjuk, hogy a mai művészettörténeti oktatás a kertművészettel nem foglalkozik részletesen, így a hallgatók számára minden kert tulajdonosának, tervezőjének, helyének neve ismeretlenként cseng. Mennyivel könnyebb helyzetben lennének diákjaink, ha jóval fiatalabb korban, játékos formában már megismerkedhettek volna a kerttörténet alapjaival! Természetesen a foglalkoztató füzet nem csak a leendő tájépítészek számára lehet hasznos, hanem hozzájárul a következő generációk szemléletformálásához, egyben segít a kertművészetet az általános műveltség részévé tenni.

A foglalkoztató füzet végigvezet bennünket a kerttörténet egyes korszakain. Bepillanthatunk a középkori kertek világába, készíthetünk barokk szökőkutat, tervezhetünk tájképi kertet, vagy éppen japán szárazkertet, netán űrkertet. A szerzők az egyes korszakokból rendkívül ügyesen válogatták össze a gyerekek számára érdekes, vagy izgalmas részleteket, mint például a labirintusok útvesztőit, vagy a manierista Sacro Bosco kert mesébe illő kerti szobrait, amelyek minden kisgyermek fantáziáját megmozgatják. A feladatok többsége nem csak magányos rajzolásra késztet, hanem baráti társaságok, vagy az egész család számára izgalmas tevékenységet nyújthat, sőt egyes esetekben (pl. budai várkertek fotóinak beazonosítása vagy budapesti zöldfelületek térképe) kirándulásra is csábít. Ahogy a szerzők, úgy én is, 7-99 éves korig bárkinek jó szívvel ajánlom a könyvet!

Írta: Eplényi Anna és Schmidt Gertrúd

Illusztrátor: Máray Mariann

Két Egér Könyvek, GYIK-Műhely, 2013

60 oldal, 235 × 318 mm, puha borító, irkafűzött

A kiadvány megjelenését anyagilag támogatta a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a MÉK Táj- és Kertépítész Tagozata.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.