KOMPOZIT: A bukaresti Mărășești 125 társasház

A Lakhatás tematikus héthez csatlakozott KOMPOZIT sorozatunk is, melyben ezúttal különleges crossovert mutatunk be. Bukarestben oly módon építettek 75 lakásos társasházat egy heterogén lakóövezetbe, hogy az tulajdonképpen egy két világháború közötti modern örökség bővítése. Míg az utcafrontról egy modernista emlék példás helyreállítására koncentrálhatunk, addig a hátsó telken egy méretes lakóingatlan bújik meg "szerényen".

A forgalmas Mărășești sugárút, valamint az Egyesülés rakpart közrefogta terület a két világháború között élénkült fel igazán lakónegyedként is. Az itt épült modern vagy art deco épületállományból mára azonban nem maradt túl sok példa, a „fiatal örökségek" bontása vagy drasztikus átalakítása ugyanis Romániában sem ritka jelenség. A 125. alatti számon ennek ellenére létrejött egy olyan fúzió, ami az ingatlan nagyberuházások és az örökségvédelem kibékíthetetlennek tűnő ellentétét feledteti el velünk egy pillanatra.

A telken egy nagyon kifinomult, kétemeletes modern villa áll, alkotójának kilétére nem sikerült rálelni a kutatások során. Tömbjének sík homlokzatából a két emelet erkélye és azok előtereinek tömegei ugranak ki, míg homlokzatát lépcsőházának filigrán, vertikális ablaka színesíti. Külön ki kell emelni a nyugati oldal nagyon finom megoldását, ahol a lépcsőház és a lépcsőfokok inverz tömege prezentál ötletes geget a sztereometrikus formák között.

Az épület maga ugyan nem védett műemlék, de a zóna, amelyben elhelyezkedik szabályozza és őrzi a negyed meglévő léptékét. Régebben lakások és irodák voltak benne, a mögötte és tőle keletre lévő telken pedig kisebb üzemek épületei foglaltak helyett. Ezek elbontásával vetett szemet a helyre a fejlesztő is, ám hála az égnek úgy döntött, hogy nem minden egyes négyzetmétert kebelez be a kecsegtető profitért. Így alakult, hogy a modern villát egy az egyben megőrizték és példásan felújították flexibilis funkciókra; jelenleg egy iroda bérli az összes szintjét. A megbízott tervező a szintén bukaresti székhelyű STARH stúdió volt, melynek nem ez az első épületrehabilitációja, a Román Építészek Szövetségének bukaresti központjának felújítása például egészen figyelemre méltó munka volt már tőlük.

Jelen esetben azonban nagyobb kihívásról volt szó, hiszen az interwar period örökségállományának 1:1-es felújításában Romániában sincs még kellő rutin. A XIX. századi épületekkel ellentétben ugyanis itt még nem magától értetődő a korszak hiteles anyagainak kikutatása, valamint a kellő mesterségeket és szakági kivitelezőket sem egyszerű mozgósítani a gyakorlat hiánya miatt. Ezt a felfedezési metódust az iroda mégis élvezte, és az architektúrát megszabadítva későbbi rétegeitől, sikerült megtalálni az autentikus színvilágot, az eredeti profilokat; reprodukálták a nyílászárók, vasalatok egy részét is, de még az eredeti faredőnyszerkezetet is rekonstruálták.

E felújítás azonban csak a jéghegy csúcsa és egy sokkal nagyobb lakóberuházásnak a (nem)mellékes hozadéka volt. A villa hátsó homlokzatához nem csupán „csatlakozik", de konkrétan kinő belőle egy hatalmas társasház.

Madártávlatból látni csak igazán milyen nagy beépítésről van szó. Az új architektúra L alakban terül el, mely az utca irányába nyíló udvart zárja be két szárnyával. A villa előtt állva tulajdonképpen egy másik utca beépítésének is hihetjük az új együttest első pillantásra, a sugárút felől ugyanis a bővítés egyáltalán nem dominálja a történeti épület sziluettjét.

A modern villához északról csatlakozik egy összekötő szárny, amely magasságában még alkalmazkodik a modernista emlékhez. Ettől északra viszont méreteiben emelkedni és szélesedni is kezd az új ház, ám az olyan távolságban történik, hogy az utcafront látószögéből már nagyjából rejtve marad.

A homlokzat értékes karaktere a sárgaréz árnyalatú acél korlát, melynek sűrű vertikalitása önmagában nem nagy dolog, a homlokzat fordulatainál vitt fluiditása, színének a nyílásszárókkal való korrelációja és minősége azonban már kiemeli az architektúrát az olcsó lakótömbök közömbös minőségéből. Mindemellett a csatlakozó szárny keleti erkélyeinek átlós kitüremkedése az utcáról látható látvány és a modern villával való vizuális kapcsolat miatt is ötletes húzás volt.

A homlokzat színe ugyan elüt a villáétól, ezt viszont finom árnyalat különbséggel lépi csupán meg. A régi és új épület közötti összekötő traktus viszont színeiben, valamint első, második és harmadik emeleti íves kis erkélyének stílusában is játszik a két világháború közötti modernitás formavilágával.

Ştefan Ghenciulescu a Zeppelin hasábjain úgy fogalmazott, hogy az iroda kevés alacsony költségvetésű projektjeinek egyikéről van szó. Komoly próbatétel lehetett ilyen emberi léptékű társasházat és homlokzati kialakítást tervezni a szerény lehetőségekhez képest. Az iroda saját bevallása szerint is kihívás volt a fejlesztő szigorú költségvetése alapján dolgozni. E „korlátok" ellenére a városkép felé megnyilvánuló figyelmesség odabenn is folytatódik.

A társasház déli részén a lakások fogatolt rendszerbe rendeződnek, míg a kiszélesedő, L alakot formázó szárnyakban középfolyosóra fűződnek az egyes otthonok. A tervezőknek javarészt egy alaprajzi típussal kellett dolgozniuk, melyben egy nappali, külön helyiségben egy konyha, és egy hálószoba kaphatott helyet – ám az épület keleti részében akadnak kétszintes lakások is. A domináns lakástípus a méretek ellenére nagyvonalú, a tágas nappalin kívül a szobákból is ki lehet például lépni a tágas erkélyre, a háló és a fürdőszoba között pedig komfortos kis hall létrejöttére is volt lehetőség.

A lakások lépcsőzetes elrendezése, valamint a teraszok tömör elválasztó falai okán  a privát szféra bizonyos fokig megteremthető az erkélyeken, ezt maximum a két szárny szemközti rálátása tudja megtörni – kárpótol viszont a bensőséges kert, amelyre a belső lakások néznek. A bejárat a sugárútról a villa keleti oldalán nyílik egy rézsűs alléra, így az utca zajából fokozatosan jutunk a ház ezen oázisába, mely tulajdonképpen egy köztes világ a város és a védettotthonok között.

A közösségi terek kialakítását tekintve a középfolyós szakasz nem egy szűk barlangot, hanem széles és nem teljesen lineáris közlekedőt jelent, a két szárny fordulójánál pedig egy lóhere motívumot kirajzoló, szinteken áthaladó bevilágító is igényes műformát és elegáns fény-árnyék játékot nyújt a központi részen. A gyönyörű, kézzel készített skiccek tanúsága szerint ezt – az iroda más munkáinál is visszatérő – motívumot a külső válaszfalakon is végig vitték volna, ám talán az erkélyek említett magánszférái miatt ezek elmaradtak végül.

Röviden összefoglalva két súlyos terület ötvözetéről beszélhetünk a Mărășești 125. esetében. Egyrészt az örökségvédelem jeles eseményéről, ahol a régi végre nem jelentett akadályt az újnak, valamint egy emberi léptékű lakóberuházás kettősségéről, amely teret engedett a lakhatás minőségi szempontjainak a profitorientáltság mellett. Számunkra talán meglepő, hogy ilyen az, amikor máshol „alacsony költségvetéssel" dolgoznak lakóingatlan nagyberuházásokon…

Pleskovics Viola
 

Szerk.: Winkler Márk