Mesteriskola II.: Az első ciklus – oktatás a szocreál jegyében

Milyen szerepe volt a Mesteriskola létrejöttének a szocialista realista stílus meghonosításában a hivatalos narratíva szerint, és mennyire volt ez prioritás a gyakorlatban? Az építészeti Mesteriskola történetét bemutató cikksorozatunk folytatásában Karácsony Rita a képzés elindításának közvetlen előzményeit és a stílusdiktátum közepén, 1953-ban elinduló első ciklus fejleményeit mutatja be. 

A MÉSZ Mesteriskola 1953-as létrehozásának előzményei

Az építész mesteriskola megalapítása szorosan összefüggött a szocialista realista stílusdiktátum korszakával. Az 1951. áprilisi ún. "nagy építészeti vita" után a tervezőintézetekben dolgozó építészeknek lázas munkába kellett kezdeniük, hogy szovjet mintára megteremtsék a magyar klasszicista építészeti hagyományból kiinduló hazai szocialista realista építészetet, méghozzá úgy, hogy kijárt út nem állt előttük. Az 1951. október 26–28. között megrendezett Magyar Építőművészek Első Országos Kongresszusához kapcsolódó kiállításon így már számos változatot tudtak bemutatni a szocreál építészetre, de a modern (nyugati, funkcionalista) építészet szisztematikus háttérbe szorítására – a kongresszusi határozat[1] szavaival élve: teljes megtagadására – igazán csak a kongresszust követően került sor.

A határozat többek között kimondta a magyar szocialista realista építőművész-képzés megvalósításának szükségességét is, így az 1951/52-es tanév II. félévétől a műegyetemi építészetoktatás átalakítása is megkezdődött. Ez leginkább a tervező tagozatos hallgatókat érintette, ők részesültek a kimondottan szocreál tervezést elősegítő kurzusokban, amilyen a Weiner Tibor és Kardos György által kidolgozott Építészeti kompozíció c. tárgy is volt. Ez a több féléves tárgy tulajdonképpen az építészettörténeti és alaktani órákon szerzett ismeretek felhasználhatóságával foglalkozott: hogyan lehet a szocreálnak megfelelő motívumokat az épületek külső megjelenésén, homlokzatán alkalmazni, és a kurzus a későbbiekben a belső térszervezés, az ünnepélyes, nagyszabású térkapcsolatok problémáit is érintette.[2]

A mesteriskola létrehozásával is elsődlegesen a szocialista realista építőművészek nevelését, továbbképzését tűzték ki célul. 1952 októberében a MÉSZ a műegyetemi építészképzésről, majd pedig a végzett építészek továbbképzési lehetőségeiről tartott ankétot a KÖZTI-ben – ekkor a Szövetség még nem rendelkezett saját székházzal.[3] A Mérnöktovábbképző Intézet, az állami tervezőintézetek előadásai, a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsképzése és ösztöndíjai, illetve a MÉSZ által szervezett programok mellett határozott célként fogalmazták meg a mesteriskola megalapítását: "Szövetségünk egyik legfontosabb feladata és bizonyos távlatban okvetlenül megvalósítandó: a mesteriskolának a létrehozása, amelyben kiválasztott fiatal káderek kétéves esti képzőben készülhetnének. A mesteriskola első foka lenne a Szovjetunió gyakorlata szerint későbbi időpontban megalapítandó Építőművészi Akadémia mesterképző tevékenységének."[4] Az alapítást tehát szorosan a MÉSZ-hez kapcsolódóan képzelték el – akárcsak Hauszmann Alajos a 20. század elején. A tervezett intézmény első évfolyamába 20-25, tervezőintézetekben dolgozó fiatal, tehetséges építész, építőművész felvételét irányozták elő, akik az egyetemi képzésük során még nem részesülhettek a szocreálnak megfelelő képzésben – hiszen még 1945 után is a modern építészeti felfogás uralkodott a Műegyetemen –, ellenben meghatározott irányú (át)nevelésük következtében majd "ők lesznek azok, akik mai vezető kádereink munkáját folytatni tudják."

1952 novemberében a Magyar Építőművészet már arról tájékoztatta olvasóit, hogy a "felsőbb szervek" engedélyezték az iskola felállítását, és hogy a tanrend kidolgozását Janáky István vezetésével a Szövetség oktatási bizottsága végzi.[5] A felvételi hirdetmény 1953 februárjában jelent meg a sajtóban, amely a 30 év alatti, gyakorlati tapasztalattal rendelkező építészeket szólította meg.[6] A későbbi beszámolókból azonban tudni lehet, hogy önkéntes jelentkezés helyett kezdetben a hallgatókat "kötéllel fogták, helyenként még gúnyolódásnak is ki voltak téve."[7] Janáky István a mesterek, Zalaváry Lajos pedig a hallgatók beszervezésén fáradozott,[8] mindeközben a tanrend is elkészült, így 1953. április 1-jén kezdetét vehette a Mesteriskola első ciklusa.

Az első mesteriskolás ciklus, 1953-1955 – oktatás a szocreál jegyében

A stílusdiktátum kellős közepén megvalósított építész mesteriskola eleinte valóban a szocreál építőművészek továbbképzé­sének szándékával jött létre. Ezt az 1953 elején megfogalmazott célkitűzések és a tanrend is jól tükrözik. "Az első évfolyamok különleges feladata a műegyetemi alapképzés hiányosságainak pótlása művészetelméleti, tervezésmetodikai vonalon a szocialista-realista építőművészet jegyében", melyhez a következő tantárgyak nyújtottak segítséget: ideológia, építészetelmélet–művészettörténet–építészettörténet, építészeti kompozíció, alkalmazott képzőművészetek és technológiájuk – építőművészeti szerkezetek és technológiájuk, városépítés, grafika, tervezés és nyelv.

A tárgyak sorában megtaláljuk az Építészeti kompozíció nevezetűt, amely a műegyetemi képzésben is megjelent a szocreál tervezést elősegítendő, de mint majd látni fogjuk, túl nagy hatást a Mesteriskolán sem tudtak kifejteni az ilyen jellegű előadások. A képzés egyrészt tehát vetített képes előadásokból állt, másrészt tervezési és festészeti-grafikai gyakorlatokból, ezen kívül tervpályázatokon és hazai, valamint külföldi tanulmányutakon is részt vehettek a mesteriskolások. Bár a létrehozás során a szovjet példára is hivatkoztak, a hazai továbbképzésnek ez a formája merőben más volt, ugyanis a hallgatók a tanulmányok mellett főállásban dolgoztak is valamelyik állami tervezőintézetben, míg a moszkvai Építész Intézet mesteriskolásai nem vállalhattak semmilyen mellékállást, megélhetésüket ösztöndíj biztosította.[9]

20/28
Tillai Ernő: Szabadtéri mozi és színház – mester: Gádoros Lajos. Forrás: Magyar Építőművészet, 1955, 1-2. szám. | Arcanum Digitális Tudománytár

A MÉSZ Mesteriskolája a 20. század eleji elképzelésekkel [lásd előző cikk] ellentétben nem egyetlen mester, hanem mesterek és tanítványaik kapcsolatára épült: minden vezetőhöz 1–4 fiatal építész tartozott, akik a mesterek vezetése mellett dolgozták ki féléves feladataikat, illetve tervpályázati anyagaikat, majd vizsgafeladatukat. Bár nem volt számottevő a jelentkezés, már az első ciklus is impozáns névorral tudott elindulni: Gádoros Lajos mester vezetésével Beszédes Kornél, Tillai Ernő és Zalaváry Lajos, Rimanóczy Gyulánál Dénesi Ödön, Cs. Juhász Sára és Vass Antal, Károlyi Antalnál Kiss Zoltán, Medvedt László és Scultéty János, Janáky Istvánnál Mikolás Tibor, Molnár Péter és Callmeyer Ferenc, Weiner Tibornál Jánossy György, Weichinger Károlynál Bene László, Csaba László, Hornicsek László és Németh István, Nyiri Istvánnál Balogh István, Farkas Ipoly és Majsa László készített vizsgatervet az első ciklus végén.[10] A felsorolt 21 hallgató mellett a képzés indulásakor Boros Zoltán, Dániel Péter, illetve Kleineisel János neve is szerepelt a névsorban, közülük Dániel Péter még részt vett a mesteriskola bemutatkozó kiállításán, melynek anyagait a Magyar Építőművészet 1955 februárjában publikálta, vizsgatervét azonban betegsége miatt nem tudta befejezni.[11]

Az első évfolyam hallgatói 1947–1951 között szerezték meg diplomájukat az egyetemen, tehát szocreállal ők még valóban nem foglalkoztak tanulmányaik során. Három, Iparművészeti Főiskolát végzett mesteriskolást is találunk a névsorban, illetve érdekesség, hogy az ún. "dániás évfolyam"[12] is jelentős mértékben reprezentálta magát – utóbbi feltételezhetően a szintén "dániás" Zalaváry szervezőmunkájának is az eredménye. Mindezeknek, illetve a mesterek modernizmusban gyökerező neveltetésének, pályakezdésének köszönhetően meglehetősen szélsőséges változatok születtek az iskolán belül a szocreál építészetre. Kevés mesteriskolás tervet ismerünk az első két évből – ezeket is leginkább csak a már említett publikációból –, de jól érzékelhető, hogy vannak köztük a szocreál ellenére is modernebb szemléletet képviselő megoldások, illetve olyanok is, amelyek az északi klasszicizáló modern építészetből merítettek előképeket.

Néhány akvarell is fennmaradt ebből az időszakból.[13] Az első ciklusban a stílusdiktátummal összefüggésben rendkívül nagy jelentőséget szántak a grafikai oktatásnak – rajztermi gyakorlatok mellett a külső, szabadtéri helyszíneken történő festésnek, rajzolásnak –, ami a készített tervekre is rányomta bélyegét. A mesteriskolások bemutatkozó kiállításának kritikáiban[14] többek között az is megfogalmazódott, hogy a tervek grafikai megjelenítése túlságosan elvonja a figyelmet magáról a tervezési koncepcióról, de magukkal a tervezési feladatokkal sem voltak teljes mértékben megelégedve, mondván, hogy távol állnak a valódi, időszerű építészeti problémáktól.

Az 1955-ös vizsgafeladatok városrendezési tematikáit elnézve[15] a mesteriskolások már közelebb kerülhettek az aktuális építészeti feladatokhoz, és ugyanezt a célt szolgálták a tervpályázati részvételek is,[16] azonban a kivitelezésig ezek a munkák sem juthattak el.

A Mesteriskolának összességében nem is a tervek megvalósítása, és tulajdonképpen a szocreál építőművésszé válás sem volt – vagy végül nem lett – a legfőbb célkitűzése, sokkal inkább a közösségteremtés, a mester és tanítvány közötti szakmai, baráti párbeszéd kialakítása, a tanulmányutakon és az évzáró balatonlellei konferenciákon szerzett élményekből, eszmecserékből való táplálkozás és az építészet területén kívüli szakmákkal, tudományokkal, művészettel való ismerkedés. Nem véletlenül találkozunk hasonló gondolatokkal az első ciklus hallgatóinak visszaemlékezéseiben.

Zalaváry Lajos például így összegezte a két év alatt lezajlott átalakulást:

A képzés menetrendjét, az elfoglaltság mértékét Molnár Péter írása érzékelteti:

Az említett csehszlovák tanulmányút 1954 áprilisában valóban nagy lehetőség volt a fiatal építészek számára, egy olyan időszakban, amikor kollégáik és az építészhallgatók többsége maximum Pogány Frigyes vetített képes előadásain "utazhatott el" a külföldi városokba. A műemlékek és az éppen zajló építkezések megtekintésére irányuló kisebb-nagyobb utak közül elsőként természetesen Tillai Ernő is a külföldi, hosszabb kirándulást emelte ki:

Az építész mesteriskolát napjainkig meghatározó alapgondolatok tehát már az első évfolyam elindításakor kiforrottak: a további ciklusok is a mester-tanítvány kapcsolatra, a közösségformálásra, a tanulmányutakra és az építészet határterületeinek minél szélesebb körű és személyesebb megismerésére épültek, épülnek. Az első ciklus végére ráadásul nagyjából meg is szűnt a felülről jövő kényszer, a szocreálnak való megfelelés, így az iskola már valamelyest szabadabb szellemi műhelyként folytathatta történetét.

Karácsony Rita

A cikk a Mesteriskola 1953-2023 kiadványban megjelent A MÉSZ Mesteriskola első három ciklusának története 1953–1960 című tanulmány második része. Kiadta az Építész Mester Egylet, szerkesztő: Götz Eszter.

Szerk.: Hulesch Máté

[1] A Magyar Építőművészek Első Országos Kongresszusának Határozatai. Magyar Építőművészet, 1952, 4. szám, 4–5.

[2] BME OMIKK Levéltár, Építészkari tanácsülési jegyzőkönyvek, 1952. június 3.; Az építőművész tagozat terve. Magyar Építőművészet, 1952, 5–6. szám, 221.

[3] 1953-ban terveket készítettek a Magyar Nemzeti Múzeum mögötti Károlyi-palota átalakítására, mely a felújítást követően a MÉSZ székházaként funkcionált volna. A mesteriskola az épület második emeletén kapott volna helyet. (Molnár Péter: Szövetségünk székháza. Magyar Építőművészet, 1953, 7–8. szám, 197–203.)

[4] MÉSZ 1952. 10. 3-i kibővített vezetőségi ülésének jegyzőkönyve. (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)

[5] Magyar Építőművészet, 1952, 5–6. szám, 266.

[6] Viharsarok, 1953. 02. 03. 2.; Magyar Nemzet, 1953. 02. 03. 4.

[7] A MÉSZ 1954. május 21-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve. (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)

[8] Götz Eszter: Zalaváry Lajos építészete, MMA Kiadó, Budapest 2018, 40.

[9] Weichinger Károly: Építésznevelés a Szovjetunióban. Magyar Építőművészet, 1954, 10–12. szám, 340–341.

[10] Magyar Építő­művészet, 1955, 1–2. szám. 1–32; Tájékoztató, MÉSZ Titkársága, Budapest 1955. 1–2.

[11] A Magyar Építőművészek Szövetsége Mester­iskolájának megnyitása. Magyar Építőművészet, 1953, 3–4. 128.; A MÉSZ 1955. augusztus 23-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve. (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)

[12] 1945 decemberében több mint 100 felsőbb éves építészhallgatót telepítettek ki Németországba – számos mérnök-, orvos-, állatorvostan hallgatóval egyetemben –, akik kísérő tanáraikkal együtt végül egy egy-másfél éves dániai tartózkodás után dönthettek a hazatérés mellett. A kitelepítés történetéről lásd: Palasik Mária: A műegyetemisták Odüsszeiája 1944–1946, Műegyetemi Kiadó, Budapest 2006.

[13] Bardon Alfréd, Dr.: Grafikai oktatás a Mesteriskolán. Magyar Építő­mű­vészet, 1955, 1–2. szám, 31.

[14] Magyar Építő­művészet, 1955, 6. szám, 189.; 7–8. szám, 255.

[15] Sztálin híd (Árpád híd) óbudai hídfője környékének rendezési terve; külső Sztálin út (Andrássy út) kompozíciós terve; Margitsziget rendezési terve; budai Szentháromság tér rendezése; tanulmányterv a mezőgazdasági építészetről; belvárosi üzletnegyed rendezési terve; Stadion és környékre rendezési terve; Kálvin tér rendezési terve; miskolci színháztömb beépítési terve; budafoki városközpont rendezése. (Tájékoztató, MÉSZ Titkársága, Budapest 1955. 1–2.)

[16] Miskolci Avas alatti tér tervpályázata; Debreceni pályaudvar előtti Petőfi tér rendezési pályázata (Magyar Építő­művészet, 1953, 11–12. 374.); Ajka városközpont kompozíciós terve. Igaz, a tervpályázatok a tervezettnél több időt vontak el a mesteriskolai képzésből, emiatt a második félévet másfél hónappal meg kellett hosszabbítani. (Rimanóczy Gyula levele a MÉSZ Elnökségének, 1954. április, MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)

[17] Pálinkás György (szerk.): Zalaváry Lajos, Kijárat Kiadó, 2002. 16.

[18] Molnár Péter: Harmadszor is Mesteriskola. Magyar Építő­művészet, 1989, 1–2. szám, 68–69.

[19] Interjú Tillai Ernővel, készítette Kovács Dániel, 2020