Nézőpontok/Tanulmány
Mesteriskola III.: A második ciklustól az 1960-as bezárásig
2022.09.04. 09:04
A Mesteriskola az ´50-es évek második felében a szocreál stílusdiktátum időszakából kilépve újra teret engedett a modernizmussal való kísérletezésnek. Az egyre nyitottabb szemléletmód azonban ahhoz vezetett, hogy 1960-ban az intézményt megszűntették. Karácsony Rita tanulmányának harmadik részében ezt az utat – a II. és III. ciklust és a bezárás körülményeit – mutatja be.
A második mesteriskolás ciklus, 1955–1958 – a stílusdiktátumból a késő modern időszakába vezető út
A második évfolyam tanrendjének, munkamódszerének tökéletesítésén az első ciklus tanulságait leszűrve, sőt, a mesteriskolás hallgatók véleményét kikérve 1955 májusában kezdtek el dolgozni a MÉSZ-ben. Az 1955-ben végzett mesteriskolások kifogásolták, hogy nem választhattak minden esetben szabadon mestert, hogy a tervezőintézetben nem feltétlenül abba a műterembe kerültek, ahol a mesterük dolgozott, és így kevesebb idő jutott a szakmai együttműködésre. Ezeken mindenképp változtatni akartak az oktatók is, illetve az 1955. májusi ülésen azt is elhatározták, hogy a szerteágazó, túl sok témát felületesen érintő tananyagot leegyszerűsítik, a hazai és külföldi tanulmányutakat továbbra is biztosítják, és hogy "a 2 éve folyó mesteriskolai oktatás tanulságain okulva a következő tanfolyamot sokkal fiatalabb, kiforratlanabb, de tehetséges építészekkel" indítják el.[1]
A nyilvánvaló problémák ellenére az iskola rövid idő alatt látványos eredményeket ért el, hiszen míg 1953-ban "kötéllel fogdosták" a hallgatókat, addig 1955-ben már meglehetősen nagy volt a túljelentkezés. Úgy is, hogy a mesteriskolai oklevél továbbra sem adott semmilyen anyagiakban vagy előléptetésben mérhető pluszt a végzett tanítványoknak – bár voltak ilyen irányú tervek is. A második ciklusra, melynek vezetésével Janáky István helyett Gádoros Lajost bízták meg – az indoklás szerint amiatt, hogy Janáky tervezési munkáját jobban fel lehessen használni[2] – 1955. július 31-ig lehetett pályázni.[3] A határidőre összesen 53 pályázati anyag[4] érkezett be, melyek alapján 16 tanítványt terveztek felvenni: Arnóth Lajost, Bajnay Lászlót, Bérczes Istvánt, Biczó Katalint, Brjeska Istvánt (esetleg helyette Fábiánt), Csics Miklóst, Fátay Tamást, Gulyás Zoltánt, Hofer Miklóst, Kékesi Lászlót, Lantos Ferencet, Mányoki Lászlót, Mináry Olgát, Polónyi Károlyt, Rados Mártát és Wonke Pétert. A névsor a képzés kezdetére Perczel Dénes nevével egészült ki.
1/25
Az 1956. szeptemberi mesteriskolás kiállítás enteriőrje (MÉ 1957, 1–2. szám, 6.)
Az 1956. szeptemberi mesteriskolás kiállítás enteriőrje (MÉ 1957, 1–2. szám, 6.)
A mesterek személyében is történt egy kis változás: a II. ciklus Gádoros Lajos, Janáky István, Németh Pál, Rimanóczy Gyula és Szendrői Jenő vezetése mellett kezdődött meg.
Az első időszakhoz képest jelentős újításnak számított, hogy a kerettárgyak között megjelent – szintén hallgatói kívánságra – a Korszerű építészet nevezetű kurzus (Granasztói Pál), amely a 20. század első felének építészeti fejlődését tárgyalta szeminárium formájában. Ehhez kapcsolódóan a Korszerű építéstechnika előadásain a mesteriskolások a legújabb szerkezeti megoldásokkal, előregyártással, új építőanyagokkal – mint például a műanyag – ismerkedhettek. A Településtervezés külön hangsúlyt kapott, amit jól mutat, hogy az első félév feladataként a hallgatóknak városrendezési tervet kellett készíteniük.[5] Érzékelhetjük tehát, hogy a II. ciklusban a kötelező stílusdiktátum már alig volt jelen, és ez lehetőséget teremtett egyfelől a modern építészet történetének tárgyalására, másrészt olyan tervezési feladatok kiadására, amelyeket korszerű anyagokkal és szerkezetekkel, ismét a modern építészet felé fordulva lehetett megoldani. Maguk a feladatok is egyre gyakorlatiasabbá váltak, kezdtek eltávolodni az I. ciklus "ideálterveitől".
Néhány mesteriskolás – Bérczes István, Kékesi László, Mányoki László – számára speciális munkát jelentett Újmohács megtervezése. Az 1956. tavaszi árvíz következtében elpusztult település kárainak felmérésében, az újjátervezésben és az építésvezetésben a Mesteriskola is felajánlotta közreműködését, így a kijelölt hallgatók egy valós feladatba és annak számos fázisába bekapcsolódhattak. Munkájuk nyomán a hagyományos falusi építészetből, településképből kiinduló, de korszerűsített lakó- és középület-együttes jött létre Újmohácson.[6] A településtervet a második félév zárókiállításán is bemutatták a többi mesteriskolás féléves feladatainak társaságában a MÉSZ székházában, 1956. szeptember 26-án. A fiatalos kiállításenteriőr szintén az egyik mesteriskolás, Gulyás Zoltán nevéhez köthető.[7] Az újmohácsi terven kívül valós munkát jelentett Brjeska István féléves terve is: a zágrábi kiállítási pavilon már fel is épült a hallgatói tárlat idejére.
4/25
II. ciklus – Kékesi László – Posta, iroda-üzletház, víztorony – Újmohács (MÉ 1958, 6. szám, 177.)
II. ciklus – Kékesi László – Posta, iroda-üzletház, víztorony – Újmohács (MÉ 1958, 6. szám, 177.)
Az 1956-os év szabadabb légkörét jelzi egy apró mozzanat, amely október elején zajlott le a Mesteriskolában. A hallgatók levélben fordultak az Építésügyi Minisztériumhoz, amelyben számos változtatást kértek a képzéssel kapcsolatban: Gádoros leváltását az igazgatói pozícióról, a titkári pozíció megszüntetését, az előadások számának csökkentését és tartalmuk előzetes egyeztetését, több tanulmányút, műhely- és műteremlátogatás szervezését, és azt, hogy ha a mester nem tud munkát biztosítani a tervezőintézetben, akkor szabadon választhassanak másik vezetőt.[8] Kérésük meglehetősen gyors fogadtatásra talált: az október 11-i MÉSZ ülésen Gádoros és Csemegi is lemondtak, illetve elhatározták, hogy október 25-ig a többi problémát is megvizsgálják. A képzés átalakítását azonban elodázta az időközben kitört forradalom és szabadságharc.
A forradalmi események a Mesteriskola életében is jelentős változásokat hoztak. A tanulmányokat átmenetileg beszüntették, a mesterek közül Németh Pál, a hallgatók sorából Biczó Katalin, Lantos Ferenc és Wonke Péter külföldre távoztak, Mányoki László pedig kilépett. 1957 első felében mindössze két foglalkozást és egy tanulmányutat tudtak megszervezni a megmaradt, és továbbra is lelkes hallgatóság számára.
1957 júliusában a MÉSZ vezetőségi ülésén az is felmerült, hogy bezárják az iskolát, de az anyagi problémák ellenére végül egyöntetűen a megreformálást követő fenntartás mellett döntöttek. A folytatás mikéntjének kidolgozására két végzett mesteriskolást, Tillai Ernőt és Beszédes Kornélt, valamint a vezetői feladatokat februártól ismét elvállaló Janáky Istvánt kérték fel – ezúttal is teret engedve a fiatalok kívánságainak.[9]
6/25
II. ciklus – Mányoki László – Művelődési otthon és négytantermes iskola – Újmohács (MÉ 1958, 6. szám, 177.)
II. ciklus – Mányoki László – Művelődési otthon és négytantermes iskola – Újmohács (MÉ 1958, 6. szám, 177.)
A 12 fős létszámmal folytatódó II. ciklus második évét kevesebb, és a szakmához szigorúbban kötődő előadás, műteremlátogatások és tanulmányutak, majd évzáró konferencia jellemezték, melyek megrendezésére 1957 októbere[10] és 1958 szeptembere között került sor. A mesteriskolai képzés 1958 tavaszára ismét megerősödött, így áprilisban már az új ciklus kérdésével is lehetett foglalkozni: a III. évfolyam elindítását szeptemberre tűzték ki.[11]
A harmadik mesteriskolás ciklus, 1958–1960 – kiforrott rendszer, valós feladatok
A harmadik ciklus az első kettő programját, felépítését tökéletesítve kezdődött meg 1958 őszén. Ezúttal is hirdettek pályázatot, illetve a felvétel és a képzés kezdete között igyekeztek elegendő időt hagyni arra, hogy a mesteriskolásokat át tudják helyezni mestereik tervezőintézeti műtermébe. A harmadik évfolyam esetében sikerült elérni, hogy minden hallgató a mestere mellett dolgozhasson, és így jobban együttműködő, 3–5 fős csoportok tudtak kialakulni. Három nagy vállalat, az Iparterv, a BUVÁTI és a Lakóterv vezető tervezői vettek részt a képzésben: Böhönyei János, Dávid Károly, Szendrői Jenő, Weichinger Károly – aki műegyetemi tanárként a BUVÁTI kötelékében fogadta a hallgatókat – és Zilahy István; igaz, korábban még Janáky István, Gádoros Lajos, Perényi Imre, Szrogh György, Juhász Jenő és Rimanóczy Gyula neve is felmerült. Az iskola vezetésével 1958 júniusában Szendrői Jenőt bízták meg, a tanulmányi vezetői feladatok ellátására pedig Granasztói Pált kérték fel.[12]
A hallgatói névsor a következőképp állt össze az 1958. novemberi kezdésre: Böhönyeihez Borvendég Béla, Südi Ernő, Tokár György, Vadász György, Dávid Károlyhoz Erdeős László, Plesz Antal, Varga László, Szendrőihez Bíró Márton, Böjthe Tamás, Földesi Lajos, Mészáros Géza, Rimanóczy Jenő, Weichingerhez Iványi László, Kiss Albert, Pomsár János, Puskás Tamás, Virág Csaba, Zilahyhoz pedig Finta József, Lőrincz József, Magyar Géza és Szekeres József kerültek.
10/25
III. ciklus – Borvendég Béla – Szeged, Korányi rakpart lakóépület (MÉ 1960, 4. szám)
III. ciklus – Borvendég Béla – Szeged, Korányi rakpart lakóépület (MÉ 1960, 4. szám)
Az elméleti képzés továbbra is a kerettárgyak rendszerében folyt: általános jellegű előadások és beszámolók, előadások a korszerű építészet és a korszerű építéstechnika, a városépítés, építészettörténet és művészettörténet, valamint a belsőépítészet témakörében jellemezték a péntek délutáni elfoglaltságokat. Ha megnézzük a fennmaradt tematikát,[13] láthatjuk, hogy az előadásokon egyre erőteljesebben képviseltette magát a modern és késő modern építészet, ugyanakkor a társművészetek, az irodalom is jelen volt, akárcsak az építéstechnológiai, szerkezeti kérdések. Az egyes témák szakértői mellett olykor a hallgatók vagy korábbi ciklusok mesteriskolásai is készültek egy-egy témával (mint a Bauhaus vagy a modern svéd építészet).
A III. ciklusban a grafikai gyakorlat már nem volt fókuszban, helyette viszont számos lehetőség adódott képzőművészeti kiállítások megtekintésére, sőt, a művészekkel – Vilt Tibor, Kondor Béla, Somogyi József, Pátzay Pál – való személyes találkozásra. Az éppen zajló építkezések, műemléki helyreállítások látogatása, kisebb-nagyobb tanulmányutak ugyancsak hangsúlyosan szerepeltek a tanrendben, de a képzés gerincét már egyértelműen a mester mellett végzett műtermi tervezés jelentette. A Mesteriskolában készített vizsgatervek ráadásul – a korábbi gyakorlattól eltérően – jórészt meg is valósulhattak, közülük számos lakóház ma is áll. Az 1960-ban publikált tervek[14] és a máig meglévő épületek már egyértelműen a késő modern építészet jeles alkotásai.
12/25
III. ciklus – Finta József – Garzonház Sztálinvárosban (MÉ 1960, 4. szám)
III. ciklus – Finta József – Garzonház Sztálinvárosban (MÉ 1960, 4. szám)
A változások ellenére a képzés lényege továbbra is az érdeklődő hallgatóság ismereteinek, látókörének kiszélesítése volt, illetve egy gyümölcsöző szakmai párbeszéd kialakítása a fiatal kollégák és az idősebb mesterek között, ami egyszerre inspirálja a tanítványokat és a mestereket. Földesi Lajos így emlékezett vissza a Szendrői mellett töltött időszakra:
"Közéjük kerülve, különösen a mesteriskolát elvégezve én magam is észrevettem, hogy a gondolkodásom horizontja azokra a szakmai alapokra épülve ugrásszerűen kitárult. Úgy éreztem, hogy a személyiségemhez tartozó, gyakorló építészi tevékenységemet igen hamar megtaláltam. Most utólag mondhatom, és azt hiszem, nemcsak számomra örvendetes, hanem másoknak is, hogy nem egymás személyiségjegyeiből éltünk, hanem egymásra hatva a saját személyiségünk jegyeit tudtuk kiformálni, s elég gyorsan szuverén építészekké tudtunk válni. Ehhez a lehetőséget akkor meg tudták adni. Szendrői Jenő komolyan menedzselte ezeket a fiatalokat. Akkor az ország beruházáspolitikája is más volt, tehát nagy munkákon keresztül megvolt a lehetőségünk…"[15]
Borvendég Béla ugyancsak a már sokszorosan átformált harmadik évfolyam hallgatója volt, viszont visszagondolva pontosan látta, mi volt a Mesteriskolát 1953-ban életre hívó alapgondolat, amely a hazai építészetet befolyásoló tényezők – mint szocreál, majd tipizálás, tömeges lakásépítés – ellenére mindvégig érvényben tudott maradni. 1986-ban a következőképpen nyilatkozott a képzéséről:
"(…) A Mesteriskola megszervezésekor voltaképpen az a gondolat vezette, vezethette a Szövetség akkori vezetését, hogy praktikus és szükség van arra, hogy a pályakezdő fiatal építészek közvetlen személyes kapcsolatba kerüljenek a szakmának azokkal a személyiségeivel, akiknek valamifajta kisugárzása van. Spontán is létrejöttek ilyenszerű kapcsolatok, említettem például a Dávid Károlyhoz fűződő kapcsolatomat. A Szövetség arra gondolt, hogy az együtt dolgozást intézményesíteni kell, és azt abban az időben még valamilyen módon sikerült is megvalósítani. Tényleges munkakapcsolat volt. Tehát a mester – sokakat irritált ez a megfogalmazás, hogy mester, de hát valahogy ez ment át a köztudatba – és a hallgató, tanítvány – nem tudom minek nevezzem – a hozzá vonzódó fiatal építész között olyan kommunikáció jöjjön létre, ami nem csupán verbális, hanem együtt gondolkodás is, amely ugyanannak a feladatnak a megoldásán, közös megoldásán keresztül szemléletet formál. A szemléletformálást is nagyon fontosnak tartom. Azért húzom alá. Mert akkor arról van szó – és ez most is időről időre visszatér –, hogy meg kell fogalmazni, hogy tulajdonképpen mi a mesteriskola, és akkor én mindig azt mondom, hogy ez nem egyszerűen továbbképzési forma. Jó, mondjuk továbbképzési forma a szó bizonyos értelmében, de én inkább azt húznám alá, hogy ez nem az a fajta továbbképzés, ami könyvből elsajátítható ismeretek közlését jelenti. Hanem sokkal inkább olyasfajta befolyásolás, amelyik a fiatal építész horizontját próbálja tágítani. Beleértve azt is, hogy nem csupán szorosan vett szakmai dologról van szó, – hiszen ez régi hagyománya a mesteriskolának, hogy – (jobb híján használom ezt a szót) – a szeminárium jellegű foglalkozásokra olyan előadókat igyekszik meghívni, akik nem szükségszerűen az építészet területén tevékenykednek, de mondjuk a kultúra, társadalomtudományok, vagy akár a természettudományok területén számottevő tényezők. És lehetőleg egyéniségek is."[16]
19/25
III. ciklus – Pomsár János és Kiss – Kőbánya városközpont részletes rendezési terve (MÉ 1960, 4. szám)
III. ciklus – Pomsár János és Kiss – Kőbánya városközpont részletes rendezési terve (MÉ 1960, 4. szám)
Az iskola 1960-as bezárása
További kutatásokat igényelne, hogy az iskola beszüntetésének pontos magyarázatára fény derüljön. Valószínűsíthető, hogy az évek alatt formálódott képzés 1960-ra túlságosan nyitott művészeti, szellemi műhellyé vált, ami már nem fért bele a korszak kultúrpolitikájába. Egy 1959-es sajtóhírből legalábbis ilyesmi olvasható ki. 1959 nyarán maradéktalanul egyet tudtak érteni azzal, hogy a mesteriskolások átlagon felül teljesítenek a tervezőintézetekben, ami a Mesteriskola létjogosultságát igazolja, viszont kiemelték, hogy "a politikai nevelés azonban még nem kapott kellő súlyt az építész fiatalság képzésében. A párt művelődéspolitikai irányelveinek megállapításával élve: a fiatalok még nem kerültek közelebb a társadalmi problémák megértéséhez. Nagy eredmény, hogy a fiatalok művészetileg nagyot léptek előre, most arra kell törekedni, hogy a fejlődés politikai tekintetben is elérje a kellő színvonalat és ezt elsősorban az Építőművész Szövetségnek kell biztosítania."[17] Molnár Péter a problémákat még korábbra vezette vissza 1989-es írásában:
"Alig kétéves működése után kezdődtek meg az iskola létezése ellen irányuló alattomos intrikák. Ezek kivédése a vezetők nem kevés energiáját emésztette föl. Janáky megvált a vezetéstől, s a stafétabotot Szendrői Jenőnek adta át, a mesterek névsora is átalakult. Szendrői mellett Németh Pál is mester lett. Azonban mindez a manőver kevésnek bizonyult. 1956 többeket kisodort az országból a számba vehető mesterek közül, az iskola mégis egyensúlyban maradt, de végül is hatéves működés után bezárta kapuit. Egyszer majd tisztázódni fog az is, hogy voltaképpen kinek és milyen megfontolása döntött sorsáról. Ma ez még nem tisztázható teljes bizonyossággal."[18]
25/25
III. ciklus – Vadász György – Budapest, Röppentyű utcai üzemi épület (MÉ 1960, 4. szám)
III. ciklus – Vadász György – Budapest, Röppentyű utcai üzemi épület (MÉ 1960, 4. szám)
Összegzés
A Mesteriskola 1960-ban átmenetileg bezárta kapuit. Csak 1970-ben nyílt lehetőség a hivatalos keretek közötti újraindításra – a rendszerváltozásig terjedő időszak történetét a következő cikkekben követhetjük nyomon, ahol sokakkal ismét találkozunk majd: az egykori tanítványok elfoglalják a mesterek pozícióját.
1953 és 1960 között mindössze három évfolyam végzett a Mesteriskolán, ráadásul az oktatást egy évre megakasztották az 1956-os események. Az I. ciklus még erőteljesen kötődött az 1950-es évek első felében jelen lévő szocialista realista stílusdiktátumhoz, azonban így is változatos tanulmánytervek születésére adott alkalmat. A II. ciklus átmenetet képez a szocreál és a modern építészeti szemlélet között, míg a III. ciklus hallgatói már fenntartások nélkül csatlakozhattak a késő modern építészet tendenciáihoz.
Az eltérések ellenére a három igazgató – Janáky István, Gádoros Lajos, majd ismét Janáky és végül Szendrői Jenő – hasonló állásponton voltak: jöhet bármilyen építészeti irányzat, stílusdiktátum, a Mesteriskola feladata az, hogy betöltse a fiatal és az idősebb generáció közötti híd-szerepet, megteremtse köztük azt az inspiráló kommunikációt, amely elindítja a fiatal építészt a pályán, és amely erőt ad a tapasztaltabb mesternek a pályán maradásra. Ezt mindhárom ciklus meg tudta valósítani, és a tanrend tökéletesítésébe fektetett energia sem ment kárba, hiszen 1970-ben az első, történésekben gazdag időszak tapasztalatait leszűrve lehetett ismét nekikezdeni a Mesteriskola, vagyis akkori nevén a Fiatal Építészek Köre szervezésének.
Karácsony Rita
A cikk a Mesteriskola 1953-2023 kiadványban megjelent A MÉSZ Mesteriskola első három ciklusának története 1953–1960 című tanulmány harmadik része. Kiadta az Építész Mester Egylet, szerkesztő: Götz Eszter.
Szerk.: Hulesch Máté
[1] A MÉSZ 1955. május 31-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[2] A MÉSZ 1955. július 8-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[3] Magyar Nemzet, 1955. 07. 16. 4.
[4] A MÉSZ 1955. augusztus 16-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok). Az elutasítottak névsora a következő volt: Tiry György, Antal Tibor, Dernői Lajos, Farkas Vilmos, Várnagy Lajos, Fábián Árpád, Kisdaróczy József, Ibronyi Tamás, N. Szabó István, Szabó István, ifj. Béres Sándor, Bozai József, Perczel Dénes, Frank György, Babits Tibor, Hir Barna, Gergely Gyula, Kun Attila, Póczy Erzsébet, F. Pázmándy Margit, Budai Aurél, Batka István, Nagy Elemér, Klie Zoltán, Németh Antal, Reichmann Imre, B. Császár Ildikó, Szittya Béla, Bartha György, Balogh István, Pál Balázs, Simonffy Gyula, Gál István, Németh Pál.
[5] A tervekből 1956 februárjában félévzáró kiállítást rendeztek. Néhányat publikáltak is a Magyar Építőművészetben. (A M.É.Sz. Mesteriskolája II. ciklusa első félévi tanulmányterveiből. Magyar Építőművészet, 1956, 8. szám, 249–254.)
[6] Mányoki László: Tervek és valóság Újmohácson. Magyar Építőművészet, 1958, 6. szám, 169–180.
[7] A M.É.Sz. Mesteriskolája kiállítása. Magyar Építőművészet, 1957, 1–2. szám, 6.
[8] A Mesteriskola hallgatóságának levele az Építésügyi Minisztériumhoz, 1956. október 5. (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[9] A MÉSZ 1957. július 23-i vezetőségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[10] Ellenőri összefoglaló jelentés, 1958. március (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok). A II. ciklust a következő hallgatók folytatták: Arnóth Lajos, Bérczes István, Brjeska István, Csics Miklós, Fátay Tamás (Győr), Gulyás Zoltán, Hofer Miklós, Kékesi László, Mináry Olga, Polónyi Károly, Rados Márta, Perczel Dénes.
[11] A MÉSZ 1958. április 8-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[12] A MÉSZ 1958. június 3-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve (MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum, Petróczy-anyagok)
[13] A Mesteriskola III. ciklusának programja, 1958–1960 (Magyar Géza tulajdonában)
[14] Szendrői Jenő: A Mesteriskola III. ciklusa. Magyar Építőművészet, 1960, 4. szám, 23–44.
[15] Földesi Lajos és Sylvester Ádám beszélgetése. Magyar Építőművészet, 1983, 1. szám, 44.
[16] Interjú Borvendég Bélával, 1986. készítette: Szabóné Dér Ilona. Oral History Archívum, 038.
[17] Vig István: Vállalati ügyvitel vagy építésvezetés? Magyar Nemzet, 1959. 06. 03. 3.
[18] Molnár 1989, 69.
Vélemények (0)
