Mi lesz a régi pesti zsidónegyeddel?

A jelenlegi állapotok szerint az önkormányzat pénzhiányra és a lakókra való hivatkozással továbbra is a bontás mellett teszi le a voksát.

Immár harmadszor rendezték meg az Óvás! egyesület konferenciáját, amely Erzsébetváros védelmében hallatta hangját. A konferenciát Kemény Mária nyitotta meg, a jelenleg Párizsban tartózkodó Perczel Annának, az Óvás! „szellemi anyja"-ként aposztrofált tanulmányának rövid ismertetésével. A tanulmány egyaránt kitért az Óvás! eddigi tevékenységére, Erzsébetváros történelmére, a zsidó negyed kialakulására, illetve az egyesület további terveire.

A jelenlegi állapotok szerint az önkormányzat pénzhiányra és a lakókra való hivatkozással továbbra is a bontás mellett teszi le a voksát. A bontás utáni apadhatatlan vágyat a vállalkozásoktól remélt azonnali haszon generálja, a lakókra való hivatkozás így enyhén szólva is cinikus. Mindeközben nemzetközi példák sora, gondoljunk itt Pozsonyra, Krakkóra, Amszterdamra vagy akár Párizsra, bizonyítja, hogy a bontás helyett a megőrzést, felújítást választó városok idegenforgalmi és gazdasági fellendülése figyelhető meg. Mára lényegesen kevesebb lebontható ház van, ami annak köszönhető, hogy az elmúlt években tizenkét, 19. századi épület tűnt el a környékről, helyükre olyan, a város szövetébe egyáltalán nem illeszkedő házak jöttek létre, mint az e lapok hasábjain többször is bírált Holló utca 11. szám alatt található rikító épület.

---

 

Az urbanizáció megjelenésével, az 1810-es években születtek meg ezek az épületek, amelyek zöme az 1838-as árvíz idején tönkrementek. Ekkor sorban épültek föl a Király utca házai. Ebben az időszakban a zsidóságnak nem lehetett tulajdona, nem építkezhetett. A mai Madách-ház helyén álló, ún. Orczy-házban, az Orczy bárók, bérleti díj fejében megengedték a zsidóság beköltözését. A kitelepülés az 1860-as, 70-es években indult meg a Király utca irányába. Ugyanakkor ez a terület sokkal nagyobb volt, egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig tartott. A 2. világháború alatt köztudomásúlag a gettó helyszíne. Ennél a pontnál kell megjegyeznünk, hogy bár a Klauzál tér a gettó temetője volt, egyetlen emléktáblát sem sikerült még állítani a téren. A Király utca 40. sikertelen védelme, melynek során, áldozatul esett a gettófal utolsó megmaradt része, arra indította az Óvás! egyesületet, hogy Európai Uniós szervezetekhez forduljon a jövőben, Erzsébetváros védelmében.

A városrendezéssel foglalkozó Nagy Béla és Szegő György egyetértettek abban, hogy megoldás lehetne, ha közérdekből csökkentenék a bontásokat, a környezetet felértékelnék, ami azt jelentené, hogy akár 15 százalékkal drágább lakások lennének a környéken. Nagy Béla számításai alapján, kis értékkülönbséggel a felújítás javára dőlne el a mérleg, nem pedig a bontáséra. Most ugyanis a befektetők szempontjai szerint minél több új házat építenek, annál nyereségesebb a vállalkozásuk. Ha azonban a területet felértékelnék és a felújítás mellett tennék le voksukat az önkormányzatok, bevonnának eu-s forrásokat, ppp konstrukciót, akkor a felújítások megvalósíthatóak lennének. Jó példa erre a belső-ferencvárosi rehabilitáció. A törvényerejű rendelkezések és az Óvás! célkitűzései nem esnek egybe, bár azt mindenkinek látnia kellene, hogy hatalmas a civil ellenállás. Ahogy Szegő György rámutatott, jelentős zsidó vallási és kulturális központtá is alakulhatna a negyed, ehhez azonban nem csupán a pénz hiányzik, hanem például zsidóság vezetőinek szándéka is. A 20. század elején is megfigyelhető volt egy ingatlanfejlesztési akció, de ahogy Nagy Béla bemutatta, a Madách sétány tervét húsz év alatt sikerült jóváhagyatni. Természetes, hogy az idő múlásával, mind a társadalmi szerkezet, mind a lakásigények változnak, de a kérdés lényegében az, hogy a város meg akarja-e őrizni a környék eredeti szövetét, vagy sem. Most az utóbbi látszik bizonyítottnak.

Biczó Gabriella