Párbeszéd fénnyel – Három épület Haász Ferenc megvilágításában

Haász Ferenc világítástervezőt az építészek jól ismerik, hiszen több egyetemen tanít, számos középületen dolgozott tervezőtársként, 2018-ban ShadON néven a tudatos fényhasználatról szervezett mesterkurzust aktív építészeknek. Három középület: két terv és egy megvalósult munka kapcsán beszélgettünk vele a házak éjszakai megjelenéséről az Éjszaka tematika zárásaként.

Somogyi Krisztina: Számos fotót átnézve szembeötlő, hogy az Építészfórumhoz beküldött építészeti fotók jelentős többsége természetes nappali megvilágításban, egyes esetekben alkonyatkor, a közvilágítás felkapcsolásának időpontjában készül. Éjszakai kép inkább a város egészéről, mint egy-egy épülethez kapcsolódóan jelenik meg. Ez egyfelől logikus, hiszen az épület megformáltsága, szerkesztettsége, az elemek viszonya, az anyagok saját színe és textúrája nappali fénynél mutatja meg azt az alapállapotot, amit egy építész megtervezett. Ugyanakkor a városoknak és az épületeknek – csak úgy mint az embereknek – van egy éjszakai élete is: ez is természetes. A lakóépületek esetében az esti fényállapotok a közvilágítás és a benne lakók életéből kivetülő fényből adódik össze, és így esetlegesen alakul, változik, az éjszaka felé közelítően elcsendesül. A középületeknek önálló, tervezett megvilágítása van. Ennek módjával kapcsolatban megoszlanak a vélemények még az építészek között is. Te is több díszvilágítást terveztél, bár a múltkor azt mondtad, hogy magát a szót nem szereted. 

Haász Ferenc: A díszvilágítás szót valóban kifejezetten kerülöm, elavultnak és üresnek tartom. A „dísz" megfogalmazás eleve nem feltétlenül pozitív értelmű, valami feleleges cicomaként vagy ünnepélyes helyzetként értelmeződik – én így érzem, de feltételezem, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Egy fokkal jobbnak gondolnám, ha homlokzatvilágításként beszélnénk róla, mert pontosabban jelezné a lényeget. Persze ma díszvilágításon még a legtöbben azt értik, hogy mondjuk kívülről rávilágítunk a házra jó erősen, ezzel feltűnő módon láthatóvá tesszük azt a sötétben is. Jellemzően ilyen megbízásokkal találkozunk, minket is ezzel a szándékkal kérnek fel egy feladatra. Nem igazán értem, hogy miért világítanak meg így épületeket? A várost járva sokszor játszottam el azzal, hogy azt számolgatom, hogy a megvilágított házakból hányadik tetszik. Nagyon kevés jó példát láttam, de azért akadnak, így például ilyennek gondolom, a Könyves Kálmán körúti Volánbuszpályaudvar (terv: Lázár Antall) eredeti sárga-kék világítását vagy a SKANSKA számára tervezett Nordic Light irodaház (terv: Paulinyi Gergely és Reith András) megvilágítását. Ezeknek a világítástervezőit sajnos nem ismerem, pontosabban fogalmazva nem tudom, hogy ki volt a tervezőjük, mert erről Magyarországon nem szokás sajnos még nyilatkozni. 

Ha elutasítod a díszkivilágítás szót és homlokzatvilágításként gondolsz rá, akkor hogyan fogalmazod meg a magad számára a feladat lényegét? Mi a célja a megvilágításnak?  

HF: A kérdéshez szerintem a kommunikáció és a vizuális nyelv fogalmán keresztül lehet közelebb jutni. Ilyenkor nem arról beszélünk, hogy milyen lámpával és honnan, melyik pontból gondolja az épületet megvilágítani a tervező? Könnyen beleragadhat ilyenkor a gondolkodás abba, hogy egy homlokzat rajzolatán grafikai mintázatot próbál a világítástervező elhelyezni, és végül az a játéklehetőség, hogy keressük a felületen a „megvilágítandó oszlopokat". A legtöbb esetben egy épület díszvilágítása valójában nem is a házról, hanem a döntéshozók és a létrehozók szemléletmódjából következik. Amikor a pilaszterek és az „üres" homlokzati mezők kapnak megvilágítást a párkányról egy 120 éves ház esetében az valójában ugyanaz, mint amikor egy kortárs felület fény-csíkokat kap elszórva. Felületi megoldás ez, céltalan a hozzáállás, ha nem értelmezi az adott épületet a hely és a működés kontextusában. A környezet karaktere például különösen fontos: a házak igen ritkán állnak egyedül. Az épp aktuális feladatra koncentrálva sok esetben elvész az összhatás kérdése, pedig mindig lényeges a nagyobb egész szempontjából is közelíteni. Nagyon más a munkánk, ha már megvilágított középületek között kell egy újabb elemet elhelyezni, és máshogy mérlegelek, ha lakóépületek vannak a középület szomszédságában. Érdekes újdonság, hogy ma már lakóépületek is szerepelnek a megbízásaink között: a homlokzatvilágításáról első körben próbálom lebeszélni a megbízót, de ma trend, hogy megjelent az igény, hogy a lakóház ne záródjon magába éjszaka. És ez valahol érthető, jogos.

Hogyan állsz neki egy ilyen tervezési feladatnak? Mondjál kérlek példát.

HF: Elsőként is törekszünk megfogni a ház jellegzetességeit és a bennünk megjelenő érzéseket. Ezt vetítjük vissza a házra. A tervek szép folyamatosan fejlődnek addig, míg az esztétikai érzékünk tart. Sok esetben a részletek jelentik a megküzdést. Ilyen volt a pár éve átadott, Dombi Miklós és Pintér Tamás építészek által tervezett, trafóházból Markó utcai Irodaházzá alakított épület világításának a tervezése, ami nagyon közel áll a szívemhez. Az extrudált tömeg séma, a látszó téglafal, így a rakás egyenetlensége súrolt fényben a karakterévé válik a háznak – ezt egészítik ki azok a részletek, amik úgy jelennek meg, mint egy nyakláncon a medál. Ennek a falnak a minősége zajszerű összhatást ad, mi a kézművességet és a mívességet mutatjuk meg belőle. Ha azonban nem függőzték volna precízen és folyamatosan a rakás közben a falat, akkor egy csúnya házat látnánk esti megvilágításban. Egy ilyen karaktert nekünk súrolt fényben tervezés közben ellenőrizni kellett. Mi általában nem látványterveket, szép rendereket készítünk, mert azon sok probléma elkendőzhető, az inkább a marketing szempontjából hasznos, mint a valóság ábrázolására. Inkább fénymodellezést végzünk. Ebben az esetben nem húzhatunk „tégla tapétát" a felületre, hiszen a tégla-fuga igen fontos eleme a hatásnak. Amikor megépítettük a modellt a térben, abban volt tégla is és fuga is, csak így volt érvényes. A lámpatesthez közelebb mélyebben belátunk a tégla szélére, mint magasabban, így ott más a textúra. A téglák egyenetlenségét is modelleztük az említettek miatt. Egy ilyen megoldás feltétele, hogy már a munka indításakor behívjanak a munkába. Ha még a vázlatterv szakaszában van mód gondolkodni a megvilágításról, akkor termékeny talajra hullanak a felvetéseink és beépülnek az építész gondolkodásába. A fény egy újabb eszközzé válik az építész kezében, lehetőséggé, amivel tud élni az alkotás közben. Ugyanakkor persze egy újabb szempontrendszer is „terheli" az építész gondolkodását és a megoldás alakítása ilyenkor nem csak a világítástervező kénye kedve szerint alakul, hanem egy közös folyamattá válik, párbeszéddé a többi alkotóval.

Mikor mondod sikeresnek a megvilágítást? 

HF: Ma akkor tartok sikeresnek egy díszvilágítást, ha van pozitív üzenete, inspirál vagy legalább a funkcióját tükrözi. Saját terveink közül még megvalósulás előtt áll egy kortárs épület, a Mindszentyneum, amely a Göcseji Múzeum épületével alkot párt, jobban mondva kontrasztot a világításában is. Évekkel ezelőtt indult el a tervezés, a Konkrét Stúdióval dolgozunk együtt. Míg a hagyományos megvilágítást a statikus, ismerős, világos és átfogó szavakkal tudnám jellemezni, addig ennél az épületnél a dinamikus, misztikus, sötét és böngészendő négy fogalmat használnám, vagyis ez a ház megfejtendő lesz. Kortárs válaszként gondolok rá, olyan üzenetként, ami az én gyerekkoromban még létezett egyházüldözésre utal. Az épületben két kiállítás van ugyanis, az egyik az egyházüldöztetésről szól, a másik Mindszenty József életét hivatott feldolgozni. Utóbbi, tele van a mába átnyúló, nem egyértelmű részletekkel és kérdőjelekkel. A kiállítás nem lexikális jellegű, hanem egy lélek útját követi végig a katolikus egyház számára kritikusan nehéz időszakban. Egy ilyen téma: egy sajátos életút és ehhez kapcsolódóan egy erre reflektáló építészeti alkotás esetében válik szembetűnővé, hogy a díszvilágítás szó és a hozzá tapadó sematizált kép valójában mennyire problémás. Ha nem az épület megvilágítható elemeire figyel a világítástervező, hanem a feladat értelmezéséből indul ki, akkor válik érthetővé, hogy a világítás nem csak az épülettől függ, hanem értelmező gesztus is lehet. Számomra inkább arról szól, hogy mit szeretnék közszemlére tenni a ház „belső ügyeiből."

Ebben az esetben azt fogalmaztuk meg a fénnyel is, hogy Mindszentyt a sors többször „jobbra vagy balra" típusú választás elé állította. Mivel egyházi vezetőként bíborosi címe volt, ezért lett a ház bíbor színű. A bíborosi palást anyagának van egy igen speciális effektusa: a moiré. Az épület „csíkjai" és a mögüle kiszűrődő fény karakterét ez inspirálta. A kiállítás kapcsán megtudtuk, hogy a töprengő lelkületű magánember, a nagy formátumú vezető és a hite által vezérelt, cselekvő pap érdekei számtalanszor ütköztek, emiatt folyamatos belső harc jellemezhette a bíboros életét. Erre reflektálunk azzal, hogy a világításban a bíbor felhők folyamatosan mozognak, a belső izzás ide-oda kúszik. Élete során a nagy döntései különböző minőségű bezártságot és magányosságot hoztak a számára – az építészeti tervben az épület kontúrjának rácsozata közrezár egy új telepítésű, előnevelt fát: ezt rendhagyó módon fentről világítjuk zölddel, így róla vetett árnyék keletkezik, egy lenyomat. Az összkép erős élménye, hogy egy nagy élettelen anyagból készül épület bezár egy folyamatosan növekvő élőlényt. Ez a fa valójában nincs az épületben, csak látszólag. Erre segítünk rá a világítással. Remélem, hogy a látogatók a kiállítás megnézése utáni este, amint arra sétálnak mondjuk egy fagyival a kezükben, egy pillanatra megállnak és elméláznak, hogy valami megmozdul bennük, elgondolkodnak. Persze az asszociációk sokfélék lehetnek: a terv bemutatóján valaki úgy fogalmazott, „ez a ház piros, mint egy kupleráj", de meg is jött rá ugyancsak a megbízói oldalról a válasz: „ha te ezt látod benne, az a te problémád". Én nem akarom megmondani, hogy az emberek mire gondoljanak, de szeretnék hatást kiváltani bennük.

Azt mondtad, hogy a kiindulás a közlési szándék, a tartalomból adódó jelentés. A ház másodlagos a világítás tervezésénél. Zoboki Gáborral már többször dolgoztatok együtt, így a MÜPA épületénél is és most az Opera külső és belső világításán is. A kettő funkció hasonlít egymásra, de feltételezem, hogy ennek ellenére nagyon más a feladat?

HF: A történeti épületeknél általában nehezebb a jó megoldás megtalálása. Azon a szálon szoktam elindulni, hogy keresem az épületnek azon értékeit, amelyek a napsütésben nem feltétlenül láthatók vagy alulreprezentáltak. Tehát nem azt akarom megmutatni, kiemelni, ami általában is látszik, hanem más arcát akarom érzékeltetni, értelmezni szeretném az épületet. Így gondolkodva, egy új világ tárulhat ki előttünk, akár arra is juthatunk, hogy az adott ház homlokzatát hagyományos értelemben egyáltalán nem világítjuk meg. Annyi minden mást mesélünk el róla azonban, hogy talán észre sem vesszük ennek a hiányát. Az épület adottságai mellett persze minden esetben az élő kommunikáció foglalkoztat, tehát azt is szeretném jelezni, hogy házon belül épp most mi történik, milyen az épület belső állapota. Erre ad lehetőséget a MÜPA világítása, ami például a Tavaszi Fesztivál ideje alatt megváltozik: a ház homlokzatlapjai más-más színűen „körbelapozódnak". Ma még nem használjuk ki kellő mértékben a dinamikus világítás lehetőségeit. Sok olyan alkalmazást láttam, ahol a valódi gondolat hiányában a technológia önálló életre kel, a homlokzaton csak úgy hullámzik a színözön, vagy minden ok nélkül a nemzeti színekben öltözik egy épület. Ma adott a lehetőség, hogy a világítással bevonzzuk az interaktivitást, megszólítsuk az éppen arra járó embereket. Ez a kapcsolatindítás támogathatja az épület funkcióját, emelheti a  presztízsét és lehetőséget adhat a rá való hivatkozásra, emlékezésre. Aki észleli a játéklehetőséget, az kapcsolatba léphet egy épülettel és inspiráló élménnyel lesz gazdagabb.

Az Opera, amin most dolgozunk, nagy kihívás, nagyon szép lehetőség. A szükséges minimum alapelvét követjük, csak azzal a megvilágítással foglalkozzunk, amely a ház értékéhez hozzáad. Az Operaház jövőbeni világával kapcsolatban Csontos Balázs színházi világítástervező kollégám nevét kell említsem, aki évtizedes színtapasztalataival csatlakozott a munkához. Zoboki Gábor építész bátor és erős értékrendjéhez szerintem maximálisan tudtunk csatlakozni. Oly mértékben sikerült egy hullámhosszra kerülni a párbeszéd folyamatában, hogy a koncepción semmit nem kellett változtatni bemutatás után. Igaz, hogy 15 éves együtt gondolkodás áll a munka hátterében. A tervezés egyik etapja lezárult, megindult a kivitelezés. Gáborral abban maradtunk, hogy a terveket majd még egy kicsivel később mutatjuk be publikáció formájában, de az Opera mostani átépítéséről szóló tévésorozat 18. részében adtunk egy kis ízelítőt. 

A héten az Építészfórumon az Éjszaka tematikához rendeztük a cikkeinket. Mit jelent neked éjszaka? Mi a sötétség egy olyan ember számára, aki a fénnyel foglalkozik?

HF: Hogy mit jelent nekem az éjszaka? A megnyugvás, az elmélyülés és a sötétség elterülésének lehetősége, bár erre sajnos egyre kevesebb hely adódik. A természetben a teljes sötétségben megjelenik egy igen varázslatos, apró fénycsodákkal teli világ. Ezt a sötétséget szerintem nagyon fontos megélni a léleknek és a testnek egyaránt. Azt vettem észre, hogy az emberek ma kerülik a sötétséget, mintha a gondolataikból is hiányozna. Nagyszerű élmény, mikor nyitott elménk tudatosságával árad belénk a sötétség. Sokkal jobb a világ számára is, mint mikor mindkettő fordítva történik.

Somogyi Krisztina