Szigorú szabadság – H2 Hotel

A H2 szállodalánc kulturált, megfizethető árú hotelszobákat kínál Európa több nagyvárosában, többnyire nagy forgalmú, de nem központi elhelyezkedésű városrészekben. Budapesti szállodájuk kivétel, a belváros szívében az utolsó üres telekre épült. A Vikár és Lukács Építészstúdió Kft számára kezdettől egyértelmű volt, hogy a minőségi helyszín minőségi, öt csillagos építészetet követel. Zöldi Anna írása.

Az iroda már korábban is foglalkozott a helyszínnel, többféle funkcióra is készítettek beépítési koncepciót. Végül a lokációhoz jól igazodó szálloda funkció győzött, és bár a H2 nem belvárosi luxusszállodákat üzemeltet, a megbízó hosszas tárgyalások után elfogadta, hogy ugyan a szálloda nívója a belsőben nem igényli a luxusszínvonalú szolgáltatások kialakítását – és a nem túl nagy méretű telken erre hely sem lenne – az épület külsejének a belvárosi színvonalhoz igazodóan a szállodalánc esetében megszokottnál magasabb minőségben kell elkészülnie.

A saroktelek a szűk belváros derékszögű utcahálózatában az utolsó üres építési helyszín volt, így különösképp felértékelődött az ide kerülő építészeti minőség kérdése. Az említett beruházói igényből adódóan visszafogott, mondhatni mérnöki stílusú és igényességű épület született, mely a rendelkezésre álló kontúrt a lehető legésszerűbben használja ki. Az új ház a Sas utcának olyan pontján áll, ahol éles váltás jelentkezik az építészeti stílusok vonatkozásában, közvetlen szomszédja egy erősen plasztikus építészeti dekorációval bíró eklektikus épület, a sarkon túl azonban már a modernizmus racionális formanyelve uralkodik, nem is akármilyen minőségben. Ezt a cezúrát az Arany János utca kereszteződése nyomatékosítja, ami ez esetben szerencsésen választotta el eddig a kétféle, nehezen összeegyeztethető világot.

A tervezők kezdettől kőburkolatos homlokzatban gondolkodtak, igazodva ezzel a Nyíri-Lauber páros által tervezett szomszédos Pénzintézeti központ síkban tartott kőarchitektúrájához, amelyet a később mellé épült irodaház is követett. Ugyanakkor a kortárs hangnemet megtartva feladatuknak érezték, hogy az új homlokzat valamiképpen rokonuljon a 19. századi architektúrához is, ami a mai építészeti közegben alapvető elvárás a történeti kontextusba kerülő házak esetében mind a szakma, mind a hatóság, mind a városlakók részéről. Személyes véleményem szerint ez a 20. század elején bekövetkezett alapvető kulturális és technológiai váltás miatt egyébként lehetetlen feladat, és épp ezért nem is várható el, az viszont tény, hogy az erre irányuló építészeti erőfeszítés számos kulturált és izgalmas megoldáshoz vezetett. Az illeszkedés kulcsa a legtöbb esetben – ahogy itt is – a falazott, lyukarchitektúrás klasszikus homlokzatok arányainak és ritmusának visszaidézése a kortárs anyagokkal és szerkezettel kialakított homlokzaton. A Sas utcai szálloda esetében az eklektika domináns homlokzatalakítási fogásai – a párkányok, nyíláskeretezés, sarokmegoldások – a modernizmus derékszögű geometriájába öltöztetve köszönnek vissza. A nemes anyag, a kő és annak változatos textúrája a nívós részletkialakítással párosulva az egyszerű geometriát minőségi eleganciával ruházza fel.

Ez esetben ráadásul a szálloda, mint műfaj maga éppenséggel nem homlokzatbarát, hiszen rutinszerűen ismétlődő egységeket kell egymás mellé sorolni. A tervezők vállalták az ebből adódó szabályosságot, és a ma divatos random nyíláskiosztással szemben a függőleges és vízszintes élek hálózatba rendezését. Amiben eltértek a modernizmus hasonló attitűdjétől, az finoman, mintegy másodlagos rajzolatként jelentkezik az alapvetően síkszerű homlokzatokon. A nyílások nyújtott aránya – szemben a szomszédos modern épületek négyzetes ablakaival – a 19. század ízlését és arányrendszerét idézi, ennek érdekében a parapetmagasságok is a megszokottnál kisebbek, ami a belsőből, a minimális méretű szobákból nézve kifejezetten előnyös a belvárosi panoráma szempontjából. Ugyancsak az eklektikára hajaz a nyílások nagy kávamélysége, ami az erős árnyékok révén oldja, tagolja a homlokzatok síkszerű megjelenését. Az eklektikus homlokzatok vízszintes tagolását adó párkányok a homlokzat síkjában tartott, eltérő színű, osztású és textúrájú vízszintes sávok formájában köszönnek vissza. Megidéződik a belvárosi bérházak erőteljes főpárkánya is a homlokzatokat lezáró, nagy kiülésű konzolos eresz formájában, mely befelé lejtő fém lefedést kapott, így az esetleg lecsorgó víz nem színezi el a homlokzatot. Az ehhez hasonló mérnöki részletekre, a csomópontok minőségi megoldására láthatóan nagy élvezettel fektettek hangsúlyt a tervezők. A nagy kiállású eresz mögött a fémlemez burkolatú tetőfelépítményben teraszos szobák kaptak helyet.

A homlokzatnak van egy harmadik, az utcavonaltól kissé visszahúzott síkja is, amely az ablakok körüli szálcement burkolat – parapet illetve függőleges sávok – elhelyezésével némi játékot csempész a szabályosságba. A szabályos tömeget az utca szintjén a bejárati oldalon visszahúzott árkád, illetve a sarok erkélyes megoldása töri meg. A telepítés során egyértelmű volt, hogy a bejárat a gyalogos forgalmú Sas utca felől nyíljon, a nagyobb autóforgalommal rendelkező Arany János utcába a kiszolgáló funkciók – garázs, személyzeti bejárat – kerültek. Ilyen módon a Sas utcai homlokzat főhomlokzattá lépett elő, amit az utcaszinti árkád, illetve a nyílások játékosabb keretezése hangsúlyoz. A városi helyzetből adódóan azonban az épületnek a közeli Szabadság térrel is van vizuális kontaktusa, a sarok megformálásánál ezt vették figyelembe. Bár a szabályos, zárt tömeg elvét itt sem adták fel, a sarokszobákhoz jókora, kőlamellás, illetve zárt oldalfalakkal kialakított, a mellékutca és tovább a tér felé tájolt loggiák kapcsolódnak. A saroktraktust egy visszahúzott függőleges homlokzati sáv választja el az oldalhomlokzattól, amely egyben természetes megvilágítást ad a hotel belső folyosójának. A tömeg tehát egyben marad, a funkció azonban újabb lehetőségekkel gazdagodik. A kőlamellák durván megmunkált felületi textúrája a Vikár és Lukács iroda egy korábbi munkáján, a Krisztina körúti irodaházukon kidolgozott felületmegmunkálási eljárás eredménye.

Az elegáns belvárosi külső épp fegyelmezett formálása révén kerüli el a kontrasztot a belső terek luxust mellőző, fiatalosan modern, néhol vagány kialakításával. A belsőépítészet a szállodalánc saját arculata, olyan, itthon még különlegesnek számító megoldásokkal, mint a szobával egy térben lévő fürdő, vagy az emeletes ágyakkal berendezett családi szobák. A saroktelken a beépítés értelemszerű, az „L" alakban csatlakozó épületszárnyak mindkét oldalon tűzfallal találkoznak, a szobák fele a részben zöldtetővel lefedett belső udvarra néz. A fehérre festett tűzfalakon megőrizték az idő nyomait, a festés alatt kivehető a kő, tégla és egyéb toldozgatások emléke. Az eredeti terven az udvarban kialakított reggeliző félig nyitott volt, végül egy funkcionálisan szükséges közlekedőn kívül az egész udvart lefedték. A földszinti fogyasztóterek és büfé, illetve kis üzlet az utca felől is használható, a terv az árkád alatt a kiülő terasz lehetőségét is megadta, de ez közben valahol elsikkadt.

A minden luxust mellőző, józan logika alapján formált épület visszafogott színével, nemes anyagaival, mértéktartó, ám az utolsó részletig végiggondolt megoldásaival méltóképpen illeszkedik a múltszázadi nagyvárosi környezetbe, ugyanakkor félreérthetetlenül modern, a kortárs design túlzásaitól mentes minőséget képvisel. Szigorúsága mögött a kényelmes használat szabadsága rejlik, amit visszaigazol a szálloda szomszédait leköröző kihasználtsága.

Zöldi Anna

Szerk.: Hulesch Máté