Szolgálat és emlékezet – református templom Tornán

Egy épület különböző történelmi rétegeinek különleges együttélése valósul meg a szlovákiai Torna új református templomán. A főleg műemléki kutatásokkal és helyreállításokkal foglalkozó Krcho János által tervezett épületet Pazár Béla utalásokkal és emlékképekkel tarkított írásából ismerhetjük meg. 

Tornán, az utcára néző házak sorában meglepő, már-már varázslatosan váratlan helyzetben egy emeletes lapos tetős téglaépület állt az oldalhatáron. Lehet, hogy kicsit átalakítva, de az is lehet, hogy nem. A 20. század első felében épült.

Fent két kétosztású álló, lent egy három osztású ablak. A nyílások e kötetlen rendje nélkülözi a modernek kompozíciós igyekezetét, de nem teljesen véletlenszerű. Helyzete, arányai sajátos aurát sugároznak. Az embernek akaratlanul is Adolf Loos vagy Josef Frank jut eszébe, mindenesetre valami alapvetően közép-európai itthon-érzés keríti hatalmába. Loos a szomszédban, Morvaország szívében, Brünnben, a mai Brnóban született, majd a másik szomszéd fővárosában, Bécsben lett meghatározó mester. A tornai templom nem véletlenül lett ilyen: a Bata cipőgyár építette, hasonlóan a magyarországi martfűi épületekhez, a korszak modern építészetének szellemében. Ha Európa térképére, vagy netán a földgömbre nézünk, akkor érzékelhetjük igazán, hogy Csehország és Morvaország milyen közel van hozzánk. Nem is gondolunk bele, hogy mennyire a mi kultúránkhoz is tartozik, ez a hegyes-völgyes vidék. Loos honfitársa, a hallhatatlan zeneköltő, Gustav Mahler és még sokan mások is ennek a mi Közép-Európánknak a szülöttei, amelyet nyugaton oly gyakran vitatnak el tőlünk, hogy már hajlamosak vagyunk el is hinni, hogy mi Kelet-Európa vagyunk, legjobb esetben is Kelet-Közép-Európa.

Az utcai oldalon fehér homlokzat, harangláb, oldalt még maradt a vakolatlan nyerstégla. Valami megváltozott, de ami itt volt, nem tűnt el. Ahogy gondolatban közeledünk a jelenhez, Hermann Czech és Janáky István épületei is feltűnnek képzeletünkben. Czech gondolkodásának egyik fontos eleme az „Umbau", Janáky a „spontán" építészet rejtett szépségeit kutatta. Az épület békésen változik, gazdagodik, tovább szolgál. A hely az épülettel emlékezik. Ezt jelenti a monumentális kifejezés, amely a latin ’monere’, azaz ’emlékezni’ szóból származik, tehát nem hatalmas, hanem méreteitől függetlenül emlékezetes. Az építészet története a kezdetektől számtalan példával szolgál kisméretű, de ebben az értelemben emlékezetes épületekre. Ilyenek a ránk maradt állapotukban többször továbbépített csodálatos Árpád-kori magyar falusi templomok is, vagy olyan kortárs művek, mint Peter Zumthor Szent Benedek és Bruder Klaus kápolnája. A továbbépítés szót jó két évtizede használjuk itthon, elsősorban Tomay Tamás építész gondolatai nyomán. Kevesen tudják, hogy Hajnóczi Gyula már az 1890-es években rámutatott arra, hogy a továbbépítés az építés alapvető módja, ami már a megépítés idején is emlékezik anyagi valóságával, ezért az emlékezés egyik legtágasabb, legősibb technológiájának kell tekintenünk.

Torna régi magyar település, névadója Torna, majd Abaúj-Torna vármegyéknek, délről Borsod, keletről Zemplén és nyugatról Gömör szomszédságában. A táj, a vár, a település szövete jellegzetes környezeti karakter a Felvidék kapujában, ahol valahogy mindig az otthon közelségét érzem. Ennek az érzésnek személyes forrásai vannak. Miskolcon születtem, felmenőim az egykori Szepes és Gömör vármegyékből származnak, két, olykor három nyelvet használtak a legtermészetesebb módon. Anyai nagyapám a két világháború között a morvaországi Ostravában dolgozott, mint vegyészmérnök, édesanyám itt született, cseh és német nyelvű környezetben. Miskolci gyerekkoromhoz felejthetetlenül hozzátartozott ez a világ is.

Aztán megérkezünk a jelenbe. Az egyik utcában új református templom épült. Az itt álló modern épületet mintha nem bontották volna el, a hely azonossága sem anyagában, sem szellemében nem szakadt meg. Fehérre meszelt téglafal magasodik most itt, kis hajlású tetővel fedett oromzattal, előre lépő lábazattal. A fal textúrája emlékezik. A falban fent a két befalazott ablak, lent a harmadik, és mintha egy széles, portál jellegű szerkezet nyoma is kirajzolódna. A meszelt téglafal befordul, majd az alacsonyabb épületrésznél már vakolt a felülete. A falba beépítve, gondos tisztítás után fehérre meszelt, Jászó, Jasov feliratú bélyeges tégla, a kétnyelvű felirat utal a gyártás lehetséges idejére. Aki járt Jászón, nem csak a téglagyárra gondol. Franz Anton Pilgram apátságának, a magyarországi barokk talán egyetlen teljes kiépítésben megvalósult ma is működő monumentális épület együttesének sugárzó auráját is érzi.

Az utcavonalon álló épületek utcai oldala mindig különleges helyzetben van, valamit üzen a közösségnek. A lakóházak tiszta szobája, a boltok portáljai, a paloták osztásrendjei, a templomok homlokzatai tudatnak velünk valami fontosat az építtetőkről, korokról, hitekről, arról, hogy mit csinálnak, csináltak az épület belső tereiben. Ezeknek a közléseknek az elemi formái nálunk éppen a falusi házak, ahogyan itt is állnak rendben egymás mellett. A fehérre meszelt oromzatos téglafalban egy kör alakú nyílás. Jól ismert ősi szakrális építészeti elem, amely furcsa másodlagos technológiai jelentést kapott a 20. század modern építészetében: e minta forrása a mérnöki számítás alapján születő modern hajó, a gép esztétikája volt, ez a hatás azonban nem tudta felülírni az évezredes szakrális hagyomány erejét. Az utcáról látjuk, érezzük, hogy a fal túloldalán szakrális tér van, annak is bizonyosan a középpontja.

A harangláb és az épület között lépünk be az udvarba. A fal mellett függesztett, könnyű tető árnyékában megyünk tovább. E tornácot idéző, de annak építészeti elemeit tudatosan elkerülő fedett nyitott térre nyílik az épület. Ez a feltárás egyrészt a telekhatáron álló lakóépület tiszta szerkesztési hagyományából következik. Másrészt a magyarországi protestáns templomok kezdetben kényszer szülte, mára azonban szép és sajátos település szerkezeti státusa él tovább, vagy inkább születik újjá, a templom nem közterületről nyílik, nem tárulkozik fel, hanem kertben áll, tornya sincs mindig, hiszen azt is tiltották egy ideig. Az utcára néző bejárat nélküli, emlékező, meszelt, dörzsölt nyers téglafal, a beforduló magasabb tömeg, a templomkert, vagy templomudvar, mint a falusi vagy városi utcától, tértől elhatárolt, nyitott közösségi tér, az innen nyíló ház-templom együttese a protestáns hagyomány egyik legfontosabb üzenetét is hordozza: a templom egyszerű közösségi „prédikáló terem" a legelső keresztény közösségek liturgiájának, magyarul szolgálatának szellemiségében.

A lineárisan kifejtett térsor hátsó, alacsonyabb részében kisebb helyiségek kaptak helyet, a kompozíció egészében nagyon koncentrált, kifinomult egyensúlyban van, a templomtér szakrális azonossága nem kérdéses, nem válik félreértett, bőbeszédű kommunikációs elemekkel tarkított társasági térré, mint annyi manapság épült templom esetében. Enyhén hosszanti tér, szimmetrikus; karzat, fehér vakolt falak a léptéknek megfelelően, sík fehér mennyezet, kőpadló. A kert felé néző oldalon keskeny oldalbejárat, amely a belső térben megtöri a mívesen elkészített padok szimmetrikusan induló rendjét. Apró, ám a hazai templomainkról mennyire ismerős és barátságos gesztus!

Talán kicsit sok itt a nyílás, a kör alakú ablak pedig, ha szent – a mesterektől azt tanultuk, hogy akkor csak egy. A padok az utcavonalon álló fehér fal felé néznek, a fal tövében kicsit kiemelt falazott szószék, a szakrális középpontban az Úr asztala. Minden természetes. A hossztengely másik végén a közösségi elosztó tér csatlakozik, ez a templomtér hagyományos feltárási iránya, amelyet az előtérbe belépés után fél fordulattal érünk el. Ez is ismerős fordulat, a településszerkezeti helyzet megjelenik a belső térszervezésben. A berendezési tárgyak a közeli látás és a közvetlen tapintás érzékelési tartományaiban is szépen bontják le és ezzel folytatják, kiemelik, erősítik, értelmezik a teret. A keskeny matt világító sávból szerkesztett, csillárt idéző kör alakú lámpa manapság kedvelt és gyakran alkalmazott világítási rendszer elem, akár termék, akár egyedi gyártás. Engem kicsit elgondolkoztatott. Értem a döntést, ám mégis múlandó elemnek érzem, a többi fényszóróval együtt. Lehet, hogy ez a szépen, feszesen összefogott tér és tömeg kompozíció majd egyszer ledobja őket magáról. Nem lesz baj, ez az élet rendje.

Jó érzés, hogy Nagy András, Cseh András és Czigány Tamás 2014-ben épült újrónafői katolikus templomához mérhető, átgondoltan szép református templommal gazdagodott építészetünk.

Pazár Béla

Szerk.: Winkler Márk