
Tanulóházak Bián – a CAN Architects a Biai Református Általános Iskola tervpályázatán megvételt nyert terve
A világban elterjedt folyosós-cellás iskolák az ipari forradalom termékei voltak. Az emberi élet a történelem során azóta hatalmas fejlődésen ment át. A 21. század elejére a tanulás fogalma kibővült az érzelmi és szociális kompetenciák fejlesztésével, amit a Biai Református Általános Iskola épületegyüttese új terekkel támogat. A frontális oktatás korszerű tanulási helyzetekkel egészül ki. Ezt a változatosságot nyújtja a tanulóházak téri összetettsége, alsóban a "sutos", felsőben a "forgó" tanterem, amelyet építészek, pedagógusok és környezetpszichológusok fejlesztettek ki.
Jó iskolák jó téri rendszere a tanulásról, a közösségről és az otthonosságról szól. A téri rendszer a használatot, az iskola közösségének működési dinamikáját képezi le és keretezi. Az iskola ennek megfelelően az aula és az azt kiegészítő belső közösségi udvar körüli tömbökre tagolódik, a 21. századi pedagógiát szolgáló tanulóházas modell alapján.
A diákok, tanárok, szülők és vendégek a kápolna íves fala mellett érkeznek, amely így meghatározza a falakon belüli élet szellemiségét. Az alsósok tömbje közvetlenül a porta mellett nyílik, a felsősök rajtuk túl, két kisebb otthontérbe érkeznek. A szülők számára könnyen elérendő terek (elsős osztálytermek, szülői beszélgető, lelkipásztori helyiség, pszichológus) mind a bejárat környékén találhatóak, hogy ne kelljen bejárniuk az iskolát és ezáltal a tanuláshoz szükséges intimitás megvalósuljon. Szüksége esetén az igazgatás és a tanárok szintén könnyen elérhetőek, de már védettebb helyzetben találhatók.

Biai Református Általános Iskola tervpályázat – a CAN Architects megvételt nyert terve – Látványterv
Az aula tere összenő a könyvtáréval, hiszen az utóbbi évtizedekben a könyvtárhasználat megváltozott (nyitottabb közösségi terekké vált), így erősen érzékelhető tudás-térré változik a központi tér. Az étkező és a nagyterem is bekapcsolódnak e központi rendszerbe, amelyet utolsó elemként a sportpálya zár.
A klaszteres szervezésű iskola tanulóházai különböző korosztályok otthonai, az aktuális fejlődési igényeknek megfelelően. Pszichológiai, környezetpszichológiai és pedagógiai szempontok alapján alakulnak mind a közösségi, mind az osztálytermek. Tanulási táj, közösségi közlekedőterek szervezik az életet, melyek néhol akusztikai függönnyel ideiglenesen leválasztva oktatási teremként, fejlesztőként szolgálnak, de szünetben vagy az informális és non-formális tanulás idején szabadon felhasználhatók. Ezáltal a kettős használat által kihasználtságuk maximalizálódik, ami a fenntarthatóság legfőbb mérője.

Biai Református Általános Iskola tervpályázat – a CAN Architects megvételt nyert terve – Látványterv
SUTOS TANTEREM
Az alsósok tanterménél a kiindulási alap az L-alakú tanterem volt. A nemzetközi iskolaépítészetben használt tér azt a pedagógiai módszertant segíti, amely különböző tanulási-közösségi tevékenységeknek dedikált teret biztosít az osztálytermen belül. Ezek jellemzően a padnál ülő klasszikus tanulási helyzetet egészítik ki másféle fizikai, ergonómiai helyzetet, mozgást biztosító térrészekkel.
FORGÓ TANTEREM
Geometriáját pedagógiai, környezetpszichológiai, iskolaépítészeti és akusztikai kutatásokra alapozva alakítottuk ki. A két derékszögű húrnégyszög alaprajz különböző oldalai felé fordulva karakteresen különböző térérzetet biztosítunk, amelyek eltérő pedagógiai helyzetekben (frontális oktatás, egyéni vagy kiscsoportos munka, nagycsoportos foglalkozás) ideálisan használhatók.

Biai Református Általános Iskola tervpályázat – a CAN Architects megvételt nyert terve – Axonometria
MAKERSPACE
A szaktantermek a felsős tömbökben kapnak helyet, főleg ők használják ezeket a tereket. Két természettudományos teret javasolunk, mert az optimális oktatáshoz jó, ha van egy előadó, ami átrendezhető és egy fix laborállomásokkal rendelkező tér is. A rajztanterem és technikaterem átstrukturálásával Makerspace terek alakulnak ki a tanulási tömbök tetejében saját alkotóteraszokkal, így ideális fényviszonyokkal, ellenőrizhető külső alkotóterekkel, bent pedig a korosztályokra szabott eszköztárral.
KÁPOLNA
Az asztal köré ül mindenki. Oda lehet húzódni középre, vagy a fal tövébe ülve nekidőlhet, akinek ott jobb. Kis léptékű, mégis személyekre és a belőlük növő közösségre szabva. Centrális elrendezésű, a figyelem középpontjában a szakrális elemek mégis finom tengelyt vonnak: az úrasztala, a szószék és falra hímzett bibliai részlet.
KÜLTÉR – TORNÁC, TERASZ, TERMÉSZET
A kültéri tanulás újra egyre fontosabb szerepet játszik a pedagógiában. A belső kis udvaron, a tornácok alatt, a járható-játszható tetőn, a burkolt sziget játszófelületein és a természetes tájban a kültéri tanulás teljes spektruma megjelenik.

Biai Református Általános Iskola tervpályázat – a CAN Architects megvételt nyert terve – Látványterv
CAN Architects
Szerk.: Winkler Márk