The Flood - Kiállítások a Las Palmasban

A Rotterdami Biennále kiállításai a vízhez köthető emberi életterek múltját és jövőjét, azok legaktuálisabb problémáit mutatják be.

A Rotterdami Biennále kiállításai a vízhez köthető emberi életterek múltját és jövőjét, azok legaktuálisabb problémáit mutatják be. A biennále két helyszínét végigjárva a víz-közeli kultúrtájak és települések mindegyik fajtájára találunk értékes problémafelvetéseket és határozott válaszokat.

A NAi épületében található kiállítások a tengertől és belső vizektől elhódított tájakat és városokat elemzik, valamint az elárasztás tematikájával különböző tájak emberi használatbavételére mutatnak be kísérleteket. A biennále a Las Palmas-i helyszínen a vízparti települések fajtáit értelmezi, valamint a tengerparti turizmus által meghatározott tájak előnyösebb alakítására ad ötleteket.

 

Las Palmas
A Las Palmas elevátorház az egykori kikötői városrészében található. Ez a rehabilitáció alatt lévő terület az Erasmus híd megnyitásával vált a központhoz közeli waterfront projektek ideális helyszínévé. A félszigetet Renzo Piano ferde pillérre támaszkodó irodaháza nyitja (1998), továbbá itt található a Bolles+Wilson által tervezet Luxor színház (2001), ahol a biennále hivatalos megnyitóünnepsége zajlott. Nemsokára átadják a Mecanoo tervezte Montevideo lakó-felhőkarcolót is, de számos magasház épült és épül a régi ipari épületekkel tarkított földnyelven.

 

A kiváló adottságú terület egyes részeiben a város kulturális funkciókat honosít meg felújított ipari épületekben. A Las Palmas-t például 25 millió eurós költségvetésből alakítják át 2006-tól a Vizuális Kultúra Központjává, a város addig ideiglenes jelleggel kulturális célokra hasznosítja. 2001-ben Rotterdam volt Európa Kulturális Fővárosa, ekkor épült a Las Palmas elevátorház tetejére a neonzöld parazita, de ez az építészeti kuriózum nem látogatható, az átépítéssel elbontják majd.

 

Az épület legfelső szintjén rendezkedett be a második Rotterdami Építészeti Biennále két átfogó kiállítással. Az utcáról állványzatból kialakított impozáns lépcsőn lehet feljutni, ami nem is egyszerű feladat, hiszen a hollandok egyedülállóan meredek lépcsőket emelnek országuk minden épületéhez. A kék fátyollal borított lépcső kék fényben derengő nyers ipari térbe vezet. Három tér, két kiállítás, három téma és rengeteg meghívott kiállító miatt érdemes felkeresni a Las Palmas-i helyszínt.

 

Mare Nostrum
A biennále egyik legérdekesebb kiállítása a tengerpartokat ellepő turizmus által felvetett globális és lokális kérdések vizsgálatát tűzte ki céljául. A turizmus ma már a legnagyobb és leggyorsabban fejlődő iparág a világon. A rómaiak az egész Mediterrán tengert uralták, s joggal nevezték azt "Mare Nostrumnak", a "mi tengerünknek". Korunkban a világ tengerpartjait turisták áradata kolonizálja, a hatékony közlekedési eszközökkel és rengeteg eltöltendő szabadidővel rendelkező mai ember merő Mare Nostrumként kezeli a világ minden tengerét.

17 országból illetve régióból kértek fel vendégkurátorokat, hogy elemezzék tengerpartjaik fejlődését. Érdekes megfigyelni, hogy a fejletlenebb régiókban a tenger kihasználása ma gazdasági mentőövet jelent, míg az európai országok nagy része a szabadidő minőségi eltöltését keresi, és a spontán módon túlfejlesztett tengerparti üdülővárosok intelligens fejlesztésére tesz kísérletet. Ilyen például a spanyol tengerpart katalán és andalúz szakaszai között összenőtt lineáris turistaváros jövőképének keresése, melynek során a legjobb spanyol építészirodák a tenger vagy a szárazföld felé próbálják a keskeny városi szövetet kilazítani.

 

   

A Mediterráneum eredeti varázsát megőrző Horvátországban fiatal építészcsapatok szeretnének "végtelen nyár"-szerű életet lehelni a rövid nyári szezon után minden évben kihaló tengerparti városokba.

Ki kell emelni a Supersudaca Karib tengeri kutatásait, melyek négy kis "prototípus területen" négy különböző fejlődési modellt dolgoznak ki a paradicsomi szépségű tengerpartok turisztikai hasznosítására. A mai turisztikai szokások alapján ezek a "teljes ellátásos" nyaraltatás, a "tradicionális" tengeri turizmus, a gyorsan fejlődő ökoturizmus és a klasszikus hajós körutazás. Az egész karib-tengeri régióra alkalmazható kutatásokat a biennále a legjobb munkának járó fődíjjal jutalmazta.

 

    

Üde színfoltként kiemelhető az orosz "Fluvium nostrum" prezentáció, amely a brazilok munkájával együtt nem tengerpartot, hanem folyómenti településeket analizál. Bart Goldhoorn kurátor kiállítása Sergei Malakhov és Evageniya Repina munkáját mutatta be. Az építészpáros Samara város spontán üdülőterületének kalyiba-építészetét dolgozta fel meghívott művészek segítségével. A hatalmas panelváros a Volga partján fekszik, ám a folyó szélessége miatt nem vezetnek utak a túlpartra, amely így minden nyáron megtelik a csónakkal érkező városiak által összeeszkábált üdülőkkel. A művészek talált hulladék-anyagokból készítettek kalyibákat, amelyeket mérnöki pontossággal dokumentáltak, így építészeti eredményekké emelve ezeket. A természet dokumentálása után a kultúra dokumentálása válik a művészi formakeresés eszközévé.

 

Water Cities
A vízivárosokat bemutató kiállítás azokat az okokat kutatja, amelyek miatt a történelem során különböző közösségek vízközelben telepedtek le a világ különböző pontjain. A kiállítás holland vonatkozású anyaga a jövő számára keresi, milyen lehetőségek adódnak - akár a kedvezőtlen klimatikus feltételekből is - a jövő városainak víz felé fordításával. A kiállítás így két részből áll, mindkét teremben impozáns méretű és kidolgozottságú makettek jelenítik meg a múlt és a jövő városait.

Az első teremben korok és várostípusok szerinti térbeli rendszerben állítottak fel ismert vízi városokat. Manhattan, Szentpétervár vagy Sanghaj makettjei előtt órákat el lehet tölteni, de érdemes figyelni elhelyezésükre, besorolásukra is. A korai vízivárosok után a kereskedő-, majd a hadi városok bemutatása következik. A padló felirataiból és színeiből könnyű beazonosítani a térbeli zónákat. Az ipari forradalom utáni új kereskedelmi városok tengerpartjait teljes egészében a nagy kikötők uralták, míg a XVIII. század végétől tengeri üdülővárosok keletkeztek, ahol a part a pihenésé, strandolásé lett. A XX. században a vízközeli városok mindegyike igyekezett kikapcsolódásra használni partjait, és azóta egyre több utópisztikus terv születik a megastruktúrákkal vízre települő városról.

New Dutch Water Cities
A jövő lehetőségeit már a "New Dutch Water Cities" névvel elkülönített második rész mutatja be. A tengerszintek emelkedése, a nagyobb folyami áradások gyakoriságának növekedése, a mocsaras területek helyén művelt földek drasztikus süllyedése mind olyan problémák, melyek kézzelfoghatóságát először Hollandiában lehet együttesen érezni. Ötven éven belül az ország nagy részének vízgazdálkodását teljesen új alapokra kell helyezni, ami miatt a roppant sebességgel folytatódó urbanizációnak is más utakat kell találnia. 13 nemzetközi építész és tájtervező iroda mutatott be terveket az "új holland víziváros" megalkotására. A legtöbb terv minisztériumok vagy önkormányzatok megrendelésére készült, mindegyik a vízgazdálkodás növekvő területigényével számol. A holland építészeti kultúrát ismerve meg sem lepődhetünk a különböző reálisnak szánt megoldások futurisztikusnak ható innovativitásán.

Dagályváros - Elma van Boxel_Barbara Luns Rotterdami Építészeti Akadémia

 

A tervek nagy része a víztárolás problémáját kívánja megoldani, és a növekvő elöntött területekre javasol újfajta városi infrastruktúrákat. A nagy átfogó területrendezési és városfejlesztési koncepcióktól a kis időszakos használatú vízi funkciókig sokféle terv nyújthat előremutató gondolatokat a világ más területei számára is.

Az egyik legérdekesebb projekt a Spacegroup Catamaran City terve, amely elnyerte a legjobb prezentációnak járó biennále fődíjat. A Spacegroup a tengerpart közelében már meglévő, de folyton változó dűnék egyikének hasznosítására tesz javaslatot. A gyönyörű folyódeltára néző sportolási funkciókat magába gyűjtő szigetet néha teljesen elnyelné a tenger, de aztán újból és újból birtokba lehetne venni.

Nagyobb időlegesen vízzel borított területek urbanizálására is születtek érdekes javaslatok. Az MVRDV a Kampen melletti, szükség esetén elárasztható területek laza urbanizálására tesz javaslatot: egyszerűen lábakra állítja a területen épülő összes házat, ezzel szürrealista tájat hoz létre.

Greg Lynn a West8 irodával közösen az Ijjsel folyó megnövelendő árterületének kialakításánál egy új városi környezetet is tervezett. Ez az elárasztható városrész egy szigetre épült központból terjeszkedne úszni képes házakkal a széles ártérbe. Ahol nem lehetséges víztározók vagy megnövelt árterületek kialakítása, ott még nagyobb szerepet kap az innováció.

Niall Kirkwood a Waal folyó áradásainak kivédésére szivacsos vízfelszívó polimerek alkotta parti tájakat tervezett, melyek egy áradáskor képesek dombokká duzzadni, és rengeteg vizet magukban tárolni.

 

Fontos odafigyelni a hollandiai vízgazdálkodás új kísérleteire. A gátak magasítása révén már nem tudják felvenni a versenyt a természet erőivel, így egyre inkább engedik a vizet uralkodni a táj felett, és a városi infrastruktúrákat igazítják a változó természeti közeghez. Vajon az egyre gyakoribb tiszai áradások mikor indítanak el minket is ebbe az irányba?

Kádár Bálint
me>mo

Fotó: Maarten Laupma, me>mo, Somlyódy Nóra