Újpesti Multifunkcionális Sportcsarnok – avagy a milliméter vastag ruha esete

A Futsal épületéről Balázs Mihály írt már személyes nézőpontból kritikát. Falvai Balázs a tervezés elméleti keretébe helyezi most el az épületet, az építészeti gondolkodás szemléletmódjáról ad képet. 

Van abban valami furcsa érzés, ha 1,2 mm vastag anyagból kell házat építeni. Csarnokunk tervezésekor a szerelt építési technológia sajátos logikai világát kellett elsajátítanunk. Kérdésként fogalmazódott meg hogy egy alapvetően technológiai, szikár térben hogyan érhető el, hogy atmoszférikus hangulattal telítődjön. A tervezés – és megvalósulás öt évében kérdésfelvetésünkre válaszul sajátos, öltöztetős építészeti logika kialakítását találtuk megfelelőnek.

Telepítés-tömegformálás: A csarnok tervezésére 2014-ben kaptunk megbízást, akkor egy gyors technológiával megépíthető, alacsony költségvetésű épület vágya lebegett a megrendelő szeme előtt. Helyszínül az újpesti Szilágyi úti sporttelep háromhektáros területének egy kieső szeglete került kijelölésre. Közel s távol semmi kézzelfogható építészeti kapaszkodó a tervezéshez, egy sporttelep közepén még az utcahálózat morfológiája sem jelenthetett formálási kapaszkodót. A megbízás során született felismerésünk, miszerint napjainkra erősen fogyatkozóban vannak a hagyományos értelemben vett helyek, így formálási lehetőségeink is szerényebbek. Építészeti eszköztárunk ennek megfelelően kell újrahangoljuk. ’Semmilyen’ helyekre tervezett épületeinket sokkal tisztábban határozhatja meg saját belső logikai felépítettségük.

Az első vázlatokban fogalmazódott meg, hogy az egyedi igényekre szabott kiszolgáló funkciókat, (öltözők, közösségi terek), egy hagyományos építéstechnológiával készíthető monolitikus lábazati szintbe rendezzük, míg a sporttér burkát kész csarnokszerkezetként, mint egy sátrat vásároljuk meg és állítsuk fel. Akármilyen is a felépítmény formája és építészeti minősége, a lábazati építményünk rendezi a helyzetet körülötte. Később kiderült, hogy a megrendelői igények nem találkoznak egy készcsarnok műszaki paramétereivel, így egybeformálódtak az épület részei, de a mellérendelt additív tömegviszony megmaradt. A sporttér és a kiszolgáló funkciók egymástól eltérő épülettömegben és eltérő szerkezeti rendszerrel kerültek kialakításra. A sportpálya nagyfesztávú előregyártott vasbeton szerkezetű, szerelt falakkal határolt, homlokzatain mezőszerű nyílásokkal; míg a toldalékok kisfesztávúak, falazott szerkezetűek, ablakszerű nyílásokkal. A homlokzat meghatározó eleme a dinamikusan körbefutó sinuslemez csomagolás, amelyet játékosan tagolnak a színes polikarbonát felületek. Az ily módon talált tömegformálás elég oldott ahhoz, hogy természetesnek hasson.

Szinte heti sűrűséggel fotózom egy hortobágyi porta szalmabála lerakatát, mert ahogy a takarmányozás szükségletei miatt minden héten fogy belőle pár bála, folyton változik a tömege. Minden egyes átrendezéskor lépcsősen hagyják a kontúrját, a bálatömbnél ez állékonysági kérdés. Hétről-hétre játékos kis tömegek rajzolódnak ki, sorozatban egymást követően. A tagoltság és a tömegek kompozíciójának kérdésköre Karácsony Tamás esztergomi Mindszenty tornacsarnokánál (2003) is a formálás kiindulópontja. De hasonló módon kívánta tompítani a sporttér léptékproblémáját 1988-ban Janáky Istán és Major György is az ELMŰ sportcsarnoknál: „Az építészeti alapgondolat szerint az épület külső megjelenésével szinte rejtegeti, titkolja a nagy belső tér élményét, mert a játék és lelátó térnek a nagytérlefedési technika által uralt alakzata csak a megközelítés processzusának végén tárul fel." [1]

Strukturált téralkotás: Az alaprajz strukturáját a csarnok és tartószerkezetének raszteressége határozza meg. A nagy belmagasságú sporttér mellett két egymásra merőleges, a csarnoknak alárendelt tér került kialakításra, az előcsarnok és a bejárat melletti raktársáv. Ez a két téri egység képezi kívülről az épület additív toldalékait. Minden kiszolgáló funkció (sportolói, bírói öltözők, közönség WC-k) négy, térbe állított dobozban került összefogásra, amelyek a földszintre, a csarnoktérbe épített lelátó födémsávja alá kerültek. A dobozos szerkesztésnek köszönhetően a hosszoldalon végigfutó előcsarnok több ponton is kapcsolódik a sporttérhez. Ezen átkötések képezik azt a funkcionálisan felesleges téri többletet, amely az épület tartaléka. Az ugyanis, hogy három helyen lehet feltárni a sportteret, nagyvonalú térstruktúrát eredményez, ami sokkal szabadabb használatot tesz lehetővé.

Öltöztetés: Az építkezés két éves időtartama lehetőséget adott a tervezett építőanyagok technikai mélységű megértésére, egyúttal a kivitelezővel összhangban a részletek pontos kidolgozására is. E kivitelezéssel párhuzamos tervezés során ébredt a felismerés, hogy az öltöztetős építészeti logika maga képezheti a hangulat kialakításának eszközrendszerét. A tervezés elején megfogalmazott sátor vízióhoz kapcsolódva előkerült Gottfried Semper öltöztetés-teóriája (Bekleidungstheorie). Semper életművében saját korát megelőzve próbálta meg tisztázni a díszítés létjogosultságát és helyét az építészetben. „A fal felületére úgy kell tekintsünk, hogy az inkább ruhaszerűen dekorált, felületszerű, mintsem szerkezetet kifejező. A szerkezetszerűség idegen volt a primitív gondolkodástól."[2]

Semper elmélete szerint a fal elsődlegesen térhatároló, és csak másodlagosan szerkezeti, teherhordó elem. Semper megközelítése legitimizálja az építés azon konceptuális megközelítését, amely szerint a kifejezés is kaphat elsőbbséget a technológiával szemben. [3]

Semper szellemi örökségét érhetjük tetten Adolf Loos munkásságában. Loos a belső terekből építkezés elvén munkálkodott (Raumplan), ennek nyomán összetett belső terei éles kontrasztban állnak lecsupaszított külsejű épületeivel. Loos szerint az építészet alapvetően hangulatot kelt az emberben, az építész feladata ezért, hogy ezt a hangulatot pontosan meghatározza. „Az építész csak akkor képes e hatások elérésére, ha kapcsolódik azokhoz az épületekhez, amelyek eddig felkeltették az emberekben ezt a hangulatot. Az anyaghasználattal kell érzelmeket kiváltani. (…) Én azt akarom, hogy szobáimban az emberek érezzék az anyagot maguk körül, érezzék a szövetet, merjenek kényelmesen ülni, és azt mondhassák, ezt nevezem ülésnek!" [4]

Adolf Loos Semper gondolatmenetéhez kapcsolódva azt hangsúlyozza, hogy az építész elsőszámú feladata a tér felületeinek meghatározása, és csak utána következik a szerkezet. Miután Semper a kifejezésre fókuszáló konceptuális téri gondolkodást vázol, Loos összeköti az anyagot a tér hangulati hatásával. Semper és Loos nagyon inspirálóak az anyagbeliség jelentőségének kiemelése miatt. „A technológiát és az anyaghasználatot nekünk is úgy kell hadrendbe állítanunk, hogy segítségükkel jelentést adhassunk a dolgoknak." [5] – írja Loos-sal és Semperrel kapcsolatban Stephen Bates egyik esszéjében. Vagyis a térhatárolás minősége a belső tér hangulatát alapvetően meghatározza. Épületünknél így választottuk a karakteres megjelenésű C paneles falkazettás építési rendszert.

A szerelt szerkezetek kívánalmai szerint sokkal részletesebb tervezés volt szükséges ahhoz, hogy esztétikussá váljon az épület elemeinek rendszere, mintha Italo Calvino Láthatatlan városok [6] víziójának kiviteli tervén dolgoztunk volna, a transzparencia miatt minden rendszert az épület logikájához kellett igazítanunk. A tartószerkezeti vázra applikált épületszerkezetek elhelyezésekor igyekeztünk arra törekedni, hogy minden elem a saját identitása szerint kerüljön beépítésre, ezzel lehetőséget adva az építőanyagoknak, hogy karakterükkel határozzák meg a tér hangulatát. A kollázsos elrendezés, amely hagyja érvényesülni az anyagok saját identitását, fontos tehát egy olyan építési mód során, mint a könnyűszerkezetes építés, ahol minden egyes termék adott funkcióra lett konstruálva.

Az anyagok kollázsos rendezésének elvét a brutalizmus zászlóvivője a Smithson házaspár vitte el a végletekig. A közönséges felfedezésének jegyében Hunstanton [7] iskolájukban minden csupaszon megmutatkozik vállalva a keresetlenségben, a talált helyzetekben rejlő esztétikai következményeket.

E problémakörrel foglalkozott Reimholz Péter és Janáky István is, állításuk szerint az építész közreműködésével egyre kevesebb tárgy jön étre, így az építészeti kifejezés eszközeit nem az általunk befolyásolható tárgyakban kell keresni, hanem a felhasznált termékekben, azok tervezett elrendeződéseiben. Reimholz Péter ehhez kapcsolódva elrendező – kiválasztó típusú döntéseket különböztet meg, amely szerint az építész feladata a készen kapott termékekből történő választás, és a kiválasztott elemek elrendezése. [8]

Semper és Loos segítségével megfogalmazott, anyaghasználatra építő téri gondolkodás és a napjaink termékspecifikusságát kezelő kiválasztó, kollázsos elrendezés munkamódszerének kiemelkedő példája a Harquitectes munkássága. Épületeik kendőzetlen anyaghasználata a beköltözés előtti, építés folyamatához kapcsolódó emlékezetet biztosítja az utókor számára. Ezáltal azok, mintha folytathatóak cserélhetőek, alkalmazkodóképesek lennének. „A tény, hogy valaki megértheti, hogy az épület hogyan készült, ráismerhet egyesével a téglákra, a beton elemekre, és más részletekre, az hozzáad az épületben tartózkodó emberek közérzetéhez."[9]

Philip Ursprung írja velük kapcsolatban, hogy megközelítésük maga ‘a szépség koncepciója’. „A szépség a 20. században a szubjektivitásának, valamint a XIX. századi elhasználtságának köszönhetően ódivatúvá vált. Ha a nagyszerűség koncepciója az emberfeletti teljesítmény eredményeképp létrejövő sztárépítészet esztétikája, akkor a szépség koncepciója az emberi lépték, a törékenység esztétikáját jelenti, s ez segíthet körülírni az új generáció építészetét amelynek célja a helyénvaló, az attraktív, a megengedhető megtalálása."[10]

Felvetésében az tetszik, hogy az építészek számára újra célként meri megfogalmazni azt, hogy a kezükben elrendezett anyagok, hangulatok célszerűségükkel, őszinteségükkel építési logikájuk megmutatásával egyszerűen a szépség ideáját célozzák.

Az építkezés során rengeteg anyaggal és részlettel találkoztunk, az alkalmazásukban a fenti gondolatokhoz hasonló érzések vezettek. Takargatások kerülése, a követhető szerelési és építési logika bemutatása, a nyers betonszerkezetek takarás nélkül hagyása, a falkazetta egységesen bordázott rajzolata, a homlokzat polikarbonát profiljainak takarás nélküli kialakítása, mind tudatos anyaghasználati döntések, és egyben a ház atmoszférájának alkotóelemei. A külső és a belső részletek kialakításakor egyfajta önkéntelen barkácsoláshoz hasonlatosan, a nyers építőelemek, termékek és illesztések őszinte megmutatása érdekelt. Az, hogy az anyagok természetes jelenlétéből fakadó összetettség és a tudatos rendezettség egyensúlyban legyenek. Hogy az építkezésünk semperi szófordulattal élve olyan legyen, mint egy menyasszony öltöztetése: modellezés, szabás, próba, fércelés, beszegés, lokkolás, újra próba, vasalás, fedőzés, színezés... Egyszerűség és összetettség közötti pengeélen [11] a szépség koncepciójának megtalálása.

Falvai Balázs DLA

[1] in: Janáky István: 7 szöveg. In: Magyar Építőművészet, 1990/3-4. esszésorozat

[2] Wickerworks, weaving and the wall effect, in: Sergison Bates Architects, Papers 2, 2007. 31-35. (Továbbiakban Papers 2)

[3] Papers 2, 31-35.

[4] Loos könyv

[5] Papers 2, 31-35.

[6] Italo Calvino: Láthtatlan városok, 1972.

[7] As Found the discovery of the ordinary

[8] Reimholz Péter: DOMUS Lakberendezési áruház. Székesfehérvár.

Magyar Építőművészet. 1977/1 36-45.

[9] Nature of buildings, in: El Croquis 181., 159.

[10] A változás szele, in: El Croquis 203., 316.

[11] Balázs Mihály, Építészfórum, Csak egy tyúklépés – Futsal csarnok Újpest

Szerk.: Somogyi Krisztina