Város a felhők között - Varsó és Budapest

2006. szeptember 29-én 18 órakor "Város a felhők között" címmel  beszélgetést tartanak Varsó és Budapest kortárs építészetéről az A38 szervezésében.

A beszélgetés résztvevői:
Michal Borowski, Varsó város főépítésze,
Tiba János építész,
Bojár Iván András építészetkritikus, művészettörténész,
Z.Halmágyi Judit építész
Kóka János miniszter.

Moderátor: Martinkó József építészetkritikus.

Helyszín: A38 hajó étterme

A beszélgetés hallgatóságának minden tagja tiszteletjegyet kap péntek estére Tomasz Stanko, Maria Peszek, Fekete Kovács Kornél Quartet jazz koncertjére, illetve a Masala Soundsystem (PL) bulijára

Ha megkérnénk az embereket arra, hogy idézzenek fel egy – egy emléket valamely fővárosról, ahol életükben csak egyszer jártak, valószínűleg előbb – utóbb előhozakodnának valamiféle „híres" épület képével. Vagyis még azok benyomásai, emlékképei is az építészet bizonyos objektumaihoz kötődnek, akik egyébként azt állítanák magukról, hogy az építészet valami tőlük igen távol álló dolog. Ha sarkítva fogalmaznánk ebből az is következik, hogy olyan lények vagyunk, akik nagyon igen erősen kötődnek a vizualitáshoz. Emlékeink, a memóriánkban élő benyomások és információk sokkal nagyobb részben képiek, mintsem azt gondolni vélnénk.

Ez a tétel a városképet radikálisan formáló felhőkarcolók esetében még inkább igaz. Kis kitérő: a WTC lerombolásának traumája a város életében a vizuális ikon, azonosító jel, landscape eltűnésének traumája volt. NY nehezebben azonosítható, az ott lakók identitása, önazonossága nehezebben definiálható a modern NY jelképe nélkül és senki sem gondolja az ezredfordulón ott élők közül, hogy mondjuk a Sazbadság Szobor majd pótolja ezt a hiányt.

Amikor a Varsói Gettó Felkelés, illetve a Varsói Felkelés kivérzése után 1945. január 17-én a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a balparti városrészbe, a város 85%-a romokban állt a történelmi Öreg Várossal és a Királyi Palotával egyetemben. A háború után Varsó újjáépült, benépesült újra. A történelmi városrész legfontosabb épületeit (némelyiket az alapoktól) restaurálták, de Varsó barokk jellege örökre elveszett. 1980-ban a varsói Öreg Várost a UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Lakossága: kb. 1,7 millió fő, az agglomerációval együtt kb. 2,4 millió fő, így Lengyelország legnagyobb városa. Az idén ötven éves Kultúra és Tudomány Palotája (Pałac Kultury i Nauki), ami a Szovjetunió „ajándékaként" érkezett az immár szocialista Varsó lerombolt központjába, Európa ötödik legmagasabb épülete (230,68 m). Még ha kissé kényszeredetten is, de városarculatot, városidentitást formáló jelkép, és valószínűleg az is marad hirdetvén azt az építészi felelőséget, amit minden toronyház tervezőjének

Varsóban a jelenlegi helyzet szerint 18 darab száz méternél magasabb felhőkarcoló áll és 30 darab, nyolcvan méternél magasabb. Ezek közül a LOT Torony (184 méter - 1989) ELEKTRIM (140 méter - 1979), vagy a Novotel szálloda (106 méter -1974), illetve természetesen a Kultúra és Tudomány Palotája épült a rendszerváltás előtt, vagyis az elmúlt másfél évtizedben valóságos magasház építési boom bontakozott ki. Budapest ezzel szemben ellenállt az ingatlan piac ilyen irányú kényszerének eddig, ám a helyzet fordulat előtt áll. A várostervezők, városvezetők és építészek felelősége az, hogy milyen városképet alakíthat ki Budapesten az ingatlanpiac az elkövetkező évtizedben.

Felhőkarcolót építeni olyan, mint várost építeni a városban. Régen talán a templomok, katedrálisok tornyai töltötték be azt az identifikációs szerepet, mint ma a modern nagyvárosok épülettornyai.

Budapesten egyelőre a Vár, a Parlament épülete és a Duna parti látkép az identifikáló városkép-ikon. Felborítják–e ezt a városképi egyensúlyt a gazdasági fejlődés dominálta építési és beruházási trendek? Mit tesz az építész és mit a várospolitika?