Inspiráló alkotóhely – Zsolnay Negyed, PTE Művészeti Kar, Szobrászati Tanszék és JESZ egyetemi színház épülete

A Zsolnay-gyár egykori nyersanyagtároló és kerámiacsiszoló csarnokait a pécsi egyetem szobrászati tanszéke és az egyetemi black-box színház számára alakították át Somogyi Tamás és Tóth Tamás vezető tervezők koncepciója alapján. A kitisztított és újraértelmezett térbeli struktúra megfelelőnek bizonyult a különböző igényű alkotóterek és a „fekete doboz" befogadására, amelyben a tartószerkezet mellett megmaradtak az épület karakteres elemei, többek között az idomüveg-felületek és a csarnokban futó daru is.

A Zsolnay Kulturális Negyed déli - egyetemi - területének központi épületegyüttese meglévő csarnoképületek átalakításával, újraértelmezésével jött létre. A ´60-as és ´70-es években épült két csarnok eredetileg a kerámiagyártást kiszolgáló nyersanyagtároló, kerámiacsiszoló és anyagvizsgálati funkcióval készült. A keleti, korábban épült kétszintes csarnok mély, vasbeton harántfalas anyagtároló „alagútsora", mint adottság alapelemmé vált a tervezés során, meghatározva az átalakítás, a beavatkozás mértékét. A nyugati, egyterű csarnok később épült, tartószerkezetileg az előbbihez szervesen kapcsolódva, arra támaszkodva. Hosszhomlokzatának idomüveg-felületeit és a csarnokban futó darut az új épület szellemiségébe átemelve, fontos karakter-elemként idéztük meg. A tervezett telepítés viszonyaiban a meglévő épületek túlságosan rászorultak volna a Zsolnay Vilmos út menti épületsávra, ezért az első traktust (lifttel, lépcsőházzal, kiszolgáló helyiségekkel) lebontottuk, s az így „kitisztított" térbeli struktúra adta az új épületegyüttes vázát, keretét.

Az épület a déli terület közlekedési metszéspontjában helyezkedik el: a Balokány Liget felől megnyitott gyalogos „főbejárat", a parkolóház felől a fő autós megközelítés és az északi-déli területeket összekötő új híd által kijelölt irányok fókuszálják az épületegyüttes feltárásának helyét; a bejárat a bélletként visszalépő épülettömeg üveg-hasítékán nyílik. A meglévő épületek erőteljes szerkezeti kötöttségei és az új funkciók alapvető igényei között feszülő ellentmondás feloldására a tervezés legfontosabb alapelvének a természetes fény maximális biztosítását határoztuk meg. A két épület határán létrehozott hosszanti közlekedő-előcsarnok választja el az alapvető funkciókat: az észak-nyugati oldalon elhelyezkedő színházat és a szobrászati tanszék helyiségeit. Az előcsarnok üvegezett fedése a két épületrészt vizuálisan is kettéválasztja. Az épület egyetlen funkciója, ami nem igényel természetes megvilágítást: az egyetemi black-box színház, amelynek előadótere teljes variabilitást biztosít a különböző típusú és felfogású előadások megrendezéséhez. A színház az északi és nyugati homlokzatokon megnyitva művészbejáróval és díszletraktárral rendelkezik, galériaszintjén próbatermek, hangstúdió és irodák kaptak helyet.

Az épületegyüttes teljes keleti tömbjében és a déli - ipari vágányok felé tájolt - részében helyeztük el a szobrászati tanszék oktatási helyiségeit. Az alsó szinten, az átalakított vasbeton „alagutas" térsorban 2-2 helyiséget összenyitva alakítottuk ki a tanműhelyeket. Itt a különböző nyersanyagok megmunkálásához és az ehhez szükséges szobrászati technológiához rendeltük hozzá a helyiségek belső kialakítását és a gépek, eszközök elrendezését. A 4+2 műhely (fa-, fém-, bronz-, és kőműhelyek valamint a beton- és egy multifunkcionális műhely) a lehetőségekhez mérten teljes homlokzati felületével megnyitható a szabad térre. Ez a közvetlen kapcsolat az újonnan kialakított külső tároló helyiségek és a főépület között létrejött műhelyudvarral már a tervezés elején alapvető igényként jelent meg. A szobrászat specifikumából adódóan a hallgatói munkák jelentős részét szabadtéren gyakorol(hat)ják.  Az alkotás folyamatához illő védett-rejtett térbeliséget, a publikus terület felé a zaj- és porvédelmet az épülettömegek és a tömör kerítésfal lehatárolása adja. A mély műhelyek belső fekvésű területeinek természetes megvilágítását nagyméretű fényaknák biztosítják. A fényaknák a napfényt a tetőterasz-szinten kiemelt, üvegezett felületeiken keresztül, fényes-fehér belső felületükön tükrözve juttatják le a két szinttel mélyebben lévő műhelyekbe. A nagyméretű szobrok és műalkotások elkészítésére szolgál a teljes belmagasságú multifunkcionális műhely, amelyben az eredeti futómacskás daru segíti az elemek mozgatását. A helyiség teljes déli fala kapuként megnyitható, így a külső és belső tér összekapcsolásával inspiratív munkaterület jön létre.

Az épület emeletén kaptak helyet a műtermek (a tartószerkezetek állapota miatt a kétszintes épület átlagos belmagasságú, bazilikális megvilágítással rendelkező teljes emeletét elbontottuk, s ez szabadabb térbeli kialakítást tett lehetővé). Az egymástól tolófallal elválasztott négy műterem külön-külön belső lépcsővel és galériarésszel rendelkezik, a galériákról pedig elérhető az alkotásra szintén alkalmas tetőterasz. Az összenyitott műteremsor a, nagy üvegfelületeken keresztül több irányból érkező természetes  bevilágításnak és a befüggesztett szerkezetű galériáknak köszönhetően rendkívül izgalmas térélményt nyújt.

Az épület tömege a belső térstruktúrát tükrözi. A téglaburkolatú testbe foglalt vakolt idomok a funkció-egységek sorára rímelnek. Az épület átalakítása során nagy mennyiségű téglát bontottak ki, amelyeket felfűrészelve homlokzatburkolatként hasznosítottak újra - ezzel már a tervezés kezdetén számoltunk. Az eredetileg is téglahomlokzatú - de mára elégtelen hőszigetelési paraméterekkel bíró - épület új termikus bőrét, mint korszerű bevonatot a burkolati héjként felhasznált, bontott építőanyag pigmentálásával értelmeztük át. Ennek eredményeként a Szobrászati Tanszék épülete a Kulturális Negyed műemléki épületeivel és az új, kortárs építészeti szellemiségben fogant épületekkel egyaránt párbeszédbe kerül.

Somogyi Tamás, Tóth Tamás