Műemléket érintő változtatások és szakértők 4+1 országban

Rácz Miklós írásában a hazai műemlékvédelem intézményes hiányosságaira és nehézségeire mutat rá a szlovák, osztrák, holland és német (tartományi) rendszerek összehasonlításával. A régiós és nyugat-európai példákkal ellentétben a hazai rendszer szakértők egy zárt körére hárítja a műemlékekre vonatkozó szakmai döntéshozatalt, ahelyett, hogy intézményes felelősséget vállalna. Ez az "intézmény nélküli" modell gátolja a műemlékekkel kapcsolatos ismeretek felhalmozását, terjesztését, kutathatóvá téletelét, így a társadalmi szemléletformálást is. 

„Építéstörténeti dokumentáció." „Értékleltár." „Műemlékvédelmi szakértő." Aki foglalkozott műemlék felújításával, átalakításával, jó eséllyel beleütközött már a szükséges munkarészek nevébe, amelyek meghatározzák, az értékek megőrzése szempontjából mit „szabad" és mit „nem szabad" tenni az adott műemlékkel.

Áttekintésemben négy országból megkérdezett szakemberek segítségével helyezem nemzetközi kontextusba a 2013 óta létező magyar műemléki (történeti) szakértői rendszert.[1]

Magyarországon az országos műemlékvédelmi-örökségvédelmi intézmény működésének 2012-es megszűnése óta az engedélyezésekhez, bejelentésekhez kapcsolódó építéstörténeti dokumentációkat a hivatalos névjegyzékben szereplő szakértők készíthetik. A terveket és az alátámasztó történeti munkarészeket a helyi kormányhivatali hatósági osztályok bírálják el, amelyeknek nincsen szakmai intézményi háttere. Egyedüli szakértői vélemények dönthetnek akár műemlékek teljes átalakításáról, bontásáról is, a szakértői kör pedig meglehetősen zárt.

Emellett a minisztérium által vezetett szakértői névjegyzékhez köti a legtöbb magyar önkormányzat, így a budapesti kerületek és a főváros is a helyi műemlékekre vonatkozó ún. értékvédelmi munkarészek készítését.

Magam is a névjegyzék tagjaként műemlékek beavatkozásokat megelőző kutatásával, dokumentálásával foglalkozom, így közelről ismerem a hazai helyzetet.

De hogyan veszik figyelembe a műemlék történetét, értékeit az engedélyezéshez kapcsolódóan más országokban, és kik ott a szakértők?

Erre egy körkérdéssel kerestem válaszokat négy országból. A következő kérdéseket tettem fel kifejezetten ezen a területen tevékenykedő szakembereknek:

– Jogosultsághoz, névjegyzékhez van-e kötve a műemlékek építéstörténeti dokumentációjának készítése a hatósági engedélyezéshez kapcsolódóan?

– A kutatások és a változtatási tervek milyen intézményhez jutnak el a változtatási eljárás során, amely(ek) döntést hoz(nak) azokról?

A szerkesztett válaszok közreadása után a főbb tanulságokkal foglalkozom.

Szlovákia

A szlovákiai törvény szerint ötféle műemléki kutatás lehetséges – művészettörténeti, építészettörténeti, urbanisztikai és régészeti – mindegyikhez jogosultság, kell, amit a kulturális minisztériumtól lehet megkapni a Műemlékvédelmi Hivatal erre szakosodott bizottságának jóváhagyása után. Ehhez egyetemi végzettség kell, és kimutatott gyakorlat más kutató mellett, általában öt évig érvényes, öt év után kérvényezni kell a jogosultság meghosszabbítását. A kutatásoknak van előírt metodikája, minden kutatást két opponens opponál, és erre szakosodott szakbizottság hagyja jóvá.  Ezenkívül minden kutatáshoz előzőleg kiadott műemlékvédelmi hivatali határozat kell, amelyben előírják a kutatás(ok) típusát és terjedelmét. A kutatásokat a tulajdonosoknak kell megfizetni, de lehet rá kérni támogatásokat.

Ausztria

A kutatási dokumentációk készítése nincs jogosultsághoz kötve, de be kell mutatni egy referencialistát, és a végzettség igazolását. Ha ezek megfelelők, és az elkészült jelentések követik az építéstörténeti kutatások szabályzatát (Richtlinien für bauhistorische Untersuchungen)[2], akkor alkalmazhatók műemléki projektek munkarészeként.

Ausztriában nincsenek alsóbb szintű műemléki hivatalok, hanem központilag szervezett Szövetségi Műemléki Hivatal (Bundesdenkmalamt). A hivatal az építéstörténeti kutatások kiterjedését és körét minden esetben a tervezőkkel és a tulajdonosokkal közösen előzetesen összeállítja, és ott ellenőrzik a dokumentációkat is a teljesség és a követhetőség (Plausibilität) szempontjából. Ezekhez gyakran járulnak visszajelzések, bejárások és szükséges kiegészítések.

A Szövetségi Műemléki Hivatalnál számos képzett épületkutató dolgozik, akik a jelentéseket szakmailag jól meg tudják ítélni, és így elérhető egy szükséges minőség.

Németország

(Thüringia)

Németországban nincsen hivatalos szaknévsor, a tartományi műemléki hivatalok (felső szintű műemléki hatóságok) azonban az építtetők, valamint az alsó szintű építési hatóságok számára a meglevő referenciák alapján szükség esetén egy megfelelő listát bocsátanak rendelkezésre. Ez a lista azonban jogilag nem kötelező érvényű.

Az építéstörténeti dokumentációkat a megrendelő és mindkét műemléki hatóság megkapja, és legalább az állami (felső szintű) műemléki hatóság véleményezi azokat. Csak az állami műemléki hivatal jóváhagyásának kiadása után fogadható el az engedélyezés mellékleteként a dokumentáció. Így kialakul egy minőségellenőrzés, ami visszahat az informális listára.

A változtatási engedélyezést tekintve az állami (felső) hivatal azonban csak tanácsadó funkcióval bír, az alsó szintű hatóság ad ki jogi erejű határozatot. A két hatóságnak egyességre kell jutni, kétséges esetben azonban az alsó szintű hivatal álláspontja a mérvadó. Ezt néhány éve vezették be, hogy megelőzzék az ellentétekből eredő bírósági ügyeket.

(Baden-Württemberg állam)

Baden-Württemberg államban nincsen formális jogosultság vagy hasonló, ha valaki épületkutatóként kíván tevékenykedni. Az épületkutató nem egy körülhatárolt cím, és jogilag meglehetősen kérdéses lenne az ilyen típusú munkákhoz való hozzáférést korlátozni. Ami mérvadó azonban, az a munka minősége, függetlenül a végzettségtől. Ha egy munka minősége rossz, szakvéleményként való felhasználása megtagadható.

A restaurátoroknál és a régészeknél egyébként szintén nincs a munka jogosultsághoz kötve.

Az építéstörténeti kutatásokat és dokumentációkat az alsó szintű műemléki hatósághoz és a műemléki hivatalhoz is be kell nyújtani. A szabály szerint a formális engedélyt az alsó szintű hatóság adja ki, azonban rendszerint a műemléki hivatal véleménye a mérvadó, ezért igényli mindkét hatóság a dokumentációkat. Az alsó szintű hatóságnál ugyanakkor sokszor csupán hivatalnokok ülnek, akik szakmailag teljességgel a műemléki hivatal állásfoglalására hagyatkoznak. Így előfordul, hogy a szakvéleményt nem olvassák el mindkét helyen.

Hollandia

– Az építéstörténeti kutatás terén a Holland Épületkutatók Szövetsége (Bond Nederlandse Bouwhistorici) egyesületként azért jött létre, hogy körében biztosítsa a minőséget, akkor nyer valaki felvételt, ha alkalmas színvonalú munkát teljesített. A tagság azonban nem kötelező (én magam sem vagyok a tagja). Egy ügyfél kereshet ott kutatót.

Funkcióváltásra, részleges vagy teljes bontásra vonatkozó engedélykérelem esetén a dokumentációkat és terveket az országos Kulturális Örökség Hivatala (Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed) bírálja el. A felújításokhoz kapcsolódóan a műemléki engedélyezés teljes egészében az önkormányzatoknál van. Az önkormányzatok kötelezővé tehetik az építéstörténeti dokumentációk készítését, és ezt nagyon sokszor meg is teszik. Ugyanakkor sajnos sok önkormányzatnál – főként a falvakban - nincs elegendő szaktudás a kutatási dokumentációk véleményezéséhez, így a minőség eléggé változó. Országos szinten vannak azonban olyan ajánlások, amelyek irányadók a kutatásokra nézve, így a kutatók ezekhez igazodhatnak.[3]

A válaszok fő tanulságai a következők:

1. Mind a négy másik országban, amelyekbe betekinthettünk, a műemlékekre vonatkozó döntéseknek kötelező jelleggel részese az egységes szemléletet és tudást biztosító országos intézmény.

2. A döntések minőségét – Szlovákiát részben kivéve – nem a szakértői jogosultság, hanem az intézmény tevékenysége biztosítja. Egyetlen szomszédunk kivételével előírásszerű szakértői névjegyzék nincsen. A kutatók köre teljesen nyitott a minőségi munkát végző hozzáértők számára.

A magyarországi rendszer teljességgel egyedi abban, hogy az intézmény pótlására a külső szakértőket kivételes jogkörökkel ruházták fel. Az erősen zárt kör elvileg garantálná a minőséget, azonban ezzel szemben áll, hogy az érdemi szakmai ellenőrzés hiányzik.

Bár az országok műemlékállományának állapotáról nem rendelkezünk konkrét összehasonlító adatsorokkal, a döntések minőségének mérlege egyértelműen a többi országban látható intézményes rendszer felé billen, a magyarországi „intézmény nélküli modell" felől. Ennek oka pedig főként az, hogy az intézmény – korlátaival együtt is – keretet ad az országosan egységes tudás és szemlélet fenntartásához és érvényesítéséhez, ami ezen a területen a minőséghez elengedhetetlen. Bár egészen biztosan nem mindig működik hibátlanul, de egy intézmény biztosan többet és jobban tud, kevesebbet hibázik, és főként, sokkal több mindenre képes, mint egy-egy személy.

Az egyes országok országos hatáskörrel működő intézményei ugyanis a tudásukkal nem csak a konkrét döntésekben vesznek részt, hanem alapműködésként is gyűjtik, gondozzák és terjesztik azt. Ennek szemléltetésére elég akár a négy ország műemléki intézményének oldalán megtalálható újabb kiadványok közül csak a szakmai útmutatók témáit áttekinteni:

Szlovákia: történeti tetőszerkezetek meghatározása és kutatása (2015), ipari műemlékek, kutatás és újrahasznosítás (2018); vízimalmok kutatása és dokumentálása (2021) új műemlékvédelmi útmutató műemléktulajdonosoknak (2023) történeti anyagokra és szerkezetekre vonatkozó útmutatósorozat (2023) – online is[4]

Ausztria: átfogó, részletes műemlékvédelmi útmutató (Standards der Baudenkmapflege) online (2016); műemlékek energiahatékonysági útmutatója (2021)[5]

Thüringia: műemlékek akadálymentesítése (2012)[6]

Baden-Württemberg: Útmutató-sorozat: üresen álló műemlék épületek hasznosításának lépései (2023); műemlék lakóházak (2023); a dokumentálás vezérfonala (2023) megújuló fűtési energiákról szóló törvény alkalmazása műemlékeken (2022) műemléki támogatási lehetőségek (2020) a faszerkezetek dokumentálása (2020); modern dokumentálási módszerek (2019) adókedvezmények (2018); műemlékpedagógiai kiadványsorozat (2014–2022); kőhomlokzatok – kutatás, értékelés, helyreállítás (2015)[7]

Hollandia: az ausztriaihoz hasonló online adatbázis a történeti anyagok és szerkezetek tudnivalóiról és megőrzésükről; útmutató műemlékek lakóinak (2023); napelemek védett város- és faluképekben (2023); történeti lakóházak utólagos hőszigetelése (2019); történeti épületbelsők – útmutató az értékleltárakhoz (2020)[8]

A tudást gondozó és szemléletet formáló, a döntésekben részt vevő intézmény nem modern „elhajlás", hanem az európai, és így a magyar kulturális hagyományok fontos része.

A cikkhez nyújtott segítségükért köszönettel tartozom a következőknek: Krcho János építész, épületkutató, egyetemi tanár (Kassa); Patrick Schicht régész, épületkutató, a Bundesdenkmalamt alsó-ausztriai részlegének vezetője (Bécs); Klaus-Peter Wittwar építész, épületkutató (Rudolstadt); Stefan Uhl építész, épületkutató (Ulm); Taco Tel építész, épületkutató (Groningen).

Hivatkozások: 

[1] Az Építési és Közlekedési Minisztérium ez év folyamán végzi a szakértőkre vonatkozó szabályozás megújítását.

[2] https://www.bda.gv.at/themen/publikationen/standards-leitfaeden-richtlinien/richtlinien-bauhistorische-untersuchungen.html

[3] https://www.cultureelerfgoed.nl/publicaties/publicaties/2009/01/01/richtlijnen-bouwhistorisch-onderzoek

[4] www.pamiatky.sk

[5] www.bda.gov.at

[6] https://denkmalpflege.thueringen.de/

[7] https://www.denkmalpflege-bw.de/

[8] https://www.cultureelerfgoed.nl/

/ Rácz Miklós /

szerk.: Őze Sándor