A továbbiakban hallgatók = tervezők

Az Építészfórum és a MOME Építészeti Intézetének új közös cikksorozata az Intézet oktatási és kutatási munkáját hivatott bemutatni. Az első részben az idei végzős mesterszakos osztály őszi félévének tervezési feladatát mutatja be a kurzusvezető.

Új, 10 cikkből álló sorozat indul az Építészfórumon, ami a MOME Építészeti Intézetében zajló építészoktatásba nyújt betekintést a szakmabeliek és az érdeklődő közönség számára. A cikksorozat célja úgy bemutatni az Intézetben folyó munkát, hogy olyan aktuális, az építészettel kapcsolatban (is) megfogalmazott kérdéseket jár körül, mint például a lakhatás, a klímaváltozás, vagy éppen a tervezői szerepkör határai. Mindezt hallgatói munkákon, kurzus- és kutatásismertetőkön keresztül bemutatva – főként az oktatók, hallgatók és kutatók saját szavain keresztül. Elsőként Szakál Andrea kurzusvezető beszámolója következik a végzős mesterszakos hallgatók őszi félévéről.

Mi az, hogy építész?

A MOME-n építész tervezőművész-képzés folyik. De mi az építész? Milyen ma egy építész? Mit jelent ez ma? Hogyan lehet egy építész a “boldog város" létrehozásának aktív koordinátora, vezetője? Milyen eszközei vannak? Egyáltalán lesz még építészet a jövőben abban a formában, ahogy most? Hogyan alakul át ez a szerep? Mi az építészet szerepe a globális problémákra adandó válaszok kidolgozásában? Mi az, amit egy építész adni tud a világnak? Milyen az a komplex szemléletmód, aminek birtokában az építész hatni tud környezetére, közösségek életére, a világ alakulására? Építésznek lenni úgy tűnik, társadalmi szerepvállalást is jelent!

Az építész szerepe mindig is, amióta világ a világ, vezetői szerep volt. Akármilyen korról beszélünk, ő biztosította a kapcsolatot a megrendelő, a terv és a megvalósítók, a fizikai építők (kőfaragók, ácsok, stb.) között. Ez a feladatkör az utóbbi időkben visszakerült a rajzasztal, majd a számítógép mögé, de most olyan időket élünk, hogy újra szükség van az építész átfogó, összefogó, téri szituációkat “megtermékenyítő" erejére.

Philipp Oswalt szerint a terek megtervezése társadalmi helyzetek, keretrendszerek megtervezését jelenti, ahol a különböző szereplők egymással kölcsönhatásba lépnek. Az avantgarde klasszikus építészete az ideális élet struktúrájának megteremtését célozta meg, a design esetében azonban a felhasználás játszik központi szerepet a mindennapi gyakorlatok kialakításában.[1] Molnára Farkas azt mondta, hogy “az építész a ´társadalom mérnöke´, aki a különböző specialistákkal együttműködve képes a modern időknek megfelelő épített környezet létrehozására."[2] Jean-Philippe Vassal szerint az építész feladata a társadalomban a  terek létrehozása. Ehhez meg kell értenie az adott helyzetet, a kontextust és bele kell helyeznie magát; figyelni, hallgatni és megérteni kell az adott szituációt. Az építészet a jelen feltárásáról szól, figyelembe véve a kulturális, szociológiai, politikai és művészeti közeget. Ebből az értelmező-figyelő folyamatból fakad az, amit építészetnek nevezünk és ami nem egyenlő a "tiszta lap" hozzáállással. Mindig figyelnünk kell az adott kontextus által kínált lehetőségekre.[3]

Nemcsak az építész(et) fogalma, hanem a tervezési folyamat jellege is változik: ma a tervező egyre inkább intenzív párbeszédet folytat a tervezési folyamatba kerülő többi szereplővel, akár kritikus párbeszéd, akár kooperáció formájában. A tervező és a felhasználó, a termelő és a fogyasztó, az ember és a természet közötti korábbi megosztottság egyre inkább feloldódik. Patrick Bouchain francia építész-díszlettervező az egyik jó példa az ilyen típusú építészre, aki egyszerre fejlesztő, politikai tanácsadó, helyszínfelügyelő és -menedzser, adománygyűjtő és performer. Munkásságának lényege, hogy az építészetet nem épületekben, hanem szituációk megteremtésében képzeli el. Az építész számára olyan ember, aki kapcsolatot létesít a helyi vezetőséggel, vagy adott esetben kormánytagokkal, a helyi lakosokkal, és egy adott helyszínre velük és az alkotó emberekkel közösen dolgoznak ki hasznosítási koncepciót, emellett ott helyben lehetőséget adva arra, előteremti a megvalósuláshoz szükséges forrásokat.[4]

A funkcionalizmus, majd a lecsupaszított, eltorzított házgyárépítészet eredeti célja – egyenlő lakhatási feltételeket biztosítani az állampolgároknak – alapvetően jó cél volt. Ez ma újra cél, de a hozzá vezető útnak különböznie kell a korábbiaktól. Az új út a co-housing, a megosztáson alapuló gazdaság, a közösségi lakhatás és a vegyesfunkciós, a szegényebb rétegek számára elérhető lakóépületek lehetnek. Ezek azok a fogalmak, melyek irányadóak lehetnek az üresen álló épületállomány hasznosításakor is akár. Ez az a gondolat, amiből kiindultunk a 2020-as őszi félév ötödéves építész tervezőinek tervezési feladatának kitalálásánál.

A Hipotézis az volt, hogy a használaton kívül esett ingatlanok megoldást jelenthetnek különböző urbanisztikai és városüzemeltetési problémákra, valamint helyszínei lehetnek a várost és a helyi közösségeket megújító különféle kezdeményezéseknek – jelen értéktelenségükben hatalmas értéket képviselnek.

A féléves feladat célja

Budapest bővelkedik üresen álló épületekben. Az így kihasználatlanul álló ingatlanállomány rengeteg értéket rejt magában, ám ez az érték rejtve marad mindaddig, amíg újszerű, kreatív és innovatív megoldásokat nem találunk a funkcióvesztett épületek újrahasznosítására. Az így újraértelmezett épületek megoldást jelenthetnek különböző urbanisztikai és városüzemeltetési problémákra, valamint helyszínei lehetnek a várost és a helyi közösségeket megújító különféle kezdeményezéseknek. Bennük egy új, közösségen és megosztáson alapuló lakhatási mód valósulhat meg, alternatívát nyújtva ezzel a rendkívül magas áron elérhető albérletekkel és a nem fenntartható városműködéssel szemben. A lakhatási válság az életminőségen és a megélhetés költségein keresztül a gazdasági versenyképességre is hatással van. Az újfajta lakó- és egyben közösségi helyeken ötvöződhet egy co-housing, co-working alapú élőhely és különböző közösségi funkciók. A rendkívüli mértékben növekvő méretű agglomerációval szemben az így kialakuló lakóhelyek nem növelik a városi szövet sűrűségét, hiszen meglévő épületekben jönnek létre.

A mérleg másik serpenyőjében az adottságok szerepelnek: az ingatlanok elhelyezkedése, meglévő épített struktúrájuk és a városi szövetbe való beágyazottságuk sok lehetőséget rejt magában, amelyek felhasználásával újrahasznosításuk révén hozzájárulnak a város ökológiai, üzemeltetési és társadalmi fenntarthatóságához az életminőség jobbításához. Az üresen álló ingatlanok innovatív újraértelmezése hiányból értéket, problémából lehetőséget, veszteségből bevételt teremtő kreatív folyamat.

A 2020-as őszi félév tervezési feladata – a fentiekből kiindulva – egy üresen álló csepeli szakiskola épületegyüttesének újrahasznosítása, újraértelmezése volt. A félév során fontos volt, hogy a tulajdonos (Budapest Főváros) és a kerület (Csepel) igényeit is figyelembe vegyük a tervezési folyamat során. Törekedtünk arra, hogy a félév végére megszülető tervek számukra is izgalmas, újszerű és iránymutató felvetéseket mutassanak be akár a lehetséges fejlesztések, illetve pályázatok elérésére. A félév során folyamatos volt a kommunikáció ezzel kapcsolatban a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ képviselőjével, a csepeli főépítésszel, valamint bevontuk a folyamatba Szegfalvi Zsoltot (Habitat for Humanity) és Soóki-Tóth Gábor Csabát (ingatangazdálkodási és városfejlesztési szakértő, egyetemi tanársegéd) is.

A féléves tervezés folyamán hangsúlyt fektettünk a belsőépítészeti megoldásokig való eljutásra. Fontos volt, hogy a tervezők – ahogy a címben jeleztem, a továbbiakban a hallgatók = tervezők – MOMÉs építészként ne csak épülettömegekben, nagyobb formai kialakításban gondolkozzanak, hanem foglalkozzanak a részletekkel, jussanak el a tervezési folyamat során az egészen apró, bútorszintű problémák megoldásáig.

A feladat egyik célja az volt, hogy a tervezők megértsék egy közösség mindennapjait, életvitelét, a szempontokat, melyek alapján “belaknak", használnak egy teret, egy épületet, emellett ügyeljenek a közösség tagjainak egyéni és közösségszintű igényeire. Szempont volt a közösség befelé és kifelé történő életének építészeti eszközökkel történő megszerkesztése. Kérdés volt, hogy az épületekben élő és dolgozó közösségnek származzon-e a megélhetéshez szükséges bevétele valamelyik épületrész hasznosításával. Ha igen, milyen célú hasznosítás képzelhető el? A közösség minden tagja a helyszínen dolgozik? Ha igen, milyen típusú work-live unit lehet a legjobb megoldás? Ha nem, milyen funkciópaletta az, amely a legjobb működést és a legideálisabb életfromát tudja biztosítani az épületegyüttesben? A különböző funkcióknak milyen elosztását lehet kialakítani az épületekben?

“A megüresedett ingatlanok újraértelmezésének első lépése a lokálisan, illetve a lehatárolható vonzáskörzetben azonosítható igények, valamint az ingatlan egyedi adottságainak megismerése. A lehetséges funkciók közül az adott helyszínre leginkább alkalmas (akár több funkció) kiválasztásával izgalmas szolgáltatáskombinációk hozhatók létre, melyek egyszerre teszik vonzó befektetési lehetősséggé, megfizethető, korszerű lakóhellyé, szolgáltatóközponttá vagy közösségi térré az ingatlant.

Hosszú távon a kihasználatlan épületek hasznosítása, a lakófunkció mellett közösségi, szociális és bevételt generáló funkciókkal való megtöltése a cél, vizsgálva a városi élethez igazodó hibrid konstrukciókat, mint a munka és lakóhely integrációja vagy a megosztáson alapuló gazdasági modellek, a szolgáltatási platformok és ezek iterációi (work-live unit, co-housing, coworking, eseménytér, szálláshely, vendéglátóhely, glamping stb.)" (Soóki-Tóth Gábor Csaba).

A féléves folyamat leírása

A félévet a közösségi lakhatás fogalmával való ismerkedéssel kezdtük meghívott vendégeink élményei, tapasztalatai alapján. Először a Co-Housing Budapest vezetői, Horogh Petra és Babos Annamari meséltek saját tapasztalataikról, élményeikről, bemutattak jól működő példákat a témánkban és fontos szempontokat adtak meg a tervezéshez. A következő előadók a Habitat for Humanity vezetői, Szegfalvi Zsolt és Farkas Zoltán voltak, szintén rengeteg tapasztalattal, példával és szemponttal  szolgáltak.

A legérdekesebb a félév során az volt, hogy nem néhány, előre sejthető tematika köré csoportosultak a tervezők gondolatai, hanem egészen új, teljesen egyedi, egymástól teljesen különböző utakon indultak el a feladat kibontásában. Egészen friss és újszerű megoldásokat találtak ki az elhagyatottan álló épületcsoport hasznosítására. Mivel nem határoztunk meg konkrét célcsoportot, mindenki beillesztette a saját érdeklődési körének legmegfelelőbb “megrendelői" csoportot, megtartva a feladatkiírásban szereplő szempontokat. Fel lehetett azonban fedezni néhány főbb hozzáállásbeli irányt. Voltak, akik

– alig nyúltak az épületekhez

– alig hagytak belőlük valamit

– a lakófunkciót egy új épületbe, egy toronyba helyezték át.

Ezen belül azonban nagyon diverz, nagyon különböző jellegű megoldások születtek.

Jellemző volt a nagyfokú érintettség, egyes tervek valóban úgy alakultak, mintha a Tervező sajátmagának, vagy a saját baráti körének tervezné meg az új lakó és közösségi helyét.

Érdekes volt a tervek grafikai megfogalmazása is. Ha már a MOMÉn vagyunk, számíthattunk rá, hogy a tervezők nem elégszenek meg egyszerű, a szerkezeti megoldásokra és tömegformálásra szorítkozó tervrajzokkal. A tervlapoknak gyakran nagyon különleges atmoszférája volt, ami nagyban megkönnyítette, hogy elképzeljük, sőt átérezzük az ottani létet.

A tervek sok olyan szempontot, ötletet, felvetést hordoznak, amit mindenképpen érdemes továbbvinni. Megfontolásra érdemes több elképzelés is, ezért ezeket a tulajdonos Főváros és az illetékes csepeli Önkormányzat képviselői elé tártuk. Azon vagyunk, hogy a történet ne érjen véget a rajzokkal, hanem cél, hogy az elképzelések a valóságban öltsenek formát.

Szakál Andrea

Irodalomjegyzék

[1] Archplus 222, Philipp Oswalt: Synopse: Lebensreform, 2016. 03. 30., 10. oldal

[2] Ferkai András DSc: Molnár Farkas, Kiadó: Terc keresekedelmi és sz. Kft., 2011, 190-199., 274-283., 308-313. oldal

[3] Archplus 222, , Philipp Oswalt interjúja Jean-Philippe Vassal-lal, Die Aufgabenstellung gestalten, 2016. 03. 30., 140. Oldal

[4] MONU / Client-shaped urbanism, spring 2018 / Ruth Jones és Jennifer Davis: Client-users and public architecture: A look at the approaches of french architect Patric Bouchain and the french architectural collective Exyzt, 102-108. Oldal

A cikk az NKA Építőművészet Kollégiumának támogatásával jött létre.

Szerk.: Hulesch Máté