Áll a víz

Városházi beszélgetés Budapest kulturális főváros pályázatának építészeti programjáról - beszámoló.

A nyári szünet beköszönte előtti utolsó Városházi beszélgetés témája a budapesti pályázat építészeti és urbanisztikai programja volt. A pályázat prezentációját immár hagyományos módon a témához kapcsolódó rövid bemutató előzte meg; ezúttal Pyka Zsolt, a Városi Tájkép Csoport tagja mutatta be az idei március 15-e alkalmából megvalósult projektjüket (485689 - A Szabadság útja) és a Kossuth tér köztéri bútorainak tervezésére benyújtott pályázatukat.

Budapest kulturális főváros pályázati koncepcióját múlt héten a Podmaniczky Programmal (PP) együtt elfogadta a Fővárosi Közgyűlés, így minden út szabad a pályázat részletes kidolgozása előtt, az augusztus 17-i beadási határidőig. Aztán október 23-án kiderül, a hét induló közül melyik magyar város valósíthatja meg a programját 2010-ben.

"A városvezetés meggyőződése szerint Budapest nyertes lesz a kulturális főváros pályázaton" - derült ki Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes felvezetőjéből.

Prezentáció
A koncepció kifejtése Bojár Iván Andrásra hárult, akit az áprilisi első és egyben utolsó nyilvános ötletelésen moderátori szerepben ismerhetett meg a válogatott közönség. Az Octogon főszerkesztője ezúttal projektiroda-igazgatói pozícióból ismertette - mint elárulta, kissé izgatottan - a pályázat lényegét és az építészeti elképzelést, előrebocsátva, hogy a szöveg még messze nem végleges.

A pályázati anyag három fejezetben tárgyalja a budapesti programot:

1. Élhető város: Hogyan válhat Budapest Barcelonához vagy Prágához hasonló egyéni, markáns, "szexi" színfolttá Európa térképén - mind az ott lakók és a turisták számára?
2. Budapest és a régió: a pályázat a Közép-magyarországi régió léptékében, azaz kb. 4.5 millió emberben gondolkodik, városok közötti együttműködésben és a többi pályázó város (Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs, Sopron) bevonásában a programsorozatba.
3. Budapest és Európa: a kulturális főváros, szerepének megfelelően, lehetőséget kap arra, hogy saját tevékenységével fémjelezze és alakítsa Európa kulturális összképét és gondolkodását.

Bojár szerint a pályázat elsősorban is lehetőség arra, hogy kulturális szemléletváltás következzen be: a szokványosan múltbaforduló, elzárkózó szerep helyett új távlatok nyíljanak meg az emberek előtt. A PP-ből is ismerős "élhető város" lózung az előadó értelmezésében Budapest megújulását tűzi ki maga elé, ami "nem történhet meg másként, mint lakóinak átformálásával". A program egyfajta "kreatív városfejlesztési" stratégiához ("spirituális, asszociatív módszerekhez") fordul, hogy a város átformálása ne a rombolással, újabb társadalmi, és a városi szövetben (mint a Tabán és Újlak esetében) tetten érhető szakadásokkal legyen egyenértékű.

A prezentációból ezen a ponton az is kiderült, hogy az anyag középpontjában továbbra is a víz áll (az előminősítő pályázatban "Víz és metropolisz", most "Víz - város - kultúra" a cím). Építészeti szempontból így elsősorban a vízhez, azaz a Dunához kapcsolódó projektekre gondoltak, melyek Bojár kifejezésével élve összefüggő "élménysort" alkotnak az óbudai gázgyártól a Csepel-szigetig. A tervek közül ismert a gázgyár "kreatív fejlesztési központtá" alakítása és a Közraktárak vidékének egyfajta magyar Soho-kénti hasznosítása.

Utána következett az újdonságok sora:

• a Duna mint Fényfolyó ötlete, azaz a Duna megvilágítása
• egy üvegbuborék elhelyezése a Margit-híd alatt, amely információs központ vagy kávéház lehet
• mesterséges szigetek kialakítása a Dunán ("vízbetett cilinderek")
• egy gyalogoshíd
• új fürdő építése a Citadella átalakításával, ami ráerősít a fürdőváros-gondolatra.

A konkrét építészeti projektekről részletesebb információ, illusztráció, látványterv, makett (stb.) hiányában a továbbiakban nem esett több szó.

Opponenciák
Szemerey Samu (epiteszforum.hu) hozzászólását Pierre Bourdieu francia szociológus "kulturális tőke" fogalmának felidézésével kezdte, aki elsősorban az oktatás, a környezet és a nevelés függvényében értelmezte az egyén/csoport boldogulási lehetőségeit. A városra lefordítva a kérdést: mennyire képes a város kihasználni ezt a tőkét - mennyire felel meg ennek az elvárásnak a budapesti pályázat? A kérdés azért is aktuális - emelte ki az opponens -, mert a kulturális főváros koncepciójának átalakítására a napokban született közös nyilatkozat (Budapesti Nyilatkozat), ami az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt helyez a városfejlesztésre. A rendelkezésre álló kulturális javak mellett alapvető fontosságúvá válik benne a képesség, amivel a pályázó a saját problémáit megfogalmazni, nyilvánossá tenni és kezelni képes.

Szemerey Samu szerint a budapesti pályázat legnagyobb tévedése az, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a meglévő kultúra sikerorientált reprezentációjára, s ennek fesztiválos változatát tálalja - míg a sokat hivatkozott szemléletváltozáshoz mindenekelőtt a kultúra megteremtését kellene hangsúlyozni. Nehéz úgy hatékony programsorozatot létrehozni - folytatta -, ha a (kelet-európai) nagyvárosok fragmentálódása és közösségeiknek elszigetelődése figyelmen kívül marad. A projektgyűjtemény helyett tehát olyan organikus koncepció lenne kívánatos, amely ezt a problémát láttatja, s nem elfedi azt egy "szimbolikus parádéval".

A program számos egyéb szempont felett elsiklik, amely nélkül nehéz kirángatni a várost a tehetetlenségi állapotból. Nem egy kulturális kezdeményezés, melyekre a pályázat pozitív példaként hivatkozik - MEO, Trafó, Fesztiválzenekar - vagy megszűnt vagy súlyos anyagi problémákkal küzd. A zsidónegyedben rehabilitáció címén jelenleg a városrész darabokra szaggatása történik - számos más probléma esetében sem lehet radikális változtatások nélkül (ld. önkormányzati törvény módosítása) megoldást találni.

A participációs stratégia az ipari területek rehabilitációja esetében is csupán "placebóként jelenik meg", ténylegesen átgondolt közösségi program nélkül. Lehet, hogy végsősoron a szimbólumteremtő gesztusok, átgondolatlan építkezések helyett a meglévővel kellene foglalkozni - összegezte az opponens.

A másik felkért opponens, Alföldi György (Rév8 Rt.) szerint a kulturális főváros-pályázatnak nem a megváltást kellene meghoznia - ő megelégedne azzal, ha a pályázat fel tudna mutatni egyetlen határozott üzenetet. Ha például eldöntené, hogy melyek a fontos dunamenti kapcsolatok, amiknek révén tényleg megvalósul a város és a víz kapcsolata.

Alföldi a továbbiakban rövid szövegelemzési előadás keretében szedte széjjel a pályázati anyagot, mindenekelőtt rámutatva, hogy a szöveg "hivatkozós" stílusban íródott, és nincs valódi tartalma. A szöveg olyan, mint egy "faragatlan kőhalom" - minden megvan benne, de impresszionisztikus és strukturálatlan. Nemcsak a prioritásokat nem jelöli ki, de cselekvési tervvel sem szolgál, és nem derül ki belőle, hogyan zajlik majd a sokat ismételgetett "emberek bevonása" a programba - hiszen végülis a mindennapi együttműködés része a kultúrának.

"Mozsárágyút hallottunk, most kell a lézerfegyver" - hangzott a konklúzió. "Mintha egy nagy fehér papírra felírtuk volna, hogy mi nyerünk, de a hogyan nélkül - ennél kicsit több muníció kell".

Bojár Iván András válaszai nagy körutazásokat tettek a felvetett problémák körül, melyek világossá tették, hogy a koncepciónak még az alapvetései sincsenek tisztázva (általában a víz vagy konkrétan a Duna felé billenjen a koncepció?). De kiderült, vannak még ötletek a tarsolyban: a finn fényfesztivál mintájára vízfesztivál rendezése; Budapest mint a Global Water Forum helyszíne stb. Ha sikeres projektek helyett problémát kell felvetni, hát a víz ma az - mondta a projektgazda.

Alföldi felvetéseire reagálva Bojár elmondta, hogy a koncepció hangsúlyain még dolgoznak. A program csak koncepciót fogalmaz meg, amelynek "társadalmiasítása" (az emberek kreativitásának kamatoztatása) és "feltöltése" konkrét programokkal a felkészülés éveiben történik majd meg.

Hozzászólások
A közönséget nem rázta meg különösebben a víz világméretű problémája, és a koncepció sem kápráztatta el őket kellőképpen ahhoz, hogy - ki-ki szája íze szerint - ne a legégetőbb városfejlesztési problémákról beszéljen.

A hozzászólók egy része a víziók helyett a város meglévő adottságaira, tárgyi és szellemi örökségére hivatkozott, melyeket a kulturális főváros pályázat kapcsán ki lehetne használni, illetve amelyek nélkül a pályázatba belefogni sem lenne érdemes. Bugár Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója a múzeumi raktárakban elfekvő és az eldugott, a házak belsejébe zárt értékekre hivatkozott, melyeket - különös tekintettel a nagy építészeti korszakra, a historizmusra - ideje lenne elővenni és megújítani.

"Hiába aggatjuk rá a legszebb ruhákat, ha bűzlik a lehelete" - összegezte Meggyesi Tamás a pályázatról alkotott véleményét. Amíg az égető problémákat nem rendezte el a város (ld. honvéd főparancsnokság a Várban, Clark Ádám téri foghíj, Ybl bazár), addig cicomázással nem ér el a város semmit. Az urbanista professzorhoz csatlakozva többen kifogásolták, hogy a program látszatmegoldásokkal él, hiszen úgy javasol látványos akciósorozatot, hogy nem teremti meg annak az alapjait. Molnár László (FŐMTERV) szerint előbb a várost kellene események helyszínévé tenni, Ferencváros főépítésze pedig azt kifogásolta, hogy a programban keveredik a városfejlesztés és az akciósorozat; szerinte inkább választani kellene a kettő közül.

Számos hozzászóló a város infrastrukturális felkészületlenségét és az építészet és közlekedés közötti aránytalan viszonyt illette kritikával. Simár Erzsébet (BKV Rt.) szerint egy élhető városnak a városban élőket és a városba látogatókat is segítenie kell, de Budapesten építészet és közlekedés között nem mindig megfelelő az összhang. A kulturális értékek felmutatását - példa a Múzeumok Éjszakája - nem ad hoc módon, hanem rendszeresen meg kellene adni. Orosz Csaba (BME Út- és Vasútépítési Tanszék) szerint a kulturális főváros cím jó alkalom arra, hogy a várost még otthonosabbá tegyük. Ahhoz, hogy a közösségi közlekedés magasabb színvonalon működjön, kísérletezni kellene, például egy autómentes nap kipróbálásával - ezúttal kivételesen hétköznap.

Édes Anna tájépítész hallgató számon kérte a programon, hogy ismét csak tereket jelöl ki az alkotásra, ahelyett, hogy teret engedne az alkotásnak. Ikvai-Szabó Imre szerint a közgyűlés közhatalmi funkcióinál fogva lehetőséget ad annak, aki meg akarja mérettetni magát, hiszen nem az irányítás, hanem csak a menedzselés a feladata. Szemerey Samu szerint a "kötelező kreativitás" nem segít, mert felülről nem teremthető meg a köztér kultúrája, de lehetőséget adhat rá a program, ami viszont komoly átgondoltságot igényel.

A Budapest kulturális főváros pályázatától egyre távolodó újabb és újabb ötletek felvetésén kívül sokan, sokféleképpen a nyilvánosság bevonásának, a városlakókkal való kommunikáció elmaradására hívták fel a figyelmet. Bojár Iván András ismét hangsúlyozta, hogy amennyiben a program megvalósul, a 2006-10 közötti években a civil szervezetek, lokálpatrióták bevonása következik. Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana Kht. részéről hozzátette, hogy a társadalmi támogatottság feltételét a projektek megvalósításához a szondázás is biztosítja.

Befejezésül a jelenlévők ez alkalommal is megtekinthették a budapesti kulturális főváros-reklámfilmet, amely - nem lehet elégszer elmondani - Irimiás Balázs és Gulyás Tibor 2003-as Rotterdami Építészeti Biennálé fődíjat nyert filmjének sajátos szempontok szerint átalakított, újrakevert és kibővített verziója. Természetesen(?) az eredeti alkotókra való bármilyen utalás nélkül.

A következő városházi beszélgetés ősszel lesz, témája a lakásépítés.

sn.

 

 

Fotó: epiteszforum.hu