Építésügyi miniszterek a szocializmus idején 2. A moszkovita szakember – Szíjártó Lajos a minisztérium élén

Keller Márkus, a szocializmus építésügyi minisztereit bemutató cikksorozatának második részében az 1951 és 1956 között tevékenykedő Szíjártó Lajosról olvashatunk. Bár Szíjártó – elődjével ellentétben – szakmai ismeretekkel is rendelkezett, nehezen tudott megfelelni a korszak változó kihívásainak és elvárásainak. 

Sándor László bukása után, a munkáscsaládba született Szíjártó Lajosra hárult az a feladat, hogy pályára állítsa az építésügyi minisztériumot. Nehezen vitatható, hogy Szíjártó jóval nagyobb tekintéllyel és befolyással rendelkezett, mint elődje. Mozgalmi múltja (a KMP 1918-as alapítói között tartották számon, tagja volt 1918-ban a Budapesti Munkás- és Katonatanácsnak, 1919-ben a Vörös Hadsereg katonájaként Losonc városparancsnoka volt) és szakmai felkészültsége (okleveles építészmérnök) egyaránt ezt erősítette. Ráadásul mivel a Tanácsköztársaság bukása után hadifogolycserével került a Szovjetunióba 1922-ben, és ott építészeti tanulmányai után a villamossági minisztérium építési igazgatóságát vezette, a moszkoviták befolyásos csoportjához tartozott.[1]

A külföldi tapasztalatai, mozgalmi múltja mellett az itthoni, 1945 utáni tevékenysége is az építésügyi minisztérium vezetésére készítette fel. Először a Gyárépítési Ipari Központ vezérigazgatója volt, majd egyik szervezője az Építésügyi Minisztériumnak, ahol osztályfőnökként, csoportfőnökként, majd államtitkárként segítette a miniszter munkáját, sőt 1951 januárjától az építésügyi miniszter első helyettese lett.[2] A kinevezési javaslathoz csatolt jellemzésben ezt írják:

A Szíjártó iránti kiemelt bizalmat és a beágyazottságát nemcsak az jelzi, hogy már 1951-ben Kossuth-díjat kap „magyar építőipar szocialista nagyiparrá szervezésében és idényjellegének megszüntetésében elért eredményeiért", hanem az is, hogy 1953-mas kormányátalakítás során is megőrzi pozícióját.[4] Helyzete azonban a látszat ellenére nem teljesen stabil. Az építésügyi minisztérium 1954-es teljesítménye körüli vitát figyelve úgy tűnik, hogy 1955-re már elfogytak a politikai barátai. Mi történt ezekben az években?

Az 1953-ban megalakult, Nagy Imre által vezetett kormány lényegbe vágóan változtatta meg az addigi hivatalos gazdaságpolitikai célokat. A nehézipar és a hadiipari beruházásokkal szemben a lakosság életszínvonalának emelése és a mezőgazdaság támogatása került a középpontban. Ez fordulat alapvetően alakította át az állami építőipar és az azt irányító Építésügyi Minisztérium feladatait is. A gyárak, kohók és ipari létesítmények helyett lakásokat kellett építeni. Ez nemcsak azért jelentett gondot, mert megkezdett beruházásokat kellett félbeszakítani, hanem azért is, mert az addig területileg fókuszált néhány nagy építési projekt helyett, sok helyszínen kellett kisebb volumenű beruházásokat véghez vinni. Ez a korábbitól eltérő szervezeti struktúrát, működési módot és technológiát is igényelt. További gondot jelentett, hogy a minisztériumnak kellett gondoskodnia az 1954-ben beindított magánlakásépítési akciók által támasztott építőanyag igények kielégítéséről. A gyorsan nagy népszerűségnek örvendő magánlakásépítést segítő állami kölcsönök a növekvő építőanyagigény mellett egy, az állami építéseket is érintő következménnyel jártak: a szakemberhiánnyal.  A növekvő lakossági igény és a kisipart sújtó korlátozások csökkenése oda vezetett, hogy az építőipari szakmunkások zömét adó kőművesek vissza- vagy elmentek kisiparosnak. A munkaerőhiányt tetézte, hogy a Nagy Imre kormány lazításainak köszönhetően újra vonzó vált a mezőgazdaság, így a segédmunkások közül is sokan ott hagyták az építőipart. Ez konkrétan az jelentette, hogy az Építésügyi Minisztérium „szerveit" 1953 júniusától kb. 60 ezer fő, az építkezéseken dolgozók 40%-a hagyta el.[5] Ezeket a problémagócokat maga a miniszter vázolta fel 1954-ben, és ugyan elismerte, hogy a minisztérium is nehézkesen reagált a reformokra, mégis eléggé egyértelmű, hogy a külső körülmények áldozatának érezte magát és az 1953 júniusi irányváltás radikalitását és gyorsaságát nem üdvözli. Elsősorban azért nem üdvözli, mert olyan feladat elé állítja a szocialista építőipart (gyorsan kellene, sok lakást építeni olcsón, miközben éppen megemelték az építőmunkások juttatásainak összegét) melyet nem fog tudni megoldani.[6]

Ezek után nem meglepő, hogy amikor 1955 novemberében újra az országgyűlés előtt kell beszámolnia Szíjártónak arról, hogy nem sikerült elérni a kitűzött célokat, az 1953. évi júniusi határozatokról és azok megvalósításáról (alkalmazkodva a Nagy Imrét elítélő hivatalos irányvonalhoz) már így vélekedik: "Pártunk júniusi határozatának a gyakorlatban való eltorzítása, helyes politikájának jobboldali elferdítése átmenetileg megakasztotta az ország iparosítását, valamint a mezőgazdaság szocialista átszervezését, s ezzel jelentékeny károkat okozott népgazdaságunknak."[7]

Hiába állt ki azonban Szíjártó az új irányvonal mellett, Rákosi az országgyűlés nyilvánossága előtt szégyenítette meg egy bekiabálásával:

Nem ez volt azonban az első a Szíjártót ért támadások közül. 1955 májusában a Minisztertanács számára a minisztérium 1954. évi tevékenységéről készített jelentését (mely hasonlóan az országgyűlési beszámolókhoz a külső okokat tette felelőssé az építésügyi minisztérium hatalmas veszteségéért), az Országos Tervhivatal, a Központi Statisztikai Hivatal,  a Pénzügyminisztérium és az Állami Ellenőrzési Központ vezetői darabokra szedték és kifejezetten Szíjártó személyes felelősségét hangsúlyozták a minisztérium kudarcában.[9]

Ezekkel azonban nem ért véget az építésügyi miniszter vesszőfutása. Az 1956 tavaszának egyre szabadabb sajtója mind gyakrabban kérdőjelezte meg azt, hogy a minisztérium és vezetője eleget tesz-e a lakáshelyzet megoldása érdekében. A DISZ budapesti bizottsága egyenesen egy lakásügyi kormánybiztos kinevezését követelte, mert csak így látta biztosítottnak „e téren a javulást".[10]

Ebben az ingatag helyzetben élte át és túl az 1956-os forradalmat Szíjártó Lajos és ugyan jó érzékkel már decemberben belépett a MÉMOSZ keretében szerveződő munkásőrségbe, a miniszteri pozícióját nem kapta vissza.[11] Úgy tűnik, hogy a Kádár-kormány az általa tervezett nagy lakásépítési program megszervezésére és működtetésére már nem találta alkalmasnak Szíjártót. A párt azonban nem hagyta cserben, 1957 és 1963 között Szíjártó Lajos kairói nagykövetként szolgálhatta a Magyar Népköztársaságot.[12] 1963-as nyugdíjazása után, 1966-os haláláig hivatalos tisztséget már nem vállalt.

Keller Márkus

[1] F.S.: A KMP egyik alapítója volt. Népszava, 1986. január 11., 7; Vígh Károly: Dr. Herz Sándor születésének centenáriuma, Irodalmi Szemle, 1975/10. 918.
[2] Kékesdi Gyula: Emlékezés Szíjártó Lajosra, Népszabadság, 1986 január 11.; Magyar Életrajzi Lexikon, Szíjártó Lajos
[3] MNL OL M-KS-276-54-125 Javaslat a titkársághoz. (1950. december 27.)
[4] Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól (1953. június 13– 16.) MNL OL 276 f. 102/65. ő. e, Közli: T. Varga György
[5] Szíjártó Lajos beszéde. Az országgyűlés 8. ülése 1954. június 17. 320.
[6] Szíjártó Lajos beszéde. Az országgyűlés 8. ülése 1954. június 17., 316-324.
[7] Szíjártó Lajos beszéde. Az országgyűlés 23. ülése 1955. november 17. 1086
[8] Szíjártó Lajos beszéde. Az országgyűlés 23. ülése 1955. november 17. 1089-1090.
[9] MNL OL XIX-A-83-b 131. Szíjártó Lajos: Előterjesztés a Miniszertanácshoz az Építésügyi Minisztérium alá tartozó szervezetek önköltségének 1954, évi alakulásáról. (1955. május 9.); Jelentés a Minisztertanácshoz az Építésügyi Minisztérium 1954« évi gazdálkodásáról szóló előterjesztéssel kapcsolatban. (1955. május 23.) és A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 4268/VII. 6./1955 sz. határozata az Építésügyiminisztérium 1954. évi gazdálkodásáról.
[10] Sólyom József: A lakáskérdésről tárgyalt nyilvános ülésen a DISZ budapesti bizottsága. Szabad Ifjúság, 1956. október 20. 1-2.
[11] Vadász Ferenc: Beszélgetések a Munkásőrségről. Brutyó Jánosnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság elnökének emlékeiből, Munkásőr, 1981/7, 3.
[12] MNL OL XIX-A-83-b-212 Szíjártó Lajosnak rk. és megh. nagykövetté történő kinevezéséről és a Magyar Népköztársasag kairói nagykövetségének vezetésével való megbízásáról

A kutatást és a tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K-135399. azonosítószámú támogatása tette lehetővé.

Szerk.: Winkler Márk