Integrál-e a budapesti IVS?

Távolról szemlélve a dolgot, Budapestnek megint nem született „integrált" városfejlesztési koncepciója, pusztán annyi történt, hogy a kerületek stratégiái mellé felsorakozott egy huszonnegyedik IVS, ami azonban a kerületi projekteket nem kísérli meg összehangolni, azaz a darázsfészket elegánsan elkerüli.

Amikor az ember azt hallja: IVS, első körben valami ritka vírusra gondol. Ám a mozaikszó mást takar: Integrált Városfejlesztési Stratégia. Régóta sürgetett, ám kissé kapkodósan bevezetett fejlesztési dokumentum ez, aminek 2007 novemberében közzétett tematikája rákényszeríti az eddig izoláltan tevékenykedő szakmákat (mérnököket, közgazdászokat, szociológusokat, jogászokat, hivatalnokokat, politikusokat, fejlesztőket, civil aktivistákat), hogy közös dokumentummá gyúrják össze mindazt, amit a városukról középtávon gondolnak. A cél tehát a jövőkeresés egy kikényszerített párbeszéden keresztül.

Ahhoz képest azonban, hogy milyen súlya lehet egy ilyen dokumentumnak, meglehetősen rejtjelezve, egy uniós pénzekből táplálkozó pályázati kiírás (városközpontok szociális és funkcióbővítő rehabilitációja) oldalvizén evickélt be a műfaj az önkormányzati köztudatba, úgy, mint kötelezően kipipálandó dokumentum egy-egy sikeres pályázat benyújtásához. Ehhez mérten boldog-boldogtalan rohamtempóban IVS gyártásba fogott, hogy a 2008 májusi pályázatbenyújtási hajrára abszolválja a saját IVS-ét. A megadott tartalmi követelmények a szakmai maximumot sajtolták ki a településekből: februárra már szépen be is dugult a Központi Statisztikai Hivatal adatszolgáltatási részlege a szemfüles önkormányzatok kéréseitől annak rendje és módja szerint.

1/2
Óbudai gázgyár, 2005. Bozóki András a közeljövő meghatározó kulturális és informatikai projektjének nevezte

A megyei jogú városok mellett a kerületek is gőzerővel meneteltek a saját IVS-ük elkészítése érdekében a szebb jövő felé. Eközben a főváros nagyon sokáig meg volt győződve arról, hogy lépéselőnyben van: 2003-as városfejlesztési koncepciójára alapuló Podmaniczky Programjáról szentül hitte, hogy az igazából az ős-IVS, amivel ő megoldottnak tekintheti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázata diktálta feladatot. Az NFÜ és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azonban mindezt máshogy gondolta. A főváros ebben a vitában azzal érvelt, hogy a kiadott kézikönyv a budapesti speciális helyzettel (két szintű önkormányzat) nem foglalkozik, éppen ezért szükséges Budapest számára egy speciális tematika kidolgozása. Így született meg a „Keret-IVS" fogalma, ami a rendezési dokumentumok keretszabályozás jellegét próbálja átültetni a fejlesztési dokumentumokba. Meg is született a Budapest Főváros Integrált Városfejlesztési Stratégiája, amelyet a Fővárosi Közgyűlés egy hónappal ezelőtt elfogadott.

2009. január 20-án a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) ülésén erről a folyamatról és az eredményekről hallhatott az a kis számú hallgatóság, akit mindez részleteiben is érdekelt. Ongjerth Richárd, a vitafórum főszervezője ugyanis ennek a most elfogadott IVS-nek szentelte a MUT Műhely első meghirdetett klubdélutánját, ami tervei szerint egy informális fóruma lehet a későbbiekben a városfejlesztés-politika iránt érdeklődő közönségnek. A Budapesti IVS-ről elsőként Beleznay Éva mb. főépítész tartott rövid, húsz perces prezentációt, amelyen jelen volt a készítést koordináló Maczák Johanna (a Főépítész Iroda részéről) és Kovács Bence (a projekt szakmai menedzsere) is.

A főépítész fő vonalaiban vázolta az NFGM és főváros közötti polémiát, illetve a Keret-IVS fogalmát, amelynek tematikája végül is a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságával közösen megállapításra került. (Ennek egyik nyeresége a főváros számára az volt, hogy felmentést kapott a fejlesztési területek statisztikai adatokkal való tömbhatáros igazolásának nem kis munkája alól). A fővárosi IVS pedig úgy állt össze, hogy érintetlenül hagyva a kerületek által külön-külön kidolgozott (a szomszédos kerületek esetében néhol egymással köszönő viszonyban sem lévő fejlesztési elképzelések szövevényes) rendszerét, főként a kerületeken átívelő, fővárosi középtávú projektekre fókuszált. Jövőképként olyan hangzatos frázisok kerültek megfogalmazásra, miszerint „Budapest a Duna fővárosa", „Budapest Közép-Európa vezető politikai, innovációs, kulturális és turisztikai központja", „Budapest a legdinamikusabban fejlődő régió", ami persze kicsit a torzult ptolemaioszi geocentrikus világképet idézi vissza, ahol a „kishitű" Kopernikuszoknak és Galileiknek nem terem babér. Mégis, az ismert IVS-ek tükrében elmondható, hogy egy meglehetősen korrekten kidolgozott anyag került az asztalra, amely csomó fontos kérdést (a kormányzás, mint városvezetési elem; 3,5 milliós nagyvárosi térség, azaz az agglomeráció; a fővárosi szintű szociális gondoskodás törvényi módosításának igénye) kezelni igyekszik. A kidolgozó csapat azt a megközelítést alkalmazta, hogy a keret jellegből adódóan a főváros elsősorban a nemzetközi versenyképesség és a hatékonyság kérdéseire fókuszál, amit hatékonyabb térszerkezettel és helyi központok fejlesztésével kíván realizálni, míg a kerületekre hagyja az élhetőségi kérdések kezelését.

A budapesti IVS hat projekt-térséget foglal magába, amelyekben 6 kulcsprojektet+1 fizikailag nem lehatárolhatót nevesít. A hatból öt gyakorlatilag a Duna vonalát fedi le, mint fő fejlesztési tengelyt, a hatodik Feriheggyel, mint Budapest légi kapujával foglalkozik, a hetedik pedig a metró végpontot, az Etele teret helyezi fókuszba.

Ezek tehát azok a térségek, amelyekkel a főváros középtávon intenzíven akar foglalkozni. Anélkül, hogy részletesen kiveséznénk a kulcsprojekteket, már előre látszik: nem lesz könnyű dolga. Alföldi György opponenciájában meg is fogalmazta, hogy a jelenlegi intézményi keretek között a fővárosnak elsősorban koordinációs-menedzseri (karmesteri) szerepre kellene törekednie. Alföldi hiányolja többek között a tervezett fejlesztések költségvetési hatásának elemzését és a költség-hatékonyság elemzéseket. Azaz nem derül ki az anyagból, hogy a fejlesztési források felhasználása mennyiben befolyásolja majd a fővárosi bevételeket közép-, ill. hosszútávon. Véleménye szerint a budapesti olimpia nem lehet cél, csak eszköz, és ebben az értelemben a 2020-as dátumot elhamarkodottnak véli (2050-et tartja reálisabbnak). Az IVS mint műfaj tekintetében pedig annak mielőbbi törvényi szabályozását sürgeti, jónak tartaná, ha az bekerülne a területfejlesztésről szóló törvénybe.

Jármi Gyöngyitől (NFGM) arról tájékozódhatott a hallgatóság, hogy az IVS jogszabályokba történő beépítése folyik, tehát várhatóan egyre markánsabb elemként, és nem csak egyes pályázatok kötelező részeként lesz majd értelmezhető, ami a műfaj pozícióit – bár ez sajnos csak utókozmetika a már megszületett IVS-ek számára – hosszabb távon erősíti.

Távolról szemlélve a dolgot Budapestnek, úgy tűnik, ebben a körben mégsem született „integrált" városfejlesztési koncepciója, pusztán annyi történt, hogy a kerületek IVS-ei mellé egy huszonnegyedik IVS is felsorakozott, ami azonban a kerületi projekteket nem kísérli meg összehangolni, azaz a darázsfészket elegánsan elkerüli. Bár maga a metódus, miszerint előbb szülessenek meg a kerületek akcióterületei és projektjei, majd ezek alapján készüljön el a fővárosi IVS, lehetne egy korrekt, alulról építkező folyamat (ehhez azonban idő kell), amelyben, ahogy Alföldi fogalmaz, a fővárosnak menedzserként kéne segédkezni. A 23+1 IVS azonban most csak a szabályozási és igazgatási szinteken tapasztalható főváros-kerület ellentétet konzerválja. Ugyanakkor pedig még szót sem ejtettünk a főváros és agglomerációja kérdésköréről. Az NFGM, az NFÜ, a kidolgozott IVS kézikönyv pedig nem ad egyértelmű utasítást arra nézvést, hogy egy városnak miért kell összesen 24 darab IVS-t készíteni? Nem lenne elegendő egy, ami valóban integrál?

Bardóczi Sándor