Új épületszárnyat kap a Gödöllői Református Líceum
Közel 100 éves épületét bővíti a Gödöllői Református Líceum: egy bruttó 860 négyzetméteres, földszint plusz két emeletes új szárny épül, amelyben új tantermek, szaktantermek, csoportszobák és közösségi terek kapnak helyet.
A Gödöllői Református Líceum 1992 óta működik a Református Egyházközség fenntartásában, abban az épületben, amely eredetileg 1927-ben református elemi iskolának épült. Most azonban jelentős bővítés előtt áll, amit a Dunamelléki Református Egyházkerület egy közbeszerzés keretében valósít meg. Az első ütem kivitelezését 1,32 milliárd forintért vállalta a nyertes ajánlattevő – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.
A fejlesztés során a meglévő "A" épületrész belső átalakításán túl egy teljesen új, "D" épületrész is épül. Az új szárnyban közösségi és oktatási terek kapnak helyet: a földszinten lesz melegítőkonyha, étterem, büfé, aula, valamint egy nagyterem. Az első emeleten tantermek, csoportszobák és egy szaktanterem, míg a második emeleten további szaktantermek, szertárak és csoportszobák kerülnek kialakításra. A két épületrészt egy átkötő folyosó köti majd össze.
Az új épületet akadálymentesre tervezik, modern pillérvázas szerkezettel. Az építkezés nemcsak az iskolaépületre korlátozódik, hanem az udvar és a gazdasági bejárat tájépítészeti megújítását is magában foglalja, amelyek a Szabadság tér felől lesznek megközelíthetők.
A beruházás eredményeként 860 négyzetméterrel nő az iskola területe, így az összes bruttó szintterület 1857 négyzetméter lesz. A szerződést 2024. december 23-án kötötték meg, és a munkálatok várhatóan 455 napot vesznek igénybe.