Videók
A pesti Andrássy út egyik legfontosabb intézménye, a Magyar Képzőművészeti Egyetem két összevont épületben, a Rauscher Lajos és Kolbenheyer Ferenc által tervezett Mintarajztanodában, és a Lang Adolf-féle Régi Műcsarnokban működik. Az Egy hely mai részében a kor legkiválóbb művésztanárai által díszített komplexummal ismerkedhetünk meg.
Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának új részében ezúttal az egykori Ördöglovas kastélyába látogathatunk, mely elhagyatott állapotából végre teljesen felújítva vált látogathatóvá a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram, valamint a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szakembereinek köszönhetően.
A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg.
Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.
Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor nagyszabású munkája, a Gellért Szálló építése 110 évvel ezelőtt, 1911-ben kezdődött. Az Egy hely mai részéből Budapest leghíresebb szállodájával ismerkedhetünk meg.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nem csak a festőóriásnak állít emléket, de a város érdekes történetét is megismerhetik a látogatók. Az Egy hely legújabb része a nemrég újrarendezett állandó kiállítást mutatja be.
Vizsoly neve ismert, ám leginkább Károlyi Gáspár magyar nyelvű teljes bibliafordításának nyomtatásával kapcsolatban említjük. Kevesen tudják, hogy református temploma középkori eredetű, azt pedig még kevesebb, hogy az épületben csodás freskók láthatók. Az Egy hely mai részében a szeráfot ábrázoló látványos falfestménnyel ismerkedhetünk meg.
Ózd központjától nem messze található Szentsimon középkori temploma, mely alig ismert, pedig freskóinak és festett kazettás mennyezetének köszönhetően igazán izgalmas. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részében ezzel a Szent Simonról és Szent Júdás Tádéról nevezett épülettel ismerkedhetünk meg.
Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.
A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.
Az eredeti kilátó andezit falazata és a kerek ablakokkal ellátott beton ráépítés közötti kontraszt adja a Galya-kilátó jellegzetes hangulatát, mely két gyakorlott túrázó építésznek, Kovács Csabának és Vass-Eysen Áronnak köszönhető. Az Egy hely mai részében a 2015-ben MÉD győztes kilátóval ismerkedhetünk meg.
Máig befejezetlen ugyan, mégis Molnár Farkas egyik legizgalmasabb munkája a hűvösvölgyi Magyar Szentföld-templom. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részéből a Bauhas jeles képviselőjének bizánci jegyeket is viselő, a jeruzsálemi Szent Sír-templomra visszavezethető alkotását ismerhetjük meg.
Indiai és Észak-afrikai építészet erdélyi motívumokkal keverve, egzotikus állatok eozin mázas Zsolnay kerámiából: az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében a Fővárosi Állat- és Növénykert legjellegzetesebb épületével, az Elefántházzal ismerkedhetünk meg.
A fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom különleges helyet foglal el a magyar építészettörténetben. Legkvalitásosabb romantikus épületünk, és európai viszonylatban is kiemelkedően magas színvonalat képvisel. Érdekessége, hogy Ybl Miklós első önálló alkotása, minőségét tekintve mégsem különbözik a későbbi épületektől, az építész azonnal főművet alkotott.
Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a mátyásföldi villanegyedbe kalauzoljuk nézőinket. Az egykori vadászterületen 1887-ben alapított település kezdetben a nyaralni vágyó pesti úri közönséget vonzotta. A terület arculatát nagyban meghatározza Paulheim József építészete, aki legalább 50 villát, valamint a templom és a későbbi gimnázium épületét is tervezte.
Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részében a zsámbéki romtemplom épületével ismerkedhetünk meg, mely Magyarország középkori építészetének egyik legszebb példája – a jáki és a lébényi templom mellett. Az épület története nem csak a románkor és a gótika, de a műemlékvédelem szempontjából is izgalmas.
A gellérthegyi vízesés fölött magasodó Hegedüs-villa, vagy eredeti nevén Schoch-villa várkastélyra emlékeztető formái által a XX. századi magyar építészet egy szokatlan, de kiváló alkotása, mely genovai előképre vezethető vissza. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részéből megtudhatjuk, hogyan is került egy itáliai villa a Gellérthegyre.
A most 60 éves Bambi Eszpresszó 1961 május 1-én, a munka ünnepén nyílt meg. A Frankel Leó utca sarkán álló, id. Janáky István által tervezett Lottóház aljában helyet kapó kávézó lényegében a megnyitása óta nem változott. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében az épület és az azt legendássá tevő eszpresszó történetét is megismerhetik a nézők.
Az 1931-ben épült Napraforgó utcai kísérleti lakótelep a magyar építészettörténet kiemelkedő állomása, mivel ennek a kezdeményezésnek köszönhető a Bauhaus szellemiségének meghonosodása hazánkban. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részében a számos különböző hátterű építész által létrehozott, mégis egységes hangulatot árasztó mintateleppel ismerkedhetünk meg.
A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.
Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.
Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.
Az egykori Óbudai Gázgyár területe 1998 óta ad otthont egy folyamatosan épülő-szépülő irodaparknak. Első épületeinek téglaarchitektúrája a mai napig viszonyítási pont a hazai építészetben, és azóta is az ipari fejlődés és az igényes építészet találkozásának színtere. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti GRAPHISOFT Parkkal ismerkedhetünk meg.
Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.
A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.
A Média Építészeti Díja épület kategóriájának 5 döntősét bemutató videósorozatunk harmadik részében az Eger melletti Cserépfalura látogatunk. A Fajcsák Dénes és Fábián Gábor által tervezett felújítás egy apró paraszház modern átirata, mely a lehető legkevesebb beavatkozással próbál egy mai család számára is alkalmas életteret kialakítani az ódon kőfalak között.
A Média Építészeti Díja 2020 épület kategóriájának finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében a Dobos Botond és Kurucz Olívia által tervezett budaörsi buszpályaudvart mutatjuk be. A Szivárvány utcai épület több, mint egy sor színes doboz: elengedhetetlen szerepet tölt be Budaörs tömegközlekedési rendszerének megújításában.
A Média Építészeti Díja különdíjait bemutató videósorozatunk újabb részéhez érkezett. Az idei MÉD Belsőépítészeti Külödíjának zsűrijét támogatónk, az Europa Design alapító tulajdonosa, Feuertag Ottó mutatja be, Kovács Zoltán DLA, a METU főiskolai docense és a zsűri elnöke pedig a belsőépítészet fontosságát hangsúlyozza az építészeti projektekben.
A Média Építészeti Díja idén teljes mértékben a képernyőkre költözik, melynek keretében nem csupán a finalista épületeket, de a különdíjak bemutatóit és szempontrendszereit is egy-egy kisfilmben szeretnénk prezentálni Olvasóink felé. Az első bemutató a MÉD főtámogatójaként fellépő Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját járja körül, melyben Kruchina Sándor, a cég vezető szaktanácsadója mesél a zsűrizés és a bírálati szempontok érdekességeiről.
Az elkövetkezendő napokban az Építészfórum videósorozatban mutatja be a Média Építészeti Díja 2020 épület kategóriájának finalistáit. Családi házak, buszpályaudvar és komplett településközpont is versenyben van az év legjobb épületének járó díjért. Elsőként Gyermelyre látogatunk, ahol a Gereben Péter és Marián Balázs tervezte településközpont visszafogott és igényes megjelenésével kortárs építészetet csempész a Gerecse keleti lábánál fekvő kis településre.
Vegyen részt Ön is a 2020-as MÉD Közönségszavazásán!
Lakótelep csak éppen másképp! A Wekerletelep minden túlzás nélkül a hazai építészettörténet egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb állomása. Egy olyan kor ma is élő és működő hagyatéka, amikor az állam még kötelességének tartotta, hogy polgárai lakhatásásról méltó módon gondoskodjon. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozata ezúttal a Kós Károly térre és környékére kalauzol minket. / A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja. /