KOMPOZIT: a Verno House

Jelen részben egy kompozit-klasszikus újjászületését vesszük górcső alá. A BIS Építész Iroda keltette új életre Reimholz Péter és Nagy Péter Szabadság téri eklektikus ház és kortárs ráépítés kombinációját. Az eredmény egyrészt új fejezettel járul hozzá ennek az épületnek az amúgy sem egyszerű történelméhez, másrészt a belsőépítészet változó műfajának legitimációjáról gondolkoztat el minket egy jelentős épülethez történő beavatkozás láttán.

Gimnazista voltam, amikor ennek az átalakításnak a publikációi elárasztották a sajtót. Akkoriban egy igen bátor, ám nem minden lehetőséget megragadó lépésnek véltem az Október 6. utca 26. szám alatti történést. Külföldön már tetőztek a kontraszt meglepetésével játszó ráépítések, nálunk azonban még rendesen meghökkentőnek számított az ilyen, pláne a Szabadság téren. Ettől függetlenül a szóban forgó, a századforduló során átalakított klasszicista épület „elbírta" az újítást (mondjuk erősen faszádizmussal), és a mai napig úgy él a köztudatban mint Reimholz Péter utolsó munkája. Nagy Péter azonban nem csupán befejezte, de jelentősen meg is határozta az akkoriban Iberostar Grand Hotel néven futó szálloda építészetét.

Az eredeti házat a 19. század elején emelték, ezt azonban 1846-ban Pollack Ágoston tervei alapján átalakították háromemeletes épületté. Századfordulós vakolatarchitektúráját 1904-5-ben nyerte el Jakabffy Ferenc építész által, aki egy új falat is húzott az eredeti homlokzat elé ennek érdekében. Ironikus, hogy a 21. századi “réteg" pont ezek mögé emelt egy újabb vasbeton falat, hogy a sötét rézborítású ráépítés megvalósulhasson.

A spanyolok után a hotel most hazai tulajdonosi körbe került, fejlesztője pedig a BDPST Group volt, akik a Verno House név és brand mellé egy háttértörténetet is konstruáltak. “A befolyásos Széchenyi elszántan küzdött céljáért: 1844-ben végül megkapta az engedélyt, hogy a Neugebäude mellett, a mai Szabadság tér helyén a vízió valósággá válhasson.  József nádor, hazánk egykori uralkodója platánfákat és bokrokat adományozott a virágzó ötlethez." A 19. századi rohamosan növekvő Pest számára a városi lét ugyan újdonságnak számított és a fejlődést testesítette meg, de az utcákat a homok és a por lepte el. Az elvonulásra alkalmas zöld szigetek kulcsfontosságúak lettek, és ennek a miliőnek az emlékét akarta felhasználni a hotel is. Egy növényekkel megtelt zöld búvóhely volt a kiindulópont, a belsőépítészeti átalakításra felkért BIS Építész Irodának pedig ebből kellett kiindulnia.

A belsőépítészet egy nagyon érdekes terület, hiszen olyan műfajról van szó, ahol gyorsan cserélődik az eredmény, ezért a dokumentációnak kulcsszerepe van. A Reimholz és Nagy féle munka egy kanonizált mű, belsőépítészete azonban mindössze 10 év alatt máris többször átalakult. Ilyen esetben az új enteriőrrel nagyon nehéz olyat alkotni, amely beírhatja magát az épület elég sokrétű történetébe, úgyhogy egy egyszerű „átöltöztetés" jelen esetben nem lett volna elég.

A Reimholz-Nagy által tervezett fedett átriumban a szinte kíméletlenül nyers belső homlokzatokat véletlenszerű ritmusban felsorakoztatott, neon-keretes megnyitások színezték. Ez a híres alap ugyan megmaradt, ám a neonok eltűntek, s csak világos tölgyfa szegélyzésük maradt meg. Az élénk színek nélküli űr túlságosan ingerszegény lett, amit az új tervezők látványos dologgal orvosoltak. Bár függesztett fényinstallációt nem először látunk hotel átriumokban, mégsem egy elcsépelt megoldásról lett szó a Verno House esetében, melyet a BIS tervezett és a LumoConcept-tel együtt valósított meg. A csüngő formák némelyike valójában lámpa, így a fényvisszaverődések érdekes hatást szülnek a réz árnyalatú testeken, a fény pedig szép lassan kirajzolja azt is, milyen szigorú rendben építenek fel ezek az elemek mértani formákat is. A dolog pikantériája, hogy bárhonnan nézzük, a lebegő konstrukció mindig újfajta térhatást eredményez.

A tervezők erre az ötletre használták ki a Reimholz-Nagy féle random megnyitásokat az átrium homlokzatain. Bárhol lépünk ki a liftből vagy a szobánkból az 1-3. emeleten, mindig más „képkeret" és benne más aspektusa fogad ennek az installációnak. A légüres tér így válik az építészetet, a dizájnt és a művészetet ötvöző színtérré, az pedig már csak ráadás, hogy felülről nézve a függesztések megcsillanásai egy erdőre hulló zivatart is idéznek az ember szemében.

A lobbyban ugyanis dús növényzet fogad. A recepcióból juthatunk ide, de közvetlen kapcsolata van a térnek egyúttal a Flava nevű étteremmel is. A lobby víziója inkább egy – pontosabban három – nappalit juttat észbe, melyek kontúrjait szőnyeg-szigetek határozzák meg a világos terrazzo alapon. E kijelölt helyeken geometrikus vagy épp puha kerekded formákkal operáló fotelek, kanapék, valamint hasáb alakú zöld márvány dohányzóasztalok bújnak meg óriási növények és réz állólámpák között. Már itt feltűnik a projekt legfontosabb erénye: azaz az egyedi tervezésű berendezések szuggesztív esztétikája is. Ilyenek a könyvespultok, valamint az étterem felőli monumentálisabb elválasztó elem, mely mind bárpultnak, dolgozó alkalmatosságnak, de igény esetén reggeliztetésre adaptálható pultnak is nevezhető. Ezek megjelenését a füstölt tölgy felületek és a csiszolt mészkő burkolatok határozzák meg.

A lobbyból zárható átjárók vezetnek a Flava-ba, ahol a legdominánsabb elem az U alakú hatalmas bárpult, mely a lobby, valamint az utca felé nyitott étterem irányába is rálátást biztosít. A térben szintén a füstölt tölgy és a lábazati zónában uralkodó natúr, tölgy burkolat a jellemző, de a figyelem a mennyezeti rácsról függő növényzetre is biztos, hogy rászegeződik, amely egyúttal a gépészetet is eltakarja.

A szobák helyük és felépítésük szerint különböző színkombinációkat kaptak. Bennük is meghatározóak a terrakotta, a mustár, a mélyzöld, a melegszürke és a tölgy különböző árnyalatai, textúrái. Losonczi Júlia maga is bevallotta, hogy ez számukra egy új kísérlet volt, hiszen korábbi munkáik során kevésbé dolgoztak hasonlóan impulzív színekkel – gondoljunk csak az Úri u. 72-es szám látványos felújítására, mely munkában a GINKGO-val közösen vettek részt. Ezen említett színkombinációk alatt az előszoba és a hálószoba színe közötti párbeszédet érthetjük, valamint a bútorok árnyalataival történő összhangot. A párosítások váltakoznak attól függően, milyen lakosztályban és milyen szinten vagyunk, elvégre a régi épület terei egészen más adottsággal bírnak, mint a kortárs ráépítés helyiségei.

Értelemszerűen a századfordulós homlokzat mögött rejlő terek nagyobb alapterülettel, belmagassággal, a történeti ablakoknak köszönhetően pedig egy klasszikusabb atmoszférával bírnak, s erre a stukkós faltagolás is rájátszik. Itt az elrendezés egy hosszabb előszobai folyosót vonultat fel, ahol beépített gardrób található. Innen nyílnak a fürdőszobák, amelyek a Reimholz-Nagy korabeli dizájnt őrzik. A hálószobák tágasak, egyedi tervezésű ággyal, valamint egy kis olvasószigettel, melynek lámpája ismét a városi létből kiszakadó növényzetre és a nyugalom szigete tematikára reflektál.

Ezen szintek szobái kisebbek, viszont hatalmas üvegfalakkal néznek a Szabadság térre vagy az Október 6. utcára. Itt a fürdők tulajdonképpen egy üvegkabinként helyezkednek el a hálóban, előszoba is csak jelzésértékkel adódik. A régi épület szintjeinek szobáihoz képest a miliő nem klasszikus, hanem modernebb, fiatalosabb hangulattal szolgáltat kényelmet. A beépített bútorok helyett filigránabb, keretes tárgyak kaptak helyet.

Az a tény, hogy a lehető legtöbb berendezés teljesen egyedi tervezésű a BIS által, valóban nagy pluszt jelent. Egyúttal az asztalost is dicsérő bravúr például a saroklakosztályok kreálmánya, ahol egy különleges komód és a rá tervezett forgatható keret tudja kiszolgálni a nappalit vagy – megfordítva azt – a hálószobát. Ezáltal maga a bútor a két tér közötti elválasztó elemként is látványos megoldást prezentál. Ízléses saját tervezés a kisebb szobák vázas szerkezetű előszobai bútora, melyek egyszerre tudnak előszobai szekrények és nyitott gardróbok is lenni.

Külön ki kell emelni mindezek matériavilágát, mely minden épülettípus értékmeghatározását, presztízsét helyezi el egy bizonyos skálán. Ami itt márványnak tűnik, az valóban márvány. Ami mészkőnek tűnik, az tényleg csiszolt mészkő. A Ruskin-i elvek mentén így a zöld márvány, a füstölt és natúr tölgy, a régi épületek anyagait kortárs módon megelevenítő terrazzo egészen elegáns, de korántsem historizáló közegben teremt klasszikus és emelkedett hangulatot. Visszatérve a korábbi megjegyzéshez: egy egyszerű újraöltöztetés itt tehát valóban nem lett volna elegendő, de ez a kifinomult szín és anyaghasználat, valamint a teljesen egyedi tervezésű bútorokkal tarkított designkultúra bizony újabb meghatározó pillért tudott verni az épület szövevényes – és ezek szerint megnyugtatóan folytatódó – élettörténetébe.

Pleskovics Viola