Mesteriskola V.: A táguló világ
A Mesteriskola rendszerváltás előtti évtizedeit bemutató cikksorozatunk soron következő részében a 10 év kihagyás után újraindult képzés III-V. ciklusait mutatja be Hartmann Gergely. A ´70-es évek második felére a képzési rendszerben is lényeges változások történtek, ugyanakkor az építészeti látásmód is átalakulásnak indult, a későmodern szemlélet mellett más megközelítések is elkezdtek utat törtni a fiatal építészgenerációk körében.
Az első két képzési időszak tanulságai alapján a III. ciklusban (1974–1976) több lényeges változás történt. A hallgatók létszámát drasztikusan csökkentették, 20 főben határozták meg.[1] A jelentkezők száma nem csökkent ugyan, de a 30 feletti résztvevő soknak bizonyult a műhely-jellegű közösség, valamint az előadások utáni párbeszéd és vita kialakulásához. A kezdetektől jelen lévő, de ezekben a ciklusokban jobban tematizált "generációs probléma" áthidalására ekkor vált gyakorlattá, hogy a felvételi eljárásba és más eseményekbe is bevonták a korábbi ciklusok már végzett hallgatóit.[2]
Lényegi változás volt, hogy az addigi egyszemélyű tanulmányi felelőst,[3] Vámossy Ferencet felváltotta a Tanulmányi Bizottság. Ennek titkára Farkasdy Zoltán, tagjai Bajnay László és Janáky István lettek. A reformban közrejátszhatott, hogy a hallgatók, bár izgalmasnak tartották az előadásokat, a tervezési feladatokban nem tudták azokat közvetlenül hasznosítani. Úgy érezték, hogy elmélet és gyakorlat "szintézise" nem valósult meg.[4] Ezen kívül volt még egy érdekes mozzanat a II. ciklusban, az 1973-ra tervezett tanulmányúttal kapcsolatban, amelynek szervezője szintén Vámossy volt. A nyári szabadságáról visszatérő tanulmányi felelős meglepve tapasztalta, hogy mindössze nyolcan jelentkeztek a Szovjetunióba tervezett útra, ugyanakkor körlevél készült a FÉK vezetőségének, amelyben a túlzottan drágának és kötöttnek tartott IBUSZ-út helyett egy saját szervezésű erdélyi körutat javasoltak. Az indítványt 33-an, 27 hallgató és 6 mester írta alá.[5] A "lázadást" a vezetőségben tudomásul vették, és az erdélyi utat valósították meg 1973 szeptemberének végén.[6]
A III. ciklustól a hallgatók oly módon is bekapcsolódtak az elméleti munkába, hogy egy-egy saját témát is ki kellett dolgozniuk. Ettől remélték az éppen aktuális gyakorlati feladatuk és az elméleti munka szorosabb összekapcsolását. A képzés elején "az építéspolitikai célkitűzések irányába ható, az egyes vállalatok érdekkörébe tartozó" témajavaslatokat előre kiadták.[7]
A Magyar Építőművészet 1977/3. száma ismét közölt egy válogatást a ciklus terveiből, és egyúttal az elkészült tanulmányokból. Utóbbiak túlnyomó része egyrészt a lakótelepek és lakások építési és szerkezeti problémáival, másrészt általában a szerkezetekkel, azok új lehetőségeivel foglalkozott. Józsa Mária például a házgyári lakásépítés fejlesztési lehetőségeit elemezte, aminek tanulságait valóban tudta hasznosítani győri munkásságában.[8] Sokan azonban kiléptek a hivatalosan felvetett témák világából, és a sokszor erőltetett címek mögött már egy új korszak építészetelméletét készítették elő.[9] Cságoly Ferenc például Iskola-óvoda-bölcsőde építésének iparosított lehetőségei cím alatt a több korosztályt befogadó, integrált oktatási struktúra elméleti és térbeli lehetőségeit vizsgálta. Ezzel együtt végül olyan épület-javaslatot adott, amely valóban megépíthető iparosított elemekből.[10]
A folyóiratban közölt tervek szellemi gazdagsága ismét szembeötlő. Feltűnő ugyanakkor, hogy egyre inkább uralják azokat az előregyártott szerkezetek, és sokszor még mindig a kifulladt modern végletes pragmatizmusának Nyugat-Európában már alapvetően megkérdőjelezett szemlélete. Több terv – köztük Cságoly Ferencé is – viszont bizonyította, hogy alkalmas témaválasztással az elméleti kutatás valóban megtermékenyíthette a tervezési gyakorlatot is.
Érdekes momentum, hogy Makovecz Imre mint Gerle János mestere is feltűnt a ciklusban. Makovecz jelenléte azonban nem lehetett konfliktusmentes, annak ellenére, hogy a II. ciklusban Komjáthy Attila vezető építészeként már szerepelt. 1974 augusztusában kérték fel ismét vezető építésznek,[11] megbízatását azonban 1976. február 1-jei hatállyal visszavonta a MÉSZ elnöksége, mivel bár "Gerle János építésszel eredményesen foglalkozott", de "a III. ciklus munkájában rendszeresen nem vesz részt."[12] Gerlének a korszak lakótelep-központú urbanisztikai gondolkodását meghaladó, a vidék problematikájára fókuszáló tanulmányát (Falusi lakásépítés) a Tanulmányi Bizottság nem tartotta elfogadhatónak. Ennek indoklását nem találjuk. Gerle tervezési feladata ráadásul nem szerepel az évfolyamot bemutató folyóiratszámban sem.
A IV. ciklusban (1976–1978) a Tanulmányi Bizottságban Bajnay Lászlót Arnóth Lajos (vagy ahogyan mindenki hívta, Sam) váltotta. Ő ekkor került be a Mesteriskola szervezői közé, amelynek Szendrői Jenő halála után, 2000-től a vezetője lett. Ekkor vett részt a képzésben fiatal építészként Kapitány József is, aki a rendszerváltás utáni időszakban szintén a képzés meghatározó tagjává vált.
Folytatódott az egyéni témaválasztás már bevált módja. Mindazonáltal a témák már jóval tágabb spektrumon mozog(hat)tak. Ekkor tűntek fel először nyíltan a hetvenes évek modernjét meghaladó, nemzetközi viszonylatban is kurrensebb témák, amelyek mintha a hallgatók valódi érdeklődési körét is őszintébben tükröznék. A változás szembetűnő. Egyértelműen érzékelhető az urbanisztikában való szemléletváltás: az új lakótelepek és a paneles építés problematikája elenyésző (csupán egy tanulmány taglalja), viszont többen a vidéki (kis)városok fejlesztését, vagy meglévő városi lakótömbök rekonstrukcióját választják témául.[13] A szerkezeti problémák is kísérletezőbbek, Majoros Gábor például a sátorszerkezetek építészeti alkalmazásának lehetőségeit mutatta be. Talán legizgalmasabbak az "általános építészeti problémák témacsoport" tanulmányainak témái. Ezek egyszerre tükrözik a nagy országépítés utópisztikus lendületének megszakadását (Szűts Zsuzsa: A takarékosság lehetőségei, Hevesi Károly: Autonóm [értsd: önfenntartó, megújuló, ciklikus] építészet), és ennek nyomán új szemléletű elméleti megközelítések jelenlétét. Utóbbira jó példák Mátrai Péter Spontán építészet és Turányi Gábor Jelek épületeken című tématervei. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Mesteriskolában folyó szellemi munka sok esetben e zárt körön kívül is gazdagította a hazai szakmai szellemi életet. Több meghívott előadó és hallgató által készített tanulmányt közölt a korabeli szaksajtó, például Mátrai Péter fent említett, kifejezetten izgalmas tanulmányát, igaz, csak 1987-ben.[14]
Mindenképpen említést érdemel a IV. ciklus záró tanulmányútja, amely New Yorkba vezetett. A nem kis szervezést és anyagi ráfordítást igénylő utazás a korszakban valódi kuriózumnak számított.
Az V. ciklusra (1978–1980) jelentkezők száma még az elsőét is meghaladta. A felvételi folyamat kapcsán két érdekesség is szembeötlő. Sem ezelőtt, sem ezután nem találunk arra utalást az Archívumban, hogy hallgatókat csoportosan pótlólag vettek volna fel. 1978-ban mégis három fiatal építész utólag került a már bejutott 23 tag mellé.[15] A jelentkezőket a Felvételi Bizottság egy komplex szempontrendszer alapján A, B és C kategóriákba[16] sorolta. A helyzet fonákságát jelzi, hogy az eredetileg felvett hallgatók mindegyike A minősítést kapott, míg a három, később bekerült tag eredetileg mind C minősítést. További levelezésekből feltételezhető, hogy az utólagos eljárás a tervezővállalatok igényeit tükrözte.[17]
Ennél átláthatóbb helyzet volt Mányoki Lászlónak, a KÖZTI igazgatójának próbálkozása 1978 őszén, az V. ciklus felvételije után. Mányoki kevesellte a vállalatától a képzésbe bekerült építészek számát, és felvetette, hogy létesítsenek költségtérítéses helyeket. Amennyiben a létszám bővítését anyagi okok hátráltatnák, a KÖZTI késznek mutatkozott fizetni a képzésért. A felvetést végül a MÉSZ főtitkára udvariasan, de határozottan elutasította.[18]
A felvételi pályázat 1978-ban kifejezetten izgalmas téma volt, amely mögött ráadásul – a többi felvételi feladattól eltérően – valódi építési szándék állt: Feszty Árpád: A magyarok bejövetele körképének újrafelállításához kellett pavilont tervezni. Már önmagában jelzi a korszak szemléletváltását, hogy a monumentális, romantikus alkotás felállítása szóba került. A feladattal óhatatlanul tematizálódott a 19. századhoz, valamint az akkori nemzet-fogalomhoz való viszony, és ezen keresztül a nemzeti építészet évtizedek óta félrerakott kérdése. A 101 jelentkezőből összesen 79 felvételiző építész készítette el a pályaművet. A Felvételi Bizottság általában elégedett volt, de a körképet helyreállító vezető restaurátor szerint az alkotások "közül nincsen egyetlen elfogadható, megvalósítható sem".[19]
Ez a momentum ismét rávilágít arra az ellenmondásra, amely a fiatal építészek szárnyalása és a hazai realitások, vagy éppen a funkcionális megfelelés között feszült. És bár a Mesteriskola éppenhogy helyet adott ennek a kettősségnek, sokszor okozott fejtörést, hogy a tervekben inkább a funkcionális tartalmat, vagy a gondolati gazdagságot értékeljék. Szendrői Jenő és a Tanulmányi Bizottság több alkalommal adott hangot annak, hogy a kettő metszete lenne az ideális állapot. Nem vetették el az építészeti gondolkodás új irányait, ám annak mélységét, megértését hiányolták a hallgatóság körében.[20] Éppen ezért a következő ciklusokban a lehető legmagasabb szinten igyekeztek mindehhez szellemi muníciót biztosítani, és egyúttal a tervfeladatokat is úgy válogatni, hogy az elméleti munkát a gyakorlatban is kamatoztatni lehessen.
Mindez ugyanakkor minden eddiginél élesebben vetette fel a "generációs kérdést". Egyrészt, mert a hetvenes évek végére a tervezővállalatok beszűkült munkalehetőségei miatt alapvetően kérdőjeleződött meg a mesterek és hallgatóik eddigi, a vállalati keretrendszerben működő viszonya,[21] másrészt a FÉK vezetősége a korábbiakhoz képest gondolkodásban is egyre nagyobb távolságot tapasztalt a mesterek és a hallgatók között. Jellemző módon ezt a problémát is igyekeztek tematizálni. A ciklus 1979. áprilisi konferenciáját Szerencsen rendezték, amelynek címe Generációs kérdés az építészeknél volt. Az alkalomra visszahívtak több fiatal építészt az előző ciklusokból,[22] mintegy hidat képezve a hallgatók és a vezető építészek között. Többen közülük később valóban jelentős szerepet vállaltak a Mesteriskola életében.
Hartmann Gergely
A cikk a Mesteriskola 1953-2023 kiadványban megjelent A szabadság intenzív érzete: Az Építész Mesteriskola szervezeti és szellemi horizontja 1970 és 1990 között című tanulmány második része. Kiadta az Építész Mester Egylet, szerkesztő: Götz Eszter.
Szerk.: Hulesch Máté
[1] Ld. a 104. sz. határozatot a MÉSZ 1974. május 9-ei üléséről. Mesteriskola Archívum, III. ciklus dossziéi
[2] A III. ciklus felvételi Bíráló Bizottságában szerepelt Csomay Zsófia, Roth János és Sylvster Ádám. Ld. Javaslat a Fiatal Építészek Köre III. ciklusának lebonyolítására… 1974. május 23. Mesteriskola Archívum, III. ciklus dossziéi
[3] Aki mellett dolgozott ugyan Tanulmányi Bizottság (Finta József, Molnár Péter, Nagy Elemér, Tillai Ernő és Tokár György).
[4] Dr. Szendrői Jenő: A Fiatal Építészek Körének második ciklusa. Magyar Építőművészet 1974/6. 46.
[5] Körlevél a FÉK II. c tagjainak és vezető építészeinek. 1973. július 11. Mesteriskola Archívum, II. ciklus dossziéi
[6] "Kedves Jenő Bátyám! Szabadságomról visszatérve meglepő hír fogadott: a meghirdetett tanulmányúra összesen 8-an jelentkeztek, ezért jelentkezés hiányába Lajos az IBUSZ-nál a megrendelést visszavonta." Dr. Vámossy Ferenc levele Dr. Szendrői Jenőnek
1973. július 26.
[7] "… azokat a fiatalokkal, a tervezővállalatok vezetőivel és MÉSZ elnökségével egyeztetve választották ki." Javaslat a Fiatal Építészek Köre III. ciklusának lebonyolítására… 1974. május 23. Mesteriskola Archívum, III. ciklus dossziéi
[8] Józsa Mária a hetvenes évek elején a Győriterv és a GYÁÉV közös házgyári termékfejlesztő irodájában dolgozott.
[9] Például még: Szente Gábor és Sz. Szamosfalvy Ilona: Zártintézeti növendékek színpreferencia vizsgálata, vagy éppen Ferencz István és Hegedűs Péter: Mobil épített terek, pneumatikus szerkezetek magyarországi létjogosultságának vizsgálata.
[10] Magyar Építőművészet 1977/3. Terv: 10. Tanulmány: 30.
[11] Mesteriskola Archívum, III. ciklus dossziéja, Dr. Szendrői Jenő levele Kalmár Sándor elvtárs részére, 1974. augusztus 26.
[12] Dr. Böhönyey János MÉSZ elnök levele Makovecz Imréhez, 1976. február 13. Mesteriskola Archívum, FÉK III. ciklus III-IV. félév dossziéja.
[13] Például Pálfy Sándor: Egy vidéki városközpont tervezésének tanulságai, Eltér István: Lakótömbök rekonstrukciós tervezése. Ezeket és a továbbiakban felsorolt témákat ld. A Fiatal Építészek Köre IV. ciklusának (1976–1978) Téma-terve. 1977. március hó. Mesteriskola Archívum, IV. ciklus dossziéja
[14] Mátrai Péter: Spontán építészet. Magyar Építőművészet 1987/1. 38–39.
[15] 2435/u.13. ikt. számú tájékoztatás Dr. Pintér László elvtárs, a BME Továbbképző Intézet igazgatója részére, dátum nélkül
[16] A: alkalmas, B: további vitára alkalmas, C: további vitára nem alkalmas
[17] "Az Elnökség felkéri a Tanulmányi Bizottságot, hogy a FÉK további ciklusainak meghirdetésekor egyértelműen rögzítse, hogy a vállalatok a jelentkezési feltételekben megkívánt munkahelyi hozzájárulásban közöljék a javasolt személlyel kapcsolatos összes szempontjaikat. Későbbi időpontban, a felvételi pályázat elbírálása után további szempont figyelembevételére nincs lehetőség." Idézi a MÉSZ Elnökségi ülésének 1978. november 15-i 70. sz. határozatát Böhönyei János MÉSZ elnök Szendrői Jenőnek írt, 1978. december 5-i keltezésű levelében. Mesteriskola Archívum, FÉK V. ciklus "Előkészítés" dosszié
[18] Mányoki László, KÖZTI igazgató levele Böhönyei János MÉSZ elnök részére (1978. szeptember 5.), valamint és Gáspár Tibor MÉSZ főtitkár válaszleve. 1978. szeptember 22.
[19] Az idézet folytatása: "A szépen megrajzolt épülettervek a feladat teljes értetlenségét tükrözik: az archaizálás, sőt a fantasztikum irányába tolódnak el." Eöry Éva: A Feszty-körkép. Képes Újság 1979/25. 10–11. A felvételi pályázat bemutatását ld. továbbá: Bán András: Feszty körképület. Mozgó Világ 1979/2. 35–41.
[20] Szendrői már a III. ciklus felvételi pályázatának értékelésénél megjegyezi: "Az elbírálásnál is kitűnt, hogy fiatal építészeinknél a legkülönbözőbb építészeti felfogások jelentkeznek. Kisebb mértékben érezhető egy-egy tehetséges, elismert hazai építész hatása, annál inkább külföldi folyóiratokból esetleg csak felületesen megismerhető és talán csak felkapott építész-példakép" Magyar Építőművészet 1977/3. 9.
[21] "A gyakorlati munka a tervező irodákban nem volt kielégítő. Az eredetileg legfőbb érték-többletet jelentő közvetlen műtermi munkakapcsolat … csekély kivételtől eltekintve megszakadt. A közösségi munka színvonala és becsülete […] a tervező szervezeteknél is válságos helyzetbe került. […] A fiatalok munkával nem eléggé ellátott voltából származó természetes elégedetlenség valahogy lekicsinylő értékeléssé válik a már több házat felépített öregebbek kritizálásakor. … Mindebből az öregebbek tevékenységének lekicsinylése, esetenként méltatlan megbántása és a fiatalok gyakorlati gondok nélküli »álfilozofálása« következik." Szempontok a FÉK VI. ciklusának működéséhez. 1980. április 8. A (leköszönő) Tanulmányi Bizottság. Mesteriskola Archívum, V. ciklus dossziéi
[22] Bodonyi Csabát, Kruppa Gábort, Ferencz Istvánt, Kapitány Józsefet és Turányi Gábort