
Zeneiskola és Művészeti Központ Nagykanizsán
Hujber Panna diplomamunkájában a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola megújulásának lehetőségeit vizsgálja. A százéves intézmény jelenlegi épülete már nem képes kiszolgálni a növekvő igényeket. A jelenlegi is használatos műemléki épületegyüttes megőrzésével és bővítésével egy új, belvárosi zeneiskola koncepciója jelenik meg a diplomamunkában, amely korszerű térrel és új funkciókkal biztosítaná a nagykanizsai művészeti oktatás jövőjét.
Bevezető
Diplomamunkám célja bemutatni Nagykanizsa egyik legjelentősebb intézményét, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolát és annak jelenlegi helyzetét, emellett felvázolok egy lehetséges megoldást az értékek megőrzésére, amelyeket az intézmény képvisel.
Téma bemutatása
Tapasztalatokból kiindulva tudom, mekkora hatással van egy gyermekre a zenei vagy művészeti képzés. Nem lesz mindenkiből zenész vagy képzőművész, ugyanakkor a művészet gyakorlásával olyan képességeket szerzünk, melyek segítenek az élet minden területén.
Ezért is szomorít el a tudat, hogy az egyre növekvő intézmény (ami 100 éves múltat tudhat maga mögött) kinőtte jelenlegi otthonát, és annak sem állapota, sem elrendezése nem felel meg a mai igényeknek. Bár ezt az épületet nem lehet hasznosítani, de az eszméjét és főként a közösséget, akiket magába fogad ez a hely, meg kell védeni. Célul tűztem ki, hogy egy olyan új otthonuk legyen, ami maximálisan kiszolgálja őket. Ezt a város szívében valósítanám meg egy olyan területen, ahol már jelen van a művészet „szelleme", így a kulturális jelentőségű épületek és az új zeneiskola egy komplex művészeti központot alakítana a nagykanizsai művésztársadalomnak.
A Művészeti Központ megfelelő helye
Az általam választott tervezési terület adottságai teljesen megfelelnek a városi zeneiskola új épületének. A belvárosi zóna egy olyan részéről van szó, mely az Erzsébet teret (Fő tér) határolja, a telek mellett a Képzőművészetek Háza, a Magyar Plakát Ház és egy volt nyomdaépület áll. A kiválasztott terület ideiglenes parkolóként működik az utóbbi években. Korábban itt romos lakóházak álltak, még azelőtt finommechanikai gyár volt, aminek a kéménye máig áll. Tervemben ennek a romos, elhagyatott központi területnek adok új célt, új külsőt.
Miért mentsük meg a zeneiskolát?
A nagykanizsai Városi Zeneiskolát 1926-ban hozta létre a város akkori vezetése. A folyamatos létszámnövekedés miatt 1940-ben átköltöztek a jelenlegi épületbe a Sugár útra. Az intézmény 2005-ben egyesült az Aranymetszés Művészeti Iskolával, így a négy hivatalos művészetoktatási forma közül hármat biztosít: zeneművészet, táncművészet, képzőművészet. Ma a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolának több, mint 600 tanulója van. A különböző hangszerek mellett zeneelméletet, éneket, klasszikus balettet, népzenét és néptáncot, illetve rajzot tanulhatnak alapfokon. Nem csak a kanizsai „székhelyen", még 8 telephelyen is tartanak foglalkozásokat a gyerekeknek. Számos együttes, kamarazenekar, kórus és nagyzenekar működik az iskolában, melyeknek központi szerepe van a város művészeti életében.
Elgondolkodtató számomra, hogy egy ilyen jelentős intézmény miért kényszerül arra, hogy a jelenlegi épületének korlátaival küzdjön. Mai székhelye más célra épült, 1880 körül és azóta is csak kisebb felújításokat hajtottak végre, lényeges módosításokat nem. A homlokzat és a belső tér állapota ennek megfelelően leromlott,, az akadálymentesség kihívást jelent, a termek kicsik és sok lényeges funkció is hiányzik, mint például a közösségi terek, irodák, étkező és tanári szoba, próbatermek, vagy akár raktárak. Komoly gondot okoz még a korszerűtlen hangszigetelés, továbbá egy saját udvarra, illetve parkolóra is lenne igény.
Az új zeneiskola koncepciója
A teljes projekt a szomszédos műemléki épületek bevonásával történne, így ezek felújításukat követően a többi művészeti ág otthonává válnának. A terv ezen része még nem került kidolgozásra, a diplomamunka a fő célról, a zeneiskoláról szól.
A koncepció kialakításakor lényeges tényező volt a belvárosi környezet, a szomszédos épületek, a sok funkció, amit a zeneiskola épületében biztosítani szeretnék, és egy, a telken meglévő régi kémény, melyet megőriztem művészeti célokra.
Így alakult ki egy 2 szintes, 2 egységből álló tömeg, saját parkolóval, belső udvarral, saját hangszerjavító műhellyel és átjárási lehetőséggel a Művészeti Központ összes épülete között. A belvárosi helyzet miatt kapcsolatot hoztam létre a fő tér és az épületem udvara között, így a városi rendezvények számára is több a lehetőség. A zeneiskolában minden hangszeres tanár saját termet kapott, új szolfézstermeket, próbatermeket és közösségi tereket biztosítottam, és az új tanári szárnnyal együtt egy saját, profibb hangversenyteremmel is bővült a funkciók listája.
A homlokzattal igyekeztem a belvárosi intézményes képbe is illeszkedni, ugyanakkor modern csavarral kiegészíteni, így jött a játékos tetőforma, amit erős és egyedi tartószerkezettel oldottam meg. A nyílászárók ritmikus elhelyezésének célja, hogy utaljon az épület funkciójára. A belső térben a tágas közösségi terekben lévő kiállításoké a főszerep, ugyanakkor a gyerekek mellett az idelátogató közönség számára is készült egy látványos előtér a koncertterem bejáratánál.
Összegzés
A diplomamunkám egyik célja, hogy egy izgalmas projekt ötletére hívjam fel a figyelmet. Bár ez elsősorban egy épület tervének bemutatásáról szóló cikk lenne, én inkább a projekt hatását és jelentőségét szerettem volna kiemelni, mert szeretném reflektorfénybe helyezni ezt a rendkívül fontos kisvárosi értéket, és a lehetőségeket, amiket magában rejt. A kutatásaim eredményei is azt bizonyítják számomra, hogy Nagykanizsán megérdemlik, hogy ez az intézmény minél tovább és minél megfelelőbb helyen tudjon működni. Ehhez jelenleg több külső segítségre lenne szükségük, de ha mégis lesz lehetősége a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolának a költözésre, remélem, kezdő lépésként szolgálhat majd a munkám, mint kutatás.
Források
Nagykanizsa.hu: Szabályozási terv (letöltés: 2024. 02. 10.) In: https://nagykanizsa.hu/nagyfile/2023-08-30/1_melleklet-1-57_szamu_szabalyozasi_tervlapok.pdf
ThúryGyörgyMúzeum.hu: Magyar Plakát Ház (letöltés: 2024. 02. 16.) In: https://tgym.hu/index.php/muzeumtortenet/magyar-plakat-haz
ThúryGyörgyMúzeum.hu: Képzőművészetek Háza – Kiskastély (letöltés: 2024. 02. 16.) In: https://tgym.hu/index.php/muzeumtortenet/kepzomuveszetek-haza
Műemlékem.hu: Lakóház, Kiskastély, magtár (letöltés: 2024. 02. 25.) In: https://muemlekem.hu/muemlek/show/10953
Útisúgó.hu: Magtár és Kiskastély – Nagykanizsa (letöltés: 2024. 02. 25.) In: https://m.utisugo.hu/ismertetok/latnivalok/magtar-es-kiskastely-nagykanizsa-66121.html
Kanizsa Médiaház: Pályázati forrás kellene, hogy a régi nyomda ne legyen az enyészeté (letöltés: 2024. 02. 25.) In: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202103/palyazati-forras-kellene-hogy-a-regi-nyomda-ne-legyen-az-enyeszete
Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola weboldala: Iskolánk története (letöltés: 2024. 03. 01.) In: https://www.ffzami.hu/iskolank/iskolank-tortenete
Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola weboldala: Tanáraink (letöltés: 2024. 03. 01.) In: https://www.ffzami.hu/iskolank/tanaraink
Tarnóczky Attila: Hol, mi?, működteti: Halis István Városi Könyvtár (letöltés: 2024. 05. 10.) In: https://holmi.nagykar.hu/irasok/4668/1.html
Képjegyzék
A zeneiskola ma című kép forrása: https://www.ffzami.hu/iskolank/iskolank-tortenete (letöltés: 2024. 02. 12.)